THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
Senki sem tudja milyen pénzből működik Orbán Gáspár Felháza!
Videón, ahogy a fideszes aláírásgyűjtő hazudik a rezsiutalványokról!
Senki sem tudja milyen pénzből működik Orbán Gáspár Felháza!
Nem tudni pontosan, hogy milyen pénzből működik az Orbán Gáspár által futtatott, fiataloknak szóló igehirdetés, de egy elesettek megsegítésével foglalkozó alapítvány nyitóoldalon szerepelteti a számlaszámukat. Felházból pedig legalább három van, így ember legyen a talpán, aki elsőre látja, kinek akar hinni.

Bajban lehet, aki Orbán Gáspár felhívására azonnal rohanna a Felház rendezvényeire, keresné a honlapját, vagy esetleg anyagilag is támogatná a kezdeményezést. Felházból ugyanis rögtön hármat is talál az ember, ráadásul ezek közül kettő elsőre igen nehezen hámozható le egymásról.
De mi az a Felház?

A felház olyan, padlástérbe épített helyiség, mint amilyenben Jézus az utolsó vacsorát elköltötte tanítványaival. Esetünkben gyülekezeteket neveztek el így, ahová abban a reményben érkeznek a hívek, hogy találkozhatnak Krisztussal.

Ami biztos, hogy a Felház I, a komlói Felház Gyülekezet a Magyar Pünkösdi Egyház részeként rögtön elkülöníthető a másik kettőtől, lévén egy önálló, helyhez kötött közösségről van szó.

A Felház II, az Élő Ige Gyülekezethez tartozó Felház Keresztény Centrum már keményebb dió. Bár Vincze Gábor, a gyülekezet pásztora a hvg.hu-nak elmondta, hogy alapvetően semmi közük a Felház III-hoz, azért tudnak egymásról. Sok egyetemista és fiatal közülük is jár a Felház III-ra. Mikor megkérdeztük, nem tették-e szóvá, hogy a fiatalok lenyúlták az elnevezést, Vincze annyit mondott, hogy a felház egy bibliai kifejezés, amit mindenki szabadon használhat.

És akkor elérkeztünk végre Orbán Gáspár Felházához, a Felház III-hoz, ami egy ifjúsági kezdeményezés arra, hogy az egyetemisták köreiben csak kispéntekként ismert csütörtökökön a bulizás helyett az igeosztás legyen az esti közös tényező. Vagy, az ő szavaikkal élve: „A Felház egy hely, egy alkalom, ahol találkozhatsz Jézus Krisztussal úgy, ahogy Ő van, úgy, ahogy Te vagy”.

Bár a KUL Alapítvány honlapjának nyitóoldalán is szerepel a Felház Ifjúsági kezdeményezés támogatása (ami minden bizonnyal a Felház III), a Felház II is jó kapcsolatokat ápol a KUL-lal. Vincze Gábor szerint azonban anyagi együttműködés nincs köztük, legfeljebb a gyülekezet egyes tagjai néha önkéntes munkát végeznek az alapítvány számára. A Felház III-nak azonban külön számlaszámot tartanak fent, amit a nyitóoldalon reklámoznak. Megpróbáltuk elérni az alapítványt, de a szám, ami a honlapon szerepel, nem létezik. E-mailben kérdeztük őket, milyen formában, mekkora anyagi ráfordítással támogatják Orbánék igehirdető rendezvényeit, amennyiben válaszolnak, azt közölni fogjuk.

A felkerült videók alapján a Felház egyfajta felekezetek feletti hipszter keresztény dzsembori, ahová divatosan öltözködő, jól szituált fiatalok járnak igehirdetésre. Láthatólag elsősorban a vallásra fogékony, de korántsem vallásos életmódot követő fiatalokat célozzák meg. A videón Orbán Gáspártól messzebb álló piros pulóveres Prekopa Donát volt a rendezvény arca, mielőtt Gáspár ellopta a show-t. Még a Petőfi TV-n is megjelent, ahol a szüzességgyűrű intézményét népszerűsítette, vagyis a házasság előtti szexuális absztinenciát. Mellékállásban egyébként férfimodellként dolgozik.
Új Kft.-vel bővült Tiborcz Istvánnak a cégbirodalma!
Beütötte a fejét a mátészalkai kórházban egy orvos, pár nappal később meghalt!
Megszólalt egy nyugdíjas: Ezért árulja a neten a rezsiutalványait!
Halálos vírusokat tároló laboratóriumban történt robbanás Oroszországban!
Feljelentették Orbánékat a Választási Bizottságnál!
Addig marad az alacsony minimálbér, ameddig Orbán Viktor a miniszterelnök!
Már a halottak is visszatértek, hogy aláírjanak a Munkáspárt és a Mi Hazánk zuglói jelöltjeinek!
Vele vitetik el a balhét: Repülhet a Fidesz miniszter a kormányból!
Minimum 10 éve listázza a Fidesz a választókat, mégis Pikóék ellen nyomoznak!
Elhunyt Terry Black!
Több mint 100.000 lakáshitel dőlt be eddig, további 210 ezer is veszélyben? (videó)
A rezsiutalványok osztásának egyetlen nyertese Orbán Viktor!

Halálos vonatgázolás Ceglédnél!
Olyan részeg volt az anya, hogy elhagyta csecsemőjét!
Kövér szerint az ellenzék az erdő mélyén bújkáló kommunista vietnámi gerillákból áll, akik polgárháborút terveznek!
Amerikai figyelmeztetés Orbán Viktornak!
Hamarosan brutálisan elszállhatnak a benzinárak!
Szili Katalin: A magyar államnak minden gyerek számít!
Kósa: Háború lesz, ha nem a Fidesz nyeri meg a választásokat!
Elképesztő baromsággal vádolta meg az Európai Uniót Kovács Zoltán!
Durvul a kampány: Élő adásban támadta meg Tordai Bencét egy vélhetően Fidesz szimpatizáns!
Üres padokhoz beszélt a Fidesz-polgármester a választási győzelemről! (videó)
33 millió Ft-os (!) földutat avatott fel Zalaegerszeg fideszes országgyűlési képviselője!
Szigetszentmiklóson egy fideszes még mindig aláírásokat gyűjt, majd' egy héttel a határidő lejárta után! (videó)
Nemcsak Mészáros tarol: Garancsi István építheti fel az új Mol székházat!
Durva összegek: Félmilliárdos hasznot hozhatott a Fidesz-közeli beruházónak az újpesti önkormányzat húzása!
Orbán szerint ez a magyarok küldetése!
Úgy fotózkodtak a Fidesz új polgármester-jelöltjei Orbánnal, mint beiratkozó kisdiákok az évnyitón!
1270 millió forint közpénzzel segített ki egy kínai beruházást a kormány Kapuváron!
Egyre több fiatal magyar kényszerül a szüleivel lakni!
Újbudán személyes adatokért adják a 200 Ft-os LED izzókat a fideszes polgármester nevében!
A Rogán család kinőtte a luxusingatlanját, beköltöztek Sarka Katáék mellé egy villakomplexumba!
Tarlós: Mit orbánviktorozik? Menjen el az orvoshoz!
Emberi csontokat találtak Várpalotán egy hulladéktelepen!
Feltette az ételt főni, megölte vele az anyját a Nógrádi férfi!
Lázadás egy szekszárdi iskolában!
Vállalhatatlan nekik: “Véletlenül” lehagyták a brüsszeli néppárti csoportképről Trócsányit!
A Fidesz mostani húzásából akár nemzetközi botrány is lehet!
Közmunkásokkal hordatták ki a fideszes szórólapokat Komlón! (videó)
Orbán: Onnan lehet megismerni a korrupciótól szenvedő országokat, hogy nem fejlődnek, hiszen ellopják a pénzt!
Tragédia is lehetett volna: 700 méterre állt meg egymástól két szemben haladó vonat Pécel és Rákos között!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
Kemény fenyegetést kaptak a kormánytól azok a budapestiek, akik nem Tarlósra szavaznak! (videó)
Fegyelmi eljárás indul az M7-esen kő-papír-ollózó motoros rendőrök ellen!
Videón, ahogy a fideszes aláírásgyűjtő hazudik a rezsiutalványokról!
Kórházban fekszenek az idősotthon lakói: az a szállás sem épült meg, amire milliárdokat adott a kormány!
A Fidesz szerint a gyorsan emelkedő bérek miatt rúgnak ki 800 embert az Electroluxtól! (videó)
Juncker: Orbán Viktor nem európai vezető!
Több tízezer hitel került ismét veszélybe!
Elegük van: Hadat üzentek az utasok a MÁV-nak!
Polgárháborút emlegetett Kövér László Szegeden!
Olyan gyenge a Ft, hogy rohamra számítanak a pénzváltóknál!
Leleplező film: Seres Mária és férje több 100 millió Ft közpénzt vettek fel!
Tudja mi ez? Ez kérem Simonka György által 5 millió Ft-ból épített foci lelátó!
Elképesztően alacsony áron kapott lakást Farkas Flórián embere!
Jogsértés: A Mészáros család vacsoráin dől el, hogy ki melyik közbeszerzésen indul?
Uniós segítséggel fogott magánegészségügyi bizniszbe a fideszes polgármester embere!
Bakondi György: Nőtt a migrációs nyomás!
Idős asszony levele Orbánnak: Milyen jogon várja el az állam tőlem, hogy én előlegezzem meg helyettük a férjem idősotthoni díját?
Észak-koreai hackertámadás pusztította el az egyik állami szerv minden digitális adatát!
Nem csalás, hanem “fideszes sz@rkavarás”...
Minden nyugdíjas levelet kap Orbántól! (fotó)
Puzsér Róbert csak 3 millióért vállalna választási szellemi párbajt Berkivel szemben a tévében!
Visszavonták Matolcsyék doktori iskolájának budai vári engedélyét, mert túl nagy a zaj!
Látta? Életveszélyes állapotban hagyta el a kórházat Katalin! Keresik a rendőrök!
Tanár házaspár halt meg a mezőörsi horrorbalesetben!
Hamar lefagyhat a mosoly Orbán arcáról!
Hátborzongató videón: Így hajtott halálba a forgalommal szemben az M5-ösön az öngyilkos nő a fiával!
Klausmann Viktort, a cégvezetéstől 5 évre eltiltott embert indít a Fidesz polgármester-jelöltként!
25 milliós ingatlant, 4 millióért játszott át a fideszes önkormányzat! Rendőrségi ügy lett belőle!
Ceglédi a facebookon fakadt ki: A 168 Óra megszűnt, többet egy sort sem írok bele...
Kivérzett a forint, nem tud talpra állni!
Orbán a magyarellenes Szlovák Nemzeti Párt elnökével együtt nézte a meccset!
Magyar Közút Zrt.: Azért van kátyú, mert sokat szemetelünk!
Pataky: Valahogy el kéne ezt az elb@szott 8 évet felejteni, kitörölni a történelemből... (videó)
Palkovics: A világ élvonalában jár Magyarország!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
impresszum