THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
Kóbor János irányítatlanul sodródott a Balatonban, menteni kellett
Megannyi elégedett hozzászólás bizonyítja, hogy ez a recept tökéletes!
Kóbor János irányítatlanul sodródott a Balatonban, menteni kellett
Az Omega énekese veszélybe került a Balatonon.

Kóbor János profi vitorlázó, évtizedek óta hajózik a magyar tengeren, azonban nemrég a vízirendőröknek kellett segíteni neki, mert elaludt a fedélzeten. Az énekest még gyerekkorában édesapja és nagyapja tanította meg vitorlázni, most azonban olyan történt vele, ami csak nagyon ritkán szokott: elszundított hajózás közben.

"Gyakran előfordul, hogy egye­­dül vagyok a hajón, ekkor is így volt, amikor ez történt. A feleségem és a kislányom, Lé­nács­ka épp a tengerparton nyaraltak. A Forma–1-et néztem a tévében, és gondolom, elaludhattam, nem horgonyoztam le. Amikor felébredtem, a rendőrök már ott voltak. Odajöttek, és azt mondták, arra figyeltek föl, hogy a hajó furcsán mozog, irányítatlanul sodródik. A vízi élet 'veszélyes üzemnek' számít, gondolom, ezért szigorúbb ott az ellenőrzés, mint az utakon. Ezzel na­gyon is egyetértek" – mesélte a Borsnak Kóbor János.

"Ilyen esetem csak egyszer volt, azóta még jobban vigyázok, hiszen ha jön egy másik hajó, amelyiken szintén alszanak, és nem irányítja senki, akkor kivédhetetlen az ütközés, de arra biztosan felébrednék" – tette hozzá a zenész.

Forrás: Femcafe
Meddig tűrjük még? A koraszülötteket sodorja veszélybe Orbán dilettáns kormányzata!
Légy Te a gazdija Pamuknak vagy segíts neki egy megosztással megtalálni az igazit!
És még mindig szabadlábon: pedig a Kúria döntött, hogy Matolcsy ellopta a közpénzt!
Vicces videó: Fogalmuk sincs a tiniknek, hogy mit kell csinálni a tárcsázós telefonnal!
Orbánon elhatalmasodott a paranoia!
Súlyos karambol Sárvárnál: Nekihajtott az Opel a BMW-nek! (videó)
Te is imádod a túró rudit? Mutatjuk torta formában!
Durva infók: Soros csak egy kitalált ellenség, hogy lophassanak...
Sosem volt igazi gazdija Lekvárnak, légy Te az, aki végre örökbe fogadja!
Dollármilliókat fizetnek ki azért Orbánék, hogy gyűlöljék egymást az emberek!
A legrosszabbtól tart: Michael Jackson lánya befeküdt egy klinikára!
Orbán a rendőrökről: Ők azok, akik a legkevesebbet túlóráztak, mégis duplán lettek kifizetve...
Rekordot döntött a BMW Magyarországon!
Egy pár hete találtam rá erre a receptre, és rögtön a család kedvencévé vált!
230 éves freskókat tüntettek el Orbán irodája miatt! (fotók)
Te észreveszed, hogy miért vált vicc tárgyává a bemondónő?
Több tízezer embert hagytak cserben Orbánék!
Vásárhelyen talált lány cica keresi eredeti gazdiját!
Orbán Ráhel: Nyugodtan alszunk el minden este, hisz nem loptunk el senkitől semmit...
Megrázó fotókon a kiskőrösi halálos baleset!
Ezentúl nem sütsz majd rántott sajtot! Sokkal egyszerűbb és nem folyik ki!
Így áll a saját lábon az Orbán-diktatúra második generációja: Milliárdosok huszonévesen!
El nem hiszi milyen fotó kapta a legtöbb lájkot az Instagramon!
Orbán ennek nem fog örülni: Elkészült a világ legnagyobb O1G-felirata!
Daisy: Immunerősítőre lenne szükségünk itt az illatos úti telepen!
Mészáros Lőrinc felesége: A Jóisten segítségével jutottunk el idáig!
A szomszéd kertjében kötött ki a BMW i8-cal a béna sofőr! (videó)
Mint egy krémes álom! Házi Kinder süti, amit ki kell próbálnod!
Orbán Gáspár: Az emberek hamarosan belátják, hogy az Orbán név SZENT és SÉRTHETETLEN!
Segíts neki egy megosztással: Csizmás kandúr gazdit keres!
A kormány bármikor visszavonhatja a nyugdíjat, ugyanis a nyugdíj nem jár csak adható!!
Kifújta az erős szél a tolvaj gatyájából a lopott pénzt! (videó)
Újságírókra támadt Orbán őrjöngő nyugdíjasa! (videó)
Ezt a verdát egy 3-as BMW-ből faragták!
Gyorsan finom főételt készíthetsz egyszerű hozzávalókból!
Szili Katalin szerint szárnyal a magyar gazdaság, ezért támogatjuk a határon túli magyarokat is!
Minden megosztás számít: Nem ismerős valakinek? Kocson kóborolt 1 év körüli gyönyörű kutyus!
Mutatunk egy kis matekot Orbán mocskos-aljas-bűzlő rendszeréről!
Akarod tudni, miért kerül 7,5 millióba ez a 20 éves 3-as BMW?
A magyar emberek az életükkel fizetnek Orbán hobbijáért!
Megállított videót mutatott a fodrásznak, aki a Play-gombot is belevágta a hajába! (fotó)

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
Orbán vagy hatalmasat bakizott a kormányinfón, vagy elszólta magát? (videó)
Valódi meteorit darabok díszítik ezt a különleges BMW-t! (fotók)
Megannyi elégedett hozzászólás bizonyítja, hogy ez a recept tökéletes!
Ezt látnod kell: Totál hülyét csinált Orbán rajongóiból egy facebookozó! (fotó)
Segíts egy megosztással megtalálni: Elveszett Buksi Miskolcon!
Egymásnak estek a fideszesek Orbán fia miatt!
Vívóbajnokhoz tört be a betörő! Nem kellett volna!
Olyan hozzászólást rögzítettek Orbán facebook oldalán, amit nem biztos hogy kellett volna! (fotó)
Pokoli ára van ennek az üres BMW karosszériának!
Minden szelet süti egy apró falat a Mennyországból!
Orbán erkölcsileg megsemmisült szellemileg leépült!
Léna is megérdemelne már egy szerető családot!
Így köpött szembe Orbán két és fél millió magyart!
Annyira örült a zsákmánynak a balfék rabló, hogy berúgott, aztán elfogták!
5 napja van Orbánnak!
Csúnya vége lett a BMW-s hóban csúszkálásának! (videó)
A diétázók kedvence! A pizza, ami nem hizlal!
Orbán Viktor, a német bombagyáros és az orosz maffiafőnök, plusz a furcsa halálesetek!
Lopott autóval érkezett a saját ítélethirdetésére az idióta autótolvaj!
Orbán Ráhel: Hát hogyan fogunk megélni, ha 13 milliárdot vissza kell fizessünk?
Négy tagú családból már csak Dézi várja szerető gazdiját! Segíts neki megtalálni!
Fékezés nélkül hajtottak bele: Karambolozott Orbán konvoja az M3-ason!
Brutál: Beparkolta BMW-jét egy kisteherautó alá!
Világbajnok lekváros bukta, pont úgy, ahogy a nagyi csinálta!
Orbán: Szégyen Magyarországra nézve, amit a pedagógusok megengednek maguknak!
Lánc végén éheztették szívtelen gazdái! Segíts neki egy megosztással, hogy szerető gazdira leljen!
Orbánt lelövik, vagy...
Újabb pórul járt tolvaj: Gyomron szúrták a lopott kések a rablót!
Mert nekik mindent szabad: 3,9 millió forint rezsipénz a fideszes politikusnak!
Ezt a BMW-st sem kímélte a karma! (videó)
A legolcsóbb süti, amit csak el tudsz képzelni!
Orbán mentális betegségei! Videóban leplezte le a pszichológus a miniszterelnököt!
Kezeld a cicádat kutyaként! Mutatjuk, hogy ez mit jelent!
Szerte Európában fasiszta diktátornak tartják Orbánt!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem