THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
THE TIMES
Ittas vezetés miatt elvették László jogsiját, majd pár órával később megint
A Jobbik a Fidesz legesélyesebb kihívója egyre több választókerületben
Nagy az esélye, hogy még Lázár sem fog győzni egyéniben a saját választókerületében. Ennek persze ugyanaz a feltétele, mint a korábbi bravúros időközi választáson: be kell állni a legerősebb ellenzéki jelölt mögé. Az eddigi felmérések alapján azt láthatjuk, hogy vidéken a Jobbik verné a Fideszt, ha a többiek visszalépnének. Egyelőre úgy tűnik, hogy Budapesten és Szegeden fordított a helyzet.

Csongrád megye 4.számú választókerületében Lázár legerősebb kihívója Dr. Kiss Attila, a Jobbik jelöltje. Míg Lázár támogatottsága 43 %, addig a Dr. Kiss Attila 33%, az őt követő szocialista jelölt 15 %, az LMP és a Momentum 3, illetve 2 százalékot érne el az Iránytű intézet legfrissebb felmérése szerint. A matekból tehát jól látszik, az országgyűlési választásokon is hatalmas pofont kaphat Lázár, aki a pletykák szerint - tanulva az időközi polgármester-választás elvesztéséből - minden követ megmozgat az ellenzéki jelöltek visszalépéseinek megakadályozásáért. Kíváncsiak vagyunk, hogy vissza fog-e lépni a baloldali jelölt a Jobbik javára.

Hasonló a helyzet Heves megye 3. számú választókerületében, ahol az egyéni képviselőjelölti preferenciával rendelkező választók 43%-a a Fidesz-KDNP botrányoktól hangos jelöltjét, Szabó Zsoltot támogatná, 34% Sneider Tamásra, a Jobbik jelöltjére voksolna, míg Tóth Norbert (MSZP-DK) 16 %-ot, az LMP mindösszesen 2 százalékot kapna. Tehát jól látszik, hogy itt is a visszalépésektől függ a választások sorsa, hiszen abban az esetben már a fideszes jelölt 43%-val a Jobbik 52 %-os jelöltje állna szemben.

A választókerületben egyébként a pártpreferenciák tekintetében is a Jobbik követi a Fideszt. A kormánypártra csak az adott népesség 24%-a szavazna, a Jobbik, mint a legerősebb ellenzéki párt 16%-ot kapna, az MSZP 7%-on áll, míg a DK-t a teljes népesség 4%-a támogatja. A preferenciájukat titkoló szavazók aránya sem elhanyagolható, 13%.

A fenti két példából is látszik, hogy a visszalépéseken rengeteg múlik… Nem véletlen, hogy a Fidesz mindent megtesz annak megakadályozásáért.

A saját választókerületének ellenzéki esélyeiről a kireszavazunk.hu oldalon tud tájékozódni.

Forrás: Zsúrpubi
Orbánnak és Mészárosnak sikerült megépítenie a magyar politikatörténet legnagyobb hazugságát
Ez volt életem legjobb napja - Mondta a 7 éves kisfiú, majd meghalt
Undorító, mit műveltek egy elhunyt budapesti nő hagyatékával (videó)
Váratlan tra­gé­dia: Holtan találtak rá az egykori szépségkirálynőre
Felháborító: Két utasokkal teli busz versenyzett a 83-ason Tét felé, az egyik sofőr videózott
60 évesen lesz újra apa az Edda gitárosa
Megrázó részletek: meghalt a 3 éves kisfiú, aki kirepült a kocsiból az akasztói balesetben
Megszólalt lánya tragikus halála után Várkonyi András
Szorul a hurok, Orbán bizalmas főembere körül, ebből börtön lesz
Havas Henriket kihozták a sodrából, megfenyegette a riportert
Változás a biztonsági őr ügyében, aki megverte az Index vezető munkatársát
Megugrik a magyar infláció
24 órán belül négyszer kapták ittas vezetésen a nógrádi férfit
Ezért ment tönkre Hajdú Péter házassága: Kibökte, milyen hibát követett el
Borzalmas baleset: Egy 3 éves gyerek repült ki a BMW-ből Akasztón (fotók)
Angelina Jolie őrjöng a bírósági ítélet hallatán
Verebes keményen nekiment a kormánynak
Lefotózták a nemi szervét mutogató szatírt Újbudán
Élőben közvetítette a Facebookon a volt érpataki polgármester, ahogy letartóztatják (videó)
Tragédiával végződött a súlyos baleset Solton: motorral ütközött a mikrobusz (fotók)
Az első kép a 43 éves Eva Longoriáról és fiáról
Kiderült kik ellenőriztek az M7-esen a civil kéklámpás autóból
Több mint százkilós verőembernek tűnő személy várta Mohamed Fatimát a 15. kerületben
Így nyelik le Orbánék a nyugdíjra szánt pénzeket
83 ezer pornográf felvételt találtak kisgyermekekről egy budapesti férfi lakásán (videó)
Halottat találtak egy dunaújvárosi tűzesetnél
Szörnyű baleset történt Újhartyánnál
Undorító szelfit tett közzé Ördög Nóra (fotó)
Hihetetlen, hogy ép bőrrel megúszta a részeg BMW-s (fotók)
Így reagált Gesztesi Károly Liptai Claudia üzenetére
Milliós luxusfizetéseket vesznek fel közpénzből a Fidesz amúgy is milliárdosai
Cipőfűzővel fojtotta meg Szandrát a szökött rab, megszólalt a lány édesanyja (videó)
Prostitúcióra kényszerítettek egy 15 éves lányt Ózdon
Bizonyítékokat találtak a Teréz körúti robbantó telefonján, életfogtaglant kaphat
Újabb csapás érte Szilágyi Istvánékat
Vajon mit csinál ez a teherautó-sofőr? (videó)
Ezt kapta szülinapjára Gáspár Evelin (fotó)
Ezt bármelyik humorista megirigyelné: Orbán beszéde a szeretetről (videó)
Balesetet okozott, faképnél hagyta súlyos sérüléseket szenvedett barátnőjét Szabolcs
Megvillantotta gyönyörű gyémántgyűrűjét Liptai Claudia (fotó)
Ittas autóst üldöztek a rendőrök Kecskeméten

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
Három magyar zuhant a folyóba Örményországban
Borzasztó állapotok a Keletinél: parkoló autók közé ürítenek az emberek (fotó)
Ittas vezetés miatt elvették László jogsiját, majd pár órával később megint
Megszólalt Növényi Norbert párja: Tönkretették az életünket...
Rendőrautóval ütköztek frontálisan
Ag­gód­nak a ba­rá­tok: Újra kórházba került Orbán Józsi
Most épp a hajléktalanokat gyűlöli a kormány
18+ Ledobta a ruháit egy nő a kőbányai buszmegállóban (fotók)
Hosszú, nyílt levélben reagált Kero Verebes István monológjára
Százötvennel érkezett a vihar, fák, villanyoszlopok dőltek az utakra (fotók, videó)
Halál a 8-as úton, aztán a vihar is lecsapott (videó)
Kigyulladt egy Balatonra tartó vonat mozdonya (fotó)
Most épp nem alvással, hanem olvasgatással töltötte az időt Oszter a bíróságon
Orbán beelőzte a betegeket egy budapesti kórház szakrendelőjében
Majdnem tragédiával végződött egy szülés Borsodban
Leszakad az ég Magyarországon, készülj fel
Dombóvári tragédia: Közös koporsóba kerül Mónika és kislánya, Hanna
Hódi Pamela és Berki Krisztián nem tudnak megegyezni lányukról
Túlélte a motoros, hogy átment fején a teherautó (videó)
Voksán Virág anya lesz (videó)
Zokogó gyermekeit hagyta a roncsban a balesetező részeg sofőr Enesén
Ismét elképesztően nagyot kamuzhatott a TV2
A kerti vécébe dobta újszülöttjét a borsodi nő, másoknak azt mondta, daganatos beteg
Halálos baleset Bács-Kiskun megyében: buszra várókat gázolt a sofőr
Családi tragédia Dombóváron: megszólalt az egyetlen túlélő (videó)
Autókat sodort el a villámárvíz Szilvásváradon (videó)
Két életet követelt az éjszaka egy baleset az M3-ason
Hidat neveztek el Terence Hillről
Friss lista: ennyit adózik Orbán, Rogán és a többiek
Elkapták Oszvald Marika kirablóját (videó)
Gyilkosság Szabadbattyánban: A paradicsomlevesbe is mérget tett Éva
Tömegszerencsétlenség Debrecen belvárosában (videó)
Műrendőr riogatja az autósokat Kiskunmajsa közelében (videó)
Így menekült Robbie Williams a lángoló londoni hotelből (videó)

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem