THE HUNGARIAN TIMES
hétfő Magyarország Budapest
Nagyon kellemetlen helyzetbe hozta most a TV2 hírigazgatóját Magyar Péter

Magyar Péter kritizálja a TV2-t és Szalai Viviennét, a NER egyik "üdvöskéjét"

Magyar Péter újabb frontot nyitott a kormányzati kritikában, ezúttal a TV2 hírigazgatójára, Szalai Vivienre irányította figyelmét, akit a NER (Nemzeti Együttműködés Rendszerének) egyik "üdvöskéjének" nevezett. Magyar szóvá tette, hogy a kormányzati média – köztük a TV2 – kíméletlen támadást folytat ellene, miközben konkrét állításait nem cáfolták meg.

A közelmúltban Magyar Péter nyilvánosan kritizálta a kormányt, különös tekintettel Rogán Antalra, miután korábbi felesége, Varga Judit, az igazságügyi miniszter lemondott a kegyelmi botrány miatt. Magyar előrevetítette, hogy számíthat a kormányzati médiában történő lejárató kampányra, ami most be is igazolódott.

A Facebook-oldalán megosztott bejegyzésében Magyar Péter úgy fogalmazott, hogy a TV2, az Index mellett, elkezdte a személyes lejáratását. Kiemelte, hogy a konkért állításait, melyeket eddig tett, nem próbálták megcáfolni, helyette a "független" médiamunkások inkább a politikai szerepével foglalkoztak.

A TV2 hírigazgatójához, Szalai Viviennhez is szóban fordult, kijelentve, hogy egy országos hírműsor feladata nem az ő személyes ügyeinek elemzése, hanem például az, hogy nyilvánosságra hozzák, mennyi állami támogatást kap a TV2 az állami vállalatokon keresztül. Emellett felidézte, hogy korábban minden cégvezető kapott utasítást arra, hogy hirdessen a TV2-nél, még akkor is, ha az éjszakai műsorokat alig nézte valaki.

Magyar Péter üzenete a kritikus hangvételű közösségi médiás posztban egy újabb fejezetet nyitott a kormányzati és média kapcsolatok alakulásában, és rávilágított a kritikus hangok elhallgattatására irányuló törekvésekre a médiában.

Itt a pontos üzenet amit Magyar Péter a TV2 hírigazgatójának, Szalai Viviennek üzent:

„Innen is üzenem a TV2 hírigazgatójának, a NER egyik üdvöskéjének, Szalai Viviennek, hogy egy országos hírműsor feladata nem az én fényképeim elemzése, sokkal inkább olyan kérdések megválaszolása, hogy a TV2 évente hány milliárd forint bújtatott állami támogatást kap az állami vállalatokon keresztül. Jól emlékszem, hogy miként kapta meg minden cégvezető az ukázt, hogy százmilliókért hirdessen a TV2 éjszakai, senki által nem nézett műsorai között.”

Ezt olvassa mindenki:
28 év börtönt kapott a Böjte Csaba által működtetett Alapítvány volt alkalmazottja - A volt nevelő ellen 15 fiú vallott tárgyaláson..... 
Mutatunk valamit amire 8 millió forintot költöttek, kapaszkodj meg! 
A lakosságcsere most van! - olyan információk jöttek a magyar egyetemistákról ami hátborzongatóak... 
Woww: Új, százmillió dolláros szuperjachtra adtak le megrendelést Magyarországról 
Nem akármi jelent meg magyar közpénzzel kitömött felvidéki lapok cikkeiben 
Kellemetlen külföldi videó jelenet meg: tényekkel cáfolja Szijjártó állításait 
Robbant a hír: Fegyverkereskedő cég vezérigazgatója lett Orbán Viktor öccse 
Hungarikum: Ha meglátod mi épült több mint 400 millióból....kamerával is körbe járták 
Megéri püspöknek lenni - Élménymedencét építenének Kiss-Rigó Lászlóék - 300 milliós keretet kaptak rá 
Ilyen még nem volt: Egy riporterrel akadt vitája élőben Deutsch Tamásnak 
Újabb magyar településre érkezik akkumulátorgyár - hiába a tiltakozás, már be is adták a papírokat 
Megerősítette a Belügyminisztérium: kínai rendőrök járőrözhetnek Magyarországon 
Előkerült egy érdekes fotó Varga Juditról, Hajdú Péter azt állítja, hogy Ő nincs rajta, nézd meg és mondj véleményt! 
Bayer Zsolt elszabadult: Takarítsuk ki ezeket a rohadékokat innen! 
Ebből botrány lesz: térképre rakták kiknek van földjük Hatvanpuszta környékén 
A Schadl-ügy nyomozati anyagának egy korábbi verziójában még benne van, egy későbbiben viszont már hiányzik egy beszélgetés... 
Mutatjuk mi épül közel 20 milliárd forintért - (a becsült ár kétszereséért) 
Rejtélyes ingatlan épül Budapesten, csak a tervezése 3,4 milliárdba kerül 
Robbant a hír: kiderült ki figyelt fel elsőként a kegyelmi ügyre - Nem hitt a szemének mikor meglátta.... 
Módosultak a rendszerhasználati díjak - sokan megfognak lepődni 
Megnézték mi épült közel 110 millióból - nehéz megszólalni a képek láttán 
Nemzetközi botrány: Név szerint üzent Orbán Viktornak az orosz parlament 
Megdöbbentő képzés indul - Egyetemi diplomát ad 
Magyar valóság: olyan dolgot közöltek az okmányirodában egy magyar férfival amitől az ember esze megáll 
Kőgazdag focisták: a 8-10 milliós havi fizetések sem példa nélküliek, mutatjuk 
Csak úgy mellékesen kiderült hány milliárdnyi magyar közpénz jutott szlovákiai fociakadémiáknak 
1,8 milliárd közpénzt költöttek a szigetszentmiklósi szellemstadionra. Gaz benőtte, felelős nincs 
Nem akárki kapott 680 milliós megbízást Schadl idején a végrehajtói kartól - ismerős nevek... 
Váratlanul megszólalt Magyar Péter ügyvédje - komoly bajba kerülhet Varga Judit 
Megdöbbentő kép jelent meg Varga Judit házánál - Óriási botrány 
4 milliárd forint közpénzből építették fel az egyik egyházmegye négy csillagos szállodáját 
Zalatnay Sarolta páros lábbal szállt bele Magyar Péterbe 
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2018-2024. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES

Hirtelen megszüntetik a céget amelyik luxusházat adott el Varga Mihálynak - de ez még nem minden
Elképesztő ami történik: Tele vannak magyarokkal a szlovákiai boltok
Döbbenet: Magyarországon nem vizsgálták meg, Szlovákiában mentették meg a 76 éves férfi életét
Balhé Orbán látogatása után - életveszélyesen megfenyegették a férfit, aki lecserélte a polgármester tábláit
A Tisza Párt jelöltje egy hónapja még alávaló színjátéknak nevezte, amit Magyar Péter tesz
Ismét nőttek a magyar focista fizetések - mutatjuk a listát és, hogy hány millió az átlagfizetés...
Bajban Mészáros veje: Válása után elfogytak a megrendelések, már másik országban próbálkozik
Ebből botrány lesz: újra berepültek a hatvanpusztai birtok felé - nem akármit láttak épülni, itt a videó
Nem akárkivel kapták lencsevégre Szijjártót - erről a barátságról beszél mindenki
Már egy videó is előkerült arról, ahogy Deutsch Tamás kiabálni kezdett egy bizottsági ülésen
Újabb közmédia botrány? - Drága katonai technológiával voltak felszerelve a Magyar Péter-tüntetésen a Magyar Hang szerint
Nagyon kellemetlen helyzetbe hozta most a TV2 hírigazgatóját Magyar Péter
Na ki szerzett földterületet Alcsút-Hatvanpusztán? - Mészáros Lőrinc hároméves unokája
Pert vesztett az MTVA - ki kellett adnia mennyit keresnek a közmédia legismertebb arcai - itt a lista és a összegek
Szörnyű: előkerült egy 2011-es bejelentés a bicskei gyermekotthonnal kapcsolatban: ,,János bácsi: Ez neked jó?,,
Hihetetlen: Orbán aláírta, kínai rendőrök is járőrözhetnek majd Magyarországon