THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
Ez történik most a börtönben a sólyi gyerekgyilkossal
A dédi mama krumplis fánkja! Gyermekkorunk kedvenc harapnivalója!
Ez történik most a börtönben a sólyi gyerekgyilkossal
Legalábbis minden bizonnyal ugyanabban az elbánásban részesül, mint a hasonlóan súlyos bűncselekményeket elkövetők.

Ilyenek voltak Szita Bence gyilkosai, avagy a börtönpszichológussal végző P. László. A fiatalember ezek alapján egy egyszemélyes zárkában van, ahol minden percét monitoron figyelik az őrök. Így szinte a nullára csökkentik annak az esélyét, hogy kárt tegyen magában, hiszen az őrök azonnal közbe tudnak lépni, ha megpróbálná kioltani az életét.

A kegyetlen gyilkossal börtönpszichológus is foglalkozik, hiszen nagy valószínűséggel egyedül képtelen lenne megbirkózni bestiális tette súlyával. A gyilkosságot elkövetők viselkedése az első időkben igen kiszámíthatatlan, ezért is nagyon fontos a szakember folyamatos jelenléte.

– A személyes adatok védelme miatt egyetlen fogvatartottról sem adhatunk információt – közölte Orosz Zoltán, a BVOP sajtószóvivője.

A közösségi médiában egyébként már elterjedt egy levél, amelyet állítólag egy börtönőr írt, aki kilátásba helyezte, hogy milyen szörnyűségek várnak a nyolcéves kislány életét brutális módon kioltó fiúra.

Az írásra a BVOP azonnal közleményben reagált, amelynek lényege, hogy a börtönhierarchia egy létező jelenség, amelyben a rabok valóban mélyen elítélik a gyermekek sérelmére bűncselekményt elkövető társaikat, de ez nem jelenti azt, hogy megengedett lenne az önbíráskodás.

A bűncselekmény múlt pénteken történt, Adrienn holttestét másnap találták meg a rendőrök Királyszentiván külterületén egy folyómederben.

A kislány édesapja még pénteken tett bejelentést a rendőrségen, hogy lánya eltűnt, miután elment F. Ferenccel rollerezni. Százfős keresőcsapat indult a felkutatására. Először egy véres követ, majd a ruháit találták meg, végül pedig a kicsi holtteste került elő.

Ismerősei szerint Ferencnek mindig problémái voltak az agressziója kezelésével.

– Azonnal robbant, ha valami nem úgy volt, ahogy ő szerette volna. Üvölteni kezdett, ordenáré módon fenyegetőzött. Volt honnan tanulnia, hiszen az apja is ilyen, aki sokszor gyötörte a családját. Szörnyen beszélt a fiával, Ferike durva otthoni történeteket mesélt, de ez nem magyarázat arra, amit tett.

Forrás: Blikk
Kiütéssel győztek: 287 százalékkal növekedett az országgyűlési képviselők fizetése!
Légy Te a gazdija: Egyre nehezebben viseli, hogy csak láncon van biztonságban a többi kutyus miatt!
Az Orbánéknak dolgozó ügyvédi iroda számláját is az adófizetők állják!
Vicces bűnügyek: Részegen beparkolt a budaörsi rendőrség udvarára!
Még több külföldi munkást engednének be Orbánék!
BMW vs. fal az autópályán! Vajon hová sietett ennyire? (videó)
Ez a legegyszerűbb és leggyorsabb pogi! Akár hétköznap délután is süthetsz egy adagot!
Orbán most már nyíltan viselkedik diktátorként! (videó)
Segíts Leilának egy megosztással, hogy végre ő is családhoz tudjon jutni!
Bicskanyitogató kijelentések: Matolcsy úgy gondolja, hogy az Önök pénze az ő pénzük!
Vicces bűnügyek: Dezső megszomjazott, 170 liter bort lopott!
Csak az első milliót ne kérdezzék, honnan van...
Kíváncsi vagy, mit művelt az autópályán ez az elmebeteg BMW-s? Nézd meg a videót!
Minden vendégem elkéri a receptjét!
400 milliós hiány: Újabb fideszes vezetésű város került csődközeli helyzetbe!
Segíts egy megosztással gazdit találni nekik: Ahol most vannak, ott nincs rájuk szükség!
A kis hamis: Palkovics majd’ 1 millát markolt fel havonta a semmire az MTA-tól!
Vicces bűnügyek: Meggyes pitét loptak, majd egy lakókocsi tetejére menekültek!
Nagy erőkkel terjed a videó, amin a Fidesz még Soros Györgyöt védő közleményeket írogatott!
Figyelem: Szinte kivédhetetlen módszerrel mér a rendőrség! (fotók)
Az ARANYGALUSKA nagybetűvel! Tökéletes, házi sodóval!
Elfogyott a türelmük a miskolci dolgozóknak is! Lincshangulat uralkodik!
Segíts Szerénkének, hogy ne a menhely legyen az otthona!
Washington Post: Orbán családpolitikája parasztvakítás!
István 40 évesen ment játék babát lopni!
Orbánék az egész országot átverték! Döbbenetes dolgokat derített ki a HVG!
Úgy nyomta neki a BMW-s, hogy lerepült a hídról!
4 hozzávalós krémes-kókuszos finomság 5 perc alatt!
Bajban vannak: Megrázó erejű politikai taposóaknára lépett a Fidesz!
Minden megosztás számít: Titi is csak egy szerető családra vágyik már régóta!
Fidesz támogatási programja: Ha mégsem jön a baba, lesz helyette hitel kamatostul, hitelbírálati díj és járulékos költség!
Rómeó betört egy jászkiséri házba és lenyúlta a család hintalovát!
Minden határon túlmennek: Demeter Márta elhunyt édesanyját sem kíméli a Fidesz!
Sikerült megcsinálni az eddigi legrondább 8-as BMW-t! (fotók)
Ebből mindig kell a dupla adag! Most sem lest másképp!
Úgy tűnik már alakul Orbán Ráhel kormánypozíciója!
Vicces bolti rablás, ami már a betörők kinézetével indul! (videó)
Mindenki, csecsemőtől aggastyánig, 1300 Ft-tal támogatja az Orbán-Tiborcz-család saját lábát!
Segíts egy megosztással gazdit vagy ideiglenes befogadót találni ennek a kis gyönyörűségnek!
A Fideszes Dunai Mónika kijelentésétől neked is égnek fog állni a hajad!
Az autóút mellett állt le szexelni az üzletember mégpedig a BMW-jével!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
Váratlan fejlemény: Olyanok tüntetnek Orbán ellen, akikre nagyon nem számított!
Ez a győri BMW-s se nagyon tesz a sztereotípiák ellen! (videó)
A dédi mama krumplis fánkja! Gyermekkorunk kedvenc harapnivalója!
A mi pénzünket költik arra, hogy nekünk hazudjanak...
Minden megosztás számít Nánának: Segíts neki, hogy végre boldog élete lehessen!
Most egy reklámcéget vásárolt a nyugdíjas óvónő Kósa mama!
Idézetek magyar rendőrségi jegyzőkönyvből: “Négyen voltak, három rendész és két németjuhász kutya.”
Volt bíró: látszott, hogy nem lesz büntetőeljárás az Elios-ügyből!
28 éves férfi halt meg Debrecennél: Ittas BMW-s okozta a balesetet! (videó)
20-25 perc alatt elkészül, a többi pedig a sütő dolga!
Mitől fél? Rettegve évértékel Orbán, fekete gyászkerítéssel körülvéve! (fotók)
S.O.S. Nagyon nagy bajban van az Olt-Alom Állatotthon!
Komoly veszély: Kiderült Orbánról, amit sokan már eddig tudtak vagy sejtettek! (videó)
10 másodperc alatt 3 ekkora bakit hogy követhet el egy rabló? (videó)
Kósa Lajos vagy Mészáros Lőrinc anyja lehet az MTA elnöke!
Megrázó helyszíni fotók: felismerhetetlenségig összetört a BMW, szörnyethalt a sofőr!
A család kedvence, szinte minden hétvégén megsütjük!
Továbbra is ezreket enged be a Fidesz az országba, csak egy kicsit másképp!
A The Jacksons is fellép idén nyáron Paloznakon!
Nem vicc: Egyetemi tanár lett Orbán Ráhel!
Minden megosztás számít: Kérjük segítsetek Leilának, hogy végre neki is legyen egy családja!
Félmillió szimpatizánst veszített a Fidesz három hónap alatt!
Horrorbaleset: Hat gyerekes apa és a barátnője haltak meg Székesfehérváron!
Sütöttél már idén képviselő fánkot? Mutatunk hozzá egy tuti receptet!
Orbán Viktor: Az erőim végén vagyok...
Nézzék csak: Náci karlendítés a Fidelitas videójában! (videó)
"Csak várok, hátha egyszer valakinek megesik a szíve rajtam!" - Segíts neki egy megosztással!
Új üzletbe fogott Kósa Lajos 83 éves anyja!
Pech: Valódi rendőrt próbált meg igazoltatni egy álrendőr!
Magyarország tényleg jobban teljesít: Hazánk az EU 3. legkorruptabb országává lépett elő!
Ilyen balesetet se nagyon látsz ma már!
Gyorsabb mint a pizzafutár! Bögrés pizza 30 perc alatt!
Kiderülhet, hogy a Fidesz nem is nyerte meg a választást!
"Mi is gazdisodni szeretnénk!" Segíts egy megosztással ennek a két csöppségnek megtalálni az álomgazdit!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem