THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
Imádnivaló kis négylábú csöppségek szerető gazdát keresnek!
Itt vannak a fotók az első nyitható tetejű 8-as BMW-ről!
Már négy eltűnt villanyszerelőt keresnek Mosonmagyaróvár környékén
A Riasztás című műsor információi szerint, már nem csak a kísértetiesen hasonló körülmények között eltűnt, két villanyszerelőt keresik Mosonmagyaróváron, hanem két másik férfit is. Mind a négyen ugyanazzal a helyi vállalkozóval találkoztak, mielőtt nyomuk veszett. Egy elhagyatott tanyára vezetnek a szálak.

"Szavakba leírni? Elmondani? Düh, keserűség, hiány, űr, félelem, aggodalom. Kérdések. Egy rémálom, ami nem akar véget érni" - így fogalmaz Mácsik Zoltánné Márta az elmúlt három hétről. Férje, Zoltán (képünkön) március 31-én tűnt el, a család azóta sem tud róla semmit, csak annyit, hogy valószínűleg elrabolták. Mielőtt nyoma veszett, korábbi munkaadójával egy győri vállalkozóval találkozott, mert a férfi sok pénzzel tartozott neki.

- Mennyi pénzzel tartozhattak a férjének?

- Tízezer euró fölött. Volt, aki azt mondta, hogy több mint tizenháromezer. Volt aki azt mondta, amikor beszélt a Zolival, meg erről a munkájáról, volt aki azt mondta, hogy az eltűnése előtti két hétben mondta neki a Zoli, hogy tizennyolcezer euró. Nem tudom.

Miután Zoltán nem ment haza a találkozóról, a család keresni kezdte és eltűnését bejelentették a rendőrségen is. Majd egy furcsa telefont kaptak egy másik helyi családtól.

"Nagyon együtt éreztünk velük, ők is velünk. Tehát újra feltépték ők is ezeket a sebeket. Azokat a borzalmas dolgokat, amiket akkor éltek át. Hiszen ott is egy édesapa, egy férj tűnt el" - mondta Mácsik Zoltánné.



Orlik Vilmos szintén villanyszerelőként dolgozott Ausztriában. Egy munkamegbeszélés után tűnt el még 2015 nyarán, pont ugyanúgy, mint Zoltán. Ugyanazzal a megrendelővel találkozott ő is, mielőtt nyoma veszett. A rendőrség most nagy erőkkel keresi mindkét villanyszerelőt, és nem csak őket. Úgy tudjuk rajtuk kívül még két másik férfit is. A vállalkozónak ugyanis az ő eltűnésükhöz is köze lehet.

Bár a holttesteket még nem találták meg, a vállalkozót már emberölés gyanújával letartóztatták.

Forrás: HírTV
Orbán Viktor: Magyarország Európa egyik legszabadabb országa!
Sok év nélkülözés után Goffri is szeretne már egy szerető gazdit!
Frontális karambol a 84-esen: BMW hajtott a Volkswagenbe! (videó)
Most megtudhatod, hogy mit akar neked mondani a cicád, ha nyávog!
Ezért volt különleges Michael Jackson és Liz Taylor kapcsolata!
Bohócorrot vitt Polt Péternek a Párbeszéd politikusa! Nagyon nem tetszett neki! (videó)
Schobert Norbi: Nem a zsírtól hízunk el!
Régen, a falusi lakodalmak egyik kedvenc sütije volt!
Célkeresztben Orbán Viktor: Sokkoló videóval támad Gyurcsány!
Káromkodva, pénz nélkül sétált ki a zuglói gyógyszertárból a pancser rabló!
Brutális BMW gyűjteményt kínálnak megvételre! (videó)
Segíts egy megosztással: Gazdit keres ez a gyönyörű kölyökkutyus!
Több mint 160 kilót fogyott Norbi segítségével Géza bácsi! (fotó)
Íme néhány képkocka a készülő Michael Jackson filmből! (fotók)
A legpuhább linzerkarika receptje! Ezzel nem érhet csalódás!
Orbán Gáspár: Istent hívjuk, hogy segítsen megváltoztatni az országot!
Tragédia Körösújfaluban: Aknába zuhant és meghalt egy 18 hónapos kisfiú!
Ilyet még nem láttál: Ez a cica segít levezetni a szülést! (videó)
Egy szökött tyúkot köröznek Óbudán!
Végre elmagyarázták, hogy csinálta Michael Jackson a hihetetlen 45 fokos bedőlését (videó)
Tudni szeretnéd, miért kerül 7,5 millióba ez a 3-as BMW?
Recept: Ha a dobos tortát szereted, akkor ez is garantáltan ízleni fog.
Kemény ultimátumot kapott: Leállítják Orbánt!
Gazdit keres Pepe: 80%cukiság, 10%huncutság, 10%játékosság!
Jobbról előzött az idióta, nem kellett volna! (videó)
Hülyeség ellen nincs orvosság - Németh Szilárd szándékosan hülyíti a magyar embereket?
Magyar testőre meghalt volna Michael Jacksonért, újabb titkokat árult el a legenda életéről!
Norbi volt az utolsó esélye: Ma már büszkén pózol Péter! (fotó)
Elborztasztó dolgot tettek ezzel az X6-os BMW-vel! (fotó)
Magyarország kedvenc meggyes sütije!
Orbán apja kastélyt vásárolt?
Alultáplált volt és nem volt hol laknia! Most Mangó is nagyon szeretne már egy gazdit!
Horror Debrecenben: holttestet találtak az utcán!
Csak néhány ok, amiért Michael Jacksont ma is szeretjük!
Ez a cica megmutatja, hogy mire is van szüksége valójában a bajba jutottaknak!
Instant karma: Szakadt a röhögéstől a sofőr, a pórul járt BMW-st és Audist látva! (videó)
Kár lenne legalább egyszer nem kipróbálni, csirkecsíkok fokhagymás-tejfölös bundában!
Nobel-díjat javasol Orbánnak a népszerű osztrák ejtőernyős!
Segíts Rosienak egy megosztással gazdit találni!
Szétrollkodta az élő adást a kíváncsi cica! (videó)
Hülye vicc: Egy nőgyógyász „poénból” lilára festette egy nő vagináját!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
Beszorult a rácsok közé a pancser 62 éves rabló!
Segítségért kiabálva menekült a férje elől az utcán a hasbaszúrt, vérző nő Kaposváron!
Itt vannak a fotók az első nyitható tetejű 8-as BMW-ről!
Imádnivaló kis négylábú csöppségek szerető gazdát keresnek!
Luxus BMW-ket lízingel Kósa Lajos 82 éves anyjának sertéstenyésztő cége!
Ilyen ma Michael Jackson egykori birtoka, a Neverland Ranch! (fotók)
Recept: Pehelykönnyű finomság, ezúttal almával!
Mindössze 217 millióért vásárolt be földekből Fejér megyében az Orbán család!
Pánik az Aréna Plaza mély­ga­rá­zsá­ban: Fuldokoltak az emberek az autóikban!
Brutális: Ezek az emberek tényleg azt hiszik, hogy divatosak?
Cuki mérges cica az internet új sztárja, és nem Grumpy Cat az! (fotó)
Lassan Mészáros Lőrinc lesz az ország első számú főnöke!
Íme a Pop királya sosem látott rajzai! (fotó)
Íme az első osztrák BMW! (fotó)
Recept: Az egyik legtutibb vendégváró, amit valaha készítettünk!
Orbán: aki rágalmaz azt beperelem!
Magyarországon 1 év alatt 440-en haltak meg, 16 ezren pedig megbetegedtek a kórházi fertőzések miatt!
Egy fügefa biztosít menedéket a 9 cicának! Segíts nekik egy megosztással még a tél előtt gazdit találni!
Kukába dobálták a zsákmányt, majd rendőrautóval akartak meglógni a rablók!
Norbinak örökké hálás leszek! - Bomba nőt faragott a 124 kilós Nikiből Norbi!
Michael Jackson Thrillerje, ahogy még sosem hallottad! (videó)
Kivitte a garázsfalat a BMW (fotók)
Recept: Extra gyors bögrés pizza, alig 25 perc alatt!
Orbán eltitkolt betegségéről cikkez a sajtó!
Neki is jár egy esély: Sürgősen gazdit keres Stella!
Menekülés közben zuhant le az erkélyről a budapesti drogdíler!
A becsült összeg duplájáért, 8,6 milliárdért építi Mészáros cége az érdi vágányt!
Az autópályán halt meg a 13 éves fiú, miután nekiütközött fejjel a magasságkorlátozónak! (videó)
Fenomenális videó: Azt színleli a cica, hogy alszik és úgy próbálja ellopni az ételt!
Közvélemény-kutatás: Most kiderül, hogy a BMW-sofőrök-e a legrosszabbak!
Fenséges fogás: Puha, szaftos csirkemell mustáros-sajtos pácban!
Senki sem tudja milyen pénzből működik Orbán Gáspár Felháza!
Szinte másik emberré fogyott Schobert Norbi diétájával a fiatal lány! (fotó)
"Egyszer értem is eljön" - Nagyon régóta várja már Marci, hogy valaki örökbe fogadja!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem