THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
Lopott BMW-t kapcsoltak le a magyar rendőrök!
Fogadd örökbe, vagy támogasd virtuálisan Bongót!
Havas Henriket kihozták a sodrából, megfenyegette a riportert
Belekötött a műsorvezetőbe, majd leállíttatta a forgatást Havas Henrik, mert a zaklatási botránnyal kapcsolatban kérdezték.

A Napi Ász információi szerint magából kikelve őrjöngött Havas Henrik a Hír TV Privátszféra című műsorának forgatásán, miután a műsorvezető, Péterfi Judit arról faggatta, zaklatásnak érezte-e, amit Baukó Évával, Molnár Anikóval és Görög Zitával csinált.

„Ez az egész egy nagy baromság. Emberrel nem találkoztam, aki ezt komolyan vette volna. Baukó Évát egyébként is hogy lehet zaklatni? Ne idegesítsen már!” – csattant fel Havas, ám a lap szerint a riporter nem engedte, hogy kitérjen a kérdés elől.

„Úgy is húszszor meg fogom még kérdezni ugyanazt” – vágott vissza Péterfi, mire Havas bedühödött, majd leállíttatta a forgatást: „Hát, akkor azt mondom, hogy ezt az egészet nem adjuk le. Simán ráfázhat. Úgyhogy felejtsük is el, mert ez már úgy rossz, ahogy van. Nagyon nehezen mondom, mert a kollégái munkájáról van szó, de le lehet állni a felvétellel” – utasította a stábot, majd miután a kamerák továbbra is forogtak, újra megismételte: „Mondom le lehet állni! Nincs mese, maga elb.szta!”

A felvétel félbeszakadt, ám néhány másodperc múlva ismét folytatódott anélkül, hogy a zaklatási témát Judit firtatta volna. A lap ízt írja, a műsorvezetőtől Havas végül így búcsúzott: „Csak annyi maradt meg a forgatásból, hogy fájt a lábam, ki volt sminkelve, most meg úgy néz ki, mint egy vízi hulla.”

Forrás: Blikk
Nagyot kaszált Orbán Ráhel ügyvédje!
Cherry kólás-csokis álom mindenki új kedvence!
Bérelt Suzukival hajtott bele a BMW-be, ráadásul szándékosan! +videó
13 éves kislány a menhelyi kutyusok megmentője!
Íme a cica amelyik megtanult lovagolni!
Vannak akik szerint az egészséges táplálkozás szó szerint pazarlás!
Ilyen amikor menőzni akarsz de a kezedben marad a kormány!
Sony botrány: Hamis Michael Jackson-dalokat adtak ki!
Közel 500 kilométer megtételére képes az új elektromos Kia Niro!
Évekig állt a garázsban de most felújítják Elvis autóját!
Aranysárga húsleves ahogy a nagyi csinálta!
Mutatjuk melyik a világ leglustább nemzete!
Vasárnap lesz az örökbefogadott állatok napja!
55 cica ellátására keresnek munkaerőt ezen a csodálatos görög szigeten!
Még mindig aktuális az Orbánt gúnyoló videó!
Méregdrága luxus autók pihennek a roncstemetőben!
Mutatjuk mikor tiltja ki Budapest a dízel autókat!
Mindenkinek van idióta ismerőse a facen!
Mire figyeljünk oda E46 vásárlásakor!?
Közérdekű: Több százan betegedtek meg ebben a két magyar faluban!
Keszthely elfoglalva Mészáros Lőrinc és Tiborc István által! + videó
7 év fegyház az erőszakoskodó migránsnak!
Ezek a BMW-k sosem kerültek forgalomba!
Isteni finom és 15 perc alatt elkészül!
9 dolog amit jó ha tudsz az egészséges táplálkozásról!
Óriásit fog robbanni a diákhitel bomba!
15 milliárdért újították fel ezt a magyar kórházat, most mégis veszélyes!
Látnod kell mit művelt ez a két pancser autós!
A nap videója: Budapest utcáin mutatták be a legújabb BMW-t!
Nem fogod elhinni mit reagált Orbán Ráhel az Őt ért vádakkal kapcsolatban!
Segíts gazdit találni Vilinek a kis kandúrnak!
Elájult a benzingőztől a pancser magyar bankrabló! + videó
A legfinomabb így elkészítve a tepsis kakaós csiga!
Szerető gazdira vár Morzsa és Blöki!
Szívszaggató: kiszáradt a svájci Brenets tó!
Paplan alá bújt a rendőrök elől ez a srác!
Gyurcsány beszédétől hangos a sajtó!
Durva vizsgálat indult a Tesla ellen!
Embert gázolt a pécsi Intercity!
Úgy tűnik bajban az RTL KLub!
Nem engedtek be 11 fogyatékkal élő fiatalt a veszprémi állatkertbe!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
Betörés közben aludt el a részeg magyar tolvaj!
Itt a receptje az ország cukormentes tortájának!
Fogadd örökbe, vagy támogasd virtuálisan Bongót!
Lopott BMW-t kapcsoltak le a magyar rendőrök!
Michael Jackson fogadott fia már elmúlt 28 éves!
Szeptember 1-től szigorúbban fellépnek az állatkínzókkal szemben!
Ajtó helyett a társát dobta fejbe a pancser betörő! + videó
Újabb 4,2 milliárd forint bevétel Mészáros Lőrincnek!
Vendégváró finomság pár perc alatt: mindenki kedvence a túrós süti!
Brutális kínzás és kivégzés a szombathelyi börtönben! 18+
Gazdira vár Pajtás!
Menekültek bántalmazásával vádolják a magyar rendőröket!
Brutális tömegkarambol volt Üllő és Gyömrő között!
Bajban a viszkis: elfogyott a pénz!
Elfogták a magyar csalót aki többször eladta a lakását!
Úgy dobta félre a teherautót ez a BMW mintha papírból lenne!
Tiborcz István újabb milliárdjai kiverték a biztosítékot!
Vicces vagy szörnyű?? - Ilyen videót sem látni minden nap...!
Mindenki kedvence a lávasüti! - csokis csoda liszt nélkül!
Elkapták a bicikli lopás nagy mesterét! - ezt látnod kell!
Orbán Ráhel botrány: így reagált Orbán Viktor!
Győzelmet aratott a Fidesz a Jobbik fellegvárában!
Szuper nagyi: 8 unokája van és négyes ikreket vár!
Rubint Réka is indult az év edzője címért!
BMW tesztvezetés: véletlenül áthajtott az autószalonon ez a nő!
Újabb örökbefogadási kampány indult!
Végre elfogták az albérletes csalókat!
Diétás csokis álom és az elkészítése pofon egyszerű!
Kürtöskalács tolvajokat keres a magyar rendőrség!
Ez a magyar BMW-s szorította le a szirénázó mentő autót! + videó
Majdnem verekedés lett az ATV-s interjúból!
Élelmiszer pánik: Varrótű volt a bolti eperben!
A nyílt utcán verték meg ezt a magyar polgármestert!
Dagad a botrány: Vezetés közben videózott a magyar polgármester!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem