Kezdőlap   Budapest     2020-07-11   Csatlakozz hozzánk facebookon
Rövidesen jön a felelõsségre vonás, lerabolták a fõvárosi cégeket a Fidesz emberei!
Újabb és újabb csontvázak zuhannak ki a budapesti cégek szekrényébõl. A fõváros új vezetése egyelõre csak vizsgálja azokat a szerzõdéseket, amelyek alapján tanulmány készült a budapesti kukásautók indonéziai munkavállalásáról. Az ázsiai kalandozásról készült tanulmányt eddig csak kifizették, de a jelek szerint, egyelõre még nem írták meg. A Hírklikknek nyilatkozó fõpolgármester-helyettes, Tüttõ Kata, fel akarja deríteni, hogy a Mészáros uradalom hogyan kaphatott megbízást veszélyes hulladék elszállítására, ha arra valójában nem volt engedélye. Továbbá vizsgálják, hogy miért fizettek ki évente milliókat azért, hogy tanulmányozzák a fõvárosiak parkhasználati szokásait. Végül hat olyan géprõl is szó lesz, amit nem is egyszer, de kétszer vásárolt meg egy fõvárosi cég.

Azt írta a legutóbbi bejegyzésében, hogy az ünnep utánra várta annak a több mint tíz millióra beárazott tanulmánynak az érkezését, amelyben a Fõvárosi Közterület-fenntartó (KFK) indonéziai terjeszkedését vizsgálják. Minek akarna a fõváros az indonéziai térségben terjeszkedni?

Azt én is nagyon szeretném tudni, hogy a fõvárosi cég, amelynek a budapesti utcák tisztán tartása, a hulladék eltakarítása, a lomtalanítás megszervezése lenne a feladata, mit keresne Indonéziában, az ázsiai trópusokon. Amikor kinevezésem után, belenéztem a szerzõdés-nyilvántartásba, azonnal észrevettem, hogy a Fõvárosi Közterület-fenntartó 11 millióért rendelte meg azt a tanulmányt, amely – szándéka szerint – a KFK indonéziai terjeszkedését hivatott felmérni. Mondanom sem kell, ezt a megbízatást még a korábbi vezetés rendelte, közvetlenül az önkormányzati választás után. Pedig akkorra már szerzõdéskötési moratóriumot, tilalmat írt elõ a fõváros új vezetése. A cég mégis rendelt egy ilyen tanulmányt.

Inkább az érdekelte, hogy a KFK miként válik ázsiai kistigrissé, vagy inkább az képesztette el, hogy a tiltás ellenére, hogyan mertek megrendelni egy nyilvánvalóan semmire sem jó tanulmányt?

Elsõre nyilván komolytalannak és értelmetlennek tartottam ennek a tanulmánynak az elkészítését. Ennek egyetlen célja, a jókora összeg felmarkolása volt, miközben a fõvárosi utcák piszkosak. Azon persze lehetne viccelõdni, hogy mit keresnének a fõvárosi szemeteskocsik Szumátrán, Borneón, vagy Celebesen. Elképzelni sem tudom.

Bejegyzésében azon is töpreng, hogy vajon a fõvárosi cég mi alapján köthetett – szintén a szerzõdési moratórium idején – a „Mészáros uradalommal” megállapodást veszélyes hulladék elszállításra. Ugyanis a gázszerelõ vállalkozásának nem is volt erre engedélye. Az utóbbira hogyan jött rá?

Miután október közepén a fõvárosban hatalomra jutott az ellenzék, elindított egy olyan belsõ vizsgálatot, amely a korábbi vezetés által aláírt megállapodásokat kívánta megismerni. Ez az úgynevezett „pernye” szerzõdés is ennek a részeként került elõ. A végleges anyag még nincs nálam, de az már nyilvánvaló, hogy az egyezség szerint, a veszélyes hulladékot Mészáros Lõrinc és társai szállították volna el. Ez a szerzõdés is azután született, hogy a fõpolgármester, Karácsony Gergely, a leghatározottabban elõírta, hogy a cégvezetõk csak a városvezetéssel egyeztetve köthetnek bármilyen megállapodást.

A KFK hivatalban lévõ vezetését ez nem különösebben érdekelte, aláírt egy másfél milliárdos szerzõdést egy Mészáros-lánchoz tartozó céggel. Azt tudni kell, hogy a pernye – aminek az elszállításáról szó van – a hulladékégetõben keletkezett melléktermék, ami veszélyes anyag. Ennek ártalmatlanítására kevés cég alkalmas, de aki évekig ezt a feladatot közmegelégedésre végezte, már nem áll szerzõdésben a fõvárosi céggel, helyette egy új vállalkozást bíztak meg a feladattal.

Ha Mészáros-közeli a cég, akkor a munkát biztos több pénzért vállalta, s talán az is természetes, hogy a tevékenységre nincs engedélye.

Valóban, az új társaság sokkal több pénzért vállalta a feladatot, mint amennyiért az elõzõ vállalkozás. Nyilván ezért vizsgáljuk meg ezt a dokumentumot is. Az már eddig is kiderült, hogy a megbízott cégnek a feladatra – a veszélyes hulladék ártalmatlanítására – nem volt engedélye.

Azt is mondhatnánk, hogy ez mind semmi, mert a bejegyzésében azt is szóvá teszi, hogy vettek bizonyos úttisztító gépeket, de nem egyszer, hanem kétszer is kifizették. Ez olyan morbid, hogy el sem hiszem.

Pedig így történt, a KFK kiírt egy közbeszerzési eljárást bizonyos úttisztító gépekre. Bár a nyertes cég le is szállította gépeket, azok a közbeszerzési kiírásoknak nem feleltek meg. Ezek után, meghirdettek egy másik eljárást, módosított mûszaki tartalommal, majd az egyszer már megvásárolt gépeket megvették ebben az újabb eljárás keretében. Hat géprõl van szó, ami hozzávetõleg 1 milliárd forintba került.

Szó van még egy olyan tanulmányról is, amely a budapestiek parkhasználati szokásait vizsgálja. Szép, tudományos feladat, persze a fizetség is szép summa, évi 6 millió egy kis kutatásért. Tudja, hogy mi derült ki?

Azt vizsgálta egy teljesen ismeretlen közvélemény-kutató cég, hogy mire használják az állampolgárok a parkokat.

Gondolom, ez teljesen feltáratlan terület: szóba kerülhet a séta, ücsörgés a padon, esetleg szerelmes összehajlás. De miért volt erre a tanulmányra szükség?

Ezt is elég nehéz indokolni, mint ahogy a kukásautók ázsiai munkavállalásának okát is nehéz megmagyarázni.

Szóval az volt cél, hogy a legtöbb pénzt, a legkevesebb munkával ki lehessen fizetni?

Lényegében ez volt a feladat. Egy nem túl ismert cég, amelynek tulajdonosa a Fidesz budaörsi elnöke, három éven keresztül azt vizsgálta, hogy az állampolgárok hogyan andalognak a parkokban. A Fõkert ezért a munkáért 2016-tól évente 6 millió forintot fizetett. Egyelõre ezeknek a felméréseknek sem olvastuk a részleteit, ámbár az már kiderült, hogy a szerzõdés szerint legalább 1200 embert kell megkérdezni – tehát reprezentatív felmérést vállaltak – de csak 500 embert kérdeztek meg. Az már csak hab a tortán, hogy az Erzsébet tér és környéke, illetve a Tabán parkjainak használatát kellett volna feltérképezni, de a közvélemény-kutatók végül csak a Flórián térig jutottak el. Tehát a szerzõdésbõl szinte semmit nem tartottak be, csak felvették évente a 6 milliót. Nem csoda, ha ma a közvélemény-kutató ellen felszámolási eljárás van.

Végül bejegyzésének a legabszurdabb része az, amikor a budapesti gyógyfürdõk reklámot szerettek volna venni. A legfontosabb cél pedig az volt, hogy minél drágább legyen. Sikerült jó sok pénz kiönteni az ablakon?

Valószínû freudi elszólás volt ez részükrõl, mert ez a cél ellentétes a közbeszerzési törvénnyel, amely elõírja, hogy a minõségi szolgáltatás a legalacsonyabb összegért, tehát a legolcsóbban kell megrendelni; a legdrágább ajánlatot nem lehet gyõztesként kihozni. Feltehetõen elírták a dolgot, de szerencsére a közbeszerzési bizottság résen volt, s a 200 millió forintos reklám-kiírást megsemmisítette. Ha ez nem sikerül, akkor valószínûleg ezek a pénzek is a kormányközeli médiumok bevételeit növelték volna.

Forrás: Hírklikk
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Kitört a botrány egy magyar pedagógus képei miatt
Magyarországon napokon belül szigoríthatnak a koronavírus miatt
Orbán: Kaleta ítélete bizonyítja, hogy a bíróság független a kormánytól
Itt tartunk: Varga Mihálynak kell könyörögni, hogy ne legyen a Balaton-part végig fizetős
Több ezren csatlakoztak a korábbi petíciójukhoz, most Varga Mihálytól és a Magyar Turisztikai Ügynökségtől (MTÜ) kéri az Összefogás a Balatonért Egyesület, hogy ne szorítsák ki a Ba...
  
Meghalt a férfi, akit megvertek egy maszkviselési vita miatt
Halottnak nyilvánították a francia buszsofőrt, akit július 5-én annyira megvert egy fiatalokból álló társaság, hogy a kórházban agyhalottnak nyilvánították Az 58 éves Philippe Monguil...
  
A kormány még mindig pénzzel tömi a német autóipari cégeket
Bár 2003 óta létezik az egyedi kormánydöntéssel megítélt támogatások (EKD) rendszere, igazán a 2010-es évek közepén pörgött fel a cégeknek munkahelyekért cserébe juttatott ingyen p...
  
Szijjártó és a 225 millióból felújított apátsági múzeum esete
A miniszter 225 millió forintból, pályázati támogatásból megújított apátsági múzeum átadóünnepségén beszélt erről Csak azok a nemzetek lehetnek sikeresek, amelyeknek erős nemzeti i...
  
Megmutatjuk ki áll a fideszes csodajachtokat birtokló máltai cég mögött
Az új uniós szabályoknak köszönhetően nyilvánosságra kellett hozni a máltai offshore cégek valódi tulajdonosait, így derült ki, hogy a kormányközeli üzletemberek és fideszes politikus...
  
Orbán Viktor jövő heti bejelentéseit találgatja mindenki
Orbán Viktor a hétvégén áttanulmányozza a szakértők által készített javaslatcsomagot és a jövő héten jelenthet be újabb intézkedéseket a koronavírus-járvány elleni védekezéshez ...
  
Kiderült ki a tulajdonosa a Mészárost is furikázó hírhedt adriai jachtoknak
Magyarország negyedik leggazdagabb embere az L&L Charter Ltd valódi tulaja 2018 nyarán egy magánrepülőgép és egy luxusjacht híre járta be a magyar sajtót, a két exkluzív járművel a magy...
  
Gyöngyös: 89 ukrán vendégmunkás van járványügyi megfigyelés alatt
A két hétig tartó kötelező házi karantén idején folyamatosan ellenőrzik a vendégmunkások egészségügyi állapotát, a rendőrség pedig kontrollálja, hogy betartják-e a járványügyi s...
  
Angola köszönetett mondott Szijjártónak: angolai diákok számára biztosít ösztöndíjat a magyar kormány
Magyarország és Angola között hosszú múltra visszatekintő együttműködés van, amelynek további fejlesztése mindkét ország érdeke - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külü...
  
Na végre: Csepel díszpolgára lett Tarlós István
A Csepeli Lelkészi Kört megalapító Hantos Jenő munkáját is így ismerték el Díszpolgárrá választották Tarlós Istvánt, Budapest korábbi főpolgármesterét, valamint Hantos Jenő nyugal...
  
Már a polgármester is tüntetett Siófokon - óriási a botrány
A siófoki meteorológiai állomást féltve tartottak közös sajtótájékoztatót politikusok és civilek pénteken a Balaton-parti városban, írja az MTI A közös fellépés oka, hogy építés...
  
Gulyás: Ahol Magyarországon fertőzési góc alakult ki, oda külföldi hozta be a vírust
Járványügyi készültség van Magyarországon Az első csatát megnyertük, de amíg nincs vakcina, a fertőzés velünk marad, fenn kell tartani a készültséget Ahol Magyarországon fertőzési ...
  
Óriási fogás: Huszonhárom migránst tartóztattak fel a rendőrök
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba huszonhárom migráns Csongrád-Csanád megyében Az egyenruhások feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket A Sze...
  
Botrány: nem elérhetők a nyugdíjak az egyik banknál (frissített: elhárították a hibát)
Technikai problémák miatt gond volt a 2020 július 10-én esedékes nyugdíjak jóváírásával a Takarékbankban - írta a 24hu A pénzintézet azt közölte, hogy a technikai problémát rövid i...
  
Orbán is elbúcsúzott a hirtelen meghalt országgyűlési képviselőtől
Péntek délelőtt közlekedési balesetben életét veszítette Koncz Ferenc országgyűlési képviselő - írja a Borsod 24 A lap szerint Koncz motorozás közben nekiütközött Legyesbénye polg...
  
Botrány a Kaleta-ügy titkosítása körül
Demeter Márta LMP-s politikus arra kéri a parlament külügyi bizottságának fideszes elnökét, Németh Zsoltot, hogy oldja fel a titkosítást a gyermekpornográfia miatt elítélt volt limai nag...
  
Négy év körüli kislány zuhant ki egy második emeleti ablakból Kőszegen
Életveszélyesen megsérült egy négy év körüli kislány, aki péntek reggel kizuhant egy kőszegi ház második emeleti ablakából – írta a Vaolhu A portál értesülése szerint a baleset a...
  
Motorbalesetben elhunyt a fideszes országgyűlési képviselő
Pénteken reggel egy tragikus balesetben életét vesztette Koncz Ferenc, a Fidesz országgyűlési képviselője – közölte a hírt a párt, kiemelve: képviselőtársukat a Fidesz-frakció saját...
  
900 ezer Ft-os bírságot kapott a TV2 Tények Plusz műsora
Burkolt reklám miatt 900 ezer forintos bírságot szabott ki a TV2 szolgáltatójára a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa - közölte a testület kommunikációs ...
  
Zöldek politikusa az EP ülésén: Orbán bandája hihetetlenül meggazdagodik
Az Európai Parlament csütörtöki plenáris ülésén áttekintették, hogy áll az a kezdeményezés, hogy az uniós pénzek felhasználását a jogállamisági feltételek teljesítéséhez köss...
  
Budakeszi: Egy édesanyát és 2 éves kislányát gázolták el
Egy édesanyát és két éves kislányát gázolta el egy autó Budakeszin pénteken délelőtt Áll a forgalom Temető u Fő utca sarkán gyalogos gázolás történt, áll a forgalom mindkét irán...
  
Hivatalos: Elfogadták a javaslatot, amely megelőzné az uniós pénzek ellopását
Cseh Katalin az Európai Parlament elé benyújtotta „Lex Mészáros” javaslatát, melyet az nagy többséggel meg is szavazott – tájékoztatott pénteken a Momentum Az európai parlamenti kép...
  
6,1 milliárd Ft-tal, 32 milliárdra drágult a Néprajzi Múzeum építési költsége
6,1 milliárd forinttal, az eddigi 26 milliárd helyett több mint 32 milliárd forintra drágultak a Liget Projekt keretében a Városliget szélére épülő új Néprajzi Múzeum építési költs...
  
A rendőrök állítják, 703 km/h-s gyorshajtáson kaptak egy Ford Focust
Tény, egészen elképesztő adatokat tudnak produkálni a Fordnál a Focus átépítésével, de az alábbi szám így is túlzásnak tűnik Az olasz rendőrök szerint ugyanis állítólag 703 km/h-...
  
Ha meglátod mi Mészáros Lőrinc következő nagy dobása...
A CIG Pannónia Nyrt irányításának megszerzése lehet az eszköz a hazai biztosítói piacon való nyomuláshoz, ha ez megvan, akkor elindulhat a Takarékbank, az MKB és a Budapest Bank ügyfelei...
  
Orbán aggódik a magyarokért: Több Balaton, kevesebb Adria
Kell majd újabb korlátozó intézkedéseket hozni a koronavírus miatt, csak még nem tudjuk pontosan, hogy milyeneket – mondta Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth rádióban A kormányfő szer...
  
Magyarországon napokon belül szigoríthatnak a koronavírus miatt
A vírussal szembeni első csatát sikerült megnyerni, addig, amíg nincs vakcina, a fertőzés velünk fog élni – kezdte a kormányinfót Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszte...
  
Hivatalos: A rendőrség előtt az önkormányzati lakást bérbeadók ügye
A kérdés az, hogy történt-e bűncselekmény Néhány hete írta meg a hvghu, hogy busás haszonnal turistáknak adtak ki önkormányzati bérlakásokat Mint írtuk, akár egy-két nap alatt me...
  
Szerbia népe bizonyította 1 nap alatt - azért a víz az úr
Csütörtök este békés tüntetést tartottak Szerbia több városában is, a demonstrálók a nagyobb városok fontosabb épületei előtt ülve tiltakoztak Ez jelentős változás a megelőző ké...
  
Nézőpont Intézet: Még mindig toronymagasan vezet a Fidesz
Az ellenzéki pártok külön indulása esetén a Fidesz-KDNP 51 százalékot szerezne egy most vasárnapi választáson, de ha egy a Jobbiktól a Demokratikus Koalícióig tartó közös lista lenne,...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
Rövidesen jön a felelõsségre vonás, lerabolták a fõvárosi cégeket a Fidesz emberei!
Újabb és újabb csontvázak zuhannak ki a budapesti cégek szekrényébõl. A fõváros új vezetése egyelõre csak vizsgálja azokat a szerzõdéseket, amelyek alapján tanulmány készült a budapesti kukásautók indonéziai munkavállalásáról. Az ázsiai kalandozásról készült tanulmányt eddig csak kifizették, de a jelek szerint, egyelõre még nem írták meg. A Hírklikknek nyilatkozó fõpolgármester-helyettes, Tüttõ Kata, fel akarja deríteni, hogy a Mészáros uradalom hogyan kaphatott megbízást veszélyes hulladék elszállítására, ha arra valójában nem volt engedélye. Továbbá vizsgálják, hogy miért fizettek ki évente milliókat azért, hogy tanulmányozzák a fõvárosiak parkhasználati szokásait. Végül hat olyan géprõl is szó lesz, amit nem is egyszer, de kétszer vásárolt meg egy fõvárosi cég.

Azt írta a legutóbbi bejegyzésében, hogy az ünnep utánra várta annak a több mint tíz millióra beárazott tanulmánynak az érkezését, amelyben a Fõvárosi Közterület-fenntartó (KFK) indonéziai terjeszkedését vizsgálják. Minek akarna a fõváros az indonéziai térségben terjeszkedni?

Azt én is nagyon szeretném tudni, hogy a fõvárosi cég, amelynek a budapesti utcák tisztán tartása, a hulladék eltakarítása, a lomtalanítás megszervezése lenne a feladata, mit keresne Indonéziában, az ázsiai trópusokon. Amikor kinevezésem után, belenéztem a szerzõdés-nyilvántartásba, azonnal észrevettem, hogy a Fõvárosi Közterület-fenntartó 11 millióért rendelte meg azt a tanulmányt, amely – szándéka szerint – a KFK indonéziai terjeszkedését hivatott felmérni. Mondanom sem kell, ezt a megbízatást még a korábbi vezetés rendelte, közvetlenül az önkormányzati választás után. Pedig akkorra már szerzõdéskötési moratóriumot, tilalmat írt elõ a fõváros új vezetése. A cég mégis rendelt egy ilyen tanulmányt.

Inkább az érdekelte, hogy a KFK miként válik ázsiai kistigrissé, vagy inkább az képesztette el, hogy a tiltás ellenére, hogyan mertek megrendelni egy nyilvánvalóan semmire sem jó tanulmányt?

Elsõre nyilván komolytalannak és értelmetlennek tartottam ennek a tanulmánynak az elkészítését. Ennek egyetlen célja, a jókora összeg felmarkolása volt, miközben a fõvárosi utcák piszkosak. Azon persze lehetne viccelõdni, hogy mit keresnének a fõvárosi szemeteskocsik Szumátrán, Borneón, vagy Celebesen. Elképzelni sem tudom.

Bejegyzésében azon is töpreng, hogy vajon a fõvárosi cég mi alapján köthetett – szintén a szerzõdési moratórium idején – a „Mészáros uradalommal” megállapodást veszélyes hulladék elszállításra. Ugyanis a gázszerelõ vállalkozásának nem is volt erre engedélye. Az utóbbira hogyan jött rá?

Miután október közepén a fõvárosban hatalomra jutott az ellenzék, elindított egy olyan belsõ vizsgálatot, amely a korábbi vezetés által aláírt megállapodásokat kívánta megismerni. Ez az úgynevezett „pernye” szerzõdés is ennek a részeként került elõ. A végleges anyag még nincs nálam, de az már nyilvánvaló, hogy az egyezség szerint, a veszélyes hulladékot Mészáros Lõrinc és társai szállították volna el. Ez a szerzõdés is azután született, hogy a fõpolgármester, Karácsony Gergely, a leghatározottabban elõírta, hogy a cégvezetõk csak a városvezetéssel egyeztetve köthetnek bármilyen megállapodást.

A KFK hivatalban lévõ vezetését ez nem különösebben érdekelte, aláírt egy másfél milliárdos szerzõdést egy Mészáros-lánchoz tartozó céggel. Azt tudni kell, hogy a pernye – aminek az elszállításáról szó van – a hulladékégetõben keletkezett melléktermék, ami veszélyes anyag. Ennek ártalmatlanítására kevés cég alkalmas, de aki évekig ezt a feladatot közmegelégedésre végezte, már nem áll szerzõdésben a fõvárosi céggel, helyette egy új vállalkozást bíztak meg a feladattal.

Ha Mészáros-közeli a cég, akkor a munkát biztos több pénzért vállalta, s talán az is természetes, hogy a tevékenységre nincs engedélye.

Valóban, az új társaság sokkal több pénzért vállalta a feladatot, mint amennyiért az elõzõ vállalkozás. Nyilván ezért vizsgáljuk meg ezt a dokumentumot is. Az már eddig is kiderült, hogy a megbízott cégnek a feladatra – a veszélyes hulladék ártalmatlanítására – nem volt engedélye.

Azt is mondhatnánk, hogy ez mind semmi, mert a bejegyzésében azt is szóvá teszi, hogy vettek bizonyos úttisztító gépeket, de nem egyszer, hanem kétszer is kifizették. Ez olyan morbid, hogy el sem hiszem.

Pedig így történt, a KFK kiírt egy közbeszerzési eljárást bizonyos úttisztító gépekre. Bár a nyertes cég le is szállította gépeket, azok a közbeszerzési kiírásoknak nem feleltek meg. Ezek után, meghirdettek egy másik eljárást, módosított mûszaki tartalommal, majd az egyszer már megvásárolt gépeket megvették ebben az újabb eljárás keretében. Hat géprõl van szó, ami hozzávetõleg 1 milliárd forintba került.

Szó van még egy olyan tanulmányról is, amely a budapestiek parkhasználati szokásait vizsgálja. Szép, tudományos feladat, persze a fizetség is szép summa, évi 6 millió egy kis kutatásért. Tudja, hogy mi derült ki?

Azt vizsgálta egy teljesen ismeretlen közvélemény-kutató cég, hogy mire használják az állampolgárok a parkokat.

Gondolom, ez teljesen feltáratlan terület: szóba kerülhet a séta, ücsörgés a padon, esetleg szerelmes összehajlás. De miért volt erre a tanulmányra szükség?

Ezt is elég nehéz indokolni, mint ahogy a kukásautók ázsiai munkavállalásának okát is nehéz megmagyarázni.

Szóval az volt cél, hogy a legtöbb pénzt, a legkevesebb munkával ki lehessen fizetni?

Lényegében ez volt a feladat. Egy nem túl ismert cég, amelynek tulajdonosa a Fidesz budaörsi elnöke, három éven keresztül azt vizsgálta, hogy az állampolgárok hogyan andalognak a parkokban. A Fõkert ezért a munkáért 2016-tól évente 6 millió forintot fizetett. Egyelõre ezeknek a felméréseknek sem olvastuk a részleteit, ámbár az már kiderült, hogy a szerzõdés szerint legalább 1200 embert kell megkérdezni – tehát reprezentatív felmérést vállaltak – de csak 500 embert kérdeztek meg. Az már csak hab a tortán, hogy az Erzsébet tér és környéke, illetve a Tabán parkjainak használatát kellett volna feltérképezni, de a közvélemény-kutatók végül csak a Flórián térig jutottak el. Tehát a szerzõdésbõl szinte semmit nem tartottak be, csak felvették évente a 6 milliót. Nem csoda, ha ma a közvélemény-kutató ellen felszámolási eljárás van.

Végül bejegyzésének a legabszurdabb része az, amikor a budapesti gyógyfürdõk reklámot szerettek volna venni. A legfontosabb cél pedig az volt, hogy minél drágább legyen. Sikerült jó sok pénz kiönteni az ablakon?

Valószínû freudi elszólás volt ez részükrõl, mert ez a cél ellentétes a közbeszerzési törvénnyel, amely elõírja, hogy a minõségi szolgáltatás a legalacsonyabb összegért, tehát a legolcsóbban kell megrendelni; a legdrágább ajánlatot nem lehet gyõztesként kihozni. Feltehetõen elírták a dolgot, de szerencsére a közbeszerzési bizottság résen volt, s a 200 millió forintos reklám-kiírást megsemmisítette. Ha ez nem sikerül, akkor valószínûleg ezek a pénzek is a kormányközeli médiumok bevételeit növelték volna.

Forrás: Hírklikk
Kitört a botrány egy magyar pedagógus képei miatt
Magyarországon napokon belül szigoríthatnak a koronavírus miatt
Orbán: Kaleta ítélete bizonyítja, hogy a bíróság független a kormánytól
Orbán harcias üzenetet tett közzé: Ne mondja meg a nyugat a keletnek, hogyan éljünk
Itt tartunk: Varga Mihálynak kell könyörögni, hogy ne legyen a Balaton-part végig fizetős
Meghalt a férfi, akit megvertek egy maszkviselési vita miatt
A kormány még mindig pénzzel tömi a német autóipari cégeket
Szijjártó és a 225 millióból felújított apátsági múzeum esete
Megmutatjuk ki áll a fideszes csodajachtokat birtokló máltai cég mögött
Orbán Viktor jövő heti bejelentéseit találgatja mindenki
Kiderült ki a tulajdonosa a Mészárost is furikázó hírhedt adriai jachtoknak
Gyöngyös: 89 ukrán vendégmunkás van járványügyi megfigyelés alatt
Angola köszönetett mondott Szijjártónak: angolai diákok számára biztosít ösztöndíjat a magyar kormány
Na végre: Csepel díszpolgára lett Tarlós István
Már a polgármester is tüntetett Siófokon - óriási a botrány
Gulyás: Ahol Magyarországon fertőzési góc alakult ki, oda külföldi hozta be a vírust
Óriási fogás: Huszonhárom migránst tartóztattak fel a rendőrök
Botrány: nem elérhetők a nyugdíjak az egyik banknál (frissített: elhárították a hibát)
Orbán is elbúcsúzott a hirtelen meghalt országgyűlési képviselőtől
Botrány a Kaleta-ügy titkosítása körül
Négy év körüli kislány zuhant ki egy második emeleti ablakból Kőszegen
Motorbalesetben elhunyt a fideszes országgyűlési képviselő
900 ezer Ft-os bírságot kapott a TV2 Tények Plusz műsora
Zöldek politikusa az EP ülésén: Orbán bandája hihetetlenül meggazdagodik
Budakeszi: Egy édesanyát és 2 éves kislányát gázolták el
Hivatalos: Elfogadták a javaslatot, amely megelőzné az uniós pénzek ellopását
6,1 milliárd Ft-tal, 32 milliárdra drágult a Néprajzi Múzeum építési költsége
A rendőrök állítják, 703 km/h-s gyorshajtáson kaptak egy Ford Focust
Ha meglátod mi Mészáros Lőrinc következő nagy dobása...
Orbán aggódik a magyarokért: Több Balaton, kevesebb Adria
Magyarországon napokon belül szigoríthatnak a koronavírus miatt
Hivatalos: A rendőrség előtt az önkormányzati lakást bérbeadók ügye
Szerbia népe bizonyította 1 nap alatt - azért a víz az úr
Nézőpont Intézet: Még mindig toronymagasan vezet a Fidesz
892 milliós bírságot kapott az Alza.hu a GVH-tól
Orbán: több mint egymillió ember munkahelyét mentettük meg
Főügyész Kaleta fellebbezéséről: Működik a jogállam, mindenki teszi a dolgát
Kovács Zoltán: Magyarország nem olyan hely, ahol demokratikusan megválasztott vezetők terjesztik a félretájékoztatást
Orbán: Kaleta ítélete bizonyítja, hogy a bíróság független a kormánytól
Olyan horrorkaravánt fogtak a magyar rendőrök amire nincsenek szavak
Dzsudzsák már tárgyalt is a Lokival - a hazai másodosztályban fojtathatja sikertörténetét
Szigorításokra kell számítani, bármikor bejelenthetik őket
Kitört a botrány egy magyar pedagógus képei miatt
Több mint 200 ezer forintért toborozzák az iskolaőröket
Orbánról vitáznak az EP-ben - Orbán bandája hihetetlenül meggazdagodik
Már egy fideszes polgármester is sokallta a tervezett fairtást