THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
Íme az állatvédelem 12 pontja!
Elkapták a BMW tolvajt a magyar rendőrök!
Gyurcsány beszédétől hangos a sajtó!
"A kormány azért tud uralkodni, mert nem mutattuk meg az erőnket" - így kezdte beszédét Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a Kossuth téren. A Demokratikus Koalíció "Ellenállás" néven tüntetéssorozatot indított a mai napon, céljuk, hogy új választást "csikarjanak ki" és "lemondásra kényszerítsék a kormányt.

Ha növekszik a tömeg, a kitartás, akkor elmegy majd a kormány, "és akkor majd mi jövünk" - jelentette ki a politikus, aki hozzátette: nem szabad elégtételt venni, békét és nyugalmat kell hozni. De lesz azért majd néhány dolog, amiről el kell beszélgetni Orbánékkal szerinte.

A gúzsmagyar nem polgári
Gyurcsány arról is beszélt, hogy azért lehet diktatúrának nevezni, ami Magyarországon van, mert sokan tudják, hogy nagy kockázatnak teszik ki magukat, ha vállalják a kormányéval ellentétes véleményüket.

A DK vezetője szerint a demokrácia alapfeltétele (hogy egyenlő feltételek mellett mérkőzhessenek meg a politikai pártok) már rég megszűnt. Gyurcsány azt mondta, a választó jogi törvénnyel a Fidesz megerőszakolta az országot, és az ország polgárainak képviselőit. A választási rendszer ugyanis nem közös konszenzussal, hanem egypárti akarattal jött létre.

Gyurcsány beszéde közben kifeszítettek mögé egy "Alaptörvény érvénytelen" feliratú molinót.

A politikus szerint nyugalomra, tiszteletre, kiszámíthatóságra vágynak az emberek. Az európai polgári élethez polgári mentalitás kell. Gúzsba kötött magyarok, úgynevezett "gúzsmagyarok" sohasem fognak ilyet teremteni szerinte.

"Gyerünk pedagógusok"
Arról is beszélt, hogy szerinte sokan jól érezték magukat a 60-as, 70-es, 80-as évek langymelegében. "Most fizetjük ki annak a számláját, hogy ajándékba kaptuk a szabadságot, nem volt bársonyos forradalom, csak tárgyalások voltak. Könnyen jött, és most mintha könnyen menne" - mondta, majd hozzátette: "most kell megküzdeni azért, amiért akkor nem küzdöttünk meg".

Gyurcsány nem tudta megmondani, meddig fog tartani a tüntetéssorozata, de addig szeretné csinálni, amíg eredményt nem ér el. "Aki nem mutat erőt, az legyőzött lesz" - mondta, majd hogy "ellenállni a szervezett népakarat tud sikeresen".

Arról is beszélt, hogy a tanárok rossz példát mutatnak az iskolában a gyerekeknek:

Ha ti behódoltok, lehajtjátok a fejeteket, ha bármit meg lehet veletek tenni, akkor ezt tanítjátok meg a gyerekeknek. Ha nem is szóval, még erősebbel: tettel.

Azt is mondta, hogy szerinte nem megbüntetni kell egy diákot, ha szatirikus videót csinál az igazgatóról, hanem kitüntetni. Persze, abban az esetben, ha az igazgató viselkedésében van szatírára okot adó elem.

https://index.hu/
Orbán: Engem itt Budapesten felakasztanának a lámpavasra...
Kevesen tudták ezt Michael Jackson étrendjéről!
„Kicsit múmiás” - Gáspár Evelin új képén kiakadtak a kommentelők!
Durván lezúzza a tolató nő a BMW-t a parkolóban és ez még nem minden! (videó)
A szív megszakad: Segíts Bogárnak, a 8 éves vak kutyusnak gazdit találni!
Puha csokis banános muffin, amelyből soha nem tudsz eleget sütni!
Ezt látnod kell: újabb 4,2 milliárd forint a Mészáros gyerekeknek!
A BMW X7 méreteitől elállt mindenki szava!
Sokat vár a KIA az új elektromos autójától!
Nem vitte magával a gazdija, ezért közel 600 ezres kárt okozott ez a kutyus!
Az internet új sztárja ez a cica aki egyedül jár bevásárolni!
Diétás csokis csoda: mindenki imádja ezt a receptet!
Kabaré: 11 órán keresztül számolták a lopott pénzt a politikus lakásán!
Berohant a kutyus a pályára és ellopta a labdát!
Csokikrémtől csöpögő kókusz kocka! Az igazi recept!
Könyörgő cetlit hagyott ez a BMW-s a köztereseknek!
Vásárlók görbe tükre: Bamba turisták a Tescoban!
A cicák görbe tükre: vele élek, léhűtő és bosszantó!
Újra előkerült a videó amin Orbán rongybabaként táncol!
Tarolt a Kia a párizsi bemutatón!
Nézd meg Tiborcz István legújabb fejlesztését!
BMW kontra Porsche: ilyen az élet 400 lóerő felett!
A Kia sem folytatja tovább a dízelprogramját!
Ezek Magyarország leghülyébb bűnözői!
Nézd meg Michael Jackson tökéletes hasonmását!
Kizárta magát ez a kutyus, majd becsengetett! + videó
Kicsinyének adta az ennivalót az éhező kóbor cica!
Mindenki kedvence a diétás brownie!
Komplett városrészt birtokol Tiborcz István állami segítséggel!
Rendőrkutya mentette meg a két bajba jutott kiscicát Dunakeszin!
Recept: íme az ország legfinomabb Hortobágyi palacsintája!
Beadta az önéletrajzát egy szórakozóhelyre majd kirabolta azt ez a magyar férfi!
Utcán esett egymásnak a két BMW-s! + videó
A KIA végleg leszámol a 3 ajtós modellekkel!
Tudományosan vizsgálják Michael Jackson táncmozdulatait! + videó
Látnod kell: gejzírbe pisilt ez az idióta turista!
Megvan ki az a rejtélyes üzletember Orbán mellett!
Orbán szerint teljes az egyetértés és a béke Magyarországon!
Újra a budapesti hősről beszél mindenki!
Utálja az embereket: inkább állatok között akar élni Jim Carrey!
Egér helyett kokaint vitt haza ez a cica!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
Idióta rabló: a pénztárgépet lopta el a kassza helyett!
Ezt a gigantikus Michael Jackson-flashmobot látnod kell!
Elkapták a BMW tolvajt a magyar rendőrök!
Íme az állatvédelem 12 pontja!
Előkerült a 6 éve eltűnt cica!
Belső vérzést okozhat az aszpirin!
Ez a klasszikus lángos eredeti receptje!
Lövöldözés egy budapesti üzletben!
Nagyot kaszált Orbán Ráhel ügyvédje!
Cherry kólás-csokis álom mindenki új kedvence!
Bérelt Suzukival hajtott bele a BMW-be, ráadásul szándékosan! +videó
13 éves kislány a menhelyi kutyusok megmentője!
Íme a cica amelyik megtanult lovagolni!
Vannak akik szerint az egészséges táplálkozás szó szerint pazarlás!
Ilyen amikor menőzni akarsz de a kezedben marad a kormány!
Sony botrány: Hamis Michael Jackson-dalokat adtak ki!
Közel 500 kilométer megtételére képes az új elektromos Kia Niro!
Évekig állt a garázsban de most felújítják Elvis autóját!
Aranysárga húsleves ahogy a nagyi csinálta!
Mutatjuk melyik a világ leglustább nemzete!
Vasárnap lesz az örökbefogadott állatok napja!
55 cica ellátására keresnek munkaerőt ezen a csodálatos görög szigeten!
Még mindig aktuális az Orbánt gúnyoló videó!
Méregdrága luxus autók pihennek a roncstemetőben!
Mutatjuk mikor tiltja ki Budapest a dízel autókat!
Mindenkinek van idióta ismerőse a facen!
Mire figyeljünk oda E46 vásárlásakor!?
Közérdekű: Több százan betegedtek meg ebben a két magyar faluban!
Keszthely elfoglalva Mészáros Lőrinc és Tiborc István által! + videó
7 év fegyház az erőszakoskodó migránsnak!
Ezek a BMW-k sosem kerültek forgalomba!
Isteni finom és 15 perc alatt elkészül!
9 dolog amit jó ha tudsz az egészséges táplálkozásról!
Óriásit fog robbanni a diákhitel bomba!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem