THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
Segíts örökbefogadót találni Felipének!
Michael Jackson történelem: összefoglaló cikk a pop királyáról!
Így gázolt az önvezető autó, nyilvánosságra hozta a felvételt a rendőrség (videó)
Megtörtént az első halálos baleset, amiben önvezető autó vett részt, és most azt is megnézheted egy videofelvételen, hogy mi történt. Készülj fel rá, de szerencsére a legdurvább részt már nem kell végignézned.

Jelentős mérföldkőhöz érkezett az önvezető autók fejlesztése, és most egyáltalán nem jó értelemben, hiszen az Egyesült Államokban megtörtént az első halálos baleset, amiben autonóm jármű vett részt. A baleset helyi idő szerint vasárnap este tízkor történt Tempében, és bár az önvezető Volvo XC90-ben ült egy sofőr, az Uber tesztjárműve teljesen automata üzemmódban közlekedett.

Most a helyi rendőrség nyilvánosságra hozta azt a videofelvételt is, amit a tesztjármű kamerái készítettek: egyet arról, hogy mit látott (vagy mit nem látott) a robotsofőr, egyet pedig az autóban ülő, a rendszerek működését felügyelő tesztelőről, és biztosan nem szeretnél a helyében lenni. Még vizsgálják, hogy mi okozta a balesetet, hiszen bár a kerékpárját toló gyalogos éjszaka, egy rosszul megvilágított részről lépett ki az autó elé, de az Uber rendszerét és a Volvót is felszerelték olyan szenzorokkal, amelyek éppen ebben a helyzetben képesek azonnal lefékezni az autót.





Az Uber, aminek más tesztjárműve is szenvedett már balesetet, a gázolás után azonnal felfüggesztette a tesztprogramot, és nem lennénk meglepve, ha a történtek egy időre visszavetnék az önvezető autókkal kapcsolatos kísérletezéseket.

Kíváncsiak vagyunk a véleményére, mondja el ide kattintva!

Forrás: Player
Szívszaggató: kiszáradt a svájci Brenets tó!
Paplan alá bújt a rendőrök elől ez a srác!
Gyurcsány beszédétől hangos a sajtó!
Durva vizsgálat indult a Tesla ellen!
Embert gázolt a pécsi Intercity!
Úgy tűnik bajban az RTL KLub!
Nem engedtek be 11 fogyatékkal élő fiatalt a veszprémi állatkertbe!
Kiszel Tünde legújabb őrülete sokaknál kiverte a biztosítékot!
Belehalt a sérülésbe a darabokra szakadt autó sofőrje!
Megérkezett a Kia sport modellje!
Tiborcz varászlat: milliárdokat előhúz a semmiből!
Figyelmetlen autós ütközött neki a méregdrága BMW-nek!
Betörés közben aludt el a részeg magyar tolvaj!
Itt a receptje az ország cukormentes tortájának!
Fogadd örökbe, vagy támogasd virtuálisan Bongót!
Lopott BMW-t kapcsoltak le a magyar rendőrök!
Michael Jackson fogadott fia már elmúlt 28 éves!
Szeptember 1-től szigorúbban fellépnek az állatkínzókkal szemben!
Ajtó helyett a társát dobta fejbe a pancser betörő! + videó
Újabb 4,2 milliárd forint bevétel Mészáros Lőrincnek!
Vendégváró finomság pár perc alatt: mindenki kedvence a túrós süti!
Brutális kínzás és kivégzés a szombathelyi börtönben! 18+
Gazdira vár Pajtás!
Menekültek bántalmazásával vádolják a magyar rendőröket!
Brutális tömegkarambol volt Üllő és Gyömrő között!
Bajban a viszkis: elfogyott a pénz!
Elfogták a magyar csalót aki többször eladta a lakását!
Úgy dobta félre a teherautót ez a BMW mintha papírból lenne!
Tiborcz István újabb milliárdjai kiverték a biztosítékot!
Vicces vagy szörnyű?? - Ilyen videót sem látni minden nap...!
Mindenki kedvence a lávasüti! - csokis csoda liszt nélkül!
Elkapták a bicikli lopás nagy mesterét! - ezt látnod kell!
Orbán Ráhel botrány: így reagált Orbán Viktor!
Győzelmet aratott a Fidesz a Jobbik fellegvárában!
Szuper nagyi: 8 unokája van és négyes ikreket vár!
Rubint Réka is indult az év edzője címért!
BMW tesztvezetés: véletlenül áthajtott az autószalonon ez a nő!
Újabb örökbefogadási kampány indult!
Végre elfogták az albérletes csalókat!
Diétás csokis álom és az elkészítése pofon egyszerű!
Kürtöskalács tolvajokat keres a magyar rendőrség!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
Erre figyel a világ: már 25 halottja van a viharnak!
Kombi forradalmat indít a KIA!
Michael Jackson történelem: összefoglaló cikk a pop királyáról!
Segíts örökbefogadót találni Felipének!
Igazi vendégváró finomság a csokis szilvás sütemény!
Orbán Ráhel 12 milliós órája kiverte a biztosítékot mindenkinél!
Erről a magyar rendőrségi videóról beszél mindenki!
Itt akar élni minden BMW-s! + videó
Spar botrány: hasmenést okozó tejet vontak ki a forgalomból!
A Majka - Curtis botrány tovább folytatódik!
Ilyen amikor igazán rémálom egy esküvő!!!
Ez az év legdurvább motoros balesete!
Orbánt csúnyán helyre rakták: közölték, hogy nem tehet meg akármit!
Mesés vagyonon osztozik Sarka Kata és Hajdú Péter!
Új világválság kezdődött!
Menekültügy: tetőpontjára hágott az Olasz-Málta háború!
250 ezres áramszámlát kapott egy rokkantnyugdíjas!
Halálos kimenetelű volt a bunyó a Balatonnál!
Kiszel Tünde benne van: lányáról készülhet félakt fotó!
Kamiont vontatott ez a BMW az autópályán! + videó
Hatalmas uniós pofon: reménytelen helyzetben van Orbán!
Orbánék egy teljes társadalmi osztályt hagytak az út szélén
"Túl szexi vagy, felhergelsz, úgy megölelnélek" - írta diákjainak a budapesti általános iskolai tanár
Felújítottak egy részt a Bartók Béla úton, a zebrát is újrafestették, negyedéig (fotó)
Darnózseli gyilkosság: Sofőrként dolgozik János
"Most szépen leszállunk Moszkvában vagy felrobbantom a gépet" (videó)
Megrázó fotókon a ceglédi halálos baleset, egy kisgyermek is meghalt
Luxus Vivi csúnyán beszólt, szerinte Palvin Barbi egy kövér nő
Macron hadat üzent Orbánnak
Fény derült a Rezesovával kapcsolatos meghökkentő rejtélyre
Tömegbaleset történt az M7-esen (fotók)
Siklóernyős akadt fenn egy fenyőfán Sátoraljaújhelyen
Elgázolt egy nőt a 3-as metró, kézzel tolták el a szerelvényt
Érthetetlen dolgot tett (vagy nem tett) az Opel sofőrje (videó)

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem