Kezdőlap   Budapest     2020-07-07   Csatlakozz hozzánk facebookon
Orbán visszakézbõl kapott egyet Webertõl! Keményen megmondta a magáét a Fidesznek!
Weber nem kertelt, keményen elmondta a véleményét Orbán kormányzásáról.

Sajnálatát fejezte ki az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetõje, hogy Magyarország “rossz irányba tart” Orbán Viktorral.

Manfred Weber, aki az EPP jelöltje az Európai Bizottság elnöki posztjára, arra reagált, hogy a magyar kormányfõ már nem támogatja elnökjelöltségét.

Az AFP francia hírügynökség megkeresésére Manfred Weber felidézte: az EPP politikai közgyûlése a néppárt elnöksége és a Fidesz megegyezése alapján felfüggesztette a párt tagságát, így a Fidesznek nincs joga részt venni a szervezet ülésein.

Hozzátette: azért döntöttek a felfüggesztés mellett, mert úgy gondolták, hogy
Magyarország rossz irányba tart a Fidesz kormányzása alatt.


Weber megismételte, hogy az EPP olyan párt, amelynek tagjait közös értékek és az Európa jövõjére vonatkozó közös elvek tartják össze.

“Akik már nem hisznek az értékeinkben, azoknak ki kell lépniük a pártcsaládból. Mindenkinek el kell döntenie, hogy saját meggyõzõdése alapján megy, vagy marad” – mondta.

Orbán Viktor hétfõn Budapesten Heinz-Christian Strache osztrák alkancellárral, a szélsõjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnökével folytatott megbeszélése után kijelentette, hogy a magyar kormány nem támogathatja az EPP-s Manfred Weber európai bizottsági elnöki jelöltségét.

Azt mondta, a magyar kormány és vezetõje nem kerülhet abba a helyzetbe, hogy olyan embert támogat európai bizottsági elnöknek, aki eleve bejelenti, “köszöni szépen”, de nem tart igényt a magyarok szavazataira.

Weber március végén egy a ZDF német televíziónak adott interjúban egy kérdésre válaszolva azt mondta: inkább nem vállalná a bizottság elnöki tisztségét, ha azt csak a Fidesz szavazataival tudná megszerezni.

Vagyis nem a magyarokról beszélt Weber, hanem a Fideszre szavazókról.

Forrás: Nyugatifény
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Még át sem adták, már el is vitte a víz a 666 milliós kerékpárutat
Szálljál ki! - Agresszív autós tombolt a Hungária körúton (videó)
Döbbenet: Fényes nappal élvezte egymás társaságát egy hajléktalan pár Pécs belvárosában
1,5 milliárd forintból megújul Magyarország kedvenc kisvasútja
Több mint 1,5 milliárd forintból megújul a királyréti és kemencei kisvasút Ezért több szakaszon leáll a közlekedés, és csak 2021-ben indul újra A királyréti és kemencei múzeumvasú...
  
Vége: leállították a Lánchíd felújítására indított gyűjtést
Leállította a Lánchíd felújítására indított gyűjtést Pálinkás József – tudta meg az ATV Híradó A Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke a közösségi oldalán indított kezde...
  
Óriási razzia a magyar vizsgaállomáson - Összehangolt ügyészségi akció
Összehangolt ügyészségi akció van folyamatban – ezt a választ adta az Index megkeresésére a Központi Nyomozó Főügyészség a Mozaik utcai hatósági vizsgaállomással kapcsolatban, miut...
  
Müller Cecília bejelentés: több mint 20-an kapták el a vírust egy iskolai értekezleten
Egy oktatási intézmény zárt megbeszélésén vettek részt Egy valaki már akkor tüneteket mutatott Tizenhat újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést kedd regg...
  
400 milliót kapnak a nemzetiségek a koronavírus miatt
Soltész Miklós Pécsett beszélt a támogatási programról A járványhelyzet következményeinek enyhítésére indított országos támogatási programot a magyarországi nemzetiségek támogatá...
  
A piaci ár többszörösébe kerül a települések fásítása
Többszörösébe kerülnek a települési fásítási program nagy tételben vett fái, mintha a kiskereskedelemben vennék meg Településfásítási programot indított az Agrárminisztérium, jún...
  
Színházjegyekkel fejezik ki hálájukat az egészségügyi dolgozóknak
A Covid-részleggel rendelkező Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő munkatársai számára ajánlott fel ingyenjegyeket a Városmajori Szabadtér Színház Az orsz...
  
Recesszió: ha bejön amit az EU jósol....
A magyar gazdaság 7, az európai 8,3 százalékkal esik vissza idén az Európai Bizottság nyári gazdasági előrejelzése szerint Még jövőre sem érjük el azt a szintet, ahol 2019 legvégén ...
  
Forradalmi változás jöhet a személyi igazolványok körül
A személyi igazolványt egy hónap múlva már pénzforgalmi szolgáltatáshoz szükséges ügyfél-hitelesítésre is lehet majd használni A Magyar Közlönyben jelent meg egy belügyminisztériumi...
  
Fontos kérdések a hálapénz körül
A leghatékonyabb eszköz a hálapénz visszaszorítására a betegellátás színvonalának a növelése lenne egy közvélemény-kutatás szerint "Mérgezi az orvos-beteg bizalmi viszonyt, kiszámí...
  
Közel 200 üzletét bezárja a H&M
A koronavírus miatt bevezetett korlátozások idején 50 százalékkal estek vissza a cég eladásai 170 üzlet bezárásáról döntött a Hennes and Mauritz (H&M) üzletlánc világszerte – írja...
  
Áder levelet írt az ukrán és a román elnöknek
Levélben fordult Áder János államfő Volodimir Zelenszkij ukrán, valamint Klaus Johannis román elnökhöz a Tiszán és a Szamoson át Magyarországra érkező nagy mennyiségű hulladék miatt ...
  
Börtönt kaptak azok a migránsok akik áttörték a magyar határkerítést
Egy év letöltendő börtönbüntetéssel sújtotta jogerősen a Szegedi Törvényszék kedden azt a négy férfit, akik még januárban egy nagyobb csoport tagjaként Röszkénél, a közúti határ...
  
Nagy Feró: nem lehet Mészáros Lőrinc ellen lázadni, mert egy tehetséges ember
"Ha működőképes rockzenét akarsz, annak valamilyen szinten, de mindig dörzsölődnie kell a hatalomhoz Attól fényesedik," jelentette ki Nagy Feró a HVG-nek A Beatrice frontemberét annak apro...
  
Üzent az EU az index körül zajló dolgok miatt - Aggodalom
„A demokrácia nem működik szabad és független média nélkül” - üzente az Indexnek küldött közleményében Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke A lap magyar és angol nyelven ...
  
Merkely Béla: fedezzük föl szép hazánkat
Ezen a nyáron maradjunk itthon, és fedezzük föl szép hazánkat – mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója az InfoRádi...
  
Fertőzés gyanú miatt zártak le egy iskolát Mezőkövesden
Az RTL Híradó értesülései szerint le kellett zárni egy általános iskolát Mezőkövesden, miután kiderült, hogy a tanári kar egyik tagja koronavírus-fertőzött lehet A Borsod-Abaúj-Zempl...
  
Évi 180 millióért tartják karban a Puskás Aréna gyepét
A Puskás Arénát kezelő Nemzeti Sportközpontok a különböző feladatokra két tendert is kiírt a napokban, és ezekből most először került nyilvánosságra az adat, hogy mennyibe is kerülh...
  
Pozitív lett a brazil elnök tesztje
Pozitív lett Jair Bolsonaro brazil elnök legfrissebb koronavírus-tesztje - írja a BBC Ez volt Bolsonaro negyedik tesztje, hiszen, mint magasrangú politikust, gyakran tesztelik Az államfőnek má...
  
Autóban összezsúfolódott migránsokat fogtak el a rendőrök
A migránsok személyazonosságukat és magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni A rendőrök - négy megyére kiterjedő akció keretében - a Készenléti Rendőrség Nemzeti ...
  
Átalakíthatják a gázárakat - a gáz tőzsdei ára a felére zuhant de a lakosság ezt nem érzi
Bár a közműhivatal rendületlenül vizsgálja a lakosság fűtési rezsijét, az elmúlt öt év során - Orbánék szája íze szerint - a tőzsdei mélyrepülések ellenére sem találtak okot a ...
  
Ezer forint jutalmat kaptak a Tanárok veszprémben
Fejenként kerek ezer forinttal honorálta pedagógusai egy jelentősebb csoportját a veszprémi tankerület pedagógusnap alkalmából A jutalmat ők naptár formájában vághatták zsebre Máshol ...
  
Előbb rozsdaövezetet csinálna a kormányzat a Hajógyáriból, aztán VIP-negyed lehet
Politikai állóháborúvá merevedhet az Óbudai-sziget gátvitája. A kerület határozatban tiltja meg a terület beépítését, de a kormánynak is vannak ötletei. Az óbudai önkormányzat sz...
  
Deutsch Tamás szerint az Európai Unió miatt van szükségünk a kínai és az orosz hitelre
Európa parlamenti képviselőjét küldte a Fidesz az ATV Egyenes beszéd című műsorába az Európai Bíróság civiltörvényről szóló ítéletét megmagyarázni Deutsch Tamás felmondta a kö...
  
Rossi szerint Dzsudzsák többre is vihette volna, de ő a pénzügyi nyugalomra gondolt
A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a tuttomercatowebcom-nak adott nyilatkozatában beszélt az Európa-bajnokságról, Szoboszlai Dominik esetleges klubváltásáról és Dzsudz...
  
Zöld utat kapott a Garancsi-közeli cég a kormányhivataltól, építkezhetnek a siófoki obszervatórium mellé
Vélhetően megépül a siófoki időjárás előrejelző állomás mellé az az ötszintes társasház, amely egy Garancsi István érdekeltségébe tartozó cég épít. Innen működik az a balaton...
  
Többszörös áron szállítja a fákat a településekre az Agrárminisztérium programja
A kereskedelmi árak három-négyszeresébe kerülhetnek azok a fák, amelyeket a településfásítási program során oszt szét az Agrárminisztérium, írja az Átlátszó A lap kiszámolta, hogy ...
  
9 éves nevelt kislányával erőszakoskodott a Jász-Nagykun-Szolnok megyei férfi, ha felesége épp nem volt otthon
A Szegedi Ítélőtábla fenntartotta annak a Jász-Nagykun-Szolnok megyei 40 év körüli férfinek a letartóztatását, akit a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség a kiskorú nevelt gyermek...
  
A kormány szerint a kórházi adósság nem az alulfinanszírozottság miatt van
A kormány többször hangoztatta, hogy az évi 60-70 milliárd forintos kórházi adósság nem az alulfinanszírozottság, hanem a rossz struktúra miatt termelődik újra Ezért jó hír, hogy most...
  
Molnár Anikó botrány: Öregasszonyok írogatnak nekem, hogy el kellene törni a kezem
Nem telt el még annyi idő Gesztesi Károly temetése óta, hogy biztonsággal síremléket lehessen emelni a nyughelye fölé Sírhelyének állapota azonban nem tetszett mindenkinek Molnár Anikó ...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
Orbán visszakézbõl kapott egyet Webertõl! Keményen megmondta a magáét a Fidesznek!
Weber nem kertelt, keményen elmondta a véleményét Orbán kormányzásáról.

Sajnálatát fejezte ki az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetõje, hogy Magyarország “rossz irányba tart” Orbán Viktorral.

Manfred Weber, aki az EPP jelöltje az Európai Bizottság elnöki posztjára, arra reagált, hogy a magyar kormányfõ már nem támogatja elnökjelöltségét.

Az AFP francia hírügynökség megkeresésére Manfred Weber felidézte: az EPP politikai közgyûlése a néppárt elnöksége és a Fidesz megegyezése alapján felfüggesztette a párt tagságát, így a Fidesznek nincs joga részt venni a szervezet ülésein.

Hozzátette: azért döntöttek a felfüggesztés mellett, mert úgy gondolták, hogy
Magyarország rossz irányba tart a Fidesz kormányzása alatt.


Weber megismételte, hogy az EPP olyan párt, amelynek tagjait közös értékek és az Európa jövõjére vonatkozó közös elvek tartják össze.

“Akik már nem hisznek az értékeinkben, azoknak ki kell lépniük a pártcsaládból. Mindenkinek el kell döntenie, hogy saját meggyõzõdése alapján megy, vagy marad” – mondta.

Orbán Viktor hétfõn Budapesten Heinz-Christian Strache osztrák alkancellárral, a szélsõjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnökével folytatott megbeszélése után kijelentette, hogy a magyar kormány nem támogathatja az EPP-s Manfred Weber európai bizottsági elnöki jelöltségét.

Azt mondta, a magyar kormány és vezetõje nem kerülhet abba a helyzetbe, hogy olyan embert támogat európai bizottsági elnöknek, aki eleve bejelenti, “köszöni szépen”, de nem tart igényt a magyarok szavazataira.

Weber március végén egy a ZDF német televíziónak adott interjúban egy kérdésre válaszolva azt mondta: inkább nem vállalná a bizottság elnöki tisztségét, ha azt csak a Fidesz szavazataival tudná megszerezni.

Vagyis nem a magyarokról beszélt Weber, hanem a Fideszre szavazókról.

Forrás: Nyugatifény
Még át sem adták, már el is vitte a víz a 666 milliós kerékpárutat
Szálljál ki! - Agresszív autós tombolt a Hungária körúton (videó)
Döbbenet: Fényes nappal élvezte egymás társaságát egy hajléktalan pár Pécs belvárosában
Csőtörés Budapesten, ezt leszámítva minden fa....
1,5 milliárd forintból megújul Magyarország kedvenc kisvasútja
Vége: leállították a Lánchíd felújítására indított gyűjtést
Óriási razzia a magyar vizsgaállomáson - Összehangolt ügyészségi akció
Müller Cecília bejelentés: több mint 20-an kapták el a vírust egy iskolai értekezleten
400 milliót kapnak a nemzetiségek a koronavírus miatt
A piaci ár többszörösébe kerül a települések fásítása
Színházjegyekkel fejezik ki hálájukat az egészségügyi dolgozóknak
Recesszió: ha bejön amit az EU jósol....
Forradalmi változás jöhet a személyi igazolványok körül
Fontos kérdések a hálapénz körül
Közel 200 üzletét bezárja a H&M
Áder levelet írt az ukrán és a román elnöknek
Börtönt kaptak azok a migránsok akik áttörték a magyar határkerítést
Nagy Feró: nem lehet Mészáros Lőrinc ellen lázadni, mert egy tehetséges ember
Üzent az EU az index körül zajló dolgok miatt - Aggodalom
Merkely Béla: fedezzük föl szép hazánkat
Fertőzés gyanú miatt zártak le egy iskolát Mezőkövesden
Évi 180 millióért tartják karban a Puskás Aréna gyepét
Pozitív lett a brazil elnök tesztje
Autóban összezsúfolódott migránsokat fogtak el a rendőrök
Átalakíthatják a gázárakat - a gáz tőzsdei ára a felére zuhant de a lakosság ezt nem érzi
Ezer forint jutalmat kaptak a Tanárok veszprémben
Előbb rozsdaövezetet csinálna a kormányzat a Hajógyáriból, aztán VIP-negyed lehet
Deutsch Tamás szerint az Európai Unió miatt van szükségünk a kínai és az orosz hitelre
Rossi szerint Dzsudzsák többre is vihette volna, de ő a pénzügyi nyugalomra gondolt
Zöld utat kapott a Garancsi-közeli cég a kormányhivataltól, építkezhetnek a siófoki obszervatórium mellé
Többszörös áron szállítja a fákat a településekre az Agrárminisztérium programja
9 éves nevelt kislányával erőszakoskodott a Jász-Nagykun-Szolnok megyei férfi, ha felesége épp nem volt otthon
A kormány szerint a kórházi adósság nem az alulfinanszírozottság miatt van
Molnár Anikó botrány: Öregasszonyok írogatnak nekem, hogy el kellene törni a kezem
NAV: Több százezer hamis és rossz minőségű maszkot foglaltak le
Újabb 8,5 milliárdot fújt be a kormányzati hátszél Lázár ménesbirtokára
Horrorbaleset a magyar utakon: egyszerűen összeroppant az autó a baleset következtében
Mindenki találgat: érdekes tüneteket mutat a brazil elnök
Orbán megmondta: a magyar turizmusnak kampó, 93 százalékos a visszaesés
Hivatalos: Magyarországon is indíthat vizsgálatokat az Európai Ügyészség
Már 27,6 százalékot zuhant a magyar ipar
Döbbenet: Fényes nappal élvezte egymás társaságát egy hajléktalan pár Pécs belvárosában
Hirtelen döntést hozott szerelme miatt Vajna Tímea
Nemrég vesztegetés gyanújával hallgatták ki, most javaslatot tett a Fidesznek
Rágyújtotta a házat a mozgásképtelen élettársára
4000 felé emelkedett az azonosított fertőzöttek száma Magyarországon