THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
Tiborcz varászlat: milliárdokat előhúz a semmiből!
Ebből mindig kell a dupla adag! Most sem lest másképp!
Tiborcz varászlat: milliárdokat előhúz a semmiből!
50 százalékban saját erőből finanszírozza a BDPST Zrt. a turai kastély felújítását – válaszolta a G7 kérdésére a cég. Egy tegnapi sajtóközleményből kiderült, hogy a a turai Schlossberger-kastély átépítése 4,5 milliárd forintba fog kerülni. Tehát a miniszterelnök vejének,

Tiborcz Istvánnak a 75 százalékot meghaladó minősített többségi tulajdonában levő cég 2,25 milliárdot tesz a projektbe

A cég tájékoztatása szerint nem kapnak állami támogatást vagy bármiféle állami finanszírozást, a fennmaradó 2,25 milliárd forintot egy hitelező bank – amelynek a kiléte egyelőre nem ismert – állja.

A G7 megjegyzi, hogy meglepő, hogy ilyen nagy kiadásba veri magát Tiborcz István vállalkozása, hiszen éppen a közelmúltban vásárolt egy – a tőzsdei árfolyamból becsülve – hatmilliárd forint értékű részesedést a Mészáros Lőrinc irányítása alatt álló Appeninn Zrt-ben.

A BDPST-cégcsoport tagjainak 2017 végi mérlegeiben nyilvántartott pénzeszközeit átvizsgálva, illetve Tiborcz István eddigi látható osztalékbevételeit számba véve már ennek a vásárlásnak sem találni a forrását.

Ráadásul Tiborcz a közeli jövőben további költséges projektek megvalósításába kezdhet, amihez további milliárdokban mérhető önerőre lehet szükség. A BDPST-csoport ugyanis a turai kastélyon túl számos további nagy értékű ingatlant gyűjtött be 2015-ös alapítása óta. Ezek között is kiemelkedik a visegrádi hoteltorzó, és egy, a cég által Dorottya Házként emlegetett ingatlan, valamint a MAHART-ház.

De önmagában a begyűjtött ingatlanok listájából és becsült értékéből is látszik, hogy a Tiborcz István vagyonosodása körüli pénzügyi rejtély nem most kezdődött: valójában arra sincs magyarázat, hogy eredetileg hogyan teremtette elő ezeknek az ingatlanoknak a vételárát.

https://24.hu/
Ilyen egy 1 millióból szervezett sportnap Felsőgagyon! (+ további fotók)
Vicces bűnügyek: Károly gránátot talált, de lejárt a munkaidő!
Orbán Viktor a Kossuth rádiban: A kissebbség véleménye nem érdekel...
Ursula már nagyon rég arra vár, hogy végre egy szerető családnál egy nagy udvaron szaladgálhasson!
Nagy bajban lehet a Fidesz, ha titokban kell szavazókat importálnia Magyarországra!
Fejszével esett neki a BMW-nek a tiszacsegei férfi!
Könnyed citromos finomság a nagyitól!
Semjén Zsolt: Mindenki beteg, aki kétségbe vonja a kormány családpolitikáját!
Segíts egy megosztással megtalálni! A Lomnici utca környékén veszett el Cica!
Letelepedési kötvények: Igencsak jól járt a Rogán-Habony érdekeltség a forintgyengülésen!
Vicces bűnügyek: Elszaladt a rendőrök elől, majd a bokrokba bújt az embercsempész!
Orbán Gáspár: Sírtok, hogy nincs pénzetek, közben 15 millió van minden háztartásnak!
Üvöltés és halálfélelem a 6-os úton, gyerekek életével játszott a furgonos! (videó)
Egy igazi filléres nasi a dédimama idejéből!
Kiütéssel győztek: 287 százalékkal növekedett az országgyűlési képviselők fizetése!
Légy Te a gazdija: Egyre nehezebben viseli, hogy csak láncon van biztonságban a többi kutyus miatt!
Az Orbánéknak dolgozó ügyvédi iroda számláját is az adófizetők állják!
Vicces bűnügyek: Részegen beparkolt a budaörsi rendőrség udvarára!
Még több külföldi munkást engednének be Orbánék!
BMW vs. fal az autópályán! Vajon hová sietett ennyire? (videó)
Ez a legegyszerűbb és leggyorsabb pogi! Akár hétköznap délután is süthetsz egy adagot!
Orbán most már nyíltan viselkedik diktátorként! (videó)
Segíts Leilának egy megosztással, hogy végre ő is családhoz tudjon jutni!
Bicskanyitogató kijelentések: Matolcsy úgy gondolja, hogy az Önök pénze az ő pénzük!
Vicces bűnügyek: Dezső megszomjazott, 170 liter bort lopott!
Csak az első milliót ne kérdezzék, honnan van...
Kíváncsi vagy, mit művelt az autópályán ez az elmebeteg BMW-s? Nézd meg a videót!
Minden vendégem elkéri a receptjét!
400 milliós hiány: Újabb fideszes vezetésű város került csődközeli helyzetbe!
Segíts egy megosztással gazdit találni nekik: Ahol most vannak, ott nincs rájuk szükség!
A kis hamis: Palkovics majd’ 1 millát markolt fel havonta a semmire az MTA-tól!
Vicces bűnügyek: Meggyes pitét loptak, majd egy lakókocsi tetejére menekültek!
Nagy erőkkel terjed a videó, amin a Fidesz még Soros Györgyöt védő közleményeket írogatott!
Figyelem: Szinte kivédhetetlen módszerrel mér a rendőrség! (fotók)
Az ARANYGALUSKA nagybetűvel! Tökéletes, házi sodóval!
Elfogyott a türelmük a miskolci dolgozóknak is! Lincshangulat uralkodik!
Segíts Szerénkének, hogy ne a menhely legyen az otthona!
Washington Post: Orbán családpolitikája parasztvakítás!
István 40 évesen ment játék babát lopni!
Orbánék az egész országot átverték! Döbbenetes dolgokat derített ki a HVG!
Úgy nyomta neki a BMW-s, hogy lerepült a hídról!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
Minden határon túlmennek: Demeter Márta elhunyt édesanyját sem kíméli a Fidesz!
Sikerült megcsinálni az eddigi legrondább 8-as BMW-t! (fotók)
Ebből mindig kell a dupla adag! Most sem lest másképp!
Úgy tűnik már alakul Orbán Ráhel kormánypozíciója!
Vicces bolti rablás, ami már a betörők kinézetével indul! (videó)
Mindenki, csecsemőtől aggastyánig, 1300 Ft-tal támogatja az Orbán-Tiborcz-család saját lábát!
Segíts egy megosztással gazdit vagy ideiglenes befogadót találni ennek a kis gyönyörűségnek!
A Fideszes Dunai Mónika kijelentésétől neked is égnek fog állni a hajad!
Az autóút mellett állt le szexelni az üzletember mégpedig a BMW-jével!
Jöhet egy szuper francia krémes recept?
Vagyonkimentésre készülhet Orbán!
Segíts egy megosztással gazdit találni! Niki csak és vár, hogy végre valaki beleszeressen!
Figyelem! Kiderült, hogy a CSOK az évtized legelképesztőbb átverése!
Ezt látnod kell: Videón a miskolci szalámitolvaj, aki fennakadt a fotocellás ajtón!
Váratlan fejlemény: Olyanok tüntetnek Orbán ellen, akikre nagyon nem számított!
Ez a győri BMW-s se nagyon tesz a sztereotípiák ellen! (videó)
A dédi mama krumplis fánkja! Gyermekkorunk kedvenc harapnivalója!
A mi pénzünket költik arra, hogy nekünk hazudjanak...
Minden megosztás számít Nánának: Segíts neki, hogy végre boldog élete lehessen!
Most egy reklámcéget vásárolt a nyugdíjas óvónő Kósa mama!
Idézetek magyar rendőrségi jegyzőkönyvből: “Négyen voltak, három rendész és két németjuhász kutya.”
Volt bíró: látszott, hogy nem lesz büntetőeljárás az Elios-ügyből!
28 éves férfi halt meg Debrecennél: Ittas BMW-s okozta a balesetet! (videó)
20-25 perc alatt elkészül, a többi pedig a sütő dolga!
Mitől fél? Rettegve évértékel Orbán, fekete gyászkerítéssel körülvéve! (fotók)
S.O.S. Nagyon nagy bajban van az Olt-Alom Állatotthon!
Komoly veszély: Kiderült Orbánról, amit sokan már eddig tudtak vagy sejtettek! (videó)
10 másodperc alatt 3 ekkora bakit hogy követhet el egy rabló? (videó)
Kósa Lajos vagy Mészáros Lőrinc anyja lehet az MTA elnöke!
Megrázó helyszíni fotók: felismerhetetlenségig összetört a BMW, szörnyethalt a sofőr!
A család kedvence, szinte minden hétvégén megsütjük!
Továbbra is ezreket enged be a Fidesz az országba, csak egy kicsit másképp!
A The Jacksons is fellép idén nyáron Paloznakon!
Nem vicc: Egyetemi tanár lett Orbán Ráhel!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem