THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
Újabb gyöngyszem: Orbán még a Fideszen belül is magyarázkodni kénytelen a videó miatt!
Mióta kipróbáltam, azóta csak így készítem a tejberizst.
Több mint 160 kilót fogyott Norbi segítségével Géza bácsi! (fotó)
A nyugdíjas Kovács Géza bácsi az élő példa arra, hogy a lehetetlen nem létezik. Évekig a lakása rabjaként élt 258 kilós súlya miatt, aztán elege lett: ma már 90 kilósan motivációs előadásokat tart.

VÁLTOZÁS Géza bácsi egyik pillanatról a másikra szembesült azzal, hogy a kilók miatt otthona egy börtön lett. Elképzelni sem lehet, milyen érzés, hogy hiába szeretné az ember élni az éle­tét, nem tudja, mert a túlsúlya miatt szó szerint képtelen átlépni a lakása küszöbét.

A sátoraljaújhelyi férfi nyolc évig bezárkózva élt, amikor megelégelte a helyzetet, és úgy döntött, változtatni fog. Kipróbált mindenféle diétát, kudarcot kudarcra halmozott. Utolsó reménye volt Schobert Norbi.



– Közel 260 kiló voltam, nem tudtam elhagyni az otthonomat. Az orvosok szerint az életem forgott kockán. Észhez tértem, és megkerestem Norbit. Ha ő nem karol fel, valószínűleg már nem élnék – mondta a Borsnak a nyugdíjas, aki három év alatt változtatta meg az egész életét.

– Hogy mi a titkom? Az eltökéltség, a kitartás, az új dolgok befogadása és Norbi támogatása. Az első egy évben napi kapcsolatban álltunk, jelentettem neki az étkezéseimről, mértem a vércukromat, és a csapatával együtt összeállítottak nekem az étrendhez egy mozgástervet, ami nem volt egyszerű ekkora súly esetében, hiszen sokáig csak ülni tudtam. Vettem egy szobabiciklit, eleinte csak 5-10 perceket tekertem, egy év után pedig már bírtam egy órát is! Három év alatt mindenféle orvosi beavatkozás nélkül, Norbi receptjeivel és javaslataival 168 kilót dobtam le! – bökte ki az elképesztő számot az egy éve már 90 kilós Géza bácsi.

Forrás: Bors
Országos botrány: Fideszes képviselők házaira támadtak!
Az illatos úton vár szerető gazdira ez a gyönyörű cica! Segíts neki egy megosztással!
Ezen Te is nevetni fogsz: Videón egy komédiába illő rablási kísérlet!
Megosztotta, majd gyorsan le is vette a Facebookról a fideszes polgármester a kisiskolás levelét! (fotó)
Cascio-dalok: Mégsem menekül meg a Sony a felelősségre vonás elől?
Brutális baleset: Ele­ve­nen égett szénné a 20 éves sofőr! (videó)
Ki ne maradjon az ünnepi menüből!
1000 milliárdos megszorítást tervez a Fidesz!
Tíz érdekes tény a cicákról, amitől Te is lehidalsz!
Apja evési szokásairól árult el titkokat Paris Jackson!
Áttörték a tüntetők a rendőrsorfalat a Fidesz-székháznál! (videó)
Kifosztotta a buszt, majd elaludt a sofőrülésben a lúzer rabló!
"Azt kérdezte, mit kérek karácsonyra" - Eszetlen előzés áldozata lett a vétlen Zoltán!
Mutatunk egy villantós desszertet a karácsonyi asztalra! (videó)
Orbán Gáspár atya - Így szólítják a hívei Orbán fiát!
Italozás helyett cicasimogatásra hívták vendégeiket az esküvőn!
Láttad már a videót, amin Michael Jackson szelfizik? Íme!
Három pancser pécsi rabló: Az egyik elájult, a másik nem tudta beindítani a kocsit stb.
Döbbenetes adatok: 23-an fagytak eddig halálra Magyarországon!
Anyósát vitte halálba a BMW 8-as prototípusával a sofőr! (videó)
Ehhez az almás táskához még sütő sem kell!
Lopás a parlamentben: eltűnt a Fidesz összes laptopja!
Itt tartanak most Michael Jackson gyerekei!
Ezt jelzi, ha elbújik a cicád!
Ez törvényszerű - Hernádi biztosra veszi, hogy Orbán bukni fog!
Azt hitte a balfék kőbányai betörő, hogy nem látják, tévedett! (videó)
Alig ment 80-nal a fiatal BMW-s, ez lett a vége!
Habkönnyű finomság sütés nélkül 30 perc alatt!
Nemzetközi imaláncot indítottak Orbánért a Fidesz rajongók!
Janet egész egyszerűen letarolt a színpadot a show-jával! (videó)
Durva baleset: Egy egész családot tarolt le a felelőtlen BMW-s! (videó)
Egy régi Fidesz-munkatárs Orbánról: bukni fog, és tisztában is van vele!
Feltétel nélkül bízik meg ez a cica a gazdájában? Vagy másról van szó? (videó)
Lopni akart a rabló, de úgy megijedt, hogy végül lemosta az autókat! (videó)
Az ünnepi hidegtál egyik legmenőbb fogása! Ráadásul pillanatok alatt elkészül!
Óriási bukás: rossz pénzes borítékot adott át a fideszes képviselő!
Ezt üzente a halála előtti napokban Michael Jackson édesapja!
Megint bebizonyították Orbánék, hogy amit a Fidesz csinál, az a magyar emberek elárulása.
Ez a cica jobban ki van gyúrva mint Schwarzi! (videó)
Ezt látnod kell: Sírva röhögős bénázás lett egy nő tankolásából! (videó)
Ilyet még nem láttál: Szobor készült a rommá zúzott BMW-ből! (fotó)

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
Döbbenet: Nincs aki vigyázzon Michael Jackson legkisebb gyermekére?
Teherautó, Ford, BMW: Videón egy felkavaró baleset!
Mióta kipróbáltam, azóta csak így készítem a tejberizst.
Újabb gyöngyszem: Orbán még a Fideszen belül is magyarázkodni kénytelen a videó miatt!
Erre kér mindenkit Michael Jackson lánya!
Szidta Orbánt, törölték az előadását!
Így fejezi ki a cicád, hogy szeret téged!
Ilyen hihetetlen bénázást szökőévente látni a fociban! (videó)
Előben közvetítették, ahogy 220-szal száguldottak a BMW-vel, majd balesetet szenvedtek! (videó)
Íme a rögtön puha mézes puszedli receptje!
Így nyerészkedik a szegényeken a Fidesz!
Schobert Norbi: Legyőzhető a kettes típusú cukorbetegség!
Ezekről a tünetekről ismerjük fel, ha beteg a cicánk!
Óriási trükkel játszotta ki a hatóságot a fideszes vállalat!
Egy dolog amit még a család sem tud! Hihetetlen dolgot akar bejelenteni Michael Jackson fodrásza!
Létrehoztak egy komplett várost a BMW-seknek! (videó)
Alaposan megszívta a pancser ékszertolvaj! Már az ajtón sem tudott kimenni! (videó)
Ha túrórudi, akkor minimum ekkora! Kérsz?
Úgy tűnik csak azt vehetik az emberek, amit a Fidesz megenged nekik!
Férfi szemmel: Vicces fotókon az élet egy terhes feleséggel!
Így teszteld le cicád intelligenciáját!
Kiakadtak Michael Jackson lányának ruháján! Az ok elképesztő!
Kiszivárgott hangfelvétel: A Fidesz lemészárolja a rezsicsökkentést!
Lebukott a legbrutálisabb BMW sportautó! (fotók)
Villámgyors, nagyon krémes kakaós sajttorta!
Durva szám: 540 milliót keresett a Fidesz a nyugdíjasokon!
Ezen a három pancser betörőn egész nap nevetni fogsz! (videó)
Képesek hazajutni a macskák, ha eltévedtek?
A Fidesz minden embert fel fog hívni, hogy töltse ki a nemzeti konzultációt!
Álomszép volt a bemutatón Michael Jackson lánya! (fotó)
Ez a 40 éves BMW még ma is szalonállapotú! (videó)
Gyors, és abbahagyhatatlanul finom!
Új terv: A Fidesz harmadszor is beszedné a válságadót!
Tudtad? Elképesztő, hogy mire képesek a macskák a nyelvükön található sörtével! (videó)

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem