THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
THE TIMES
Somló Tamásról sosem látott fotó került elő: Felismered a legendás énekest?
Pénz nélkül: Varga Feri és Balássy Betti éheztek
Megrázó őszinteséggel meséltek az egykori megasztárosok arról, hogy milyen nehéz is volt, amikor csak két kiflire futotta. Volt, hogy napokig csak Feri terhes felesége tudott enni, annyira nem volt pénzük – mesélte el egy műsorban Varga Feri.

A Megasztár 3 második helyezettje, 2006 férfihangja lett Varga Feri. Ekkor ismerte meg az ország úgy, mint egy férjet, egy családapát. A show végére viszont egymásba szerettek a dzsesszénekes Balássy Bettyvel, aki a tehetségkutató vokalistája volt – írja a Bors.

A 3 gyermekes apa és Betty szerelmét sokan nem néztek jó szemmel. Óriási szerelem volt ez, de ahogy ők fogalmaznak: kapcsolatuk elejére árnyék vetült.

Erről először Kandász Andreának beszéltek a Sztármami című webreality mű­sorban.

- Én vagyok a lator, ő meg a k.rva – mondta köntörfalazás nélkül Feri, hogy mit is gondoltak róluk akkoriban az emberek.

Majd Betty folytatta:

- Erről szólt a kapcsolatunk eleje. Négy fal között szuper volt, teljes harmóniában és nyugalomban él­tünk, de ahogy kiléptünk… Az első két-három évben sapkában, napszemüvegben léptem ki az utcára. Ezt nagyon nehéz volt feldolgoznom. A másik oldalról nyilván nem szólt a fáma. Nem is mondtunk el semmit Feri gyerekei miatt. Nem csináltunk belőle olyan sajtóhírt, ami által kimosakodhatunk, és két hónap után sapka és napszemüveg nélkül járhattam volna. Pedig van ilyen, de a gyerekek miatt nem tettük meg. Korántsem az volt a helyzet, ami megjelent a médiában.

Betty jelenleg harmadik közös gyermeküket várja boldogságban, és velük éltek Feri első házasságából született gyermekei is, akik már felnőttek.

De nem csak a rossz megítélés miatt kerültek nehéz helyzetbe. A kegyetlen időszak a Megasztár után négy-öt évvel kezdődött.

- Nem csak a megbélyegzés miatt. Elköltöztünk, menedzserváltás, körülöttünk minden teljesen megváltozott – mesélte Betty.

- Elvesztettük a lakásunkat, egy csomó ilyen dolog történt. Betty pont terhes volt Rózával, és voltak úgy napok, hogy csak Betty evett.

- Tanítottam, abból volt egy kis bevételem – tette hozzá Betty.

- Annyi, hogy tudjon enni – folytatja Feri.

- El­mentem a kisboltba, kértem két kiflit, tíz deka szalámit, néztem az ap­rót, hogy elég-e. Így él­tünk. Nem szégyellem.

Verebes István akkor azzal próbálta vigasztalni az énekest, hogy tartson ki, idővel jobbra fordulnak majd a dolgok, ami végül be is igazolódott.

- Van egy barátunk, aki többek közt szövegíró is, Zsüti fia, Gém Zoli. Kérdezte, mi baj van. Elmeséltem címszavakban, mire benyúlt a zsebébe, majd adott pénzt. Azt mondta, ha bármi baj van, szóljak. Ezt azért adja, hogy ne kelljen foglalkoznom olyan dolgokkal, amikkel most.

Feriék úgy gondolják, ez volt az a pont, ahonnan elindultak felfelé: ugyan voltak nehézségek, de most végre elmondhatják, hogy boldogok.

Forrás: Propeller
Több mint 20 milliárd Ft-tal lepte meg magát az Orbán-kormány négy minisztériuma
George Clooney balesete: Megszólalt az autót vezető sofőr
Sokkoló részletek derültek ki a pilisszentiváni feldarabolt holttestekről
Halálos baleset Újbudán: Lámpaoszlopnak hajtott a sofőr, a helyszínen meghalt
Tudni akarod Tolvai Reni mellméretét? Rákaptak a celebjeink az Instagram újítására
Szü­lei szeme lát­tára halt meg a 9 éves kisfiú a gyorshajtó Audis miatt (fotók)
Közértben lesz eladó a Neoton énekesnője
Országos hálózatot épít Orbán Gáspár Felháza
Egy nap alatt háromszor rabolta ki volt osztálytársát egy kamasz Barcson
Dráma Budapesten: felfegyverzett TEK-esek rohantak le egy társasházat
Durva baleset: Két Lamborghini égett porrá egyszerre egy benzinkúton (videó)
Sokkoló részletek: így végezték ki az inárcsi családsegítő munkatársnőjét
Autólopás Budapesten: Betörték az ablakát és egyszerűen eltolták az autót
Sokkoló videón George Clooney balesete
Nagyot változtatott az életén Schobert Norbi fia
Kettőt egy csapásra: Beleálltak Orbánba és fiába
A szemünk láttára sorvad el a kislányunk - Rejtélyes betegségben szenved a kis Adél
Véget ért a thaiföldi dráma
Horror Pilisszentivánon: Egy házaspár feldarabolt holttestét találták meg az erdőben
Súlyos baleset: Olyan erővel csapódott a fának a Dacia, hogy gyökerestül kitörte a fát (videó)
Elgázolták George Clooney-t, fotó érkezett a balesetről
Erős és büszke: egymástól kérnek gyógyszert a betegek
18+ Sokkoló videó: Brutálisan összevertek egy iskolás lányt
Rabszállítóból ugrott ki egy fogvatartott Ceglédnél: Őt keresik
Senki sem ment el Paudits Béla halotti torára Lajsz Andráson kívül
Teljesen egészségesen házasodott meg, a nászúton halt bele a tüdőrákba
Baleset történt, hatalmas dugó az M7-esen
Lakástulajdonosok figyelem! Baukó Éva kiadó szobát keres
Brutális összeg: 2,4 milliárdért rendezi a Váli-völgy vízügyeit Mészáros Lőrinc
Hiába próbálta másra terelni a gyanút: élettársa gyilkolta meg a 4 gyermekes apát Kőbányán (videó)
Százmilliókért keresték eddig VV Fanni holttestét
Halálos vonatgázolás történt Agárdon
Április óta nincs meg Csaba, aki biciklire ült, és aztán soha többé nem ment haza
Láttad már mit írtak a Nagykörúton az útra? (fotó)
Pikk-pakk eltűnt a legújabb Orbán graffiti a János-kórház faláról (fotó)
Ennek nagyon fognak örülni az autósok: Egy adóval kevesebbet kell majd fizetniük
Szolnoki horrorbaleset: Megszólalt a balesetről a busz egyik utasa (videó)
Tragédia: 6 métert repült a kislány a felrobbanó ugrálóvárból, belehalt sérüléseibe
Kóbor János irányítatlanul sodródott a Balatonban, menteni kellett
Óriási tömegkarambol történt Hatvannál, hatalmas a dugó
Ismét óriási bajba került Gáspár Győző, Evelint is kihallgatják

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
Megrázó fotókon a KöKi Terminálnál történt súlyos baleset
Somló Tamásról sosem látott fotó került elő: Felismered a legendás énekest?
Íme néhány “okosság” és “zsenialitás” a Fidesztől
Brutális képek érkeztek az M7-esen történt halálos balesetről
Kivetette magát a hatodik emeletről egy 30 éves dunaszerdahelyi nő
Elárulta Pártos Csilla, hogy hol fog lakni
Ilyen idő várható hétvégén
Mi a fene történik a Blahán? (fotók)
A botrány folytatódik: Nem hívta meg anyját az esküvőjére Weisz Fanni
110-zel hajtott az autópályán a motorháztetőn egy férfival (videó)
Ha ez igaz, akkor nyerhetett mégis a Fidesz?
Elszakították szüleitől a kétéves Leventét Trump szigora miatt
Tizennyolcan kerültek kórházba, mert klórgázmérgezést kaptak egy sümegi hotel medencéjénél
Havas Henrik 20 millióra pereli az ATV-t
Puszta kézzel fojtotta meg barátnőjét egy gunarasi férfi
Vajna Timi leleplező videót készített a férjéről a hálószobájukban
Halálos baleset Kaposváron (fotók)
Orbán pasa gatyáján röhög a világ (fotó)
Kiderült miért halt meg a tor­na­órán össze­esett 14 éves diák
Visszavonul Baukó Éva? Ezt írta utolsó legutolsó posztjához
Ittasan vezetett a szocialista politikus
Zuglóból tűnt el ez a 9 éves kisfiú
Évekig rendszeresen erőszakolta négy lányát a miskolci apa, 20 évet kapott
Durva baleset Csömörnél: Autós üldözés közben állt fejre az autó (fotók)
Titkos helyre temethetik Paudits Bélát
Orbánnak és Mészárosnak sikerült megépítenie a magyar politikatörténet legnagyobb hazugságát
Ez volt életem legjobb napja - Mondta a 7 éves kisfiú, majd meghalt
Undorító, mit műveltek egy elhunyt budapesti nő hagyatékával (videó)
Váratlan tra­gé­dia: Holtan találtak rá az egykori szépségkirálynőre
Felháborító: Két utasokkal teli busz versenyzett a 83-ason Tét felé, az egyik sofőr videózott
60 évesen lesz újra apa az Edda gitárosa
Megrázó részletek: meghalt a 3 éves kisfiú, aki kirepült a kocsiból az akasztói balesetben
Megszólalt lánya tragikus halála után Várkonyi András
Szorul a hurok, Orbán bizalmas főembere körül, ebből börtön lesz

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem