THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
Huszadik alkalommal is kiállt a Fidesz a kommunista ügynökök mellett!
A p.rnóiparban dolgozhatott a kormány legújabb kampányarca!
Huszadik alkalommal is kiállt a Fidesz a kommunista ügynökök mellett!
Újabb mérföldkőhöz ért a NER, kedden

huszadik alkalommal mondtak nemet a kormánypárti politikusok az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételére, valamint az állampárti vezetők és a diktatúra állambiztonsága hivatásos állományának egyes közhivatalok viseléséből való kizárására.
Azaz, 57 igen, 117 nem és 1 tartózkodás mellett a parlament kormánypárti többsége ismét kiállt a kommunista ügynökök, illetve a rendszerváltás befejezésének elodázása mellett.

Az ellenzék egységes volt, és mindössze két kormánypárti politikus mondott igent az LMP-s javaslatra, Bencsik János és Witzmann Mihály (mindkettő Fidesz), míg Ritter Imre (Fidesszel szavazó nemzetiségi képviselő) tartózkodott.

A szavazás után Keresztes László Lóránt (frakcióvezető, LMP) beterjesztőt kérdeztük
Legalább vigasztalja az a tudat, hogy az ilyen ügymenet után nem lesz majd szankció Kövér Lászlótól: csendes vita, nyugodt szavazás, tiszte munka.

Erre nehéz mit mondani... Csendes volt a vita, mert nem szólalt fel egyetlen fideszes sem, de nyugodtnak semmiféleképpen sem lehet nevezni. Tegnap ott volt kb. 10 kormánypárti politikus, mindegyik lesütötte a szemét, a telefonjukat, vagy a laptopjukat nézték.

Mondtam nekik, hogy remélem, néhányukban van szégyenérzet. Az egyik mintha bólogatott is volna.

Egészen gyalázatos volt a helyzet.

Legalább az egyik felállt volna a fideszesek közül, és megmagyarázta volna a bizonyítványt, vagy azt, hogy miért hülyeség, amit benyújtottunk, de csak sunnyogtak.

Az ellenzék, talán a DK-t kivéve, egységesen mondták, hogy erre szükség van. Szilágyi képviselő úr (Szilágyi György/Jobbik - a szerk.) felszólalása nagyon tetszett, hogy márpedig eljön az az idő, amikor olyan összeállítású parlament lesz, amelyik ezt a feladatot meg fogja oldani. Addig pedig, hogy ha kell, még 10-szer, vagy 15-ször be fogjuk ezt nyújtani, mert addig nincs befejezve a rendszerváltás, amíg a múltat nem ismertük meg.

Bősz Anett a vitában felvetette, hogy esetleg azt várják ki, amíg az utolsó ügynök is a sírba száll.

Szerintem egészen elképesztő szembenézés lesz a magyar társadalom számára, hogy az egykori állambiztonság hogyan hálózta be a rendszerváltást, a rendszerváltó pártokat, vagy épp azóta alakultakat. Szerintem mindenkinek sokkoló lesz. De ezek a személyek, akik érintettek, egyáltalán nem olyan idősek, nagyon-nagyon sokára élünk csak meg olyan időszakot, amikor már nem lesznek ügynökmúlttal terhelt személyek a közéletben.

Ehhez kormányváltás kell?

Azt gondolom, igen. A Fidesznek elemei érdeke, hogy rejtegesse ezt a múltat, azonnal kiderülne, hogy ők a leginkább érintettek, és nyomokban sem tartalmaznak olyan ideológiai, eszmei elemeket, amelyekre a retorikájuk épül. Ők kézzel-lábbal fognak tiltakozni az ügynök listák megismerése ellen.

A vita tetszhetett Kövér Lászlónak, még ha a témája nem is

Hétfőn tárgyalta a parlament az LMP beadványát, Keresztes László Lóránt beterjesztőként erre a "gyalázatos mulasztásra" hívta fel a kormánypártok figyelmét, ami ha nincs megnyugtatóan lerendezve, nem mondhatjuk azt, hogy a rendszerváltás befejeződött.

Emlékeztetett arra is, hogy Schiffer András, a párt korábbi frakcióvezetője azután nyújtotta be első alkalommal a kommunista múlt tisztázására irányuló LMP-s javaslatot 2010-ben, hogy a fideszes ígérete ellenére ez elmaradt a kormányváltás után.

Keresztes László Lóránt arra is megpróbálta felhívni a figyelmet, hogy az azóta eltelt időszakban a kormánypártok részéről egyetlen egy önálló javaslat sem érkezett, de még csak arra sem voltak hajlandóak, hogy a plenáris ülés előtt vitázzanak arról. "Legyenek bátrak" - kérte a kormánypárti oldalt.

A jobbikos Szilágyi György leszögezte,

a Jobbik huszadszorra fogja ezt a javaslatot támogatni, míg a kormánypártok huszadik alkalommal nem fognak az áldozatok oldalára állni.

Hangsúlyozta, szerinte joga van tudnia a családoknak, hogy ki volt az, aki tönkre tette az életüket, ki miatt került a gyermekük esetleg börtönbe.

Azért nem támogatják a kommunista múlt feltárását, mert a legtöbb érintett az Önök köreiben van, a legtöbb volt kommunista az önök soraiban van - fordult a csendben ülő néhány fős kormánypárti csoporthoz, majd hozzátette:

de ezt csak halogathatják, el fog jönni az idő, amikor a parlamenti összetétel ezt már nem tudja megakadályozni.

Az LMP-s Csárdi Antal szintén a folytonosságról beszélt, amikor megállapította, a Fidesz politikája tökéletes folytatása a szocialisták politikájának, csak azóta bejöttek olyan témák, mint a gazdaság, és jobb a megfigyelés technikai háttere.

Majd tartott egy gyors kormányoldali névsorolvasását:

Kövér László, Járai Zsigmond, Matolcsy György, Martonyi János, Pintér Sándor, Schmitt Pál, Hoffmann Rózsa, Mikola István, Fónagy János, Turi-Kovács Béla, Harrach Péter - ők mind-mind MSZMP-tagok voltak.

Mesterházy Attila (MSZP) közölte, ez lesz a huszadik alkalom, hogy támogatja ezt a javaslatot. Szerinte is le kell zárni a múlt megismerését, de csak a teljes nyilvánosság erejével lehet ezt megtenni, hogy ne lehessen szemezgetni a névsorból.

A liberális Bősz Anett szintén a támogatásáról biztosította az előterjesztőt, felszólalásában a német egyesülést hozta fel, ahol szintén nem volt fájdalommentes az ügynökök kilétének a megismerése. Ahhoz, hogy tiszta lapot indítsunk, nem várhatjuk meg, hogy az utolsó ügynököket is eltemessük.

Mivel kormánypárti politikus nem szólalt meg (mondom, ilyen egy Kövér-kompatibilis vita - a szerk.), ezért zárszóként Keresztes László Lóránt még megpróbálkozott azzal, hogy reményét fejezte ki, a kormánypárti politikusokban megvan a szégyenérzet, hogy a telefonjukat és a laptopjukat nyomogatták az elmúlt percekben.

Forrás: Alfahír
Nem nyertek a fideszesek Dunaújvárosban, így aztán úgy döntöttek, hogy nem is dolgoznak!
5 milliárd 770 millió Ft-ot költ a kormány a sokat vitatott atlétikai stadionra!
Orbán Viktor: Magyarország klímabajnok!
Vác nem akarja az ötmilliárdos sportcsarnokot, a pénzt inkább iskolákra és orvosi rendelőkre költené!
Egyre több a szifiliszes Magyarországon, évente 600 új esetet regisztrálnak!
Szijjártó: Hülyeség, hogy el akarjuk hagyni az Európai Uniót!
Lajoskomáromban háború helyett összefogtak az emberek!
Ingyen kap irodát a Türk Tanács budapesti irodája, de még az alkalmazottakat is mi fizetjük!
Engedély nélkül működtetett szállodát Terézvárosban a fideszes Becsó Zsolt cége!
Eszetlen pazarlás folyt a VII.kerületben, 100 ezer Ft-os órabérért alkalmaztak ügyvédeket!
A csehek az utcán követelik hogy a kormányfő fizesse vissza az elcsalt uniós támogatásokat! (videó)
28 millió Ft-ot vert el Mészáros Lőrinc szállodájában a Fidesz!
Korlátok nélkül költhetik a sportszervezetek a közpénzt!
Luxemburgi külügyminiszter: A magyar kormány lábbal tapos az uniós szabályokon!
Ha egy ember emiatt meghal vagy súlyos beteg lesz, akkor azért a kormány és a Fidesz lesz a felelős! (videó)
Szijjártó pénteken Moszkvában tárgyal az új magyar űrhajósról!
Schilling Árpád: Orbán hadsereget épít és háborúzik. Aki ennek az ellenkezőjét hiszi, az hülye vagy fideszes!

A bíróság szerint nem perelhető Kövér László az újságírók parlamenti korlátozásáért!
Méregdrága sportcsarnokot épít Mészáros a XVII. kerületben, még a felcsúti Pancho Arénánál is többe kerül!
Íme a 17 millió Ft-ból kialakított parkoló Szentendrén!
Húsevő baktérium fertőz a bázakerettyei szociális otthonban, de eltitkolják és influenzajárványként kezelik!
Lemaradt a nemzeti tőke, továbbra is a külföldi cégektől függünk!
Nyomoz a rendőrség Borkai fiának az ügyében!
Új törvény: Több százezer embert érhet nagyon drága meglepetés az orvosnál!
A parlament jóváhagyta a nagy felháborodást kiváltó kulturális törvényt!.
Mostantól 10 évig az adófizetők viselik a NER-nagyvállalatok kockázatát!
60 milliárddal tolták meg Paks II-t, hitelestül kifizették az oroszokat!
Mészáros Lőrinc: 10 éve mi magunk is nagyon sokat dolgozunk azon, hogy a magyar futball fejlődjön!
Kiváló üzlet: Matolcsy-féle MNB kétszer vette meg a Mátyás-templommal szemben álló épületet, másodszorra már piaci áron!
Bravó, államtitkár úr! Világhír lett Kovács Zoltán brüsszeli ámokfutásából!
Ha a parlament elfogadja ezt a mai napon, 700 ezer ember kerülhet nehéz helyzetbe!
Jeruzsálemi keresztény múzeum bővítésére ad 66 milliót a kormány!
54 milliárdért vesz autókat a Porsche Hungáriától az állam!
A 3 millió forintos fizetések világából tényleg nem látszik a magyar valóság!
Bajban a miniszterelnök: Már több mint 50 ezren írták alá a dokumentumot, amibe belebukhat Orbán!
Januártól 3 milliót keres Áder!
Pécs új ellenzéki polgármestere minden önkormányzati céget átvilágít!
Megelégelték Brüsszelben Kovács Zoltán sorosozását, ki akarták zavarni a teremből!
Brutálisan drágult a sertéshús, a zöldségek és a cukor!
Már 10-20 % esélyt adnak rá, hogy Orbán 3 éven belül kilépteti Magyarországot az EU-ból!
Összesen 100 ezer közmunkás munkája szűnhet meg!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
Így megy ez: Kértek 170 milliárdot a magyar focira, négyszer annyit adott a kormány!
Orbán is érintett lehet a Trump körüli botrányban!
A p.rnóiparban dolgozhatott a kormány legújabb kampányarca!
Kúria: Németh Szilárd hazugságokkal vádolta Dr. Majtényi Lászlóékat!
Kövér házelnök közösség elleni uszításért feljelentve!
Kirúgták az egyetemei tanárt, mert beszólt a Fidesz üdvöskéjére a facebookon!
Orbánék már a könyvkiadást is állami ellenőrzés alá akarják vonni!
Elsöprő népharag: Hatalmas kormányellenes tüntetés szerveződik!
A Fidesz egy módosítással saját maga szabná meg az ellenzéki pártok struktúráját!
Újabb csúcs: egyre több magyar nyugdíjas nyomorog!
Eljárást indított a Médiatanács, mert az állami tévé bemondója nem tartotta magában a véleményét Hadházyról!
Aljas házszabálymódosítás mutatta meg, mennyire fél a Fidesz az ellenzéki összefogástól!
Nem zavarja a közvagyonért felelős minisztert, hogy az államot milliárdokkal károsító cégháló működött a lakásában!
100 milliós balatoni luxusnyaraló van Kocsis Máté feleségének a nevén!
Bíróság: Most már el kell árulnia a kormánynak, mire mentek a felcsúti tao-milliárdok!
Hatalmas öngól: Elképesztőt nyilatkozott a 22 éves államtitkár!
Hihetetlen érveléssel hagyta jóvá a Kormányhivatal Orbán török haverjának, hogy lebontsa a Közvágóhíd épületeit!
Egyik napról a másikra egy szétvert iskola felújítása is leállt a fideszes letartóztatások miatt!
2107 milliárd Ft-ért nyertek el állami megbízásokat 9 év alatt Mészáros és Szíjj László cégei!
Csepeli: Ha megbukhattak Miskolcon, Szentendrén, Érden, meg fognak bukni Magyarországon is!
Az egekig magasztalja a nyugati sajtó Fischer Iván fesztiválzenekarát, amely itthon programokat mond le a pénzhiány miatt!
Kilencmilliárdot osztogatott el az Orbán-kormány a világ üldözött keresztényeinek!
Jogerős: Pert nyertek Kásler ellen, ki kell adni, hogy mire mentek a felcsúti tao-milliárdok!
Orbán felesége: Kincs van a birtokában annak, akinek földje van!
Januártól már napidíj, szolgálati autó és titkár is jár Áder János feleségének és gyerekénenk is!
Több órára lerohadt a vonat az 5 centis hóban, inkább elindultak az utasok gyalog!
Kósa kiborult, kivonulással fenyegetett, szétesett, majd rájött, hogy élő műsorban szerepel!
"Orbán megsértődött mert azt mondtam, hogy el fog kárhozni!"
Átírják a törvényt, hogy Rácz Zsófiából diploma nélkül is helyettes államtitkár lehessen!
Letartóztatták a fideszes politikust, Boldog táskás emberét!
Rétvári Bence: A szegény családok gazdagodtak az idén a legtöbbet!
Megszerezték azt a levelet, amivel Orbán megpróbálta megmenteni Gruevszkit a börtöntől!
Épül a diktatúra: a Fidesz egyetlen ellenzéki tagot sem engedett be a sajtót ellenőrző Médiatanácsba!
Magyarország 2019: 2 és fél éve nincs gyanúsítottja a letelepedési kötvényekkel kereskedő iroda kirablásának!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
impresszum