THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
Segíts örökbefogadót találni Felipének!
Michael Jackson történelem: összefoglaló cikk a pop királyáról!
Óriási a felháborodás: a beígért 12000 Ft-os téli rezsicsökkentés 821 forintot jelentett
Egyre nagyobb hullámokat vet a téli rezsicsökkentés. Zalaegerszegen például olyan tömbházat is találtunk, ahol az Orbán Viktor által beígért 12 ezer forintos téli rezsicsökkentés mindössze 821 forintot jelent családonként.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, egyáltalán nem jelent 12 ezer forintos rezsicsökkentést a magyar családoknak az Orbán Viktor által bejelentett téli rezsicsökkentés.

Portálunk először Tapolcán mutatta be, hogy a 12 ezer forint a valóságban jóval kevesebb. Ugyanis a vonatkozó kormányrendelet szerint a rezsicsökkentés a "20 m3/h alatti gázmérővel rendelkező fogyasztói közösség esetében 24 ezer forint, függetlenül attól, hogy az adott fogyasztói közösség hány vételező taggal rendelkezik”, valamint „a 20 m3/h vagy a feletti gázmérővel rendelkező fogyasztói közösség esetében 120 000 forint, függetlenül attól, hogy az adott fogyasztói közösség hány vételező taggal rendelkezik.”

Zalaegerszegen például beszéltünk egy olyan közös képviselővel, aki egy 146 lakásos társasházért felel. Nos, az ő esetükben a rezsicsökkentés családonként/háztartásonként mindösszesen 821 forint.

Úgy tudjuk, meg is keresték Vigh Lászlót, a Fidesz zalaegerszegi országgyűlési képviselőjét a tömbházban lakók. A kormánypárti politikus meglepődve fogadta a hírt, és azt ígérte, utána fog nézni annak, mert szerinte nem ilyen döntés született.

Pedig, de.

A nekünk nyilatkozó közös képviselő pofára esésként jellemezte a történteket, főleg annak fényében, hogy a szomszédos utcában élők, akik egyéni gázórával rendelkeznek, megkapták a Nemzeti Közművektől a 12 ezres levelet. Mindenesetre a zalaegerszegi tömbház lakói elhitték az Orbán-kormánynak, hogy megkapják ezt a pénzt.

"A választásoktól való félelmében a kormány, mint egy fuldokló a szalmaszálba, úgy kapaszkodik az Erzsébet-utalvány mellé belengetett 12 000 forintos rezsicsökkentésbe. Ám amint Zalaegerszegen is kiderült, ez is csak egy ordas nagy átverés" - fogalmazott lapunk érdeklődésére Benke Richárd, a Jobbik helyi képviselőjelöltje.

A legerősebb ellenzéki párt politikusa a 821 forintos csökkentés kapcsán elmondta,

„a hitegetéssekkel szemben kormányra kerülve a Jobbik nem átverésként és választási kampányfogásként tekint az energiapolitikára, hanem a lakosság számára elfogadható, a jelenlegi rezsicsökkentésnél alacsonyabb piaci áron fogja biztosítani a szükséges szolgáltatásokat.”

Forrás: Alfahír
Szívszaggató: kiszáradt a svájci Brenets tó!
Paplan alá bújt a rendőrök elől ez a srác!
Gyurcsány beszédétől hangos a sajtó!
Durva vizsgálat indult a Tesla ellen!
Embert gázolt a pécsi Intercity!
Úgy tűnik bajban az RTL KLub!
Nem engedtek be 11 fogyatékkal élő fiatalt a veszprémi állatkertbe!
Kiszel Tünde legújabb őrülete sokaknál kiverte a biztosítékot!
Belehalt a sérülésbe a darabokra szakadt autó sofőrje!
Megérkezett a Kia sport modellje!
Tiborcz varászlat: milliárdokat előhúz a semmiből!
Figyelmetlen autós ütközött neki a méregdrága BMW-nek!
Betörés közben aludt el a részeg magyar tolvaj!
Itt a receptje az ország cukormentes tortájának!
Fogadd örökbe, vagy támogasd virtuálisan Bongót!
Lopott BMW-t kapcsoltak le a magyar rendőrök!
Michael Jackson fogadott fia már elmúlt 28 éves!
Szeptember 1-től szigorúbban fellépnek az állatkínzókkal szemben!
Ajtó helyett a társát dobta fejbe a pancser betörő! + videó
Újabb 4,2 milliárd forint bevétel Mészáros Lőrincnek!
Vendégváró finomság pár perc alatt: mindenki kedvence a túrós süti!
Brutális kínzás és kivégzés a szombathelyi börtönben! 18+
Gazdira vár Pajtás!
Menekültek bántalmazásával vádolják a magyar rendőröket!
Brutális tömegkarambol volt Üllő és Gyömrő között!
Bajban a viszkis: elfogyott a pénz!
Elfogták a magyar csalót aki többször eladta a lakását!
Úgy dobta félre a teherautót ez a BMW mintha papírból lenne!
Tiborcz István újabb milliárdjai kiverték a biztosítékot!
Vicces vagy szörnyű?? - Ilyen videót sem látni minden nap...!
Mindenki kedvence a lávasüti! - csokis csoda liszt nélkül!
Elkapták a bicikli lopás nagy mesterét! - ezt látnod kell!
Orbán Ráhel botrány: így reagált Orbán Viktor!
Győzelmet aratott a Fidesz a Jobbik fellegvárában!
Szuper nagyi: 8 unokája van és négyes ikreket vár!
Rubint Réka is indult az év edzője címért!
BMW tesztvezetés: véletlenül áthajtott az autószalonon ez a nő!
Újabb örökbefogadási kampány indult!
Végre elfogták az albérletes csalókat!
Diétás csokis álom és az elkészítése pofon egyszerű!
Kürtöskalács tolvajokat keres a magyar rendőrség!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
Erre figyel a világ: már 25 halottja van a viharnak!
Kombi forradalmat indít a KIA!
Michael Jackson történelem: összefoglaló cikk a pop királyáról!
Segíts örökbefogadót találni Felipének!
Igazi vendégváró finomság a csokis szilvás sütemény!
Orbán Ráhel 12 milliós órája kiverte a biztosítékot mindenkinél!
Erről a magyar rendőrségi videóról beszél mindenki!
Itt akar élni minden BMW-s! + videó
Spar botrány: hasmenést okozó tejet vontak ki a forgalomból!
A Majka - Curtis botrány tovább folytatódik!
Ilyen amikor igazán rémálom egy esküvő!!!
Ez az év legdurvább motoros balesete!
Orbánt csúnyán helyre rakták: közölték, hogy nem tehet meg akármit!
Mesés vagyonon osztozik Sarka Kata és Hajdú Péter!
Új világválság kezdődött!
Menekültügy: tetőpontjára hágott az Olasz-Málta háború!
250 ezres áramszámlát kapott egy rokkantnyugdíjas!
Halálos kimenetelű volt a bunyó a Balatonnál!
Kiszel Tünde benne van: lányáról készülhet félakt fotó!
Kamiont vontatott ez a BMW az autópályán! + videó
Hatalmas uniós pofon: reménytelen helyzetben van Orbán!
Orbánék egy teljes társadalmi osztályt hagytak az út szélén
"Túl szexi vagy, felhergelsz, úgy megölelnélek" - írta diákjainak a budapesti általános iskolai tanár
Felújítottak egy részt a Bartók Béla úton, a zebrát is újrafestették, negyedéig (fotó)
Darnózseli gyilkosság: Sofőrként dolgozik János
"Most szépen leszállunk Moszkvában vagy felrobbantom a gépet" (videó)
Megrázó fotókon a ceglédi halálos baleset, egy kisgyermek is meghalt
Luxus Vivi csúnyán beszólt, szerinte Palvin Barbi egy kövér nő
Macron hadat üzent Orbánnak
Fény derült a Rezesovával kapcsolatos meghökkentő rejtélyre
Tömegbaleset történt az M7-esen (fotók)
Siklóernyős akadt fenn egy fenyőfán Sátoraljaújhelyen
Elgázolt egy nőt a 3-as metró, kézzel tolták el a szerelvényt
Érthetetlen dolgot tett (vagy nem tett) az Opel sofőrje (videó)

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem