THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
THE TIMES
Legolvasottabb hír:Csalhatott a Fidesz a választáson?
Íme a meggyilkolt Vivien barátnőjének döbbenetes szavai
Nem nézett lánya gyilkosa szemébe Vivien ésesanyja: kérésére kivezették a tárgyalásról K. Bálintot, míg az asszonyt meghallgatták.

Vivien édesanyja és K. Bálint barátnője meghallgatásával folytatódott a kakucsi gyilkosság büntetőpere.

Mint arról beszámoltunk korábban: a vád szerint 20 éves M. Vivient általános iskolai jóbarátja, K. Bálint kegyetlenül meggyilkolta még 2016. március 4-én, miután felvette őt az autójával az egyik budapesti szórakozóhely előtt, ahol a lány a születésnapját ünnepelte a barátaival, majd Kakucs felé indultak. Az ügyészség szerint Bálint már régóta készült a gyilkosságra, tabletjén hat darab, fedetlen hasú nők kínzását bemutató videót találtak, amelyek kísértetiesen hasonlítanak az elkövetés módjára. Ráadásul Bálint szeretett volna járni Viviennel, a lány azonban visszautasította őt.

A férfi az első tárgyaláson tagadta a korábban már beismert gyilkosságot, sőt, ismerősét nevezte meg tettesként. A megnevezett férfit hosszasan ki is hallgatták. A második tárgyaláson – ahol a fiú szüleit hallgatták volna – kijelentette, hogy másik ügyvédet kér, így a tárgyalást a bejelentés után elnapolták.

A mai tárgyalási napon Vivien édesanyja, K. Sz. Gyöngyi tanúvallomása előtt ügyvédje indítványozta, hogy mind a sajtót, mind Bálintot zárják ki. A bírói tanács az első indítványnak nem, a másiknak viszont helyt adott.

Az asszony végül nem tett vallomást, a bíróság a nyomozati kihallgatás jegyzőkönyvét ismertette.

Ebben nem sokat mondott a fiatalok kapcsolatáról: tudomása volt arról, hogy a lánya jóban van az általános iskolai osztálytársával, de ez a kapcsolat soha nem volt annyira szoros, hogy átjárjanak egymáshoz. Arról, hogy időnként Bálint hozta haza Vivient, a ténynél többet nem tudott. A fiúról is csak hallomásból tudott: hogy zűrös a családja, az apja lőni tanítja és a szomszédra lövöldöznek, illetve hogy voltak drogproblémái, de nem elvonóra került, hanem a nagyapjához egy tanyára.

- Már az eset után megnézegettem a régi, nyolcadikos képeket, és Bálint mindegyiken Vivi közelében van – fogalmazott az édesanya a bíró kérdésére.

Ezután a lány legjobb barátnőjét, Angélát hallgatták meg. Ő beszámolt arról, hogy Vivien tudta, hogy a fiú szerelmes belé, de őt nem érdekelte férfiként.

– Vivinek nem volt félelemérzete, nem számított neki, milyen környéken át megy haza, könnyen a bizalmába fogadott embereket – fejtegette a lány. – Megdöbbentett, amikor meghallottam, hogy Bálint volt az, mert eddig normális, félénk fiúnak ismertem meg, akiből nem néztem volna ki ezt – tette hozzá.

Forrás: Blikk
Oszd meg a hírt ismerőseiddel is!
Megosztom a facebookon
Még több hír
Jogsértően kampányolt a TV2 Orbán Viktornak
A médiatörvény alapján hírműsorban műsorvezetőként, hírolvasóként, tudósítóként rendszeresen közremű...
18 órán keresztül erőszakolta az apa a barátaival együtt a saját lányát
A nő a történtek után egyből az édesanyjától kért segítséget.

Az indiai hatóságok eljár...
Ez az egy mondat hangzott el Gyárfás szájából, mielőtt bement a bíróságra
Gyárfás Tamás nyugodt arckifejezéssel, nyugodt léptekkel érkezett meg a bíróságra pénteken délelőtt,...
Horogkeresztet és Auschwitz feliratot írt egy kocsira, aztán öngyilkos lett a kecskeméti férfi
Lezárták a kecskeméti Mátyás király körutat péntek reggel, miután egy ott parkoló autóra horogkeresz...
Újra csatában a Jófogás: A Globálpiac lesz az új OLX?
Úgy tűnik, újabb csata vár a Jófogásra.

Időt, energiát és pénzt nem kímélve csatázot...
Már tízezreket hódított meg a megszűnt Iwiw-re hasonlító weboldal
A yourlike.hu weboldal bár teljesen új, mégis i...
Romokban az M1-es, de ezt tudtad-e róla?
Foltozgatják az M1-est és tervben van, hogy hatsávosra bővítik, de tudtad-e például, hogy mennyi tra...
Újabb titkos részletek derültek ki Liptai Claudia esküvőjéről
A ruha és a koszorúslány is megvan.

Liptai Claudia nyáron mondja ki a boldogító igent P...
Évekig Soros alapítványa pénzelte a sorosozó Schmidt Máriát
A Nemgogol blognak sikerült megtalálnia a világhálón Schmidt Mária egy olyan archív önéletrajzát, am...
Kétsopronyi csecsemőgyilkosság: Sok­koló rész­le­tek de­rül­tek ki a trak­tor­ral ki­for­ga­tott babáról
Di­rekt tit­kol­hatta el a ter­hes­sé­gét az anya...

Borzasztó tragédia rázta meg a Bék...
Havas Henrik: Gyárfás ’ezt is túléli’
A televíziós riporter is reagált a médiavállalkozó őrizetbe vételének hírére.

Ezt írta ...
Azonosították a holttestet: Elárulták, VV Fanni teste volt-e a Fertő tóban
Ebben a pillanatban tájékoztatta lapunkat VV Fanni édesanyjának ügyvédje, dr. Lichy József, hogy nem...
Videón, ahogy több mint harminc autó tükrét rúgta le egy férfi szerda hajnalban Győrben
Szerda hajnalban rongálták meg sorra az autókat Győr belvárosában.

A Kisalföld értesülé...
(18+) Hatalmasat terpesztett Kelemen Anna, megmutatta mi van a lába között (fotó)
Kelemen Anna hatalmasat terpesztett legújabb fotóján, ráadásul teljesen ruhátlanul.

A s...
Nyílt levélben vádolják Merkelt azzal, hogy Orbán bűnsegédje lett
Aggasztó, hogy bűnrészességet vállal a magyar demokrácia elleni támadásban – írta egy értelmis...
Meggyilkoltak egy csecsemőt Békés megyében
Csecsemőholttestet találtak egy lakóház kertjében a Békés megyei Kétsopronyban. A gyermeket a gyanú ...
Megtalálták VV Fanni holttestét? Megszólalt a lány anyja a tóban talált holttesttel kapcsolatban
Pár nappal ezelőtt egy nő torzóját találták meg a nádasban, a Fertő-tó ausztriai oldalán, Rust közel...
Gyerekeket árultak egy szombathelyi bordélyházban
Hirdetési oldalakon reklámozta a lányokat.

Bordélyházat tartott fenn, fiatalkorú lányok...
Ezért lett Önnek is iszonyatosan koszos az autója
Vasárnap este óta tapasztalhatjuk, hogy bár csak kevés csapadék hullik, a szabadban álló autók elkép...