THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
THE TIMES
Palvin Barbara nincs eljegyezve, csak házas
9 millióval verte át diákjait a kecskeméti tanár
130 szülőt vert át 2016-ban K. Tünde. Azt ígérte a diákoknak és a szülőknek, hogy mindössze 45 ezer forintért elutazhatnak Franciaországba. Hat éjszakás kiránduláson vettek volna részt, az alig ötvenezer forintba belefért volna a szállás, útiköltség, félpanziós ellátás, belépőjegyek, sőt még sétahajózás is – legalábbis ezzel csábította el a diákokat.

Akkor azzal terelte el a szülők gyanúját, hogy sok kapcsolata van, de hivatkozott az előfoglalási, valamint a diákcsoportos kedvezményekre is.

A ma Kecskeméten kezdődött tárgyaláson a korábbi tanárnő a másfél órán át sorolt vádakat megtörten hallgatta végig, egy anyagzsebkendőt és plüssfigurát szorongatott közben.

K. Tünde részben elismerte az ellene felhozott vádakat, de azt tagadta, hogy szándékosan verte volna át a diákokat.

„Kétségbeestem, azért nem adtam vissza azonnal a pénzt, mert időt akartam nyerni” - védekezett a Kecskeméti Katedra Gimnázium egykori tanára.

Fotó: Zsolnai Péter

Forrás: Bors
Több tízezret buknak a magyar szülők: ennek a támogatásnak is lőttek
11 éves kislányt zaklattak a Sziget fesztiválon (videó)
Új arcot kapott a fiatal lány aki arcon lőtte magát (videó)
Megrázó fotók érkeztek a békési tragédiáról
Bal­eset Budán, az út­tes­ten fek­szik a mo­to­ros
Görbe Nórát egy fiatal férfi tenné boldoggá
Dömsödi Gábor: Megfélemlítéssel és hazugsággal kampányolt a Fidesz Pásztón
Horror: Saját sógora torkát vágta el Sándor a kávai lecsófesztiválon
Leszakadt egy autópálya hídja Olaszországban, több tucat halott (videó)
Mária nyomtalanul eltűnt a mezőkövesdi áruház elől
Brutális balesetet okozott az autópályán a figyelmetlen sofőr (videó)
Ömlött belőle a vér – Magyarok is voltak a fesztiválon, ahol brutális baleset történt
Visszatér a képernyőre Alföldi Róbert
Bomlás: A Fidesz-frakció nekiment a Fidesz-frakcióvezető Kocsis Máténak
Rossz autó ablakán kopogtatott be Sándor New Yorkban, leütötték és meghalt (videó)
Súlyosan megsérült a balatonfűzfői bobpálya kocsijából kiesett férfi
A harmadikról zuhant ki egy ember Ózdon
Facebookra tett ki egy levelet Pásztor Anna zaklatója
Kibérelt egy Lamborghinit, 33-szor mérték be gyorshajtásért
Fehérneműben pózol új lakásában Baukó Éva (fotó)
Kegyeletsértő: Halott gyerekek emlékével politizál a Fidesz
Öngyilkosságra buzdítja a gyerekeket Momo, a virtuális horrorlány
Kiesett a kenuból egy háromtagú család a Balatonon
15 év után egy barlangban találtak rá az eltűnt lányra
Brutális: Halálos balesetet szenvedett a gyorshajtó Mercis (videó)
Fiával forgatna filmet Szilágyi István
Már Weisz Fanni nagypapája is kitálalt
Nagyon jelentős az életszínvonal javulás a Fidesz szerint
For­ra­dal­ma­sítja a vér­cu­kor­szint-mé­rést az új készülék
Szexuális bűnöző garázdálkodik a Dunaszerdahelyi temetőben
A 17. emeletről zuhant ki a 2 éves kislány, de a legmegdöbbentőbb ezután történt
Nicolas Cage már nem is hasonlít a régi fiatalos önmagára (fotók)
Videón a brutális bolognai robbanás
Rá se ismersz: 24 kilót fogyott Jáksó László
Íme a brutális lista Orbánék médiabirodalmáról
Több millió tűnt el a magyar férfi számlájáról egyik pillanatról a másikra
Alekosz: Kísérleti jelleggel péntekig homoszexuális leszek...
Rossz hírt kapott, ettől omlott össze a Fanni-ügy gyanúsítottja
Ápolónőt fojtogatott és orvosokat ütlegelt egy részeg magyar Olaszországban
Egy percig aludt a volánnál a sofőr (videó)
8 éves kisfiú halt meg drogtúladagolásban (videó)

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
Többen súlyosan megsérültek, amikor villám csapott egy fába a gyenesdiási strandon
Furcsa módon szerelte meg az abonyi férfi a lerobbant Audiját
Palvin Barbara nincs eljegyezve, csak házas
Orbán minisztere saját magát nevezte ki több állami vállalat élére
Friss fejlemény a soroksári gyilkosságról
Hashajtóval mérgezte meg gyermekeit az apa, majd levideózta ahogy szenvednek (videó)
Halálfélelem és sikítások: Az egyik utas felvette, ahogy lezuhan a repülőgép (videó)
Segítsen egy megosztással: Keresik a rendőrök Dávidot
Ilyen az, amikor egy nyitott autóval hajtunk be a mosóba (videó)
Kisbabát vár a 48 éves Naomi Campbell? (fotó)
Megdöbbentő dolgok derültek ki Orbán múltjáról (videó)
Gázolás Csepelen: Még elbúcsúzott a testvére a 4 éves Bencétől
Kirúgták Kálmán Olgát a Hír TV-től, videón a távozása
Budapesti háztetőn landolt egy autó, meghalt a sofőr (videó)
Váratlan fordulat: Gyárfás Tamás elhagyja az országot
Férjéről és kisfiáról posztolt gyönyörű fotót Liptai Claudia
Megdöbbentő videó: Tucatnyi autóval omlott be egy parkolóház teteje
Olyan helyre parkolt be a BMW-s ahová fizikailag be sem fért volna (videó)
Orbán: bennünket csak elzavarni lehet
A rendkívüli hőség miatt országszerte érvénybe lépett a vörös kód
Tragédia: Teherautó csapódott a kocsiba Kerecsendnél
Megölte anyját és kisbabáját, majd öngyilkos lett a rendőrnő
Tatár Csilla visszatér a képernyőre
Videón a világ talán legbunkóbb BMW sofőre
Nagyot emelkedik a benzin ára
Benkő László: Józsinak megváltás volt a halál
Ez a titokzatos videó pecsételheti meg Orbán Viktor sorsát?
Megkéseltek valakit tegnap a 62A villamoson
Maszturbálás közben ölte meg magát a börtönben a sorozatgyilkos
Súlyos baleset történt az M2-esen
Tragédia a fesztiválon: Családalapításra készült a holtan talált Sándor
Pagani Zondat rakott be a lakásába díszítő elemként a versenypilóta (fotó)
Anthony Hopkins: Állandóan részeg voltam, nehéz volt velem forgatni...
Félholtra erőszakolt egy stoppos férfit két nő!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem