THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
THE TIMES
Elképesztően lefogyott Oláh Ibolya (fotó)
Cigire és alkoholra költötték a pénzt: Fél szemére megvakult a hevesi kislány a szülei miatt
A szülői nemtörődömségnek úgy látszik, nincsenek határai. Most egy ötéves kislány és egy három éves kisfiú lettek az áldozatai a szülők önzésének.

A szülők ellen a Hevesi Járási Ügyészség vádat emelt, mert nem biztosítottak megfelelő, élhető körülményeket 5 éves lányuknak és 3 éves fiuknak. Az ügyészség közleménye szerint a szülők egy romos állapotú házban nevelték a gyermekeiket, akiknek még a saját, külön fekvőhelyet sem biztosították. Ráadásul évszaktól függetlenül öltöztették őket: hiába a hatalmas mínuszok, télen a kislány egy felemás zokniban mászkált, a kisfiú pedig egy klumpában járt. Neki már nem jutott zokni, kabátja is csak egyiküknek volt. A gyerekek rendszerint mosdatlanok, ápolatlanok és piszkosak voltak.

Hiába kapott a család állami támogatást, ami a fő bevételi forrásuk lett, a gyerekek semmit nem éreztek meg ebből. A két szülő alkoholra és cigarettára költötte a kapott pénzt. Ennivalót és tüzelőt csak nagy ritkán vettek. A család nem csak a gyerekek testi, hanem lelki és értelmi fejlődését is gátolta.

Ráadásul az 5 éves kislány egy súlyos fiatalkori autoimmun betegségben szenved, amihez megfelelő orvosi ellenőrzés is kellett volna. A kislány kezelését a szülők szintúgy elhanyagolták, aminek következtében a lány az egyik szemére megvakult.

Jelenleg a gyerekek nevelőszülőknél vannak, akik segítenek nekik abban, hogy nem csak testileg fejlődjenek, hanem értelmi és érzelmi támogatást is nyújtanak nekik.

A kép illusztráció!

Forrás: Blikk
Trump felfigyelt Orbán Viktorra
Brutálisan megvertek egy rabot a pálhalmai börtönben, most mesterséges kómában van
Elmerült egy ember a Dunában Vácnál
Gyászol a világ: Meghalt Aretha Franklin
A húgát akarta megvédeni szerelmétől, mindkettőt megkéselte a szegedi nő
Halálfutam a 4-es főúton: miattuk rettegnek sokan autóba ülni (fotók)
Weisz Fanni édesanyja: "Ki kell szednem ennek a fiúnak a markából!"
Több tízezret buknak a magyar szülők: ennek a támogatásnak is lőttek
11 éves kislányt zaklattak a Sziget fesztiválon (videó)
Új arcot kapott a fiatal lány aki arcon lőtte magát (videó)
Megrázó fotók érkeztek a békési tragédiáról
Bal­eset Budán, az út­tes­ten fek­szik a mo­to­ros
Görbe Nórát egy fiatal férfi tenné boldoggá
Dömsödi Gábor: Megfélemlítéssel és hazugsággal kampányolt a Fidesz Pásztón
Horror: Saját sógora torkát vágta el Sándor a kávai lecsófesztiválon
Leszakadt egy autópálya hídja Olaszországban, több tucat halott (videó)
Mária nyomtalanul eltűnt a mezőkövesdi áruház elől
Brutális balesetet okozott az autópályán a figyelmetlen sofőr (videó)
Ömlött belőle a vér – Magyarok is voltak a fesztiválon, ahol brutális baleset történt
Visszatér a képernyőre Alföldi Róbert
Bomlás: A Fidesz-frakció nekiment a Fidesz-frakcióvezető Kocsis Máténak
Rossz autó ablakán kopogtatott be Sándor New Yorkban, leütötték és meghalt (videó)
Súlyosan megsérült a balatonfűzfői bobpálya kocsijából kiesett férfi
A harmadikról zuhant ki egy ember Ózdon
Facebookra tett ki egy levelet Pásztor Anna zaklatója
Kibérelt egy Lamborghinit, 33-szor mérték be gyorshajtásért
Fehérneműben pózol új lakásában Baukó Éva (fotó)
Kegyeletsértő: Halott gyerekek emlékével politizál a Fidesz
Öngyilkosságra buzdítja a gyerekeket Momo, a virtuális horrorlány
Kiesett a kenuból egy háromtagú család a Balatonon
15 év után egy barlangban találtak rá az eltűnt lányra
Brutális: Halálos balesetet szenvedett a gyorshajtó Mercis (videó)
Fiával forgatna filmet Szilágyi István
Már Weisz Fanni nagypapája is kitálalt
Nagyon jelentős az életszínvonal javulás a Fidesz szerint
For­ra­dal­ma­sítja a vér­cu­kor­szint-mé­rést az új készülék
Szexuális bűnöző garázdálkodik a Dunaszerdahelyi temetőben
A 17. emeletről zuhant ki a 2 éves kislány, de a legmegdöbbentőbb ezután történt
Nicolas Cage már nem is hasonlít a régi fiatalos önmagára (fotók)
Videón a brutális bolognai robbanás
Rá se ismersz: 24 kilót fogyott Jáksó László

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
Egy percig aludt a volánnál a sofőr (videó)
8 éves kisfiú halt meg drogtúladagolásban (videó)
Elképesztően lefogyott Oláh Ibolya (fotó)
Tízmilliókkal segíti az állam Orbán gyülekezetét
Figyelem: meghosszabbították a hőségriadót
Hiába könyörgött, megerőszakolta a négy fogász a részeg nőt
Halálos frontális ütközés Szolnoknál: három gyerek is utazott az egyik kocsiban
Többen súlyosan megsérültek, amikor villám csapott egy fába a gyenesdiási strandon
Furcsa módon szerelte meg az abonyi férfi a lerobbant Audiját
Palvin Barbara nincs eljegyezve, csak házas
Orbán minisztere saját magát nevezte ki több állami vállalat élére
Friss fejlemény a soroksári gyilkosságról
Hashajtóval mérgezte meg gyermekeit az apa, majd levideózta ahogy szenvednek (videó)
Halálfélelem és sikítások: Az egyik utas felvette, ahogy lezuhan a repülőgép (videó)
Segítsen egy megosztással: Keresik a rendőrök Dávidot
Ilyen az, amikor egy nyitott autóval hajtunk be a mosóba (videó)
Kisbabát vár a 48 éves Naomi Campbell? (fotó)
Megdöbbentő dolgok derültek ki Orbán múltjáról (videó)
Gázolás Csepelen: Még elbúcsúzott a testvére a 4 éves Bencétől
Kirúgták Kálmán Olgát a Hír TV-től, videón a távozása
Budapesti háztetőn landolt egy autó, meghalt a sofőr (videó)
Váratlan fordulat: Gyárfás Tamás elhagyja az országot
Férjéről és kisfiáról posztolt gyönyörű fotót Liptai Claudia
Megdöbbentő videó: Tucatnyi autóval omlott be egy parkolóház teteje
Olyan helyre parkolt be a BMW-s ahová fizikailag be sem fért volna (videó)
Orbán: bennünket csak elzavarni lehet
A rendkívüli hőség miatt országszerte érvénybe lépett a vörös kód
Tragédia: Teherautó csapódott a kocsiba Kerecsendnél
Megölte anyját és kisbabáját, majd öngyilkos lett a rendőrnő
Tatár Csilla visszatér a képernyőre
Videón a világ talán legbunkóbb BMW sofőre
Nagyot emelkedik a benzin ára
Benkő László: Józsinak megváltás volt a halál
Ez a titokzatos videó pecsételheti meg Orbán Viktor sorsát?

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem