THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
A The Jacksons is fellép idén nyáron Paloznakon!
Recept: A legfinomabb vaníliás kókuszos süti tojás nélkül! Ezt ki kell próbálnod!
A The Jacksons is fellép idén nyáron Paloznakon!
A néhai Michael Jackson fivérei által alkotott Jacksons, a Brand New Heavies, Maceo Parker és az Adani & Wolf duó is koncertet ad az idei Jazzpikniken, augusztus 1. és 3. között a Balaton északi partján, Paloznakon – közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.

Az eredetileg öttagú Jacksons (korábban Jackson 5 volt a nevük) 1964-től létezik, tehát idén 55 éves. Itt kezdte pályafutását ötéves korában Michael Jackson, aki később szólóelőadóként még nagyobb sikereket ért el. De a Jacksons is eladott világszerte több mint 100 millió lemezt és beválasztották a Rock and Roll Hírességek Csarnokába.

A kezdetektől együtt dolgozó Jermaine, Jackie, Tito és Marlon Jackson azután is folytatta a koncertezést, hogy Michael Jackson tíz évvel ezelőtt elhunyt, és most először Magyarországra is ellátogatnak. A Jacksons annak idején gyakran lépett fel Elvis Presley-vel és több zenei rekordot is megdöntött. Ezek közé tartozik, hogy az első zenekar volt, amelynek első négy kislemeze (I Want You Back, ABC, The Love You Save, I'll Be There) vezette az amerikai Hot 100-at.

Szintén jön az idei Jazzpiknikre James Brown híres szaxofonosa, Maceo Parker, akinek neve szinte teljesen összefonódik a funkyval. A jövő héten 76 éves művész zenéjére jellemző, hogy a soul, a funk, a blues és a dzsessz műfaját integrálja, miközben tiszteletben tartja a zenei hagyományokat. Olyan híres muzsikusokkal, formációkkal dolgozott együtt, mint Ray Charles, Ani Difranco, James Taylor, a De La Soul, a Dave Matthews Band vagy a Red Hot Chili Peppers. 2003-ban az ő koncertjével avatták fel az újbudai A38 hajót, 2009-ben fellépett a VeszprémFesten is.

Utóbbi fesztiválon játszott öt évvel ezelőtt a kilencvenes évek acid jazz úttörője, a Brand New Heavies is, ami szintén fellép Paloznakon. Az 1985-től létező csapat (az alapító tagok közül ma is itt játszik Simon Bartholomew énekes-gitáros és Andrew Levy basszusgitáros-billentyűs) a dzsessz, a funk, a hiphop elemeit ötvözi, eddig tíz stúdióalbumot készített és olyan hollywoodi filmekben találkozhattunk a zenéjükkel, mint a Táncoló talpak, az Amerikai pite vagy A nő kétszer. Idén júniusában új lemezt jelentetnek meg.

Az Adani & Wolf duó is eljön a Jazzpiknikre: az amszterdami formáció zenéjében megjelenik a világzene, a dzsessz és a szving. Három évvel ezelőtt megjelent legutóbbi lemezük, a The Irresistible Dust on the Floor igazi zenei utazás: gitáralapok, zenekari pszichedelika, exotica Muddy Waters blueshatásaitól egészen David Bowie-ig.

Forrás: Travelo
Orbánt is említik a titkos hangfelvételen, amelyen több 10 millió dollárnyi feketepénzről beszélnek!
A fél internet ezen a drogdíleren röhög! (fotó)
Orbánék újabb megszorító lépése a nyugdíjasokon csattant!
Minden megosztás számít! Kevinnek eddig nulla érdeklődője volt!
Schmidt Mária bőre alatt is pénz van!
Bosszúfékezésből lett durva baleset az M7-es autópályán!
Recept: Ez a pogácsa recept világbajnok! Évek óta ezt használom de nem lehet megunni!
Nyilvánosságra került a III/III-as jelentés Orbánról 1989-ből!
Pert indítottak Michael Jackson rajongói Robson és Safechuck ellen!
Katasztrófa előtt a kormány: Már emberéleteket veszélyeztetnek Orbánék az ámokfutásukkal!
Segíts Izának egy megosztással, hogy végre ő is szerető gazdit találjon!
Titkolja Pintér, hogy mennyivel támogatja Magyarország Gruevszkit!
Ez mindent visz: Videó a pesti dugóban elkattant terminátorról!
Recept: Kinder Maxi King jégkrémtorta egyszerűen!
A leghitványabb hazaárulásra készül Orbán!
Vicces bűnügyek: Hangos szellentéssel buktatta le magát a rendőrök elől bujkáló bűnöző!
Bűnözők, akik másoktól vették el a lehetőséget egy elfogadható minőségű életre!
Segíts egy megosztással! Bobi már 1 éve a rácsok mögött várja szerető gazdáját!
Hát ez jó: Deutsch lehet az uniós pénzek ellopását vizsgáló bizottság alelnöke!
A járdán gázolt az ámokfutó BMW-s a Szerémi úton!
Recept: Emlékszel még erre? Piskótakocka csokiöntettel!
Újabb botrány a Parlamentben: Íme a demokrácia, Fidesz módra! (videó)
Vicces bűnügyek: Négyszer is kudarcot vallott a balfék rabló egy napon belül!
Hivatalos: Már Romániában is jobb az életszínvonal mint nálunk!
Nagyon keresik Forestet Bekesen és környéken! Segítsünk neki egy megosztással hazajutni!
6 milliárdunkból épül fociakadémai Szombathelyen!
Halálos baleset: Kirepült a BMW-ből a fiatal sofőr, meghalt!
Recept: Egy bombabiztos képviselőfánk recept! Megéri elmenteni!
Szánalmas: Levélben könyörgött Orbán a Néppárt elnökének!
Vicces bűnügyek: Az év legidiótább álarcában rabolt Krisztián! (videó)
Nem adnak több pénzt a súlyos betegek gyógykezelésére Orbánék!
Segíts neki egy megosztással! Szerető gazdiját várja a kunszentmártoni telepen Benji!
Megszavazta a Fidesz az Akadémia szétverését!
Egy egészen bizarr funkciót is bevezettek a legújabb BMW-knek!
Recept: Mindenki ilyen csokitortára vágyik! A legcsokisabb csokitorta receptje!
Külföldi sajtó: Orbánnak már nem elég Magyarország, nagyobb ambíciói vannak...
Vicces bűnügyek: A ház bejárati ajtaja és annak rácsa közé szorult a betörő!
Havi 300 ezret kap lakhatásra Orbán új minisztere, miközben férje lakásával milliókat keresnek turistákon!
Segítsünk nekik, ne kelljen meghalniuk: Altatásveszélyben vannak a hódmezővásárhelyi telepen!
Fellázadtak Mészáros és Tiborcz Balaton foglalása miatt a helyiek!
BMW-s száguldás: Fának ütközött, szörnyethalt a fiatal sofőr!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
Közelednek az önkormányzati választások: 73 ezer forintot kapnak a közmunkások a kormánytól!
200-zal rombolta le a fél utcát az elmebeteg BMW-s! (videó)
Recept: A legfinomabb vaníliás kókuszos süti tojás nélkül! Ezt ki kell próbálnod!
Orbánék letiltották a Magyarországról szóló korrupciós jelentést!
Michael Jacksonra emlékeznek fivérei a popkirály halálának 10. évfordulóján Paloznakon!
Íme a kutatás eredménye: Tudatosan küldik Orbánék az embereket a fizetős egészségügybe!
SOS!!! Azonnal szervezeti segítségre van szüksége ennek a kutyusnak!!! Egyedül van!!!
1 millió euró adtunk a nigériaiaknak, akik cserébe egy hónapig Orbánt éltetik!
Jelentkezzen a rendőrségen, aki látta a videón szereplő ámokfutót!
Recept: 20-25 perc alatt elkészülsz, a többi pedig a sütő dolga!
Gyógyszeres kezelés alatt állhat Orbán Viktor? Nézd meg a videót!
10 éve halt meg Michael Jackson, a popkirály!
Segíts egy megosztással Bellának, hogy végre neki is legyen egy szerető gazdija!
1,22 milliárd forintnyi OTP-részvénnyel jutalmazta magát Csányi Sándor!
Kínos: Nézd meg, hogy csapták rá Orbánra a telefont! (videó)
Itt egy videó egy újabb eszement sofőrről!
Recept: Ínycsiklandó mákos tekercs, minden nap meg tudnám enni!
Rejtett kamerás felvétel: Orbán újabb haverjáról derültek ki érdekes dolgok! (videó)
Vicces bűnügyek: Húsokat zsákmányolt Alex, az lett a veszte, hogy felborult a biciklivel!
Mészáros veje 3 milliárdos munkát szakított Lázár villamos-projektjéből!
Az autók csak elmentek mellett az út mentén! Kérlek segítsetek, hogy mielőbb gazdit találjon!
Újabb felcsúti csoda: 1 év alatt 26 milliárddal lett gazdagabb Orbán!
Segíteni akartak a rendőrök, de arra ők sem számítottak, amit a félreállt defektes autóban találtak!
Recept: Egyszerű és elronthatatlan! A kezdők kedvenc sajtos kiflije!
Orbán az Európai Néppárt fegyelmi tanácsa előtt!
Vicces bűnügyek: A bujáki higanyember!
Bemutatjuk a rendszerváltozás legnagyobb hazugságát, Orbán Viktort!
Nagyon régóta várnak! Segíts egy megosztással, hogy végre ők is szerető gazdira találjanak!
Részegen adott interjút Orbán Viktor?
Ákokfutó: Száguldó Porsche rohant bele szemből az Octaviába, amiben ketten szörnyethaltak!
Recept: Mindig van egy vödörrel a hűtőben! Három hagymás káposztasaláta!
Heti bölcsesség: Onnan tudod, hogy zsarnokságban élsz, hogy a sz@remberek jutnak előre!
Vicces bűnügyek: A legújabb tápiószelei divat, a rézsodrony!
Orbán Viktor újabb haverja lett gyanúsított!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
impresszum