THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
Michael Jackson imitátor jelentkezett a bíróságon esküdtnek!
Hülye vicc: Egy nőgyógyász „poénból” lilára festette egy nő vagináját!
18+ Halott nővel közösült egy biztonsági őr a kórházban
Megrázó történetet közölt az egyik amerikai híroldal, amely szerint egy memphisi kórházban egy 23 éves férfit kollégái rajtakaptak azon, hogy egy halott nő testével közösül. A férfit kirúgták, a rendőrség vádat emelt.

Cameron Wrightot csütörtök este letartóztatták a hatosságok, miután rajtakapták, hogy a memphisi kórház biztonsági őre közösül egy nő hullájával.

A 23 éves férfit az után tartoztatták le, hogy ketten is látták az esetet. A férfit a testek tárolására kijelölt helyiségben érték tetten – írja a FoxNews.

A biztonsági őr ellen vádat emeltek, emellett 3000 dolláros, azaz nagyjából 800 ezer forintos büntetést is kell fizetnie.

Természetesen a kórház azonnal kirúgta az alkalmazottat.





Az esettel kapcsolatban a biztonsági őr húga nyilatkozott egy memphisi tévének, ahol azt mondta, hogy a tett gyerekes volt, és felvet bizonyos mentális problémákat.

Ettől még jó ember, csak segítségre van szüksége.

Megszólalt az áldozat apja is, aki nem tartja tisztességesnek, hogy nemcsak a lánya halálát kell feldolgoznia, hanem még ezt az esetet is.

A halott nő 37 éves volt, egy óvodában dolgozott, és szívrohamban halt meg, szervdonor is volt.

Durva részlet, hogy az eset az után történt, hogy a nő szerveit már eltávolították az orvosok.

Forrás: Origo
Százmilliárdokba kerül nekünk Orbán új hobbija!
Nagyon kedves, dorombolós puha cica keresi szerető gazdáját!
Razziát tartott a rendőrség a fideszes politikus birtokain!
Így tanítsd meg a cicád arra, hogy a wc-t használja! (videó)
Pancser rabló hadonászott fegyverrel a 17. kerületben!
Még mindig Michael Jackson a legtöbbet kereső híresség!
Fának ütközött egy BMW Seregélyes határában! Meghalt egy 17 éves lány! (videó)
Keksztekercs kicsit másképp!
Orbán Viktor: Magyarország Európa egyik legszabadabb országa!
Sok év nélkülözés után Goffri is szeretne már egy szerető gazdit!
Frontális karambol a 84-esen: BMW hajtott a Volkswagenbe! (videó)
Most megtudhatod, hogy mit akar neked mondani a cicád, ha nyávog!
Ezért volt különleges Michael Jackson és Liz Taylor kapcsolata!
Bohócorrot vitt Polt Péternek a Párbeszéd politikusa! Nagyon nem tetszett neki! (videó)
Schobert Norbi: Nem a zsírtól hízunk el!
Régen, a falusi lakodalmak egyik kedvenc sütije volt!
Célkeresztben Orbán Viktor: Sokkoló videóval támad Gyurcsány!
Káromkodva, pénz nélkül sétált ki a zuglói gyógyszertárból a pancser rabló!
Brutális BMW gyűjteményt kínálnak megvételre! (videó)
Segíts egy megosztással: Gazdit keres ez a gyönyörű kölyökkutyus!
Több mint 160 kilót fogyott Norbi segítségével Géza bácsi! (fotó)
Íme néhány képkocka a készülő Michael Jackson filmből! (fotók)
A legpuhább linzerkarika receptje! Ezzel nem érhet csalódás!
Orbán Gáspár: Istent hívjuk, hogy segítsen megváltoztatni az országot!
Tragédia Körösújfaluban: Aknába zuhant és meghalt egy 18 hónapos kisfiú!
Ilyet még nem láttál: Ez a cica segít levezetni a szülést! (videó)
Egy szökött tyúkot köröznek Óbudán!
Végre elmagyarázták, hogy csinálta Michael Jackson a hihetetlen 45 fokos bedőlését (videó)
Tudni szeretnéd, miért kerül 7,5 millióba ez a 3-as BMW?
Recept: Ha a dobos tortát szereted, akkor ez is garantáltan ízleni fog.
Kemény ultimátumot kapott: Leállítják Orbánt!
Gazdit keres Pepe: 80%cukiság, 10%huncutság, 10%játékosság!
Jobbról előzött az idióta, nem kellett volna! (videó)
Hülyeség ellen nincs orvosság - Németh Szilárd szándékosan hülyíti a magyar embereket?
Magyar testőre meghalt volna Michael Jacksonért, újabb titkokat árult el a legenda életéről!
Norbi volt az utolsó esélye: Ma már büszkén pózol Péter! (fotó)
Elborztasztó dolgot tettek ezzel az X6-os BMW-vel! (fotó)
Magyarország kedvenc meggyes sütije!
Orbán apja kastélyt vásárolt?
Alultáplált volt és nem volt hol laknia! Most Mangó is nagyon szeretne már egy gazdit!
Horror Debrecenben: holttestet találtak az utcán!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
Segíts Rosienak egy megosztással gazdit találni!
Szétrollkodta az élő adást a kíváncsi cica! (videó)
Hülye vicc: Egy nőgyógyász „poénból” lilára festette egy nő vagináját!
Michael Jackson imitátor jelentkezett a bíróságon esküdtnek!
Közel 400 lovas dízelmotor van az új BMW X4-ben! (fotók)
Kósa Lajos reagált az anyja luxus BMW-ügyére!
Recept: Meggyes kókuszvarázs, mennyei krémes kényeztetés!
Orbán Viktor: Még 20 évig a politikában maradok!
Beszorult a rácsok közé a pancser 62 éves rabló!
Segítségért kiabálva menekült a férje elől az utcán a hasbaszúrt, vérző nő Kaposváron!
Itt vannak a fotók az első nyitható tetejű 8-as BMW-ről!
Imádnivaló kis négylábú csöppségek szerető gazdát keresnek!
Luxus BMW-ket lízingel Kósa Lajos 82 éves anyjának sertéstenyésztő cége!
Ilyen ma Michael Jackson egykori birtoka, a Neverland Ranch! (fotók)
Recept: Pehelykönnyű finomság, ezúttal almával!
Mindössze 217 millióért vásárolt be földekből Fejér megyében az Orbán család!
Pánik az Aréna Plaza mély­ga­rá­zsá­ban: Fuldokoltak az emberek az autóikban!
Brutális: Ezek az emberek tényleg azt hiszik, hogy divatosak?
Cuki mérges cica az internet új sztárja, és nem Grumpy Cat az! (fotó)
Lassan Mészáros Lőrinc lesz az ország első számú főnöke!
Íme a Pop királya sosem látott rajzai! (fotó)
Íme az első osztrák BMW! (fotó)
Recept: Az egyik legtutibb vendégváró, amit valaha készítettünk!
Orbán: aki rágalmaz azt beperelem!
Magyarországon 1 év alatt 440-en haltak meg, 16 ezren pedig megbetegedtek a kórházi fertőzések miatt!
Egy fügefa biztosít menedéket a 9 cicának! Segíts nekik egy megosztással még a tél előtt gazdit találni!
Kukába dobálták a zsákmányt, majd rendőrautóval akartak meglógni a rablók!
Norbinak örökké hálás leszek! - Bomba nőt faragott a 124 kilós Nikiből Norbi!
Michael Jackson Thrillerje, ahogy még sosem hallottad! (videó)
Kivitte a garázsfalat a BMW (fotók)
Recept: Extra gyors bögrés pizza, alig 25 perc alatt!
Orbán eltitkolt betegségéről cikkez a sajtó!
Neki is jár egy esély: Sürgősen gazdit keres Stella!
Menekülés közben zuhant le az erkélyről a budapesti drogdíler!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem