THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
Négy milliót szakít Orbán legfrissebb minisztere lakáskiadásból!
Kiderült, hogy Pokorni nagyapja nyilas gyilkos volt, a polgármester leveteti a nevét a Turulról!
Négy milliót szakít Orbán legfrissebb minisztere lakáskiadásból!
Közzétették Varga Judit igazságügyi miniszter friss vagyonnyilatkozatát, ennek tanúsága szerint már nem részesül havi 300 ezer forint juttatásban hivatali lakáshasználat címén, vette észre az Mfor. Ugyanis korábban a hvg.hu is beszámolt a G7 cikke alapján arról, hogy a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkáraként kapott ilyen juttatást.

Korábban Varga úgy vett fel havi 300 ezer forintot lakhatásra, hogy közben a családjának a tulajdonában van egy budapesti ingatlan, amelyet az Airbnb-n keresztül adnak ki, tehát ebből jövedelme – a nyilatkozata szerint "körülbelül évi 4 millió forint – is származik. Friss nyilatkozatában a miniszter szerepelteti ezt az ingatlant, a férje tulajdonában van, továbbra is kiadják, az összeg is ugyanaz, de lakhatási támogatást már nem kap a miniszter.

Összevetve a januárival, más változásokat is észrevett az Mfor, így például idén megszerezték a jogerős használatbavételi engedélyt a 195 négyzetméteres balatonhenyei családi házra. Az igazságügyi miniszter továbbá már nem résztulajdonos a miskolci Philidor Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-ben, amely családi vállalkozásban korábban 50 százalékos részesedése volt.

Fél év alatt banki megtakarításai 2700 euróról 5000 euróra (855 900 forintról 1 625 000 forintra) emelkedtek, férjével közös tartozásuk pedig csökkent, az év elején kimutatott 10 millió forintról 9 412 910 forintra.

Forrás: HVG
Fegyelmi eljárás indult Vasvári Csaba bíró ellen, amiért az EU Bíróságát megkérdezte Magyarországról!
Feljelentést tesznek: Bizonyítékok ellenére sem tartóztatták le Simonkát!
Több mint 500 milliót fizettünk ki rá: Magyar állami támogatással épült óvodákat adtak át Székelyföldön!
3 millióra emelik Áder fizetését!
Bezárnak sok vidéki kórházat a pénz-, és szakemberhiány miatt, Heves megyében is összevonás lesz!
Hiába a 190 milliárdos Puskás Stadion, csúnyán elverték a magyar válogatottat!
Bosszút áll a kormány az ellenzéki városokon!
Kormány új törvényjavaslata: Felügyeleti kontroll nélkül bujkálhatnak az oligarchák!
Felbomlott a NER 2-es számú álompárja: Válik Rogán Antal és felesége!
Orbán: magyart csak magyarral lehet pótolni (Kivéve az ukrán vendégmunkásokat...)
500 millió forint tartozást hagyott maga után a Fidesz Egerben!
Újabb 2,9 milliárd forint közpénzt tolnak propagandára!
Közpénzen italoztak: A bukott fideszesek milliós italszámlát hagytak maguk után!
Dől a lé: 104 milliárd Ft-nyi közpénzhez jutott Mészáros és a többi oligarcha!
Baranyi Krisztina: Egy ügyvédi iroda 6 éve nem számolt el a Ferencvárosnak 17 millió Ft-tal! (fotó)
Újabb bukás: Nem szavazta meg Várhelyi Olivért az EP külügyi Bizottsága!
Magyarország felügyelet alatt áll: Az Unió rajta tartja a szemét az Orbán-kormányon!
Míg itthon egy fél várost, addig Washingtonban egy összesen egy háztömböt zártak le Erdogan miatt!
Államtitkár: Soha nem látott mértékben újult meg a magyar egészségügy!
Nem dönthetnek többé az önkormányzatok arról, hogy mi épülhet a területükön, ha elfogadják Gulyás javaslatát!
Felkavaró videó: szakadékba zuhant és meghalt egy magyar kamionsofőr Szlovéniában!
Döntött a MOB: nem veszik el Borkai Zsolt életjáradékát!
Ultimátumot adtak a pedagógusok Orbánéknak!
Belgium miniszterelnöke megakadályozná, hogy Orbán visszaéljen az EU-s pénzekkel!
700 milliárdunkba került a kormány becstelensége!
Fideszes törvényjavaslat: kemény büntetéssel fékeznék meg a lázadozókat a Parlamentben!
Hatalmas uniós büntetést vállaltak be Orbánék, csak ne vizsgálják a projekteket!
880 milliós kerékpárút: Bontott betonra cserélték a jóval drágább sódert!
Tizenhárom számjegyű profitot termel a multi, de a kormánytól kapott még további 1,8 milliárdot!
Szijjártó Péter: Nincs rendszerszintű korrupció Magyarországon!
Kén- és foszfortartalmú gáz terjeng Mészáros Lőrinc erőművének telephelyéről Visontán!
Deficites Érd költségvetése Mészáros családi cégének milliárdos megbízásai miatt!
Bajban az ország: Nagyjából 700 milliárdot (!) fizetünk vissza a szabálytalan EU-s közbeszerzések miatt!
Rétvári Bence: Egyre kevesebb a nélkülöző idős ember Magyarországon!
Többen haltak meg kórházi fertőzésben, mint autóbalesetben!
Bencsik: Mészáros nem lop, csak nyer...
Bencsik: Mészáros nem lop, csak nyer...
Megint Pintér volt cége őrzi a Terror Házát, nem kevés pénzért!
Törvénysértően hagyta futni Farkas Flórián emberét a rendőrség!
Padlóra került Pócs János a megismételt jászberényi választás eredményétől!
Sz@rt legelő marhákhoz hasonlította a választópolgárokat a szekszárdi fideszes polgármester kabinetfőnöke!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
Bíróság elé állhat Kövér László!
Niedermüller: Az ellenzéki pazarlásról papoló Fidesz 100 milliókat szórt ki baráti cégeknek!
Kiderült, hogy Pokorni nagyapja nyilas gyilkos volt, a polgármester leveteti a nevét a Turulról!
Kövér: Gyurcsány egy senkiházi nemzetáruló, Horn Gyula hazaáruló, míg Borkai csak botlott!
Rohadékozza a komlói ellenzéki képviselőt egy leváltott fideszes volt “városatya”! (fotó)
Szekszárdon is bukott a Fidesz, az ellenzék nagyobb arányban nyert, mint október 13-án!
A kis gömböc: Bürokráciacsökkentés helyett 18 ezerrel többen dolgoznak az Orbán-kormánynak!
Beadta a lemondását Borkai Zsolt!
Több száz milliós csalás: Letartóztatták a volt magyar bírónőt!
Kell a parkoló, fairtást rendeznek a Normafán!
Rendőrség és Fidesz: a tüntetők tehetnek a budai káoszról!
Káosz Budapesten: de a TEK szerint türelmesen és megértően várták az emberek Erdogant!
Felháborító: Erdogan miatt hazamenni sem tudtak az emberek...
Magyar pénzből épül templom, iskola és képzési központ Jordániában!
Orbán Viktor: Az ellenzék diktatúrásdit játszik!
Karácsony Gergely: Elfogadhatatlan, hogy metrók ne közlekedjenek egy államfői látogatás miatt! Ilyen többet nem lesz!
Szíjjártó Péter megfenyegette a jászberényi lakosokat! (videó)
Titokban szentelték fel a Puskás Stadiont, méghozzá Fidesz-fun papok!
Orbán megfenyegette az Erdogant gúnyolókat!
Ez nem vicc: Felmerült a kormány részéről, hogy ne Budapest legyen a főváros!
Borkai kioktatta erkölcsből az ellenzéket: maguk itt nem csinálnak mást, mint kuplerájt!
Botrány a győri közgyűlésen: Videón, ahogy felfújt gumióvszerekkel dobálják meg a távozó Borkait!
Teljesen elesett Budapest közlekedése Erdogan miatt, totális a káosz!
Miközben Orbánnal egyeztet ma Erdogan, ismét lövik a törökök a kurdokat, több tucat áldozat!
Fordulat: Elege van Orbannak az ingyenélő kormányközeli rokonságból!
Hatalmas a baj a Takarékbanknál!
Kásler Miklós valójában nem ajándékot, hanem újabb költséget jelentő bérautókat adott a kórházaknak!
A Fidesz a saját képviselőjét lőtte lábon Szekszárdon!
30 %-os drágulás: 2,6 milliárd helyett 3,4 milliárd Ft-ért a NER-kedvenc építőcégek a Gyermekek Házát!
Kiverte a biztosítékot Tarlós 7,5 milliós extra végkielégítése!
Orbánt is magával ránthatja Borkai!
21 millió Ft-ot kapott Lezsák alapítványa Káslertől!
Polt Péter: Magyarországon a bűnözés visszaszorulóban van!
Magyarország nyeri az összes tagállam közül a legtöbbet az EU-tagsággal!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
impresszum