THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
Imádnivaló kis négylábú csöppségek szerető gazdát keresnek!
Itt vannak a fotók az első nyitható tetejű 8-as BMW-ről!
Nagyfügedi tragédia: ez vár a három gyermek haláláért felelős szülőkre
Egy év nyolc hónap, négy évre felfüggesztett fogházbüntetést kaptak azok a szülők, akiknek három kisgyermekük fulladt bele a szomszédjuk víztározójába tavasszal.

A nagyfügedi, köztiszteletben álló L. Zoltán és felesége, Nikolett együtt nevelték négy gyermeküket. A tragédia napján Zoltán elment otthonról, de nem győződött meg arról, hogy felesége tud e a távozásról. Nikolett így nem is sejtette, hogy az 5 éves Bálint, a 3 éves Kristóf és a 2 éves Danika felügyelet nélkül maradt, ezért teljes léleknyugalommal bement a házba, és ellátta a legkisebb gyermekét. Körülbelül negyedóra múlva kezdte el nagyobb fiait keresni, amikor nem találta őket, azonnal felhívta férjét. Ekkor derült fény a borzalmas valóságra: a kicsik egyik szülővel sincsenek.

A rettegő apa rögtön hazaszáguldott, és a fiai keresésére indult. Kiderült, hogy a három gyerek átszökött a szomszéd telekre, és belecsúszhattak az udvaron álló mezőgazdasági víztározóba. Bálint és Kristóf azonnal meghaltak, Danikát pedig mentőhelikopter kórházba vitte. Bár az orvosok küzdöttek az életéért, a kisfiú két nap múlva meghalt.

– A fiam nem volt itthon, én épp ebédeltem, a feleségem is tett-vett valamivel, a menyem pedig a legkisebb unokánkkal foglalkozott. Bálinték az udvaron játszottak, minden nagyon gyorsan történhetett - mondta akkor a Borsnak a fiúk nagypapája.

Zoltánt és Nikolettet három rendbeli gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolták, azonban a szülők azonnal beismerő vallomást tettek, a védőikkel és az ügyésszel már a vádemelés előtt megállapodtak, ezért a bíróság tárgyalásról lemondásos eljárás keretében járt el, így végül egy év nyolc hónapos fogházat kaptak, négy évre felfüggesztve.

Az ítélet jogerős.

Forrás: Bors
Orbán Viktor: Magyarország Európa egyik legszabadabb országa!
Sok év nélkülözés után Goffri is szeretne már egy szerető gazdit!
Frontális karambol a 84-esen: BMW hajtott a Volkswagenbe! (videó)
Most megtudhatod, hogy mit akar neked mondani a cicád, ha nyávog!
Ezért volt különleges Michael Jackson és Liz Taylor kapcsolata!
Bohócorrot vitt Polt Péternek a Párbeszéd politikusa! Nagyon nem tetszett neki! (videó)
Schobert Norbi: Nem a zsírtól hízunk el!
Régen, a falusi lakodalmak egyik kedvenc sütije volt!
Célkeresztben Orbán Viktor: Sokkoló videóval támad Gyurcsány!
Káromkodva, pénz nélkül sétált ki a zuglói gyógyszertárból a pancser rabló!
Brutális BMW gyűjteményt kínálnak megvételre! (videó)
Segíts egy megosztással: Gazdit keres ez a gyönyörű kölyökkutyus!
Több mint 160 kilót fogyott Norbi segítségével Géza bácsi! (fotó)
Íme néhány képkocka a készülő Michael Jackson filmből! (fotók)
A legpuhább linzerkarika receptje! Ezzel nem érhet csalódás!
Orbán Gáspár: Istent hívjuk, hogy segítsen megváltoztatni az országot!
Tragédia Körösújfaluban: Aknába zuhant és meghalt egy 18 hónapos kisfiú!
Ilyet még nem láttál: Ez a cica segít levezetni a szülést! (videó)
Egy szökött tyúkot köröznek Óbudán!
Végre elmagyarázták, hogy csinálta Michael Jackson a hihetetlen 45 fokos bedőlését (videó)
Tudni szeretnéd, miért kerül 7,5 millióba ez a 3-as BMW?
Recept: Ha a dobos tortát szereted, akkor ez is garantáltan ízleni fog.
Kemény ultimátumot kapott: Leállítják Orbánt!
Gazdit keres Pepe: 80%cukiság, 10%huncutság, 10%játékosság!
Jobbról előzött az idióta, nem kellett volna! (videó)
Hülyeség ellen nincs orvosság - Németh Szilárd szándékosan hülyíti a magyar embereket?
Magyar testőre meghalt volna Michael Jacksonért, újabb titkokat árult el a legenda életéről!
Norbi volt az utolsó esélye: Ma már büszkén pózol Péter! (fotó)
Elborztasztó dolgot tettek ezzel az X6-os BMW-vel! (fotó)
Magyarország kedvenc meggyes sütije!
Orbán apja kastélyt vásárolt?
Alultáplált volt és nem volt hol laknia! Most Mangó is nagyon szeretne már egy gazdit!
Horror Debrecenben: holttestet találtak az utcán!
Csak néhány ok, amiért Michael Jacksont ma is szeretjük!
Ez a cica megmutatja, hogy mire is van szüksége valójában a bajba jutottaknak!
Instant karma: Szakadt a röhögéstől a sofőr, a pórul járt BMW-st és Audist látva! (videó)
Kár lenne legalább egyszer nem kipróbálni, csirkecsíkok fokhagymás-tejfölös bundában!
Nobel-díjat javasol Orbánnak a népszerű osztrák ejtőernyős!
Segíts Rosienak egy megosztással gazdit találni!
Szétrollkodta az élő adást a kíváncsi cica! (videó)
Hülye vicc: Egy nőgyógyász „poénból” lilára festette egy nő vagináját!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
Beszorult a rácsok közé a pancser 62 éves rabló!
Segítségért kiabálva menekült a férje elől az utcán a hasbaszúrt, vérző nő Kaposváron!
Itt vannak a fotók az első nyitható tetejű 8-as BMW-ről!
Imádnivaló kis négylábú csöppségek szerető gazdát keresnek!
Luxus BMW-ket lízingel Kósa Lajos 82 éves anyjának sertéstenyésztő cége!
Ilyen ma Michael Jackson egykori birtoka, a Neverland Ranch! (fotók)
Recept: Pehelykönnyű finomság, ezúttal almával!
Mindössze 217 millióért vásárolt be földekből Fejér megyében az Orbán család!
Pánik az Aréna Plaza mély­ga­rá­zsá­ban: Fuldokoltak az emberek az autóikban!
Brutális: Ezek az emberek tényleg azt hiszik, hogy divatosak?
Cuki mérges cica az internet új sztárja, és nem Grumpy Cat az! (fotó)
Lassan Mészáros Lőrinc lesz az ország első számú főnöke!
Íme a Pop királya sosem látott rajzai! (fotó)
Íme az első osztrák BMW! (fotó)
Recept: Az egyik legtutibb vendégváró, amit valaha készítettünk!
Orbán: aki rágalmaz azt beperelem!
Magyarországon 1 év alatt 440-en haltak meg, 16 ezren pedig megbetegedtek a kórházi fertőzések miatt!
Egy fügefa biztosít menedéket a 9 cicának! Segíts nekik egy megosztással még a tél előtt gazdit találni!
Kukába dobálták a zsákmányt, majd rendőrautóval akartak meglógni a rablók!
Norbinak örökké hálás leszek! - Bomba nőt faragott a 124 kilós Nikiből Norbi!
Michael Jackson Thrillerje, ahogy még sosem hallottad! (videó)
Kivitte a garázsfalat a BMW (fotók)
Recept: Extra gyors bögrés pizza, alig 25 perc alatt!
Orbán eltitkolt betegségéről cikkez a sajtó!
Neki is jár egy esély: Sürgősen gazdit keres Stella!
Menekülés közben zuhant le az erkélyről a budapesti drogdíler!
A becsült összeg duplájáért, 8,6 milliárdért építi Mészáros cége az érdi vágányt!
Az autópályán halt meg a 13 éves fiú, miután nekiütközött fejjel a magasságkorlátozónak! (videó)
Fenomenális videó: Azt színleli a cica, hogy alszik és úgy próbálja ellopni az ételt!
Közvélemény-kutatás: Most kiderül, hogy a BMW-sofőrök-e a legrosszabbak!
Fenséges fogás: Puha, szaftos csirkemell mustáros-sajtos pácban!
Senki sem tudja milyen pénzből működik Orbán Gáspár Felháza!
Szinte másik emberré fogyott Schobert Norbi diétájával a fiatal lány! (fotó)
"Egyszer értem is eljön" - Nagyon régóta várja már Marci, hogy valaki örökbe fogadja!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem