THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
„Megöllek titeket” - Megkéselte szüleit egy 12 éves lány!
Több száz milliós csalás: Letartóztatták a volt magyar bírónőt!
„Megöllek titeket” - Megkéselte szüleit egy 12 éves lány!
Meghosszabbította a letartóztatását a Budakörnyéki Járásbíróság annak a kislánynak, aki megpróbálta megölni az édesapját és a mostohaanyját is januárban.

A lány 12 éves korában, a meghiúsult szökési kísérletet követően keveredett szóváltásba az édesapjával. A nappali szobájából a konyhába ment, magához vett egy körülbelül 17 centiméter pengehosszúságú kést és a „megöllek titeket!” kijelentéssel édesapját mellkason, a mostohaanyját pedig vesetájékon szúrta.

A lány ezt követően sem hagyott fel a támadással. Az édesapja elkapta a lánya kezét, egy másik személy pedig rávágott a seprűvel, így végül elejtette a kést. A családtagok a mentők kiérkezéséig a lányt a nappaliban lévő kanapéra ültették és őrizték. Ezt követően pedig előbb a ceglédi, majd egy fővárosi kórház pszichiátriai osztályára szállították.

Mivel a gyerek még nem töltötte be a 14. életévét, a bíróság beszerezte az igazságügyi. elmeorvos és pszichológus szakértők egyesített szakvéleményét, mely szerint a késelés elkövetésekor rendelkezett a bűncselekmény következményeinek felismeréséhez szükséges belátási képességgel.

A kihallgatások alatt a lány magatartása fokozatosan pszichopátiás jelleget öltött, többszöri figyelmeztetés ellenére a jelenlevő ügygondnok, védő, ügyész és rendőr előtt több módszerrel is megpróbált végezni magával. Előfordult, hogy megpróbálta felszakítani az ereket a csuklóján, illetve ököllel ütötte a saját fejét.

Pszichopátiás viselkedése és saját nyilatkozatai alapján is megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén az apja és mostoha anyja ellen fordulna, vagy újabb testi épség elleni bűncselekményt követne el, illetve ilyen cselekményt kísérelne meg abban az esetben is, ha gyermekvédelmi intézményben kerül elhelyezésre, ahol őrzése és folyamatos felügyelete alapellátásban nem biztosítható.

A lány ugyanis a javítóintézetbe befogadása óta többször is fenyegette verbálisan a növendék társait. Már a harmadik héten biztonsági elkülönítésére volt szükség ön- és közveszélyes magatartása miatt, azóta összesen 5 alkalommal került sor biztonsági elkülönítésére.

A bíróság a gyanúsítottat meghallgatta, az ügyészi indítványt megvizsgálta és azzal egyetértve elrendelte a gyanúsított letartóztatásának meghosszabbítását. A letartóztatás helyéül a bíróság továbbra is a Rákospalotai Javítóintézetet jelölte ki.

A döntés nem végleges, de végrehajtható.

Forrás: 24.hu
Bosszút áll a kormány az ellenzéki városokon!
Kormány új törvényjavaslata: Felügyeleti kontroll nélkül bujkálhatnak az oligarchák!
Felbomlott a NER 2-es számú álompárja: Válik Rogán Antal és felesége!
Orbán: magyart csak magyarral lehet pótolni (Kivéve az ukrán vendégmunkásokat...)
500 millió forint tartozást hagyott maga után a Fidesz Egerben!
Újabb 2,9 milliárd forint közpénzt tolnak propagandára!
Közpénzen italoztak: A bukott fideszesek milliós italszámlát hagytak maguk után!
Dől a lé: 104 milliárd Ft-nyi közpénzhez jutott Mészáros és a többi oligarcha!
Baranyi Krisztina: Egy ügyvédi iroda 6 éve nem számolt el a Ferencvárosnak 17 millió Ft-tal! (fotó)
Újabb bukás: Nem szavazta meg Várhelyi Olivért az EP külügyi Bizottsága!
Magyarország felügyelet alatt áll: Az Unió rajta tartja a szemét az Orbán-kormányon!
Míg itthon egy fél várost, addig Washingtonban egy összesen egy háztömböt zártak le Erdogan miatt!
Államtitkár: Soha nem látott mértékben újult meg a magyar egészségügy!
Nem dönthetnek többé az önkormányzatok arról, hogy mi épülhet a területükön, ha elfogadják Gulyás javaslatát!
Felkavaró videó: szakadékba zuhant és meghalt egy magyar kamionsofőr Szlovéniában!
Döntött a MOB: nem veszik el Borkai Zsolt életjáradékát!
Ultimátumot adtak a pedagógusok Orbánéknak!
Belgium miniszterelnöke megakadályozná, hogy Orbán visszaéljen az EU-s pénzekkel!
700 milliárdunkba került a kormány becstelensége!
Fideszes törvényjavaslat: kemény büntetéssel fékeznék meg a lázadozókat a Parlamentben!
Hatalmas uniós büntetést vállaltak be Orbánék, csak ne vizsgálják a projekteket!
880 milliós kerékpárút: Bontott betonra cserélték a jóval drágább sódert!
Tizenhárom számjegyű profitot termel a multi, de a kormánytól kapott még további 1,8 milliárdot!
Szijjártó Péter: Nincs rendszerszintű korrupció Magyarországon!
Kén- és foszfortartalmú gáz terjeng Mészáros Lőrinc erőművének telephelyéről Visontán!
Deficites Érd költségvetése Mészáros családi cégének milliárdos megbízásai miatt!
Bajban az ország: Nagyjából 700 milliárdot (!) fizetünk vissza a szabálytalan EU-s közbeszerzések miatt!
Rétvári Bence: Egyre kevesebb a nélkülöző idős ember Magyarországon!
Többen haltak meg kórházi fertőzésben, mint autóbalesetben!
Bencsik: Mészáros nem lop, csak nyer...
Bencsik: Mészáros nem lop, csak nyer...
Megint Pintér volt cége őrzi a Terror Házát, nem kevés pénzért!
Törvénysértően hagyta futni Farkas Flórián emberét a rendőrség!
Padlóra került Pócs János a megismételt jászberényi választás eredményétől!
Sz@rt legelő marhákhoz hasonlította a választópolgárokat a szekszárdi fideszes polgármester kabinetfőnöke!
A fideszes önkormányzat 22 hónap alatt 260 milliót költött ügyvédekre!
Hollik törvénymódosítása: A szülőket büntetné, ha nem tanul tovább 18 éves koráig vagy szerez szakmát a gyerekük!
Búcsúajándék: Azért egy stadiont még kapott a magyar államtól Borkai!
A 3 havi végkielégítésen kívül 7,3 milliós szabadságmegváltással távozik a fideszes polgármester!
Itt a válsz: Horn Gyula fia nekiment Kövér Lászlónak!
Bíróság elé állhat Kövér László!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
A kis gömböc: Bürokráciacsökkentés helyett 18 ezerrel többen dolgoznak az Orbán-kormánynak!
Beadta a lemondását Borkai Zsolt!
Több száz milliós csalás: Letartóztatták a volt magyar bírónőt!
Kell a parkoló, fairtást rendeznek a Normafán!
Rendőrség és Fidesz: a tüntetők tehetnek a budai káoszról!
Káosz Budapesten: de a TEK szerint türelmesen és megértően várták az emberek Erdogant!
Felháborító: Erdogan miatt hazamenni sem tudtak az emberek...
Magyar pénzből épül templom, iskola és képzési központ Jordániában!
Orbán Viktor: Az ellenzék diktatúrásdit játszik!
Karácsony Gergely: Elfogadhatatlan, hogy metrók ne közlekedjenek egy államfői látogatás miatt! Ilyen többet nem lesz!
Szíjjártó Péter megfenyegette a jászberényi lakosokat! (videó)
Titokban szentelték fel a Puskás Stadiont, méghozzá Fidesz-fun papok!
Orbán megfenyegette az Erdogant gúnyolókat!
Ez nem vicc: Felmerült a kormány részéről, hogy ne Budapest legyen a főváros!
Borkai kioktatta erkölcsből az ellenzéket: maguk itt nem csinálnak mást, mint kuplerájt!
Botrány a győri közgyűlésen: Videón, ahogy felfújt gumióvszerekkel dobálják meg a távozó Borkait!
Teljesen elesett Budapest közlekedése Erdogan miatt, totális a káosz!
Miközben Orbánnal egyeztet ma Erdogan, ismét lövik a törökök a kurdokat, több tucat áldozat!
Fordulat: Elege van Orbannak az ingyenélő kormányközeli rokonságból!
Hatalmas a baj a Takarékbanknál!
Kásler Miklós valójában nem ajándékot, hanem újabb költséget jelentő bérautókat adott a kórházaknak!
A Fidesz a saját képviselőjét lőtte lábon Szekszárdon!
30 %-os drágulás: 2,6 milliárd helyett 3,4 milliárd Ft-ért a NER-kedvenc építőcégek a Gyermekek Házát!
Kiverte a biztosítékot Tarlós 7,5 milliós extra végkielégítése!
Orbánt is magával ránthatja Borkai!
21 millió Ft-ot kapott Lezsák alapítványa Káslertől!
Polt Péter: Magyarországon a bűnözés visszaszorulóban van!
Magyarország nyeri az összes tagállam közül a legtöbbet az EU-tagsággal!
Üzenet Borkainak: Megpróbálod eltüntetni a lopásaid nyomait...
Rendkívüli: Borkai lemondott!
14,4 millárdos tartozással adta át Miskolcot a fideszes Kriza Ákos az új városvezetésnek!
Szólt, hogy a NAV-osok dézsmálják a bűnjelraktárt, őt rúgták ki!
Elindult a Borkai Zsolt elleni nyomozás!
Nekik egy állat élete sem számít: Ismét leszavazták a fideszesek az állatkínzók elleni szigorúbb fellépést!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
impresszum