THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
Durva szám: 19 kamupárt úszta meg a törvényi elszámoltatást!
Arról győzködik a fideszesek a gyöngyöspatai romákat, hogy mire költsék a kártérítést, ami Orbán szerint nem is járna!
Durva szám: 19 kamupárt úszta meg a törvényi elszámoltatást!
Új rekordot állított fel egy választópolgár, akinek az adataival 19 kamupárt élt vissza a 2018-as választásokon. Minden körülmény visszaélésre utal legalábbis, de rendőrség most lezárta a nyomozást. A nyomozók ugyanis arra jutottak, hogy az aláírásgyűjtök tudata minden bizonnyal "nem fogta át, hogy csalnak".

Azt mondták, én nyertem az aláírásversenyt

– mesélte rendőrségi meghallgatásáról az Indexnek Topits Judit, az a pócsmegyeri választópolgár, akinek az aláírásával 19 párt jelöltjei éltek vissza 2018 tavaszán, az országgyűlési választási kampányban. A nő, aki biztosan tudta, hogy nem írt alá egyetlen kamupártnak nevezhető szervezetnek sem, nem nyugodott bele ebbe: feljelentést tett. Másfél év után kiderült, hiába.

A nő választási eljárásos kalandja úgy kezdődőtt, hogy miután egymást érték a hírek a visszaélésekről, Topits Judit 2018. március 28-án adatigénylést nyújtott be a Pest megyei 3. egyéni választókerület választási irodájához azzal a kérdéssel: hány aláíróíven szerepel az aláírása és az adatai. Április 3-án kapta meg Gerendás Gábor szentendrei jegyzőtől a választ:

21-en.

Pedig Topits Judit nem ajánlott ennyi embert, csak két jelöltnek írt alá: Spät Juditnak (Együtt) és Abonyi Gézának (független), utóbbinak minden egyes adatát kézzel vitte fel az ívre, Spät ívén pedig személyesen szignózott, az adatait diktálta.

Akiknek viszont biztosan nem írta alá semmiféle aláíróívét:

Holek Katalin, Összefogás Párt
Szabó Zoltán Károly, Iránytű Párt
Szolnyik Andrea, Hátrányos Helyzetűek Pártja
Waszlavik Miklós György, Kell az összefogás Párt
Tóth Mária, Oxigén Párt
Borsosné Bayer Krisztina, Haza Mindenkié Párt
Gürtlerné Fodor Krisztina, Elégedett Magyarországért Mozgalom
Duka Renáta Regina, Szegényekért Párt
Szécsi Magdolna, Magyarországi Cigánypárt
Mellákné Tóth Éva, Sportos és Egészséges Magyarországért Párt
Farkas Éva, Elégedetlenek Pártja
Floriska Zoltán, Hajrá Magyarország! Párt
Erdős Csaba, Haladó Magyarországért Párt
Felián István, Közös Nevező, 2018
Dima Beáta, Rend és Elszámoltatás Párt
Pásztor Dániel, NET Párt
Bossányi Lajos Istvánné, Magyarországon Élő Dolgozó és Tanuló Emberek Pártja
Stollár Károly, Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt
Kiss Balázs, Értünk Értetek - A Hiteles Párt

Feljelentésében mindezeket el is mondta, az elmúlt bő másfél évben pedig minden módon igyekezett segíteni a rendőrség munkáját: részt vett tanúkénti kihallgatásán, adott írásmintát, cserébe a hatóság rendszeresen tájékoztatta őt arról, hol tart az eljárás: azaz hol nem tart.

Először néhány érintett pártot kivontak az eljárásból, aztán az a megmaradó pártok, jelöltjeik, vezető tisztségviselőik, aláírásgyűjtőik megkeresése zajlott, majd áttették az ügyet a Szentendrei Rendőrkapitánysághoz, végül pedig január 2-án onnan érkezett a határozat: megszüntetik az eljárást.

Az Index által megismert dokumentum részletesen beszámol a nyomozás eljárási eseményeiről, például arról, miként vonták össze egyetlen ügybe a több feljelentő, így Topits mellett például Tényi István egészen más típusú, sajtóhíreken alapuló bejelentését a Pest megye 3-as számú egyéni választókerületét érintő, a választási kampánnyal, és elsősorban az aláírásgyűjtéssel, az ívekkel való visszaéléses nyomozásba. Most tehát ezt egyben zárta le a rendőrség, a vonatkozó választókerület ajánlóíves csalásait következmények nélkül hagyva.

A rendőrségi határozatból kiderül, hogy némely érintett párt aláírásgyűjtőit, akiknek az ívein a hamis aláírások szerepeltek, gyanúsítottként hallgatták. Egy részük viszont nem kívánt vallomást tenni – ennek pedig különösebb következménye nem lett.

Volt, ahol az érintett pártok vezetőjét, azaz a felvett állami kampánytámogatások felelősét, vagy éppen az aláírásgyűjtő ívet átvevő, azért jogi felelősséggel tartozó személyt nem azonosították gyanúsítottként, és elfogadták az érvelést, hogy nem lehetett tudni, kinek adták át az íveket a konkrét gyűjtéshez.

Más esetben, ahol a konkrét aláírásgyűjtő beazonosítható volt, írásmintát vettek, éppen úgy, mint a feljelentőktől, akiknek az adataival visszaéltek. Persze a rendőrök megkeresték valamennyi érintett pártot, amelyek ajánlóívein hamis aláírás szerepelt, de a Szentendrén hagyott 16 pártból (3 esetében Budapesten a külön eljárás még folyik) a legtöbb esetben az aláírásgyűjtő személy „nem került beazonosításra", sőt: a megkeresésekre érdemi válasz sem érkezett.

A felkért írásszakértő eközben megállapította, hogy a kérdéses ajánlóíveken szereplő hamis aláírás nem az ügyben szereplő gyanúsítottaktól származik, azaz nem azoktól a kevesektől, akik papír szerint gyűjtötték egyes kamupártoknak az aláírásokat.

Mindezek alapján végül a hatóság arra az előzmények ismeretében meghökkentő végkövetkeztetésre jutott, hogy

a rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy az ajánlóíveken szereplő hamis aláírások nem az ügyben szereplő gyanúsítottaktól származnak, valamint az eljárás során nem sikerült olyan adatot beszerezni, amely azt bizonyítaná, hogy a gyanúsított személyek tudata ténylegesen átfogta, hogy valótlan aláírásokat is tartalmazó aláírásgyűjtő íveket használnak fel, így az eljárás megszüntetésének van helye.

A határozat tartalmát Topits Judit egy nyilvános Facebook-bejegyzésben úgy kommentálta, „minden világos: a gyanúsítottak nem kívántak vallomást tenni és a kamupártoktól érdemi válasz nem érkezett, így nem bizonyított, hogy a gyanúsított személyek tudata ténylegesen átfogta, hogy összecsaltak egy csomó kamu aláírást. Szerintem Mikszáth Kálmán, Jaroslav Hasek és Franz Kafka sírva könyörög a receptért". Az Index kérdésére azt mondta, egyelőre nem biztos benne, hogy panasszal él, hogy van-e bármi értelme tovább vinni ezt az ügyet.

Egyelőre úgy tűnik, nincs, holott az érintett kamujelöltek beazonosíthatóak, mindegyikük személyes jogi felelősséggel kellett, hogy bírjon a saját ajánlóíveiért, ahogy az ominózus pártok vezetői is. Topits Judit lapunknak azt is elmondta: nem írt alá ezeknek az embereknek semmit, de ezek a pártok sem keresték meg, sem személyesen, sem e-mailben, semmilyen formában – sem korábban, sem a tavalyi választáson.

Ugyanakkor az érintett választópolgár a tanúkihallgatásán megismert, személyes adatait tartalmazó ajánlóívek alapján levont egy lényeges következtetést, amelyet a rendőrséggel is megosztott. Egyrészt az ajánlóíveken néhány, vele egy településen élő adatait ismerte fel az övéivel együtt, köztük egy olyan személyét is, aki 2016 óta nem ott él. Másrészt egy Topits Judittal egy háztartásban élő személy is, aki ugyanazt a két jelöltet támogatta és ugyanakkor írta alá az ajánlóíveket, leellenőriztette az ajánlásait a jegyzőnél, és az ő esetében nem volt kamupártos eltérés. Mindebből arra következtetett, hogy

a tömeges ajánlóív-másolás alapját képező lista, illetve névjegyzék 2016 előtti lehetett.

Mindezt azonban, mint a határozatból kitűnik, a rendőrség figyelmen kívül hagyta, és a Pest megye 3. választókerületét érintő valamennyi feljelentés ügyében lezárta a nyomozást, eredmény nélkül.

Ráadásul ez a rendőrségi eljárás országos tendenciának tűnik. Tavaly éppen az Index számolt be arról, hogy felfüggesztette a nyomozást a terézvárosi választási csalási ügyben a BRFK, habár a rendőrség számára is egyértelműen csaltak az ajánlóívekkel. A 341 aláírásos ügyként elhíresült 2018-as botrányban ugyanilyen tömeges választási visszaélés történhetett Budapest 5. számú választókerületében (a VI és VII. kerületet foglalja magában). Ott még a kampányban a későbbi győztes, DK-s Oláh Lajos választási bizottsági delegáltja bukkant rá, hogy feltűnően sok ajánlás egyezett a fideszes Bajkai István, illetve a Lévai Katalin-féle Lendülettel párt jelöltjének, Bagyó Hildának ajánlóívein.

Előtte ráadásul pont ugyanilyen egyezéseket találtak Zuglóban – és ott is éppen a Fidesz és a Lendülettel ajánlóívein. A terézvárosi esetben is volt tanúkihallgatás, valamint gyanúsítottakat, aláírásgyűjtő pártaktivistákat is meghallgattak, majd pedig a rendőrség megállapította az ügyben, hogy jogellenesen töltötték ki az íveket, ám

a nyomozás során személyi és tárgyi bizonyítékokat felkutatni, melyek alapján a tényleges elkövető kiléte megállapítást nyerne, nem volt lehetséges.

Ezért a rendőrség abban az ügyben felfüggesztette a nyomozást, ott ugyanakkor legalább az hozzátéve, hogy amennyiben az elévülési határidőn belül az elkövető kiléte kiderül, újra folyamatba helyezik az eljárást. És úgy tűnik, eredetileg ezt szánták egyenválasznak, hiszen tavaly azt is megírtuk, a BRFK után a Székesfehérvári Rendőrkapitányság is széttárta kezét: habár a csalás a Fejér megyei 2-es választókörzetben a nyomozás során beigazolódott, mégis felfüggesztik az eljárást, mondván, az elkövető kiléte a nyomozás során nem derült ki.

De mégis miért fontos ez?

A parlamenti választáson valaki úgy lehet jelölt, ha összegyűjt a választókerületben 500 ajánlást – a választónak az adatai feltüntetése mellett alá is kell írnia az ajánlóívet. A jelenlegi törvény szerint egy választó akárhány jelöltet ajánlhat, de mindenkinek külön alá kell írnia az ajánlást. A kamupártok azok az országgyűlési választások előtt alapított pártok, amelyek kizárólag a kampánytámogatás elnyerésének céljából indulnak. A választáson az országos listaállításhoz legalább 27 körzetben kellett egyéni jelöltet állítani, az egyéni jelöltséghez pedig egy választókerületben 500 választó ajánlása és aláírása kellett. A jelölt és az országos listát állító pártok jelentős összegű kampánytámogatást kapnak a költségvetésből.

Olyannyira nagyot, hogy mára az is egyértelmű: szervezett bűnözés épült erre. Ám a magyar állam képviseletében nemcsak a rendőrség nem találta az elkövetőket, de a pénz nyomát is bottal üthetik az illetékesek. A 2018-as választás utáni állapot szerint:

a NAV-nak 2,5 milliárd forintot kellene behajtania 13 olyan kamupárton, amelyek nem értek el 1 százalékos eredményt az országgyűlési választáson, emiatt pedig kötelesek lennének visszafizetni az állami támogatásukat.

Azt a közpénzt, amivel sosem számoltak el, hiszen a Magyar Államkincstár 5,4 millió forintot kér azért, megtudjuk, mire használták fel az államtól kapott százmilliós kampánytámogatásukat a nyilvánvalóan csak a törvénytelen pénzszerzésre utazó kamupártok.

Közismert az is, hogy a kamupártok úgy nyitották meg az állami pénzcsapot, hogy segítőik egy-egy ajánlóívről átmásolgatták egy csomó ember adatait és az aláírását is a többire. Ez az eljárás nem tükrözi a választó valódi akaratát – ráadásul magánokirat hamisítása történik. A kamupártok ilyen másolós módszerrel állították a jelöltek százait, ezreit – egyikük részletesen elmesélte az Indexnek, mi volt az „írók feladata” –, és láthatóan könnyen megúszhatják a felelősségre vonást.

Forrás: Index
Termőföldmutyi Magyarországon: A New York Times és az Euronews is utánajárt a dolognak!
A székelyföldi gazdaságfejlesztési pályázaton is Mészáros-közeli vállalkozó nyert!
Gyenge forint: Orbán és Matolcsy elvesztették az irányítást!
Economist lista: Magyarország a hibás demokrácia besorolást kapta!
Schobert Norbert újabb üzenete: Csókoljuk Orbán Viktort! (videó)
Transparency vizsgálat: Csak Bulgária korruptabb Magyarországnál az Európai Unióban!
Történelmi mélypontra zuhant reggel a forint, Európa jelenleg leggyengébb devizája!
Csányi Sándor 13 milliárdos luxusgépén repült Indonéziába Orbán!
Támogassák a kórházakat a milliárdokat kapó futballklubok!
Trócsányi László 13 millió forintnyi lelépési pénzt kapott!
Még az államtitkár szerint is vállalhatatlan volt a közmédia interjúja Karácsony Gergellyel!
Milliárdjainkba fáj a Mátrai Erőmű bezárása!
A DK egy működésképtelen pendrive-on kapta meg a felcsúti fociakadémia tao-számláit!
Újabb alagutat találtak a déli határnál!
Jelentés: Aki Magyarországon születik szegény családba, az nehezen jut előre!
Nagy Ervin: A Fideszt nem lehet csak úgy kitenni az Európai Néppártból!
Százmilliárdok agymosásra! Közpénzből!
Ez a mai Magyarország: Volt olyan, aki Fidesznek akarta elnevezni a gyerekét!
Még hatályba sem lépett, máris visszavonták a tokaji borvidék védettségéről szóló kormányrendeletet!
Tényfeltáró delegációt küld Magyarországra az Európai Parlament!
Simonka: Mi nem csináltunk semmit másképp, mint mindenki más ebben az országban!
2020-ban 110 milliárdot fizetünk a letelepedési kötvények után!
Szijjártó: Magyarország saját nukleáris akadémiát hoz létre!
A gyenge forintra a miniszterelnök csere a megoldás!
28 milliós elektromos Audit kapott Áder a hivatalától karácsonyra!
Visszautasítja az ügyvédi kamara Orbán vádjait!
Matolcsy: Rendben van, hogy az MNB több mint tízmilliárdért kétszer is megvette ugyanazt az épületet!
A hazai rendszer nem a bántalmazottakat segíti: tovább alázzák a lúgos orvos áldozatát!
Tejszínes, gombás csirkemell vagy rántottsajt? - Íme a kecskeméti luxusbörtön étlapja, ahol Mengyi Roland raboskodik! (fotó)
Kamera előtt árulta el, hogyan nyithat Mészáros homokbányát természetvédelmi területen!
Botrány: Bessenyei Ferenc özvegye kiosztotta a díjátadón Márki-Zay Péter polgármestert!
100 milliárdot költhettek Rogánék kormánypropagandára!
Magyar György: Tudatos kampány zajlik a kormány részéről, aminek iszonyú következményei lehetnek!
Szárnyal az ország: Az elmúlt tíz napban 21 magyar fagyott halálra, főleg fűtetlen lakásban!
Minden kilencedik magyar háztartás bajban van a rezsiszámlák befizetésével!
Azt ígérték, hogy nem lesz új adó, majd az első ülésen be is vezettek egy újat!
550 ezres illetménye mellé havi 640 ezret kap a gyógyfürdőtől a harkányi fideszes polgármester!
Orbán a gyűlölet, a dezinformáció és a manipuláció birodalmát építi ki...
Novák Katalin: A magyar családpolitikát elismerés övezi Washingtonban!
Orbán: egy centire voltunk attól, hogy kilépjünk a Néppártból!
Megszüntették a fideszes államtitkár vejét érintő nyomozást, aki sajátjaként használja a közpénzből épült, lószoláriummal ellátott központot!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
Orbán Viktor szétlopja Magyarországot! (videó)
Orbán kormány sikerei: Az Európai Parlament megszavazta az eljárást Magyarország ellen!
Arról győzködik a fideszesek a gyöngyöspatai romákat, hogy mire költsék a kártérítést, ami Orbán szerint nem is járna!
Deutsch Tamás: Magyarországon működnek a jogállami normák!
Uniós biztos: az Orbán-kormány intézkedései indokolttá teszik a 7-es cikk szerinti eljárást!
Az Erzsébet-programon is százmilliókat kaszálnak Mészárosék!
Nyílt Társadalom Alapítványok elnöke: Orbán azzal fenyegetett, hogy a titkosszolgálatot veti be ellenünk!
A dolgozókon bukhat el a sokmilliárdos orosz-magyar üzlet!
Bűntársai okozhatják Simonka vesztét és a kétharmadot is bukhatja vele a Fidesz!
Weber Orbánnak: nem kérünk kioktatást!
Több milliárdnyi magyar közpénzt nyert Erdélyben az Igazi Csíki Sör mögött álló cég!
1,5 milliárdért nyújt nyújt informatikai támogatást a falvak orvosi ellátásához Mészáros volt jobbkezének cége!
Simonka-per: Negyedmilliárdos végrehajtást és NAV-tartozást is eltitkolt a fideszes képviselő!
Kiderült: Majd\' 160 millió Ft adót csalt el 2019-ben a Mészáros & Felcút Kft!
Lehet készülni: Hatalmasat drágul a liszt és a kenyér!
Pótmunkák miatt bő ötmilliárddal drágul tovább a Liget Projekt!
Csak egy kis szelet Balaton partot hagyna a világosiaknak Mészáros és Tiborcz!
MOK-elnök: Csak drágulni fog az egészségügy!
Tarol az ellenzék az időközi választásokon!
Már a falvakban is nagy bajban van a Fidesz!
Borzalmas jövőt jósol a magyar betegeknek Korózs Lajos!
Bosszú? A kormány megvonná az uniós forrásokat a fővárostól!
Az Orbánvő benyelte a balatonfüredi kikötőt (is)!
Kiderült: hazugság a Fidesz ellenzéknek tulajdonított lejárató videója!
Hurrá: Magyarország már a vietnámi családokat is támogatja!
Kiterjedt nyomozás folyik a csatornapénzek miatt Pest megyében!
Végrehajtás indult Matolcsy fiának cége ellen!
Egri polgármester: Nagy harácsolás volt itt az elmúlt években... (videó)
Több milliárdot buknak évente a magyarok, csak hogy Mészárosék olcsóbban bérelhessenek állami földet!
A saját cégét bízta meg a közétkeztetéssel a fideszes képviselő!
Miniszterelnökség: 110 óvodát és bölcsődét építünk a Kárpát-medencében!
Napi 7000 Ft-ba kerül az Puskás stadion folyamatos esti kivilágítása!
A hamis hírek fő terjesztője maguk Orbánék!
Halottak nevével élt vissza, mégis megúszhatja a börtönt a kamupárt embere!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
impresszum