THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
Imádnivaló kis négylábú csöppségek szerető gazdát keresnek!
Itt vannak a fotók az első nyitható tetejű 8-as BMW-ről!
Orbán Viktor: Még 20 évig a politikában maradok!
Orbán Viktor a német Wirtschaftswoche gazdasági lapnak elárulta, nyugdíjas éveiben is politikával akar foglalkozni.

A magyar miniszterelnök úgy fogalmazott, számára a hatalom felelősséget jelent, és a "régi vágású" politikusok közé tartozik. A modern politikában szokás egy elvesztett választás után átnyergelni a gazdaságra, de "én nem tartozom ebbe az iskolába" – mondta.

"Fiatal éveim óta politikával foglalkozom, és így teszek majd nyugdíjasként is", vagyis "a következő 15-20 évben a politikában maradok, hol az első, hol a harmadik vonalban", arról pedig a választók döntenek, hogy pontosan hol – ismertette a kormányfő.

Kijelentette: Németország Európa legerősebb országa, és Európa csak erős Németországgal boldogulhat, Angela Merkel pedig Németország ereje révén akkora politikai súllyal rendelkezik, hogy nem is tudna meggyengülni. Olyan, mint egy kamionsofőr, "nem tud úgy tenni, mintha egy VW-Golfban ülne". Az európai egy jó konstrukció, hiszen Németország más országok veszélyeztetése nélkül lehet erős – mondta Orbán Viktor.

A kormányfő Helmut Kohlnál tett látogatásáról elmondta, hogy régóta barátok a volt német kancellárral, akit a magyarok nagyra becsülnek. Amikor azonban két politikus találkozik, politikáról is szó esik – tette hozzá, kiemelve: a német belpolitikába nem akar beleszólni.

Arra a kérdésre, világos-e számára, hogy találkozóját Helmut Kohllal a jelenlegi kancellár, Angela Merkel elleni sértésként értékelik, azt mondta: mindenkivel szívesen beszélget, és Helmut Kohl "mindannyiunk fölött áll", egy hölgyhöz pedig nem illik meghívás nélkül beállítani.

Arra a kérdésre, naivnak tarja-e Angela Merkel híres mondatát, hogy Németország megoldja az ügyet (Wir schaffen das) Orbán Viktor azt mondta: a kancellár úgy gondolta, döntése jó Németországnak, amit "én elfogadok", de "nem törvényszerűen jó Magyarországnak, ami jó Németországnak".

Hozzátette: Helmut Kohl szerint Európában közösen kell meghozni a döntéseket, "és ez így van jól", mert csak a közös döntések következményeit lehet megosztani egymás között.

Forrás: Propeller
Orbán Viktor: Magyarország Európa egyik legszabadabb országa!
Sok év nélkülözés után Goffri is szeretne már egy szerető gazdit!
Frontális karambol a 84-esen: BMW hajtott a Volkswagenbe! (videó)
Most megtudhatod, hogy mit akar neked mondani a cicád, ha nyávog!
Ezért volt különleges Michael Jackson és Liz Taylor kapcsolata!
Bohócorrot vitt Polt Péternek a Párbeszéd politikusa! Nagyon nem tetszett neki! (videó)
Schobert Norbi: Nem a zsírtól hízunk el!
Régen, a falusi lakodalmak egyik kedvenc sütije volt!
Célkeresztben Orbán Viktor: Sokkoló videóval támad Gyurcsány!
Káromkodva, pénz nélkül sétált ki a zuglói gyógyszertárból a pancser rabló!
Brutális BMW gyűjteményt kínálnak megvételre! (videó)
Segíts egy megosztással: Gazdit keres ez a gyönyörű kölyökkutyus!
Több mint 160 kilót fogyott Norbi segítségével Géza bácsi! (fotó)
Íme néhány képkocka a készülő Michael Jackson filmből! (fotók)
A legpuhább linzerkarika receptje! Ezzel nem érhet csalódás!
Orbán Gáspár: Istent hívjuk, hogy segítsen megváltoztatni az országot!
Tragédia Körösújfaluban: Aknába zuhant és meghalt egy 18 hónapos kisfiú!
Ilyet még nem láttál: Ez a cica segít levezetni a szülést! (videó)
Egy szökött tyúkot köröznek Óbudán!
Végre elmagyarázták, hogy csinálta Michael Jackson a hihetetlen 45 fokos bedőlését (videó)
Tudni szeretnéd, miért kerül 7,5 millióba ez a 3-as BMW?
Recept: Ha a dobos tortát szereted, akkor ez is garantáltan ízleni fog.
Kemény ultimátumot kapott: Leállítják Orbánt!
Gazdit keres Pepe: 80%cukiság, 10%huncutság, 10%játékosság!
Jobbról előzött az idióta, nem kellett volna! (videó)
Hülyeség ellen nincs orvosság - Németh Szilárd szándékosan hülyíti a magyar embereket?
Magyar testőre meghalt volna Michael Jacksonért, újabb titkokat árult el a legenda életéről!
Norbi volt az utolsó esélye: Ma már büszkén pózol Péter! (fotó)
Elborztasztó dolgot tettek ezzel az X6-os BMW-vel! (fotó)
Magyarország kedvenc meggyes sütije!
Orbán apja kastélyt vásárolt?
Alultáplált volt és nem volt hol laknia! Most Mangó is nagyon szeretne már egy gazdit!
Horror Debrecenben: holttestet találtak az utcán!
Csak néhány ok, amiért Michael Jacksont ma is szeretjük!
Ez a cica megmutatja, hogy mire is van szüksége valójában a bajba jutottaknak!
Instant karma: Szakadt a röhögéstől a sofőr, a pórul járt BMW-st és Audist látva! (videó)
Kár lenne legalább egyszer nem kipróbálni, csirkecsíkok fokhagymás-tejfölös bundában!
Nobel-díjat javasol Orbánnak a népszerű osztrák ejtőernyős!
Segíts Rosienak egy megosztással gazdit találni!
Szétrollkodta az élő adást a kíváncsi cica! (videó)
Hülye vicc: Egy nőgyógyász „poénból” lilára festette egy nő vagináját!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
Segítségért kiabálva menekült a férje elől az utcán a hasbaszúrt, vérző nő Kaposváron!
Itt vannak a fotók az első nyitható tetejű 8-as BMW-ről!
Imádnivaló kis négylábú csöppségek szerető gazdát keresnek!
Luxus BMW-ket lízingel Kósa Lajos 82 éves anyjának sertéstenyésztő cége!
Ilyen ma Michael Jackson egykori birtoka, a Neverland Ranch! (fotók)
Recept: Pehelykönnyű finomság, ezúttal almával!
Mindössze 217 millióért vásárolt be földekből Fejér megyében az Orbán család!
Pánik az Aréna Plaza mély­ga­rá­zsá­ban: Fuldokoltak az emberek az autóikban!
Brutális: Ezek az emberek tényleg azt hiszik, hogy divatosak?
Cuki mérges cica az internet új sztárja, és nem Grumpy Cat az! (fotó)
Lassan Mészáros Lőrinc lesz az ország első számú főnöke!
Íme a Pop királya sosem látott rajzai! (fotó)
Íme az első osztrák BMW! (fotó)
Recept: Az egyik legtutibb vendégváró, amit valaha készítettünk!
Orbán: aki rágalmaz azt beperelem!
Magyarországon 1 év alatt 440-en haltak meg, 16 ezren pedig megbetegedtek a kórházi fertőzések miatt!
Egy fügefa biztosít menedéket a 9 cicának! Segíts nekik egy megosztással még a tél előtt gazdit találni!
Kukába dobálták a zsákmányt, majd rendőrautóval akartak meglógni a rablók!
Norbinak örökké hálás leszek! - Bomba nőt faragott a 124 kilós Nikiből Norbi!
Michael Jackson Thrillerje, ahogy még sosem hallottad! (videó)
Kivitte a garázsfalat a BMW (fotók)
Recept: Extra gyors bögrés pizza, alig 25 perc alatt!
Orbán eltitkolt betegségéről cikkez a sajtó!
Neki is jár egy esély: Sürgősen gazdit keres Stella!
Menekülés közben zuhant le az erkélyről a budapesti drogdíler!
A becsült összeg duplájáért, 8,6 milliárdért építi Mészáros cége az érdi vágányt!
Az autópályán halt meg a 13 éves fiú, miután nekiütközött fejjel a magasságkorlátozónak! (videó)
Fenomenális videó: Azt színleli a cica, hogy alszik és úgy próbálja ellopni az ételt!
Közvélemény-kutatás: Most kiderül, hogy a BMW-sofőrök-e a legrosszabbak!
Fenséges fogás: Puha, szaftos csirkemell mustáros-sajtos pácban!
Senki sem tudja milyen pénzből működik Orbán Gáspár Felháza!
Szinte másik emberré fogyott Schobert Norbi diétájával a fiatal lány! (fotó)
"Egyszer értem is eljön" - Nagyon régóta várja már Marci, hogy valaki örökbe fogadja!
Hihetetlen: A temető teljes kerítését ellopták Egerlövőn!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem