THE HUNGARIAN TIMES
vasárnap Magyarország Budapest
Döbbenetes dolgot jelentett be Magyar Péter: tarol a pártjával

Magyar Péter: 24 százalékon állunk a biztos pártválasztók körében

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke volt az első vendége a Telex választási műsorának, ahol arról beszélt, hogy napról napra növekszik pártjának támogatása, és szerinte már a Demokratikus Koalíción is túlnőttek. Ha egy képviselőt juttatnak az Európai Parlamentbe, már azt is sikerként éli majd meg, de azt sem tartja kizártnak, hogy 5-7 mandátumot szereznek. Magyar szerint a legutóbbi kormányinfón Gulyás Gergely burkoltan megfenyegette őt.

Magyart először arról kérdezte Fábián Tamás kollégánk, hogy mit tud a Tisza Párt támogatottságáról. Magyar azt mondta, hogy látott már közvélemény-kutatási adatokat, és pénteken nyilvánosságra kerül majd egy olyan, amely szerint a biztos pártválasztók 25 százaléka szavazna rájuk. Szerinte ha egy képviselőt bejuttatnak az EP-be, már az is fantasztikus siker, de öt-hat-hét helyet sem zár ki. Arról beszélt, hogy nem híve a taktikai szavazásoknak, de aki az ötszázalékos küszöb alatti pártokra adja le a voksát, az a Fideszt fogja támogatni a kompenzációs listán.

Magyar azt mondta, nem kifejezett céljuk legyőzni a DK-t az EP-választásokon, de szerinte már most háromszor annyi szavazójuk van. Ő nem akar ellenzéki pártokkal foglalkozni, hanem az a célja, hogy idővel új kormánya legyen Magyarországnak.

Magyar úgy látja, hogy a Fidesz több százezer szavazót veszített, és a kormánypárt továbbra is lejtőn van, de azt ő sem hiszi, hogy hirtelen húszszázalékos párttá válik, ugyanakkor megjegyezte, hogy még bármi történhet a választásokig.

A Fideszből Menczer Tamás jelentette be, hogy ötvenezer aktivistájuk van, erre Magyar azt mondta, hogy ők még mindig egy garázscég, igaz, már több ezer aktivistájuk van. A Tisza Párt alelnöke a vidéki jelenlétben hisz. „Minden politikusnak ezt javaslom. Ha mer, és van mondanivalója, menjen az emberek közé. Orbán is ezt tette, de ez már a múlt.”

Szerinte a Békés megyében kezdődött országjáró kampányukkal bebizonyította, hogy nem egy belpesti médiahekk a pártja, és már a megyei jogú városokban is ők a legerősebbek. Úgy véli, közvetlenül a választások előtt nem kell nagyon mobilizálnia a választóikat, mert azok nagyon elkötelezettek, olyanok állnak most melléjük, aki sose vagy tíz-húsz éve szavaztak utoljára. A párt célja, hogy civil szervezetek segítségével 22 ezer szavazókörbe legyen delegáltjuk.

Magyar Péter néhány napja a Fidesz kampánya szerint a dollárbaloldal tagja, de ő ezzel nem foglalkozik, és nem is működik ez a hiteltelenítés. Azt mondta, egyre több régen fideszes szerint ócska és hazug ez a propaganda, amit adófizetői pénzből folytatnak. Magyar szerint ezekkel a kampányokkal a Fidesz csak a törzsszavazóit védi.

A Tisza Párt elnökét arról is megkérdezték, hogy hogyan értelmezi Gulyás Gergely talányos megszólalását a legutóbbi kormányinfón. Magyar azt mondta, hogy csak találgatni tud, de ha kódfejtő lenne, akkor ő ezt egy neki szánt fenyegetésként értelmezi. Azt mondta, hogy majd valamilyen érzékeny információ kerülhet ki, „hogy például én loptam el a pénzt, amiből Mészáros Lőrinc jachtot vett, vagy én loptam el Simonka vagy Boldog helyett, és akkor összeomlik majd a népszerűségem”. Magyar egyébként azt is hozzátette, hogy a vele korábban jóban levő Gulyás már nem sokáig lesz miniszter az információi szerint. Arról is beszélt, hogy neki még mindig vannak kapcsolatai Orbán körével.

„Azt hiszik a Fideszben, a sasfészekben, hogy akik bent vannak, szeretik őket, és mind egyetértenek velük, de van, aki csak dolgozik és pénzt keres, de a háta közepére se kívánja ezt a bagázst” – mondta.
Ezt olvassa mindenki:
Woww: Új, százmillió dolláros szuperjachtra adtak le megrendelést Magyarországról 
Mutatunk valamit amire 8 millió forintot költöttek, kapaszkodj meg! 
Nem akárkivel kapták lencsevégre Szijjártót - erről a barátságról beszél mindenki 
Újabb Novák Katalin baki: kegyelmet adott egy nőnek aki titkos iratokat fényképezett le a bíróságon 
Hivatalos: mától Kína garantálja hazánk biztonságát - Orbán védelmi megállapodást kötött velük 
Megdöbbentő igazságügyi törvény-javaslat került elő: sokak szerint reakció Magyar Péter hangfelvételére 
Elkezdik a megemelt összegű támogatás utalását a külhoni magyar szülők számára 
A rendőrség posztolta az év képét - nem akárkikre csaptak le 
Már Felcsúton is lázadnak? - váratlan kép jelent meg 
Kiderült kinek az utasítására törölhették Orbán Ráhel tokaji földjeiről az állam elővásárlási jogát - rendőrségi nyomozás indult 
Robbant a hír: Fegyverkereskedő cég vezérigazgatója lett Orbán Viktor öccse 
A lakosságcsere most van! - olyan információk jöttek a magyar egyetemistákról ami hátborzongatóak... 
Nem akármi jelent meg magyar közpénzzel kitömött felvidéki lapok cikkeiben 
Robbant a hír: Kitálalt Mészáros Lőrinc exfeleségéről Joshi Bharat 
Váratlan helyről kapott védelmet Rogán: nem ismeri Schadl Györgyöt, soha nem is beszélt vele 
Óriási botrány: durva dolgokat találtak a lélegeztetőgépeket beszerző cég mérlegében - de ez még nem minden 
Érdekes külföldi hirdetésre bukkantak - nem akármilyen vendégmunkások fognak érkezni 
Ilyen autó fog állni minden magyar udvarán - óriási dolgot lépett a magyarok kedvenc autómárkája 
Gigantikus védelmi komplexum épül Magyarországon - több tízmilliárd forint sorsa dőlt el 
Nem akármi tűnt fel egy Orbán háza melletti buszmegállóban - ha ezt Mészáros és Várkonyi meglátja... 
Óriási átalakításba kezdett Orbán: meglehet a terve hogyan vágjon vissza 
Robbant a hír: Miniszteri biztos lett Orbán Ráhel barátnője 
Magyar Péter szerint a tüntetésük alatt magánrepülők várakoztak feltankolva a Budapest Airport terminálján 
Orbán megsértődött! - nem akármit törölt a közösségi oldaláról 
Óriási botrány: Titokban emelték, majd visszadátumozva tették közzé a miniszterek fizetését 
Orbánt alázó óriás felirat jelent meg Svédországban - Európa elhatárolódik tőlünk 
70 milliárdot csoportosított át Orbán - határon túli intézmények, egyházak és sportszervezetek támogatása is érintett 
Átadták a másfél milliárd forintból felépült tornacsarnokot - A gyermek az első, egy családbarát országot építünk 
Robbant a hír: reagáltak a híresztelésekre amelyek szerint Orbán Gáspár meghalt - elárulták hol szolgál most 
Tarol Hajdú Péter: „Most jobban keresek, mint amikor vezérigazgató voltam” 
Hivatalos jelentés: Még mindig Magyarország a legkorruptabb ország az EU-ban 
Magyar valóság: Jachtot „vett” a kalocsai polgármester 79 éves édesanyja 
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2018-2024. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES

Orbán Ráhel 16 millió forintos luxustáskával ment ki a Békemenetre, amit még csak megvenni sem engednek bárkinek
Egy nap alatt öt, magyar kormánytámogatással megújult római katolikus templomot adtak át Erdélyben
Balhé Orbán látogatása után - életveszélyesen megfenyegették a férfit, aki lecserélte a polgármester tábláit
Hivatalos: mától Kína garantálja hazánk biztonságát - Orbán védelmi megállapodást kötött velük
Mutatunk valamit amire 8 millió forintot költöttek, kapaszkodj meg!
Nem akárkivel kapták lencsevégre Szijjártót - erről a barátságról beszél mindenki
Hivatalos: mától Kína garantálja hazánk biztonságát - Orbán védelmi megállapodást kötött velük
Ilyen nincs: Stikában Magyarországra jön egy újabb akkumulátorgyár az eddigieken kívül
Megdöbbentő igazságügyi törvény-javaslat került elő: sokak szerint reakció Magyar Péter hangfelvételére
Elkezdik a megemelt összegű támogatás utalását a külhoni magyar szülők számára
Már Felcsúton is lázadnak? - váratlan kép jelent meg
Kiderült kinek az utasítására törölhették Orbán Ráhel tokaji földjeiről az állam elővásárlási jogát - rendőrségi nyomozás indult
Robbant a hír: Fegyverkereskedő cég vezérigazgatója lett Orbán Viktor öccse
A lakosságcsere most van! - olyan információk jöttek a magyar egyetemistákról ami hátborzongatóak...
Nem akármi jelent meg magyar közpénzzel kitömött felvidéki lapok cikkeiben
Megdöbbentő számok: közel 200 ezer külföldi is szavazhat az önkormányzati választáson