THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
Nagyot kaszált Orbán Ráhel ügyvédje!
Ebből mindig kell a dupla adag! Most sem lest másképp!
Nagyot kaszált Orbán Ráhel ügyvédje!
Lázár János és társai átengedték a közbeszerzések ellenőrzését kormányközeli külső tanácsadóknak, és milliárdokat fizettek érte. A munkát pocséknak találta Brüsszel és most a tanácsadói díj sokszorosát fizetteti vissza Magyarországgal. Százmilliárd forintnál biztosan nagyobb lesz a számla.



Eddig úgy tudtuk, kiválóan teljesített az uniós támogatásokat menedzselő apparátus, a 2017-es munkájuk után – mint megírtuk – összesen mintegy 20 milliárd forint céljuttatásnak nevezett pluszpénzt kaptak.
Patent lehetett a közbeszerzések ellenőrzése is, hiszen a területet felügyelő Miniszterelnökségen 3,3 milliárdot osztottak szét.
Az uniós projektek közbeszerzési ellenőrzését alaposan körbebástyázták külső szakértőkkel. Soha ilyen nagy értékű szerződéseket nem kötöttek tanácsadókkal: például a kancellária 4,8 milliárdos keretmegállapodást kötött erre.
Most azonban az derült ki az Európai Bizottság leveléből, hogy a magyar közbeszerzésellenőrzésen átcsusszant szinte minden, a szabálytalanságok zömét nem észlelték se a belső, se a külső munkatársak.
Vagy ha igen, nem tettek semmit.
A brüsszeli auditorok az ellenőrzés nagymérvű kiszervezését indokolatlannak találták. A tanácsadódíjak egy részét nem fizetik ki, azt a magyar költségvetésnek kell állnia.
Ennél is többet kell fizetni az elnézett szabálytalanságok miatt. Százmilliárd forintnál bizonyosan többet.


Sose találtak még ennyi hibát az Európai Bizottság auditorai: 29 közbeszerzési eljárás közül 25-ben súlyos szabálytalanságokat állapítottak meg – derül ki a magyar hatóságoknak megküldött levélből. Ez a mérlege a tavaly novemberi helyszíni vizsgálatnak, amely a közbeszerzések ellenőrzésének hatékonyságát vizsgálta. Az eredmény pedig nagyjából bukás: mint a múlt héten közöltük, 3-mas besorolást kapott a közbeszerzés ellenőrzési rendszere, ami azt jelenti, súlyos hibákkal, éppencsak működik, jelentős javításokra van szükség.


Alapvetően a Miniszterelnökségen belül működő közbeszerzési felügyeleti főosztály (kff) munkájáról van szó, ez a részleg kulcsszereplő, az ő szabályossági tanúsítványuk nélkül nem kaphat senki uniós támogatást. A brüsszeli auditorok azonban úgy találták, hogy a kff a súlyos szabálytalanságoknak csak a töredékét észlelte. A jelentéstervezet 4 esetet említ, de ezeket is azzal, hogy a kff aztán nem tett hathatós intézkedést a szabálytalanság megakadályozására.

A kormány emelte az előleget, Brüsszel a támogatást is visszakéri
Ami a bukás anyagi következményét illeti, annyi biztos, hogy csak a vizsgált mintában fellelt, és be is árazott szabálytalanság miatt

103,4 milliárd forint (334,6 millió euró) támogatásmegvonást tart indokoltnak az Európai Bizottság. Ez a szerződések teljes értékének a 10,64 százaléka. Ennél azonban jóval vaskosabb lehet a végszámla.

Az auditorok ugyanis fél tucat rendszerszintű szabálytalanságra bukkantak, emiatt azt kérik a magyar hatóságoktól, hogy tekintsék át az összes operatív program közbeszerzéseit, szűrjék ki a hasonlóan hibás projekteket, és ezeknél is tegyék meg a támogatáslevonást. Például a mintába bekerült, a Szántód-Köröshegy, Fonyód-Kaposvár, és a Budapest-Esztergom vasútrekonstrukció, amelyeknél az auditorok 25 százalékos korrekciót, összesen 27 milliárd forint támogatás megvonását javasolják. Az ok, hogy menetközben 30-ról 50 százalékra emelték a nyertesnek járó támogatáselőleget a gazdaságélénkítés jegyében hozott kormányrendelet nyomán. Az eljárásokat még a 2015. november előtti szabályoknak megfelelően írták ki, 30 százalék előleggel, a nyerteseknek viszont már a 2015. november utáni új szabályozás alapján 50 százalékra módosították az előleget. Az uniós logika szerint sérült az esélyegyenlőség, a magasabb előleg ismeretében többen pályáztak volna a munkáért, ami a versenynek és így a vállalási árnak is jót tett volna.


https://24.hu/

Ilyen egy 1 millióból szervezett sportnap Felsőgagyon! (+ további fotók)
Vicces bűnügyek: Károly gránátot talált, de lejárt a munkaidő!
Orbán Viktor a Kossuth rádiban: A kissebbség véleménye nem érdekel...
Ursula már nagyon rég arra vár, hogy végre egy szerető családnál egy nagy udvaron szaladgálhasson!
Nagy bajban lehet a Fidesz, ha titokban kell szavazókat importálnia Magyarországra!
Fejszével esett neki a BMW-nek a tiszacsegei férfi!
Könnyed citromos finomság a nagyitól!
Semjén Zsolt: Mindenki beteg, aki kétségbe vonja a kormány családpolitikáját!
Segíts egy megosztással megtalálni! A Lomnici utca környékén veszett el Cica!
Letelepedési kötvények: Igencsak jól járt a Rogán-Habony érdekeltség a forintgyengülésen!
Vicces bűnügyek: Elszaladt a rendőrök elől, majd a bokrokba bújt az embercsempész!
Orbán Gáspár: Sírtok, hogy nincs pénzetek, közben 15 millió van minden háztartásnak!
Üvöltés és halálfélelem a 6-os úton, gyerekek életével játszott a furgonos! (videó)
Egy igazi filléres nasi a dédimama idejéből!
Kiütéssel győztek: 287 százalékkal növekedett az országgyűlési képviselők fizetése!
Légy Te a gazdija: Egyre nehezebben viseli, hogy csak láncon van biztonságban a többi kutyus miatt!
Az Orbánéknak dolgozó ügyvédi iroda számláját is az adófizetők állják!
Vicces bűnügyek: Részegen beparkolt a budaörsi rendőrség udvarára!
Még több külföldi munkást engednének be Orbánék!
BMW vs. fal az autópályán! Vajon hová sietett ennyire? (videó)
Ez a legegyszerűbb és leggyorsabb pogi! Akár hétköznap délután is süthetsz egy adagot!
Orbán most már nyíltan viselkedik diktátorként! (videó)
Segíts Leilának egy megosztással, hogy végre ő is családhoz tudjon jutni!
Bicskanyitogató kijelentések: Matolcsy úgy gondolja, hogy az Önök pénze az ő pénzük!
Vicces bűnügyek: Dezső megszomjazott, 170 liter bort lopott!
Csak az első milliót ne kérdezzék, honnan van...
Kíváncsi vagy, mit művelt az autópályán ez az elmebeteg BMW-s? Nézd meg a videót!
Minden vendégem elkéri a receptjét!
400 milliós hiány: Újabb fideszes vezetésű város került csődközeli helyzetbe!
Segíts egy megosztással gazdit találni nekik: Ahol most vannak, ott nincs rájuk szükség!
A kis hamis: Palkovics majd’ 1 millát markolt fel havonta a semmire az MTA-tól!
Vicces bűnügyek: Meggyes pitét loptak, majd egy lakókocsi tetejére menekültek!
Nagy erőkkel terjed a videó, amin a Fidesz még Soros Györgyöt védő közleményeket írogatott!
Figyelem: Szinte kivédhetetlen módszerrel mér a rendőrség! (fotók)
Az ARANYGALUSKA nagybetűvel! Tökéletes, házi sodóval!
Elfogyott a türelmük a miskolci dolgozóknak is! Lincshangulat uralkodik!
Segíts Szerénkének, hogy ne a menhely legyen az otthona!
Washington Post: Orbán családpolitikája parasztvakítás!
István 40 évesen ment játék babát lopni!
Orbánék az egész országot átverték! Döbbenetes dolgokat derített ki a HVG!
Úgy nyomta neki a BMW-s, hogy lerepült a hídról!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
Minden határon túlmennek: Demeter Márta elhunyt édesanyját sem kíméli a Fidesz!
Sikerült megcsinálni az eddigi legrondább 8-as BMW-t! (fotók)
Ebből mindig kell a dupla adag! Most sem lest másképp!
Úgy tűnik már alakul Orbán Ráhel kormánypozíciója!
Vicces bolti rablás, ami már a betörők kinézetével indul! (videó)
Mindenki, csecsemőtől aggastyánig, 1300 Ft-tal támogatja az Orbán-Tiborcz-család saját lábát!
Segíts egy megosztással gazdit vagy ideiglenes befogadót találni ennek a kis gyönyörűségnek!
A Fideszes Dunai Mónika kijelentésétől neked is égnek fog állni a hajad!
Az autóút mellett állt le szexelni az üzletember mégpedig a BMW-jével!
Jöhet egy szuper francia krémes recept?
Vagyonkimentésre készülhet Orbán!
Segíts egy megosztással gazdit találni! Niki csak és vár, hogy végre valaki beleszeressen!
Figyelem! Kiderült, hogy a CSOK az évtized legelképesztőbb átverése!
Ezt látnod kell: Videón a miskolci szalámitolvaj, aki fennakadt a fotocellás ajtón!
Váratlan fejlemény: Olyanok tüntetnek Orbán ellen, akikre nagyon nem számított!
Ez a győri BMW-s se nagyon tesz a sztereotípiák ellen! (videó)
A dédi mama krumplis fánkja! Gyermekkorunk kedvenc harapnivalója!
A mi pénzünket költik arra, hogy nekünk hazudjanak...
Minden megosztás számít Nánának: Segíts neki, hogy végre boldog élete lehessen!
Most egy reklámcéget vásárolt a nyugdíjas óvónő Kósa mama!
Idézetek magyar rendőrségi jegyzőkönyvből: “Négyen voltak, három rendész és két németjuhász kutya.”
Volt bíró: látszott, hogy nem lesz büntetőeljárás az Elios-ügyből!
28 éves férfi halt meg Debrecennél: Ittas BMW-s okozta a balesetet! (videó)
20-25 perc alatt elkészül, a többi pedig a sütő dolga!
Mitől fél? Rettegve évértékel Orbán, fekete gyászkerítéssel körülvéve! (fotók)
S.O.S. Nagyon nagy bajban van az Olt-Alom Állatotthon!
Komoly veszély: Kiderült Orbánról, amit sokan már eddig tudtak vagy sejtettek! (videó)
10 másodperc alatt 3 ekkora bakit hogy követhet el egy rabló? (videó)
Kósa Lajos vagy Mészáros Lőrinc anyja lehet az MTA elnöke!
Megrázó helyszíni fotók: felismerhetetlenségig összetört a BMW, szörnyethalt a sofőr!
A család kedvence, szinte minden hétvégén megsütjük!
Továbbra is ezreket enged be a Fidesz az országba, csak egy kicsit másképp!
A The Jacksons is fellép idén nyáron Paloznakon!
Nem vicc: Egyetemi tanár lett Orbán Ráhel!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem