THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
Bűnszervezetben elkövetett csalással gyanúsított fideszessel egyeztetett Orbán!
114 ezer külföldi szavazhat az önkormányzati választáson!
Bűnszervezetben elkövetett csalással gyanúsított fideszessel egyeztetett Orbán!
Az egész ellenzéki magyar sajtó azt találgatta, hogy Orbán Viktor és a bűnszervezetben elkövetett csalással vádolt fideszes képviselő Simonka György vajon miről egyeztethetett Orbán budavári dolgozó szobájában. Nem kizárható, arról a fű alatt benyújtott botrányos törvénymódosításról, ami Simonkának mentőövet dob.

Pár hete, az igen súlyos bűncselekménnyel megvádolt Simonka György Orbán Viktorral találkozott a Budavárban, az eseményről maga Simonka számolt be és egy közös fényképet is posztolt Orbánnal.

Nem kellett sokat várnunk, hogy kiderüljön vajon miről is egyeztethettek egymással. Nem kizárható, hogy a találkozó témája az a most fű alatt benyújtott törvénymódosítás volt, ami mentőövet dobhat Simonkának a hosszú börtönévek elől.

A Népszava egy terjedelmes írásban szúrta ki ugyanis, hogy a kormánypárti fideszes többség az előző héten tárgyalt költségvetési törvénnyel egy olyan módosítást is elfogadott, amely jelentősen megnehezíti annak bizonyítását, hogy egy bűncselekményt bűnszervezetként követtek el.

Eddig a Btk. három kategóriát különböztetett meg a többes bűnelkövetésnél: a csoportos elkövetést, a bűnszövetséget és a bűnszervezetet, amely az előbbi sorrend szerint súlyosbodik.

A lap szerint a múlt heti módosítás után szinte lehetetlen lesz bizonyítani, ha egy bűncselekményt bűnszervezetben követtek el. Az új szabályok szerint olyan részleteket kell majd bizonyítani az eljárás alatt, amelyek többségét – ügyvédek szerint – nem lehet igazolni.

A lap a törvénymódosítás kapcsán azt is megjegyzi, ezzel Simonka György fideszes képviselő is könnyebb helyzetbe juthat, neki ugyanis tavaly függesztették fel a mentelmi jogát, az ügyészség bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással gyanúsította meg.

Egy folyamatban lévő ügy esetében ugyanis – ha változnak a jogszabályok -, akkor azt kell figyelembe venni, amely kedvezőbb a gyanúsítottnak. A vád szerint Simonka több esetben is kb. 45 százalékot kért vissza zöldség-gyümölcs termelői csoportok által igénybe vehető uniós és állami támogatásokból a termelőktől.

Az MSZP is Lex Simonkát lát a módosítás mögött, az ellenzéki párt közleményében megjegyzi a Fidesz tényleg egyetlen bűnözőt sem hagy az út szélén. Nem számít, hogy külföldi vagy magyar, csak az a lényeg, hogy Orbán haverja legyen és akkor gondoskodnak róla.

Most pedig a bűnszervezeteket működtető fideszes haverokon akarnak segíteni azzal, hogy megnehezítik az igazságszolgáltatás munkáját. Olyan szabályokat hoztak, amivel szinte lehetetlen lesz bebizonyítani a bűnszervezetben való elkövetést- fejti ki az MSZP

Simonka György és a többiek most már tudhatják, hogy a főnökük továbbra is gondoskodik róluk. Mindenki másnak pedig világos lehet, hogy a Fidesznek fontosabbak a bűnöző haverok, mint az igazságszolgáltatás- szögezi le az MSZP

A propaganda-média nem fog beszámolni arról, hogy Orbánék mentőövet dobtak a hosszú börtönévek elől Simonkának, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa ez már a pofátlanságnak a csúcsa.

Forrás: Hírhugó
Épp a választás előtt jutott eszébe Orbánéknak, hogy a közmunkásoknak is adnak egy kis jutalmat!
Öngyilkosságnak álcázhatták Sarolta megölését?
Mészáros cége több mint 100 milliárdból építheti az eredetileg 10 milliárdosra tervezett kézicsarnokot!
Minden megosztás számít: Gazdit keres a két Füles Gyömrőn!
Nem tetszett a darab a fideszes polgármesternek, nem mutathatták be!
Horrorbaleset Egerben: betonkeverő hajtott át egy biciklisen! (videó)
Recept: A kókuszkockát mindenki szereti! Itt a legegyszerűbb receptünk, ami alapján el tudod készíteni!
Semmi sem elég nekik! Rogánéknak már a balatoni hajózás is kell!+
15 millát csalt ki a férfiaktól egy nő a társkeresőn!
Soros György: Orbán súlyos gond az EU-nak, maffiaállamot hozott létre!
Minden megosztás számít: Radírka és Lekvár szerető gazdit keres!
Orbán lebukott: Privát várbulit tartott a NER a tűzijáték alatt! (videó)
Ennek a BMW-snek nagyon sokat emlegethették az édesanyját! (videó)
Recept: Álmomban nem gondoltam volna, hogy ez ilyen finom! Így kell fillérekből desszertet varázsolni!
Orbán vejének panasza: Csupán 44 milliós luxus terepjárót lízingel a cége!
Diktátorokat felsorakoztató videóban mutogatják Orbánt!
Nem vicc: Egy zászlótartó vasdarabot avatott fel a Fidesz! (videó)
Hazudott a kormány: Továbbra is idehozzák a fekáliát Horvátországból!
Orbán Viktor gerinctelen politikát folytat Amerikával szemben!
Újabb fideszes képviselő hazudott a diplomájáról?
Ha így használod a társkeresőt, rövid időn belül megtalálhatod a hozzád illő partnert!
Lesújtó vélemény Franciaországból: “Volt olyan orvos, aki azt mondta, szerinte Orbán egy elmebeteg...”
Segíts egy megosztással: Budakeszin rohangált a forgalomban ez a cica! Régi vagy új gazdiját keresi!
Egymást verték a fideszesek Füzesgyarmaton!
Szörnyű baleset a Szerencs közelében: 2 hónapos csecsemő halt meg!
Recept: Édesanyám évek óta ezt a receptet használja, de egyszerűen nem lehet megunni és nem is akarjuk!
Kipakolt a sportközgazdász: Ötször annyi pénz megy el a magyar focira, mint indokolt lenne!
Hát ez jó: Azon verekedtek össze a rendőrök, hogy ki üljön előre a rendőrautóban! (videó)
Durva összeg: 3500 milliárd Ft-ba kerül Orbán fegyverkezése!
Neked csak egy megosztás, de Boginak az életet jelenti! Kérlek segíts ennek a kis kutyusnak!
Friss! Sok év börtönt is kaphat a fideszes Simonka! Vádat emeltek ellene!
180-nal száguldott a halálba a friss jogosítványával Richárd!
Recept: Ez mindent visz! Csirkecsíkok fokhagymás-tejfölös bundában!
Máris kampányszabályokat sértettek Orbánék Budapesten! (fotók)
Ekkora pechet: Elég viccesen bukott le a kamurendőr!
Orbán elégedetlen, hullani fognak a fejek!
Minden megosztás számít: Szereda és Jobbágyfalva között az árokban találták ezeket a babákat!
Áder: Magyarországon félelem nélkül lehet élni, szabadon tanulni, becsülettel dolgozni, hittel gyermeket nevelni!
Horrorkaravánt fogtak a zsaruk az M1-esen!
Recept: A nyár legjobb gyümölcslevese! Készítheted bármiből!
300 céget irányít Mészáros Lőrinc!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
Halál a 82-es úton: Kettészakadt a BMW a brutális balesetben! (videó)
Recept: Ennek a túrós batyunak nincs párja!
114 ezer külföldi szavazhat az önkormányzati választáson!
Mindenki ezen röhög: Nagyon ciki képet tett közzé a francia politikus!
Matolcsy György: Segítsünk! Számoljuk fel a szegénységet 300 afrikai településen!
Osszuk meg minél többen, 26-áig szerető gazdit kell találnia! Ne kelljen meghalnia!
Bele fogunk abba gebedni, amit Orbánék tesznek...
Halálos motoros baleset: Lerepült az útról a motoros a kanyarban!
Recept: Magyarország kedvenc meggyes sütije!
400 milliárd Ft-ot költött a kormány határvédelemre!
Vicces videóban jelentette be Tom Cruise, hogy indul az elnökválasztáson! (videó)
Havi 850 ezer forintért ad tanácsot a kormánynak az újirázi plébános!
Magyarország 2019: Működési engedélybe foglalták az állatok elaltatását Hódmezővásárhelyen! Petíció a cikkben!
Szégyen: Világhírű lett Orbán Ráhel szaros pelenkája!
Tragédia: 6 éves gyereket gázolt halálra egy kamionos a zebrán!
Recept: Ennél egyszerűbb sütemény nincs! Sport szelet sütés nélkül!
A határon túliaknak szánt több mint 90 milliárdból 4 milliárd megy a Rogán-irodának!
Íme a 3 csetlő-botló rendőrről szóló sorozat előzetese! (videó)
Szénné keresik magukat: A képviselők fizetése a magyar átlagbér 276 százaléka!
Osszuk meg minél többen, 23-áig szerető gazdit kell találnia! Ne kelljen meghalnia!
Leszakad az arcunk: Óriásplakáton kell megköszönni a Fidesz-kormánynak a támogatást!
Halálos baleset a Váci úton: Szinte semmi nem maradt az oszlopba csapódó autóból!
Recept: Nem bántam meg, hogy kipróbáltam, 10 perc alatt kapkodta el a család!
Semmi nem tartozik ránk? Magyarország a titkok országa!
10-15 milliárd helyett 115 milliárdunkba kerül Orbánék sportcsarnoka!
Kampányüzemmódba kapcsolt az Orbán-média: Felpörgették az agymosottaknak szóló reklámhadjáratukat!
Újabb kilakoltatási botrány: 18-ból 76 millió lett!
Kezdjünk aggódni? Életveszélyes lehet Paks II!
EU-támogatások lenyúlása: 228 millió euró visszafizetését követelik Magyarországtól!
Ez nem vicc: Petíciót indítottak, hogy tiltsák be a dudálást Budapest belvárosában!
Mégis mit keres Orbán Ráhel és Tiborcz István a Fertő tóval kapcsolatos beruházások közelében?
Az életük a tét a hódmezővásárhelyi gyepmesteri telepen! Segíts nekik egy megosztással gazdihoz kerülni!
Szociális temetést javasol Orbán a szegényeknek! A saját rokonok végzik majd el a temetést!
Rátapadt a mentőre Pesten a Skodás, így nyert utat magának! (videó)

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
impresszum