THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
Már alagutat is ástak a migránsok Ásotthalomnál, persze a határőrizet mellett!
Már nem Farkas Flórián az Országos Roma Önkormányzat elnöke, üdvrivalgás tört ki az ülésen!
Már alagutat is ástak a migránsok Ásotthalomnál, persze a határőrizet mellett!
A honi közvélemény csütörtökön kapta a megrázó hírt: Gulyás Gergely miniszter a kormányinfón bejelentette, két alagutat is találtak a déli határszakaszon: az egyik Ásotthalom közelében 34 méter hosszú és hat méter mély, a másik 21 méteres Bács-Kiskun megyében. A határőrök mindkettőt lezárták.

Kérem szépen! Nem kapok levegőt a döbbenettől. Ásotthalom környékén és egy ugrásra onnan, a szomszéd megyében méretes vakondok szegődtek az illegális migránsok szolgálatába, és elképesztő ügyességgel, suttyomban, igen méretes alagutakat fúrtak – feltehetően a nagy műgonddal és még nagyobb közköltséggel megépített kerítés alatt. Más módot az alagutak létrejöttére nem tudok elképzelni. Ugyanis derék rendőreink rendszeresen járőröznek a kerítés teljes vonalán, éjjel-nappal fürkészik az illegális, kerítésszaggató bevándorlókat, akik – amint a kormányinfón ezt is megtudtuk – az idén is ezrével kísérelték meg titokban átlépni jól védett határainkat. Ám figyelmes rendőreink éberségét nem játszhatták ki, természetesen fennakadtak a szűrőrendszeren.

Akkor ugyan magyarázza meg Ásotthalom község, s Bács-Kiskun megye déli falvainak rettegő népe előtt valaki illetékes: hogy‘ az ördögbe történhetett meg, hogy a szoros határőrizet mellett, valakik képesek voltak terjedelmes alagutakat fúrni, s azokat működtetni – ki tudja, mikor, hogyan, mivel, meddig? És hányan bújtak át hazánkba illegális bevándorlók törvényszegő módon? A tetteseket elcsípték, vagy azok éppen most pökik a tenyerüket, hogy valamely másik, kevés figyelmet élvező határszakaszon teljesítsék a gonosz embercsempészek megbízását, s új alagutat fúrjanak csákánnyal és lapátokkal, netán metróalagút-építő kézi fúrópajzzsal?

Az egész história olyan elképesztő és érthetetlen, már-már azt írom: hihetetlen. A közvélemény csak a végeredményről értesült, semmi egyébről nem tud semmit. Pedig van itt még néhány milliárd forintos kérdés!

Forrás: Hírklikk
A 3 millió forintos fizetések világából tényleg nem látszik a magyar valóság!
Bajban a miniszterelnök: Már több mint 50 ezren írták alá a dokumentumot, amibe belebukhat Orbán!
Januártól 3 milliót keres Áder!
Pécs új ellenzéki polgármestere minden önkormányzati céget átvilágít!
Megelégelték Brüsszelben Kovács Zoltán sorosozását, ki akarták zavarni a teremből!
Brutálisan drágult a sertéshús, a zöldségek és a cukor!
Már 10-20 % esélyt adnak rá, hogy Orbán 3 éven belül kilépteti Magyarországot az EU-ból!
Összesen 100 ezer közmunkás munkája szűnhet meg!
Beolvastak a fideszeseknek: Addig maradhatnak hatalmon, amíg képesek összeugrasztani a magyar embereket!
Elhallgattatnák az ellenzéket: Megszavazták Orbánék a szájzártörvényt!
Szabó Tímea: Vannak, akik nem Mészáros kiadatlan verseit, vagy Németh Szilárd megzenésített pacalreceptjeit szeretnék a színházakban hallgatni!
Már be is nyújtották a színházak finanszírozását átalakító törvényjavaslatot!
Magyarország 2019: Van, ahol 70-hez közeliek dolgoznak az utcákon!
Így megy ez: Kértek 170 milliárdot a magyar focira, négyszer annyit adott a kormány!
Orbán is érintett lehet a Trump körüli botrányban!
A p.rnóiparban dolgozhatott a kormány legújabb kampányarca!
Kúria: Németh Szilárd hazugságokkal vádolta Dr. Majtényi Lászlóékat!
Kövér házelnök közösség elleni uszításért feljelentve!
Kirúgták az egyetemei tanárt, mert beszólt a Fidesz üdvöskéjére a facebookon!
Orbánék már a könyvkiadást is állami ellenőrzés alá akarják vonni!
Elsöprő népharag: Hatalmas kormányellenes tüntetés szerveződik!
A Fidesz egy módosítással saját maga szabná meg az ellenzéki pártok struktúráját!
Újabb csúcs: egyre több magyar nyugdíjas nyomorog!
Eljárást indított a Médiatanács, mert az állami tévé bemondója nem tartotta magában a véleményét Hadházyról!
Aljas házszabálymódosítás mutatta meg, mennyire fél a Fidesz az ellenzéki összefogástól!
Nem zavarja a közvagyonért felelős minisztert, hogy az államot milliárdokkal károsító cégháló működött a lakásában!
100 milliós balatoni luxusnyaraló van Kocsis Máté feleségének a nevén!
Bíróság: Most már el kell árulnia a kormánynak, mire mentek a felcsúti tao-milliárdok!
Hatalmas öngól: Elképesztőt nyilatkozott a 22 éves államtitkár!
Hihetetlen érveléssel hagyta jóvá a Kormányhivatal Orbán török haverjának, hogy lebontsa a Közvágóhíd épületeit!
Egyik napról a másikra egy szétvert iskola felújítása is leállt a fideszes letartóztatások miatt!
2107 milliárd Ft-ért nyertek el állami megbízásokat 9 év alatt Mészáros és Szíjj László cégei!
Csepeli: Ha megbukhattak Miskolcon, Szentendrén, Érden, meg fognak bukni Magyarországon is!
Az egekig magasztalja a nyugati sajtó Fischer Iván fesztiválzenekarát, amely itthon programokat mond le a pénzhiány miatt!
Kilencmilliárdot osztogatott el az Orbán-kormány a világ üldözött keresztényeinek!
Jogerős: Pert nyertek Kásler ellen, ki kell adni, hogy mire mentek a felcsúti tao-milliárdok!
Orbán felesége: Kincs van a birtokában annak, akinek földje van!
Januártól már napidíj, szolgálati autó és titkár is jár Áder János feleségének és gyerekénenk is!
Több órára lerohadt a vonat az 5 centis hóban, inkább elindultak az utasok gyalog!
Kósa kiborult, kivonulással fenyegetett, szétesett, majd rájött, hogy élő műsorban szerepel!
"Orbán megsértődött mert azt mondtam, hogy el fog kárhozni!"

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
Magyarország 2019: 2 és fél éve nincs gyanúsítottja a letelepedési kötvényekkel kereskedő iroda kirablásának!
Gumikesztyűt, lázmérőt, vécédeszkát, mosószert kér karácsonyra a Szent János Kórház!
Már nem Farkas Flórián az Országos Roma Önkormányzat elnöke, üdvrivalgás tört ki az ülésen!
Az állam igyekezhet megmenteni Mészáros magánvagyonát, adófizetői pénzből!
415 milliós ráfizetéssel teszi helyre Rogán egy telekeladását az V. kerületi önkormányzat!
Körözi a rendőrség az Orbán-kormány miniszterének ex-férjét, a 2017-es vizes vb-t rendező cég gazdasági vezetőjét!
Németh Szilárd: A 2015-öshöz hasonló a migrációs helyzet!
A Fidesz elintézte: 2028-ig csak kormánypárti jelöltek fognak ülni a Médiatanácsban!
Gulyás javaslatára januártól hatalmas fizetésemeléssel tömik ki az állami csúcsvezetők zsebét!
Erre van pénz: Megszavazta a Fidesz, jövőre 85 milliárd Ft-ot kap az Orbán-kormány szócsöveként működő MTVA!
Előre nem egyeztetett kérdést tett fel Orbánnak, visszarendeli brüsszeli tudósítóját az MTI!
Az Év Egészséghőse lett a kórházi ágyakat és klímákat beszerző Orosvári Zsolt!
Szijjártó: 10 milliárdot költünk a következő magyar űrhajósra!
Eltörölte a kormányhivatal a védett balatoni erdő kiirtása miatt kiszabott pénzbüntetést!
Kritikus posztot írt a fideszes képviselőről, kirúgták az ápolónőt!
Matolcsy: Meg kell reformálni az Uniót, az eurózónát, és magát az eurót is!
Totális összeomlás szélén áll a magyar egészségügy!
Magyar segélyhitelből épül kórház Kenyában!
Kormányközeli cégeket hízlalnak a folyamatosan dráguló állami gigaberuházások!
Hűtlen kezelés miatt nyomoznak Érd és térsége csatornaberuházása ügyében!
Idén is a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak juthat a legtöbb közpénz!
Másra van, de Magyarország legrégebbi csónakházának a megmentésére nincs pénz!
Fantomcégeknek fizetett ki milliókat Ferencváros leváltott fideszes vezetése!
Jogerősen veszített a 24.hu-val szemben Bayer Zsolt!
Ma minden eddiginél mélyebbre süllyedt a forint!
Greenpeace: szennyvíz folyik a Mátrai Erőmű területéről induló Bene-patakba!
Tüntetés: Szombaton az Országház elé vonulnak a pedagógusok!
3 havi tb-tartozás után elvennék az ingyenes ellátást!
Két és félszeresére nőtt a Magyarországon dolgozó ukránok száma egyetlen év alatt!
Az OTP adatfeldolgozójaként is dolgozik Borkai Zsolt ügyvédje!
Szijjártó: Magyarország 2024-ben űrhajóst kíván küldeni az űrbe!
64 milliárddal tartoznak a kórházak, levelet írtak Orbánnak a beszállítók!
Sokmilliárdos veszteség hullik az állam nyakába, ha megveszi Mészároséktól a Mátrai Erőművet!
Visszaélt a kormánysajtó Demeter Márta elhunyt édesanyjának adataival!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
impresszum