THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
A becsült összeg duplájáért, 8,6 milliárdért építi Mészáros cége az érdi vágányt!
Recept: Pillanatok alatt összedobhatsz egy ilyen sütit!
A becsült összeg duplájáért, 8,6 milliárdért építi Mészáros cége az érdi vágányt!
3,8 millió helyett 8,6 millióba kerül majd a beruházás.

A V-Híd Építő Zrt. és az R-KORD Kft. alkotta konzorcium, a VR 3040 nyerte a NIF Érd – Érd alsó összekötő vágány és kapcsolódó létesítmények kivitelezésére kiírt tenderét – szúrta ki a 444. A portál az Európai Közbeszerzési Értesítő keddi számára hivatkozva azt írja, a két vállalat a becsült érték duplájáért vállalta a munkát.

A pályázat kiírói ugyanis eredetileg 3,8 milliárd forintos költséggel kalkuláltak, a nyertesek viszont 8,6 milliárdért vállaltak a sínfektetést. A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó R-KORD az utóbbi időben sorra nyeri a vasúti beruházásokkal kapcsolatos közbeszerzéseket, sikertörténete még 2015-ben kezdődött, akkor nyerte el első százmillióit.

A szerződés az Érd állomás és Érd-alsó megállóhely közötti 1,35 kilométeres vasúti pálya felépítéséről szól, ami a 30a és a 40a vonalakat köti majd össze.

Forrás: HVG
Ezt tette az Orbán-kormány: Nálunk a második legmagasabb az infláció az EU-ban!
Vicces bűnügyek: Ilyen szívmelengető látvány egy idős néni a nagy vasakkal!
Összeomló baleseti ellátás: Rendkívüli közgyűlést hívtak össze!
Sok megosztást kérünk! Eltűnt Győrben Waki kutyus, aki mellé egy petárdát dobtak!
Jogerős: Elhasalt a bíróságon a kormánymédia, Nagy Blankának adtak igazat!
Halálkaraván a magyar utakon: Ilyen szürreális dolgot se látni mindennap!
Recept: Puha, könnyű kis desszert akár lekvárral, akár mogyorókrémmel is isteni.
Európai Néppárt Orbánnak: Hamarosan vége a dalnak...
Vicces bűnügyek: Ennél sűrűbb ködben már nem is fényképezhettek volna a zsaruk!
Keményen odaszúrt Orbánéknak Koncz Zsuzsa! (videó)
Sok megosztást kérünk: Anya kutya és 3 kölyke gazdit keres sürgősen!
Magyar csoda: Úgy kaszálnak milliárdokat a Fidesz-közeli építőcégek, hogy alig vannak dolgozóik!
Brutális baleset: 25 méteres szakadékba esett a kocsival a három gyermekét szállító nő!
Recept: Csak úgy omlik a szádban! Túrótorta pár perc alatt!
Hála a szavazatokért? 93 milliárd Ft-ot küldhet a határon túlra jövőre a kormány!
Vicces bűnügyek: Az év fantomképe!
Alföldi Orbánról: Jött egy politikus, aki semmilyen gátlást nem ismer!
Segíts egy megosztással! 5 babakutyának keresnek azonnal átvevő szervezetet Kunszentmártonon!
Titkolják Orbánék, hogy hová folyik el 50 milliárd Ft, de ennek hamarosan vége lesz!
Durva! Letarolta egy autós az egész benzinkutat az M7-esen! (fotók)
Recept: Pofonegyszerű és nem túl édes! Nyárra tökéletes!
Svájc: Orbán Viktornak a hágai nemzetközi bíróság előtt van a helye!
Vicces bűnügyek: Elszórt kolbászdarabkákat követve találták meg a kolbásztolvajt!
Sosem gondolná, hogy ki ment neki az Orbán-rendszernek!
Soma nem bírja már a bezártságot, sürgősen szerető gazdit, befogadót keres!
Orbán: ügyvédként többet keresnék!
Csak erős idegzetűeknek! Versenyautó hajtott a nézők közé Tótkomlóson! (videó)
Recept: Egy gyors sütit? Olcsó és nagyon finom!
Íme a legelképesztőbb videó Mészáros Lőrincről! A pokolba vezető utat is ő építi!
Vicces bűnügyek: A legjobb pillanatban kapták lencsevégre az 57 éves férfit!
Magyarország erősödik: Orbán Gáspár is bevonult a honvédségbe!
Minden megosztás számít: Daisy a világ kincseit oda adná egy szerető gazdiért!
Bankot rabolt az idős férfi, hogy az éhezés elől a börtönbe mehessen!
Ha ezt a sofőrt nem nevezed idiótának, akkor senkit! (videó)
Recept: A legpuhább pogácsa, amivel valaha is találkoztunk!
Nem adja oda a Fidesz-maffiának, inkább bezárja a szolnoki gyárát Bige László!
Vicces bűnügyek: Betört, ivott, elaludt a pélyi férfi!
Leszavazta a Fidesz a gyermekes családok kilakoltatásának tilalmáról szóló javaslatot és az otthonápolási díj emelését!
Ez a gyönyörű kislány egy igazi fürdőbajnok és nagyon szeretne már magának egy szerető gazdit!
Magyarországon egy bűnözői csoport ragadta magához a hatalmat...
Halálos baleset: Darabjaira szakadt az autó Esztergomnál!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
Nem hiszed el, mit javasolt a kánikula ellen az M1 időjósa! Újabb elszólás a köztévén!
Elképesztő miért száguldott 170-nel a 16 éves tini!
Recept: Pillanatok alatt összedobhatsz egy ilyen sütit!
Kegyetlenül megalázta Szíjjártó Pétert az oxfordi professzor Pozsonyban!
Vicces bűnügyek: Szó nélkül nem mehetünk el emellett a rendőrségi fotó mellett!
Elszólta magát az ÁSZ elnök: Hatalmas megszorítást terveznek Orbánék!
Annyi posztja volt már Bobinak, sok megosztást is kapott mégsem vitte haza senki!
Több mint 30 milliárd forint állami támogatást kapnak az egyházak!
Brutális balesetet szenvedett a Kowalsky meg a Vega turnébusza!
Recept: Epres, túrós jéghideg finomság a hűtőből!
1 milliárdért építenek Orbánék birkózóakadémiát Szerbiában!
Vicces bűnügyek: Gábor egy egész kis lakást rendezett be szemétből az erdőben!
Felháborító: Mindenki tud a polgármester dolgairól, mégsem történik semmi!
Kevin karantén ideje rég lejárt, nulla érdeklődő! :( Segíts kérlek egy megosztással!
Kuncze Gábor: Orbán Viktor debil...
Darabjaira szakadt a Lada a balatoni halálos balesetben! (fotók)
Recept: Szinte felfoghatatlan, hogy mennyien imádják ezt a pofonegyszerű desszertet!
Végrehajtót küldtek a Fideszre!
Vicces bűnügyek: Ezt a furcsa csendéletet a T. családnál fotózták a zsaruk!
Széchenyi örökségét akarják lerombolni Orbánék!
Ez a gyönyörű, játékos lány kutyus sürgősen gazdit keres! Segíts neki egy megosztással!
Orbán korlátozná a gondolkodás szabadságát!
Tragikus baleset: Kirepült a BMW sofőrje a BMW-ből, szörnyethalt!
Recept: Ez már palacsinta a javából!
"Majdnem megöltél egy embert" - életveszélyesen előzött a Tiborcz által használt Merci az Árpád hídon!
Vicces bűnügyek: József a tetőt megbontva akart bejutni a boltba, hogy szeszt lopjon!
Éjjel benyújtották Palkovicsék a tudományos élet halálos ítéletét!
Kevin hónapok óta a kennel rabja! Miért van még mindig bent ez a fiatal, barátságos kutyus?
26 híradóban kell leadnia a köztévének, hogy hazudtak!
Ezt látnod kell: Érthetetlen módon próbálta eloltani lángra kapott BMW-jét egy férfi! (videó)
Recept: Mennyei finomság a dédi szakácskönyvéből!
Ez lesz az utolsó szög a társadalombiztosítás koporsójában!
Vicces bűnügyek: Károly pénzt akart lopni a templomból, de a lelkész lefotózta szökés közben!
Kivágták Orbán kedvenc történészét a Sorsok Háza projektből!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
impresszum