THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
Kiszel Tünde benne van: lányáról készülhet félakt fotó!
Halálos kimenetelű volt a bunyó a Balatonnál!
Elszakították szüleitől a kétéves Leventét Trump szigora miatt
Néhány hete ünnepelhette második születésnapját a kis Levente, de szinte biztos, hogy nem volt boldog, ugyanis egy New York-i bevándorló menedéken tartják.

A kisfiú nem beszél angolul, és egy Bronxban található menekülttáborban tartják, mióta családjával együtt elfogták őket múlt hónapban a határőrök. Mivel szüleit állami zárkában tartják fogva, a kisfiú teljesen egyedül van, még Magyarországon élő 23 éves nővérével sem találkozhatott.

Az utóbbi hetekben az Egyesült Államokban életbe lépett rendeletek áldozatául esett a magyar család is, mint oly sokan mások. Az illegális bevándorlók ellen nagyon keményen lépnek fel az ottani hatóságok, és a fiatal gyerekeket elválasztják szüleiktől. „Az a baj, hogy nem beszélik a kisfiú nyelvét” – mesélte John Young, aki régóta ismeri a fiú szüleit, Reginát és Lászlót. „László körülbelül egy hónapja keresett meg azzal, hogy derítsem ki hol tartják a kisfiát, és próbáljam meg elintézni, hogy visszakerülhessen a legidősebb lányukhoz Magyarországra.” – mondta Young, aki már 20 éve ismeri a magyar férfit.

A kisfiúnak van egy féltestvére Magyarországon, a 23 éves lány igyekezett mindent megtenni, hogy a kis Levente hazajuthasson, rengeteg papírt kitöltött, biztosított másolatot igazolványairól, még azt is felajánlotta, hogy elutazik az Egyesült Államokba, és azonnal hazaviszi a kicsit. A magyar hatóságok is próbáltak segíteni, biztosították a bevándorlási hivatalt, hogy a lány lakása tökéletesen megfelel a kisfiúnak, és nem veszélyes. Most kiderült, kéne a lány ujjlenyomata is, és azokat is legalább egy hónap lesz feldolgozni. A szülők többször elmondták Young-nak, ne velük foglalkozzon, csak valahogy juttassa ki a fiukat abból a központból.

A fiú nincs jól a menekültközpontban, nem beszél senkivel, és nem eszik rendesen. Young nem érti, min vannak meglepve a hatóságok, senki sem beszéli a nyelvét, nem láthatja a szüleit, miért is érezné jól magát. A fiút elviszik egy pszichológiai kiértékelésre, bár a család barátja nem látja úgy, hogy ennek bármi haszna lesz.

A szülőkre a kitoloncolás vár, de Young nem érti, a kisfiút miért nem vitték még át Buffaloba, hogy a család együtt várja az ítéletet.

Az amerikai hatóságok által az illegális bevándorlókkal szemben gyakorolt zéró tolerancia miatt az elmúlt héten óriási botrány lett abból, százával tartanak gyermekeket elválasztva szüleiktől, mivel azok illegálisan lépték át velük a határt. Trump elnök ezután családok szétválasztását megszüntető utasítása nyomán bejelentették, hogy átmenetileg nem indítanak eljárást a gyerekekkel érkező illegális határátlépőkkel szemben, de az április óta elfogott és elkülönített több mint 2000 gyermek még mindig a szülei nélkül él menekült táborokban.

Forrás: The News
Lopott BMW-t kapcsoltak le a magyar rendőrök!
Michael Jackson fogadott fia már elmúlt 28 éves!
Szeptember 1-től szigorúbban fellépnek az állatkínzókkal szemben!
Ajtó helyett a társát dobta fejbe a pancser betörő! + videó
Újabb 4,2 milliárd forint bevétel Mészáros Lőrincnek!
Vendégváró finomság pár perc alatt: mindenki kedvence a túrós süti!
Brutális kínzás és kivégzés a szombathelyi börtönben! 18+
Gazdira vár Pajtás!
Menekültek bántalmazásával vádolják a magyar rendőröket!
Brutális tömegkarambol volt Üllő és Gyömrő között!
Bajban a viszkis: elfogyott a pénz!
Elfogták a magyar csalót aki többször eladta a lakását!
Úgy dobta félre a teherautót ez a BMW mintha papírból lenne!
Tiborcz István újabb milliárdjai kiverték a biztosítékot!
Vicces vagy szörnyű?? - Ilyen videót sem látni minden nap...!
Mindenki kedvence a lávasüti! - csokis csoda liszt nélkül!
Elkapták a bicikli lopás nagy mesterét! - ezt látnod kell!
Orbán Ráhel botrány: így reagált Orbán Viktor!
Győzelmet aratott a Fidesz a Jobbik fellegvárában!
Szuper nagyi: 8 unokája van és négyes ikreket vár!
Rubint Réka is indult az év edzője címért!
BMW tesztvezetés: véletlenül áthajtott az autószalonon ez a nő!
Újabb örökbefogadási kampány indult!
Végre elfogták az albérletes csalókat!
Diétás csokis álom és az elkészítése pofon egyszerű!
Kürtöskalács tolvajokat keres a magyar rendőrség!
Ez a magyar BMW-s szorította le a szirénázó mentő autót! + videó
Majdnem verekedés lett az ATV-s interjúból!
Élelmiszer pánik: Varrótű volt a bolti eperben!
A nyílt utcán verték meg ezt a magyar polgármestert!
Dagad a botrány: Vezetés közben videózott a magyar polgármester!
Erre figyel a világ: már 25 halottja van a viharnak!
Kombi forradalmat indít a KIA!
Michael Jackson történelem: összefoglaló cikk a pop királyáról!
Segíts örökbefogadót találni Felipének!
Igazi vendégváró finomság a csokis szilvás sütemény!
Orbán Ráhel 12 milliós órája kiverte a biztosítékot mindenkinél!
Erről a magyar rendőrségi videóról beszél mindenki!
Itt akar élni minden BMW-s! + videó
Spar botrány: hasmenést okozó tejet vontak ki a forgalomból!
A Majka - Curtis botrány tovább folytatódik!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
Menekültügy: tetőpontjára hágott az Olasz-Málta háború!
250 ezres áramszámlát kapott egy rokkantnyugdíjas!
Halálos kimenetelű volt a bunyó a Balatonnál!
Kiszel Tünde benne van: lányáról készülhet félakt fotó!
Kamiont vontatott ez a BMW az autópályán! + videó
Hatalmas uniós pofon: reménytelen helyzetben van Orbán!
Orbánék egy teljes társadalmi osztályt hagytak az út szélén
"Túl szexi vagy, felhergelsz, úgy megölelnélek" - írta diákjainak a budapesti általános iskolai tanár
Felújítottak egy részt a Bartók Béla úton, a zebrát is újrafestették, negyedéig (fotó)
Darnózseli gyilkosság: Sofőrként dolgozik János
"Most szépen leszállunk Moszkvában vagy felrobbantom a gépet" (videó)
Megrázó fotókon a ceglédi halálos baleset, egy kisgyermek is meghalt
Luxus Vivi csúnyán beszólt, szerinte Palvin Barbi egy kövér nő
Macron hadat üzent Orbánnak
Fény derült a Rezesovával kapcsolatos meghökkentő rejtélyre
Tömegbaleset történt az M7-esen (fotók)
Siklóernyős akadt fenn egy fenyőfán Sátoraljaújhelyen
Elgázolt egy nőt a 3-as metró, kézzel tolták el a szerelvényt
Érthetetlen dolgot tett (vagy nem tett) az Opel sofőrje (videó)
Milliókat kereshet Majka a kirúgott Curtisnek
Ország-világ előtt égette le magát a magyar miniszterelnök (fotó)
Ügyvédje a Teréz körúti robbantó felmentését kérte
Embert gázolt a 3-as metró
Megszólalt Eva Rezesová egyik áldozatának hozzátartozója
Meghökkentő vallomás: életben vannak az eltűnt villanyszerelők
Durva amit ez az autós produkált (videó)
Berki Krisztián ezt tiltotta meg barátnőjének az ágyban (videó)
Ezeket a választás előtti súlyos hazugságait ismerte be a kormánymédia
Tévével a hóna alatt szabadult Eva Rezesová (videó)
Hátborzongató: Szerelme mellett ölte meg a pótkerék a 19 éves Rékát
Elütöttek egy bicikliző kisfiút Hajdúböszörményben
Kigyulladt egy autószalonnál álló autó Szombathelyen
Romy Schneider: Anyám lefeküdt Hitlerrel
Rájuk is vonatkozik: Egyre több fideszest tilt le a Facebook

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem