THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
Orbán ügynök volt és mindenkiről jelentett! (videó)
Fél a miniszterelnök? Egy halom TEK-es kísérgeti Orbánt!
Orbán ügynök volt és mindenkiről jelentett! (videó)
Simicska Lajos atomot robbantott! Feltárta: Orbán Viktort már sorkatona korában behívta a titkosszolgálat, tegyen jelentéseket! Simicska feltárt valamit, aminek lényegéről sem Simicska, sem a média nem beszélt, pedig mindenki tudja! Viszont Magyarország még mindig szó szerint egyetlen titkosszolgálati leleplezője, Molnár F. Árpád elmondja, sőt, ismét olyan dolgokat tár fel, amiket úgysem olvashatnak és hallhatnak sehol másutt, csak tőle!

Simicska Lajos újabb történelmi értékű bejelentést tett, amikor Orbán Viktorral közös, zalaegerszegi sorkatonai időszakáról beszélt. Idézet a Simicska Lajossal készített interjúból:

Ki tudta következtetni, kik jelentettek önről?

Ez is érdekelheti: “Nézett értetlenül” - Megmutatták Orbánnak, kiket nyírnak ki a törvényeikkel!


Volt, akiről igen. Mondtam is a fickónak aztán, hogy ide figyelj, hogy képzeled… Ennél persze durvábban fogalmaztam. Az illető összeomlott. Magyarázkodott, hogy értsem meg, nem tehetett mást. „Hogy gondoltad ezt? Egy egyetemre fogunk járni! Nem fogtad fel, hogy semmi sem tart örökké? Hogy ez kiderül?”

Ki volt az illető?

A neve nem fontos. Már halott. Félrenyelte a töltött káposztát és megfulladt.

Képletesen vagy konkrétan?

Teljesen konkrétan.

Tiszta Tarantino. Mást nem tudott meg a jelentésrészletekből?

Nem azokból. Volt viszont, aki odajött magától és elmondta. „Figyelj, Lajos, az a helyzet, hogy jelentenem kell rólad.” Azt mondtam az illetőnek: nincs harag, jó, hogy szólt, majd kitaláljuk együtt, miket írjon. Azt hiszem, maguktól is rájöttek már, ő ki volt.

Orbán Viktor?

Igen. Amikor aztán leszereltünk, az étteremben várakoztunk, már civilben, őt kiemelték közülünk. Úgy mentünk haza a leszerelő vonattal is, hogy Viktor nem volt velünk. Minden katona elmegy bulizni, ha leszerelt, így tettünk mi is, aztán ott egyszer csak megjelent. „Hát te hogyhogy itt?” Azt mondta, alá akartak íratni vele, de ő nemet mondott. Harminc éven át elhittem neki, hogy így történt.

Magyarország még mindig egyetlen titkosszolgálati leleplezője és tényfeltárója, Molnár F. Árpád, a HírAréna és a HÍRHÁTTÉR főszerkesztője, akinek a Facebook-oldaláról idézem az egyik mai hozzászólását, és nagyon ajánlom mindenkinek, hogy nézze meg a vele ma készített filmfelvételt! Aki erről lemarad, megint, egészében is lemarad!

Molnár F. Árpád írta:
"... Simicska a szövetségesünk lett, mert az ellenségünk ellensége és azt teszi, ami a helyes út.

Orbán mindenkiről jelentett. Ez a lényeg, hogy Orbán Viktor Simicskának elmondta, a többiekről meg csak jelentett: katonatársairól, ismerőseiről, barátairól, családtagjairól. Csak ezt Simicska így nem mondta ki, mert úgy gondolkodott, hogy majd csak felfogja még a hülye is, aztán majd jöhetnek a következő lépések Orbán ellen."



Forrás: Hirarena
300 céget irányít Mészáros Lőrinc!
300 céget irányít Mészáros Lőrinc!
Halálos autóbalesettel viccelődik egy budapesti plébánia!
Alázós nyílt levelet kapott Orbán egy falusi polgármestertől!
Minden megosztás számít ennek a két pici cicának: A nagykállói kórház udvarára születtek!
Már rég csökkenhetne a gáz ára, de Orbánék inkább drágán adják el nekünk!
Halál a 82-es úton: Kettészakadt a BMW a brutális balesetben! (videó)
Recept: Ennek a túrós batyunak nincs párja!
114 ezer külföldi szavazhat az önkormányzati választáson!
Mindenki ezen röhög: Nagyon ciki képet tett közzé a francia politikus!
Matolcsy György: Segítsünk! Számoljuk fel a szegénységet 300 afrikai településen!
Osszuk meg minél többen, 26-áig szerető gazdit kell találnia! Ne kelljen meghalnia!
Bele fogunk abba gebedni, amit Orbánék tesznek...
Halálos motoros baleset: Lerepült az útról a motoros a kanyarban!
Recept: Magyarország kedvenc meggyes sütije!
400 milliárd Ft-ot költött a kormány határvédelemre!
Vicces videóban jelentette be Tom Cruise, hogy indul az elnökválasztáson! (videó)
Havi 850 ezer forintért ad tanácsot a kormánynak az újirázi plébános!
Magyarország 2019: Működési engedélybe foglalták az állatok elaltatását Hódmezővásárhelyen! Petíció a cikkben!
Szégyen: Világhírű lett Orbán Ráhel szaros pelenkája!
Tragédia: 6 éves gyereket gázolt halálra egy kamionos a zebrán!
Recept: Ennél egyszerűbb sütemény nincs! Sport szelet sütés nélkül!
A határon túliaknak szánt több mint 90 milliárdból 4 milliárd megy a Rogán-irodának!
Íme a 3 csetlő-botló rendőrről szóló sorozat előzetese! (videó)
Szénné keresik magukat: A képviselők fizetése a magyar átlagbér 276 százaléka!
Osszuk meg minél többen, 23-áig szerető gazdit kell találnia! Ne kelljen meghalnia!
Leszakad az arcunk: Óriásplakáton kell megköszönni a Fidesz-kormánynak a támogatást!
Halálos baleset a Váci úton: Szinte semmi nem maradt az oszlopba csapódó autóból!
Recept: Nem bántam meg, hogy kipróbáltam, 10 perc alatt kapkodta el a család!
Semmi nem tartozik ránk? Magyarország a titkok országa!
10-15 milliárd helyett 115 milliárdunkba kerül Orbánék sportcsarnoka!
Kampányüzemmódba kapcsolt az Orbán-média: Felpörgették az agymosottaknak szóló reklámhadjáratukat!
Újabb kilakoltatási botrány: 18-ból 76 millió lett!
Kezdjünk aggódni? Életveszélyes lehet Paks II!
EU-támogatások lenyúlása: 228 millió euró visszafizetését követelik Magyarországtól!
Ez nem vicc: Petíciót indítottak, hogy tiltsák be a dudálást Budapest belvárosában!
Mégis mit keres Orbán Ráhel és Tiborcz István a Fertő tóval kapcsolatos beruházások közelében?
Az életük a tét a hódmezővásárhelyi gyepmesteri telepen! Segíts nekik egy megosztással gazdihoz kerülni!
Szociális temetést javasol Orbán a szegényeknek! A saját rokonok végzik majd el a temetést!
Rátapadt a mentőre Pesten a Skodás, így nyert utat magának! (videó)
Recept: Lángost ennél, de nincs kedved órákig dolgozni vele? Sütőporos lángos, 15 perc alatt!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
Autós üldözés volt ma a Gyömrői úton: Fegyvert rántottak a rendőrök! (videó)
Recept: Habkönnyű kekszes finomság, kevesebb mint fél óra alatt!
Fél a miniszterelnök? Egy halom TEK-es kísérgeti Orbánt!
A nap idiótája: Padlógázzal hajtott bele az óceánba fogadásból! (videó)
Négy milliót szakít Orbán legfrissebb minisztere lakáskiadásból!
Segíts egy megosztással ezeknek az édes kiscicáknak szerető gazdit találni!
Egy milliárdot ad a kormány Orbán gyülekezetének!
Forgalommal szemben haladt egy Suzukis az M7-esen! (videó)
Recept: Aki eddig megkóstolta, nem ment haza recept nélkül!
Bejelentették: A kormány szabályozni akarja a facebookot és a Google-t!
Idióta: Egy férfi fényes nappal, a pécsi panelok között tett magáévá egy autót!
A HM darabonként 13 milliárdért vásárolt luxusgépeket kormánytagoknak!
Segíts neki egy megosztással: Fanni csak egy szerető gazdit szeretne magának!
Kitálalt az M1 volt híradósa: "Olyan bélyeg lett a közmédiában dolgozni, mint amikor lecigányoznak”
Terhes anyát, kisgyereket és idős asszonyt gázolt halálra a száguldásával Facebookon hencegő BMW-s! (videó)
Recept: A tökéletes nyári ebéd, ami percek alatt elkészül!
Hivatalos: A nem magyar állampolgárok is regisztráció nélkül szavazhatnak az őszi magyar választásokon!
Vicces felvétel terjed a neten Charlotte hercegnőről! (videó)
Kövér László kijelentette hogy, a magyarok 90 százalék rossz hazafi!
Minden megosztás számít ennek a két árva cicának: Segítsék megosztásokkal, hogy végre gondos gazdikhoz kerülhessenek!
Így megy ez: 590 ezres négyzetméteráron épült mosdó Tiszasziget önkormányzati piacán!
Átrepült az autó felett a motoros a 17 éves fiú miatt!
Recept: Így is süthetsz képviselőfánkot, és mennyivel egyszerűbb!
Szorul a hurok Orbánék nyaka körül: Vizsgálatot indított az Európai Unió!
5 film, aminek elég viccesre sikerült lefordítania a címét!
Majdnem egy fiatal lány életébe került Orbán elmebeteg politikai húzása!
Minden megosztás számít! Pécsen az Uránvárosi végállomásnál találták ezt a kétségbeesettem nyávogó cicát!
Felcsútról fújta a szél a sz@rszagot Budapestre!
Nem örült, hogy születésnapjára BMW-t kapott, ezért a folyóba lökte a kocsit! (videó)
Recept: Eddig mindenki elkérte a receptjét! Négyemeletes mennyország!
Titkolja a kormány, hogy kinek vesznek 82 milliárdért autókat!
Balfék rendőrökről fog szólni az RTL Klub új sorozata! (videó)
Több száz kamuszavazót jelentett be határ menti falujába a fideszes és a független polgármester! (videó)
Minden megosztás számát! Ki szeretne egy ilyen fekete szépséget családtagnak?

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
impresszum