THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
Ha túrórudi, akkor minimum ekkora! Kérsz?
Alaposan megszívta a pancser ékszertolvaj! Már az ajtón sem tudott kimenni! (videó)
Mesés vagyonon osztozik Sarka Kata és Hajdú Péter!
Közel 2 éves jogi huzavona után végre papíron is különváltak Sarka Kata és Hajdú Péter útjai. Sokáig ment az egyezkedés, hiába kötöttek ugyanis házassági szerződést, Sarka Kata azt lapértesülések szerint semmisnek nyilvánította. Így, szerény számítások szerint is, több száz milliós vagyon sorsáról kellett megállapodniuk. Habár a sztárpár válásánál nem ez volt a mérvadó, és sokan ódzkodnak a papírozástól, az ilyen és ehhez hasonló ügyek békés és zökkenőmentes intézésére még mindig ez ma a legjobb jogi lehetőség Magyarországon.

Közel 2 éves jogi huzavona után végre papíron is különváltak Sarka Kata és Hajdú Péter útjai - írja a Story magazin. A bulvárlapban közölt információk alapján a gyermekek elhelyezését illetően könnyen dűlőre jutott a sztárpár; a hatalmas vagyon elosztásáról viszont sokáig ment az egyezkedés. Mint írják, hiába kötöttek ugyanis házassági szerződést, Sarka Kata azt semmisnek nyilvánította. Így, szerény számítások szerint is, több száz milliós vagyon sorsáról kellett megállapodniuk.

Ott a hatalmas, több száz négyzetméteres törökbálinti ház, amely ingatlanosok szerint körülbelül 300 millió forintot érhet. A saját étterem is több tízmilliót kóstál, a felette található irodák és ingatlanok szintén. De volt a párnak nyaralója a Balatonon, és akkor luxusyachtjukról, vagy épp a szépségverseny licencjogáról, egyéb közös üzleti vállalkozásaikról - például a sörfesztivál - még nem is beszéltünk. Mivel a bulvárlap szerint minderről nem a házassági szerződésben foglaltak alapján döntöttek, így

a törvény szerint a közösen szerzett javak felére tarthatott igényt Sarka Kata.
Habár a Sarka-Hajdú házaspár válási ügyében a hírek szerint nem a korábban megkötött házassági szerződés volt mérvadó, mindazonáltal az ilyen és ehhez hasonló ügyek békés és zökkenőmentes intézésére ez ma a legjobb jogi lehetőség Magyarországon. Persze tény, hogy sokak úgy vélik, hogy a papírozás jókora bizalmatlanságot jelent a másik fél iránt, de ez korántsem törvényszerű. Sőt, korunk jövedelemi és vagyoni viszonyai igenis szükségessé tették a házassági szerződés jogintézményének létrejöttét. A Pénzcentrum egyébként egy korábbi cikke kapcsán megszavaztatta olvasóit, hogy azok miként vélekednek az efféle szerződéskötésről.


Házassági szerződés a gyakorlatban
Alapesetben - tehát külön házassági szerződés nélkül - a házasságban élők vagyoni viszonyait a családjogi törvény szabályozza. Eszerint házasfelek között kétféle vagyon létezik:

- házassági közös vagyon
- különvagyon

Külön vagyonnak számít az, amit a felek a házasság előtt szereztek (vettek, kaptak ajándékba stb...), de a házasság ideje alatt is lehet különvagyont szerezni, olyat "ami csak az enyém". Például amit a felek külön-külön személyre szólóan ajándékba kapnak; amit örökölnek; a szokásos, a mindennapi élet használati tárgyai; és az eddig felsoroltak eladásából vett bármilyen másik vagyontárgy tartozik ide. Vagyis a férj hiába is pályázna felesége hajkeféjére, a feleség pedig nem tarthat igényt az újonnan vett autóra, ha azt férje korábbi saját autója lecserélésével vette.

Fontos tudni, hogy 15 évi együttélés után közös vagyonná válnak a szokásos mértékű felszerelési és berendezési tárgyak!
A fentiekkel szemben pedig közös vagyon minden, amit a házasság alatt a felek közösen szereztek. A szerzésben való közreműködés figyelembe vétele nélkül minden fele-fele arányban oszlik meg.

Ez tehát a törvény betűje, amitől a házassági szerződéssel lehet eltérni. Vagyis a házassági szerződés arra szolgál, hogy a házastársak máshogy állapítsák meg, hogy mi a közös, és mi a különvagyon. Általában fel szokták sorolni - mintegy vagyonleltár-szerűen - hogy mi tartozik az egyik, és mi a másik csoportba. Ezenkívül rögzíthetik azt is, hogy a jövőben mi fog közös, és mi és kinek a különvagyonába kerülni. Rendelkezhetnek úgy is, hogy különvagyonuk 15 év után is megőrizze különvagyoni jellegét, az a házasság teljes időtartama alatt se váljon közös vagyonná.

A felek megállapodhatnak, hogy

- a munkával szerzett jövedelmük közös lesz-e, és ha igen, milyen arányban

- ha gyermekeik születnek, és ezért az egyik szülő keresőképtelen lesz mert otthon marad, akkor a másik által szerzett jövedelem milyen mértékben illesse meg az otthon maradót, a kereső pedig jövedelmének milyen részét köteles a háztartásra fordítani,

- ha valamelyik fél vállalkozó, vagy cége van, akkor az maradjon-e a külön vagyona, és ha igen, akkor rögzíteni kell, hogy nem csak a nyereség az övé, de a terheket is egyedül neki kell viselni,

- a közös vagyon tekintetében módosíthatják a tulajdoni arányokat,

- vagy akár a nászajándékot is megoszthatják egymás között,

- és még számos más dolgot is rögzíthetnek: bármit amit fontosnak tartanak, hiszen a magánjogban szerződési szabadság van, a felek bármiről rendelkezhetnek, amit a jogszabályok nem tiltanak.

Fontos kiemelni, hogy házassági szerződést nem csak a leendő házasulandók, hanem a már házasságot kötött házas férj és feleség is köthet. A szerződést közokiratba (közjegyzői okirat), vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba kell foglalni, különben semmis - vagyis egyáltalán nem lehet érvényesíteni a benne leírtakat. Csak az életközösség fennállása alatt lehet házassági szerződést kötni, ugyanis egy válás során ("az életközösség megszakadása után", csak hogy teljesen hivatalosak legyünk) létrejött egyezség már nem házassági szerződésnek számít, az más elbírálás alá esik.

Természetesen úgy vannak kialakítva a szabályok, hogy ne lehessen visszaélni ezzel a jogintézménnyel, ne lehessen teljesen kisemmizni egyik felet sem. Vita esetén a bíróság ugyanis felülvizsgálhatja a teljes szerződést, az nem ütközhet a jó erkölcsbe. Ez hétköznapi nyelvre lefordítva annyit tesz, hogy nem állapíthatunk meg olyan felosztást, ami aránytalanul és indokolatlanul tér el az egyik fél javára, mert akkor a szerződés szintén semmis lesz. Ha pedig egyszer már megkötöttük házassági szerződésünket, de később a viszonyok jelentősen változnak, akkor sem kell kétségbeesni, mert a szerződés utóbb módosítható, felbontható, vagy akár meg is szüntethető, amivel visszaáll a családjogi törvény rendszere, a közös és különvagyoni általános megosztás.

https://www.penzcentrum.hu/

Orbán Gáspár atya - Így szólítják a hívei Orbán fiát!
Italozás helyett cicasimogatásra hívták vendégeiket az esküvőn!
Láttad már a videót, amin Michael Jackson szelfizik? Íme!
Három pancser pécsi rabló: Az egyik elájult, a másik nem tudta beindítani a kocsit stb.
Döbbenetes adatok: 23-an fagytak eddig halálra Magyarországon!
Anyósát vitte halálba a BMW 8-as prototípusával a sofőr! (videó)
Ehhez az almás táskához még sütő sem kell!
Lopás a parlamentben: eltűnt a Fidesz összes laptopja!
Itt tartanak most Michael Jackson gyerekei!
Ezt jelzi, ha elbújik a cicád!
Ez törvényszerű - Hernádi biztosra veszi, hogy Orbán bukni fog!
Azt hitte a balfék kőbányai betörő, hogy nem látják, tévedett! (videó)
Alig ment 80-nal a fiatal BMW-s, ez lett a vége!
Habkönnyű finomság sütés nélkül 30 perc alatt!
Nemzetközi imaláncot indítottak Orbánért a Fidesz rajongók!
Janet egész egyszerűen letarolt a színpadot a show-jával! (videó)
Durva baleset: Egy egész családot tarolt le a felelőtlen BMW-s! (videó)
Egy régi Fidesz-munkatárs Orbánról: bukni fog, és tisztában is van vele!
Feltétel nélkül bízik meg ez a cica a gazdájában? Vagy másról van szó? (videó)
Lopni akart a rabló, de úgy megijedt, hogy végül lemosta az autókat! (videó)
Az ünnepi hidegtál egyik legmenőbb fogása! Ráadásul pillanatok alatt elkészül!
Óriási bukás: rossz pénzes borítékot adott át a fideszes képviselő!
Ezt üzente a halála előtti napokban Michael Jackson édesapja!
Megint bebizonyították Orbánék, hogy amit a Fidesz csinál, az a magyar emberek elárulása.
Ez a cica jobban ki van gyúrva mint Schwarzi! (videó)
Ezt látnod kell: Sírva röhögős bénázás lett egy nő tankolásából! (videó)
Ilyet még nem láttál: Szobor készült a rommá zúzott BMW-ből! (fotó)
Megmutatjuk, hogy lehet Neked is csodaszép a karácsonyi bejglid!
Szégyenkezünk Orbán helyett, hogy egy ilyen egoista és öntömjénező videót tesz közzé!
Ez a cica felüléseket csinál a parkolóban? (videó)
Röhej: Betörés közben aludt el a részeg tatabányai tolvaj!
Folyamatosan nő a kórházi fertőzések száma, a kormány pedig titkolózik!
Döbbenet: Nincs aki vigyázzon Michael Jackson legkisebb gyermekére?
Teherautó, Ford, BMW: Videón egy felkavaró baleset!
Mióta kipróbáltam, azóta csak így készítem a tejberizst.
Újabb gyöngyszem: Orbán még a Fideszen belül is magyarázkodni kénytelen a videó miatt!
Erre kér mindenkit Michael Jackson lánya!
Szidta Orbánt, törölték az előadását!
Így fejezi ki a cicád, hogy szeret téged!
Ilyen hihetetlen bénázást szökőévente látni a fociban! (videó)
Előben közvetítették, ahogy 220-szal száguldottak a BMW-vel, majd balesetet szenvedtek! (videó)

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
Egy dolog amit még a család sem tud! Hihetetlen dolgot akar bejelenteni Michael Jackson fodrásza!
Létrehoztak egy komplett várost a BMW-seknek! (videó)
Alaposan megszívta a pancser ékszertolvaj! Már az ajtón sem tudott kimenni! (videó)
Ha túrórudi, akkor minimum ekkora! Kérsz?
Úgy tűnik csak azt vehetik az emberek, amit a Fidesz megenged nekik!
Férfi szemmel: Vicces fotókon az élet egy terhes feleséggel!
Így teszteld le cicád intelligenciáját!
Kiakadtak Michael Jackson lányának ruháján! Az ok elképesztő!
Kiszivárgott hangfelvétel: A Fidesz lemészárolja a rezsicsökkentést!
Lebukott a legbrutálisabb BMW sportautó! (fotók)
Villámgyors, nagyon krémes kakaós sajttorta!
Durva szám: 540 milliót keresett a Fidesz a nyugdíjasokon!
Ezen a három pancser betörőn egész nap nevetni fogsz! (videó)
Képesek hazajutni a macskák, ha eltévedtek?
A Fidesz minden embert fel fog hívni, hogy töltse ki a nemzeti konzultációt!
Álomszép volt a bemutatón Michael Jackson lánya! (fotó)
Ez a 40 éves BMW még ma is szalonállapotú! (videó)
Gyors, és abbahagyhatatlanul finom!
Új terv: A Fidesz harmadszor is beszedné a válságadót!
Tudtad? Elképesztő, hogy mire képesek a macskák a nyelvükön található sörtével! (videó)
Íme a magyar kisfiú, akinek Michael Jackson mentette meg az életét! (videó)
Ilyen jó fotó talán még sosem készült Orbán Viktorról!
Ezt a néhány karácsonyi cuccot tuti nem gondolták teljesen át a tervezők! (fotók)
Te tudtad? Ennyire vad is lehet az új 8-as BMW!
A békebeli zserbó titka, így lesz olyan mint a nagyié!
Bicskanyitogató videó: Emberek halálán röhögnek a fideszes képviselők a Parlamentben!
Több mint egymillióan próbálták ki: Látványos fogyás a Norbi Update-módszerrel! (+ mintaétrend)
Macskatartók figyelem: Íme a cicabiztos karácsonyfa! (fotók)
A világ leghülyébb betörői egy játékbankot akartak kirabolni! (videó)
Michael Jackson-napot tartanak a Thriller 35. születésnapján!
Vác fideszes polgármestere lett Zöld Híd elnöke!
A tökéletes BMW M5!
Finom, puha tészta, olaj nélkül, dugig töltve túróval! Szerintem ez a legjobb fánk recept!
Beismerte Orbán: A migráns ügy erősíti a Fideszt!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem