THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
THE TIMES
Legolvasottabb hír:Csalhatott a Fidesz a választáson?
Öngyilkos jelenetre készül Oszter Sándor?
Miután visszavonta a színészre tett terhelő vallomását Keserű Sándor, újra kezet ráztak Oszter Sándorral. Legalábbis ezt állítja a producer, aki szerint újra forog az ÁVH-film.

Sötét lelkű, beteg, erőszakos ember, akit az alkohol és a mellőzöttség rántott a mélybe – így jellemezte lapunknak Oszter Sándort annak a pernek a negyedrendű vádlottja, amely többek között a színész ellen folyik vesztegetés és befolyással üzérkedés bűntette miatt. Keserű Sándor a bíróságon is vádolta Osztert, a legutóbbi tárgyaláson azonban visszavonta vallomását. A színész által álproducernek nevezett férfi állítja, korábban hamisan ta­núskodott, mert Oszter belenyúlt filmötletébe és el akarta venni, ezért megutálta. Keserű, aki labilis idegállapotára hivatkozva változtatta meg a vallomását, azt is elmondta, hogy a színész nem vesztegetéssel szerzett pénzt, hanem a készülő filmért vette fel a neki járó pénzt.

Keserű megkereste a Borsot, és elmondta, hogy ma már újra szent a béke Oszter Sándor és közte, sőt újfent együtt dol­goznak.

– Kezet ráztunk, újra „édes fiam” voltam, és megbeszéltük, hogy folytatjuk az ÁVH-filmet. Továbbra is a művész úré Fazekas Mihály szerepe. A tábornoké, aki nőket erőszakol, gyilkol, majd véget vet az életének. Erre az öngyilkossági jelentre készül Oszter úr és én is – mondta Keserű, akinek állapotát elmeorvos-szakértő vizsgálja.

Nem mindenki hisz azonban a fordulatban, a nagy összeborulásban.

– Ez Keserű Sándor újabb agyszüleménye. Teljességgel kizártnak tartom a békülést és a közös munkát – mondta dr. Balogh Gábor, Oszter Sándor ügyvédje.

Lapunk a színművészt is kereste, aki udvariasan köszönt a telefonban, majd még a kérdésünk előtt bontotta a vonalat, és ezek után már nem értük utol.

Forrás: Bors
Oszd meg a hírt ismerőseiddel is!
Megosztom a facebookon
Még több hír
Jogsértően kampányolt a TV2 Orbán Viktornak
A médiatörvény alapján hírműsorban műsorvezetőként, hírolvasóként, tudósítóként rendszeresen közremű...
18 órán keresztül erőszakolta az apa a barátaival együtt a saját lányát
A nő a történtek után egyből az édesanyjától kért segítséget.

Az indiai hatóságok eljár...
Ez az egy mondat hangzott el Gyárfás szájából, mielőtt bement a bíróságra
Gyárfás Tamás nyugodt arckifejezéssel, nyugodt léptekkel érkezett meg a bíróságra pénteken délelőtt,...
Horogkeresztet és Auschwitz feliratot írt egy kocsira, aztán öngyilkos lett a kecskeméti férfi
Lezárták a kecskeméti Mátyás király körutat péntek reggel, miután egy ott parkoló autóra horogkeresz...
Újra csatában a Jófogás: A Globálpiac lesz az új OLX?
Úgy tűnik, újabb csata vár a Jófogásra.

Időt, energiát és pénzt nem kímélve csatázot...
Már tízezreket hódított meg a megszűnt Iwiw-re hasonlító weboldal
A yourlike.hu weboldal bár teljesen új, mégis i...
Romokban az M1-es, de ezt tudtad-e róla?
Foltozgatják az M1-est és tervben van, hogy hatsávosra bővítik, de tudtad-e például, hogy mennyi tra...
Újabb titkos részletek derültek ki Liptai Claudia esküvőjéről
A ruha és a koszorúslány is megvan.

Liptai Claudia nyáron mondja ki a boldogító igent P...
Évekig Soros alapítványa pénzelte a sorosozó Schmidt Máriát
A Nemgogol blognak sikerült megtalálnia a világhálón Schmidt Mária egy olyan archív önéletrajzát, am...
Kétsopronyi csecsemőgyilkosság: Sok­koló rész­le­tek de­rül­tek ki a trak­tor­ral ki­for­ga­tott babáról
Di­rekt tit­kol­hatta el a ter­hes­sé­gét az anya...

Borzasztó tragédia rázta meg a Bék...
Havas Henrik: Gyárfás ’ezt is túléli’
A televíziós riporter is reagált a médiavállalkozó őrizetbe vételének hírére.

Ezt írta ...
Azonosították a holttestet: Elárulták, VV Fanni teste volt-e a Fertő tóban
Ebben a pillanatban tájékoztatta lapunkat VV Fanni édesanyjának ügyvédje, dr. Lichy József, hogy nem...
Videón, ahogy több mint harminc autó tükrét rúgta le egy férfi szerda hajnalban Győrben
Szerda hajnalban rongálták meg sorra az autókat Győr belvárosában.

A Kisalföld értesülé...
(18+) Hatalmasat terpesztett Kelemen Anna, megmutatta mi van a lába között (fotó)
Kelemen Anna hatalmasat terpesztett legújabb fotóján, ráadásul teljesen ruhátlanul.

A s...
Nyílt levélben vádolják Merkelt azzal, hogy Orbán bűnsegédje lett
Aggasztó, hogy bűnrészességet vállal a magyar demokrácia elleni támadásban – írta egy értelmis...
Meggyilkoltak egy csecsemőt Békés megyében
Csecsemőholttestet találtak egy lakóház kertjében a Békés megyei Kétsopronyban. A gyermeket a gyanú ...
Megtalálták VV Fanni holttestét? Megszólalt a lány anyja a tóban talált holttesttel kapcsolatban
Pár nappal ezelőtt egy nő torzóját találták meg a nádasban, a Fertő-tó ausztriai oldalán, Rust közel...
Gyerekeket árultak egy szombathelyi bordélyházban
Hirdetési oldalakon reklámozta a lányokat.

Bordélyházat tartott fenn, fiatalkorú lányok...
Ezért lett Önnek is iszonyatosan koszos az autója
Vasárnap este óta tapasztalhatjuk, hogy bár csak kevés csapadék hullik, a szabadban álló autók elkép...