THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
Alföldi Orbánról: Jött egy politikus, aki semmilyen gátlást nem ismer!
Brutálisan drágult a sertéshús, a zöldségek és a cukor!
Alföldi Orbánról: Jött egy politikus, aki semmilyen gátlást nem ismer!
Kemény szavak! Sajnos a mai magyar közéletben egyre kevesebben mernek megszólalni.

Alföldi Róbert a HVG-nek adott egy interjút, amely főleg a politikáról, illetve a magyar társadalomról szól. A színházi rendező és színész azt állítja, hogy az előadásaival nem politizál, de természetesen reflektál arra, ami történik. Másként nem is tehetne – fűzi hozzá –, hiszen a színház a mában él.

Legújabb rendezéséről, a Hegedűs a háztetőn musicalről azt mondja, hogy számára arról szól, hogyan tudnak különböző hitű, gondolkodású és habitusú emberek együtt élni egészen addig, amíg a hatalom bele nem nyúl a közösség működésbe. „Nincs ebben semmi hókuszpókusz. Így működött ez még az én gyermekkoromban is, falun. Nem szeretett mindenki mindenkit, de tisztelték egymást” – meséli, hozzáfűzve, hogy ez ma már inkább kivételnek számít.

A politikai hatalom cinizmusa Alföldi szerint egyébként nem 2010-ben, a Fidesz második választási győzelmével kezdődött, hanem még a rendszerváltáskor, a politikát ugyanis vajmi kevéssé érdekelte, hogy Magyarországon mindenki elveszített valamit. Sokan a munkájukat veszítették el, ma már pedig az a helyzet, hogy az emberek azért hajtanak, hogy a gyerekeiknek legyen lehetőségük külföldre menni.

Egy ország dolgozik azért, hogy a jövője eltűnjön innen. Ami az akkori politikai változásokat illeti, szerinte hiba volt azt gondolni, hogy ajándékba kaptuk a demokráciát, és nem kell megtanulnunk. „Pedig csak el kellett volna hinni, hogy immár a magunk urai vagyunk, nem foghatjuk másra, ha rosszul működnek körülöttünk a dolgok. Hogy tisztességesen el kell végeznünk a munkánkat, és amit teszünk, annak következményei vannak. Ehelyett inkább kidumáltuk magunkat, és a politikusainktól is elfogadtuk ezt a magatartást.

Aztán jött egy politikus, aki semmilyen gátlást nem ismer, és virtuális valóságot épített körénk” – fejtegeti a színházi rendező, nyilvánvalóan Orbán Viktorra utalva. Ebben a rendszerben aztán megtörténhet, hogy amikor kiderül, egy kórházban patkányok rohangálnak az álmennyezetben, irtás helyett a hatóságok azt magyarázzák, hogy patkányokról szó sincs, legfeljebb kis testű rágcsálókról beszélhetünk – idézi fel a közelmúltbeli botrányt. Úgy véli, ezzel az országgal éppen az a probléma, hogy túl sokaknak nyomasztó a szabadság. Ez az a szabadság, amely felnőttséget jelent, vagyis hogy az ember tudja, hogy nem foghatja másra a hibáit.

A rendező szerint nem lehet megúszni azoknak a traumáknak a tisztázását, amelyek így alakultak ki Magyarországon. Segített volna, ha a rendszerváltáskor elérünk egy nullpontot, de – hívja fel a figyelmet – milyen újrakezdés volt az, hogy önszántából senki nem vállalta a múltját, például azt, hogy esetleg besúgó volt?

Forrás: Balramagyar
Új tb-törvény: Akinek nincs pénze a gyógyulásra, az haljon meg!
Miket, vagy kiket visznek velük? Közpénzből repkedtek a titkosított honvédségi luxusgépek!
Alkotmányosan tolvajozták le Matolcsyt!
Júliustól dobják ki a nincstelen embereket az orvosi ellátásból!
Felszólították Ádert, hogy ne írja alá az új tb-törvényt!
106 millió Ft-ért épül futódomb a felcsúti fociakadémián!
Weber nem engedné vissza a Fideszt a Néppártba!
Új Közép-Európát akar építeni Orbán!
Nagyon büszke a kormány a Puskás Arénára, ezért van éjjel-nappal kivilágítva!
Ingyen kapja meg az Ybl-villát a Türk Tanács a kormánytól!
Nem nyertek a fideszesek Dunaújvárosban, így aztán úgy döntöttek, hogy nem is dolgoznak!
5 milliárd 770 millió Ft-ot költ a kormány a sokat vitatott atlétikai stadionra!
Orbán Viktor: Magyarország klímabajnok!
Vác nem akarja az ötmilliárdos sportcsarnokot, a pénzt inkább iskolákra és orvosi rendelőkre költené!
Egyre több a szifiliszes Magyarországon, évente 600 új esetet regisztrálnak!
Szijjártó: Hülyeség, hogy el akarjuk hagyni az Európai Uniót!
Lajoskomáromban háború helyett összefogtak az emberek!
Ingyen kap irodát a Türk Tanács budapesti irodája, de még az alkalmazottakat is mi fizetjük!
Engedély nélkül működtetett szállodát Terézvárosban a fideszes Becsó Zsolt cége!
Eszetlen pazarlás folyt a VII.kerületben, 100 ezer Ft-os órabérért alkalmaztak ügyvédeket!
A csehek az utcán követelik hogy a kormányfő fizesse vissza az elcsalt uniós támogatásokat! (videó)
28 millió Ft-ot vert el Mészáros Lőrinc szállodájában a Fidesz!
Korlátok nélkül költhetik a sportszervezetek a közpénzt!
Luxemburgi külügyminiszter: A magyar kormány lábbal tapos az uniós szabályokon!
Ha egy ember emiatt meghal vagy súlyos beteg lesz, akkor azért a kormány és a Fidesz lesz a felelős! (videó)
Szijjártó pénteken Moszkvában tárgyal az új magyar űrhajósról!
Schilling Árpád: Orbán hadsereget épít és háborúzik. Aki ennek az ellenkezőjét hiszi, az hülye vagy fideszes!

A bíróság szerint nem perelhető Kövér László az újságírók parlamenti korlátozásáért!
Méregdrága sportcsarnokot épít Mészáros a XVII. kerületben, még a felcsúti Pancho Arénánál is többe kerül!
Íme a 17 millió Ft-ból kialakított parkoló Szentendrén!
Húsevő baktérium fertőz a bázakerettyei szociális otthonban, de eltitkolják és influenzajárványként kezelik!
Lemaradt a nemzeti tőke, továbbra is a külföldi cégektől függünk!
Nyomoz a rendőrség Borkai fiának az ügyében!
Új törvény: Több százezer embert érhet nagyon drága meglepetés az orvosnál!
A parlament jóváhagyta a nagy felháborodást kiváltó kulturális törvényt!.
Mostantól 10 évig az adófizetők viselik a NER-nagyvállalatok kockázatát!
60 milliárddal tolták meg Paks II-t, hitelestül kifizették az oroszokat!
Mészáros Lőrinc: 10 éve mi magunk is nagyon sokat dolgozunk azon, hogy a magyar futball fejlődjön!
Kiváló üzlet: Matolcsy-féle MNB kétszer vette meg a Mátyás-templommal szemben álló épületet, másodszorra már piaci áron!
Bravó, államtitkár úr! Világhír lett Kovács Zoltán brüsszeli ámokfutásából!
Ha a parlament elfogadja ezt a mai napon, 700 ezer ember kerülhet nehéz helyzetbe!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
Pécs új ellenzéki polgármestere minden önkormányzati céget átvilágít!
Megelégelték Brüsszelben Kovács Zoltán sorosozását, ki akarták zavarni a teremből!
Brutálisan drágult a sertéshús, a zöldségek és a cukor!
Már 10-20 % esélyt adnak rá, hogy Orbán 3 éven belül kilépteti Magyarországot az EU-ból!
Összesen 100 ezer közmunkás munkája szűnhet meg!
Beolvastak a fideszeseknek: Addig maradhatnak hatalmon, amíg képesek összeugrasztani a magyar embereket!
Elhallgattatnák az ellenzéket: Megszavazták Orbánék a szájzártörvényt!
Szabó Tímea: Vannak, akik nem Mészáros kiadatlan verseit, vagy Németh Szilárd megzenésített pacalreceptjeit szeretnék a színházakban hallgatni!
Már be is nyújtották a színházak finanszírozását átalakító törvényjavaslatot!
Magyarország 2019: Van, ahol 70-hez közeliek dolgoznak az utcákon!
Így megy ez: Kértek 170 milliárdot a magyar focira, négyszer annyit adott a kormány!
Orbán is érintett lehet a Trump körüli botrányban!
A p.rnóiparban dolgozhatott a kormány legújabb kampányarca!
Kúria: Németh Szilárd hazugságokkal vádolta Dr. Majtényi Lászlóékat!
Kövér házelnök közösség elleni uszításért feljelentve!
Kirúgták az egyetemei tanárt, mert beszólt a Fidesz üdvöskéjére a facebookon!
Orbánék már a könyvkiadást is állami ellenőrzés alá akarják vonni!
Elsöprő népharag: Hatalmas kormányellenes tüntetés szerveződik!
A Fidesz egy módosítással saját maga szabná meg az ellenzéki pártok struktúráját!
Újabb csúcs: egyre több magyar nyugdíjas nyomorog!
Eljárást indított a Médiatanács, mert az állami tévé bemondója nem tartotta magában a véleményét Hadházyról!
Aljas házszabálymódosítás mutatta meg, mennyire fél a Fidesz az ellenzéki összefogástól!
Nem zavarja a közvagyonért felelős minisztert, hogy az államot milliárdokkal károsító cégháló működött a lakásában!
100 milliós balatoni luxusnyaraló van Kocsis Máté feleségének a nevén!
Bíróság: Most már el kell árulnia a kormánynak, mire mentek a felcsúti tao-milliárdok!
Hatalmas öngól: Elképesztőt nyilatkozott a 22 éves államtitkár!
Hihetetlen érveléssel hagyta jóvá a Kormányhivatal Orbán török haverjának, hogy lebontsa a Közvágóhíd épületeit!
Egyik napról a másikra egy szétvert iskola felújítása is leállt a fideszes letartóztatások miatt!
2107 milliárd Ft-ért nyertek el állami megbízásokat 9 év alatt Mészáros és Szíjj László cégei!
Csepeli: Ha megbukhattak Miskolcon, Szentendrén, Érden, meg fognak bukni Magyarországon is!
Az egekig magasztalja a nyugati sajtó Fischer Iván fesztiválzenekarát, amely itthon programokat mond le a pénzhiány miatt!
Kilencmilliárdot osztogatott el az Orbán-kormány a világ üldözött keresztényeinek!
Jogerős: Pert nyertek Kásler ellen, ki kell adni, hogy mire mentek a felcsúti tao-milliárdok!
Orbán felesége: Kincs van a birtokában annak, akinek földje van!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
impresszum