THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
Azt ígérték, hogy nem lesz új adó, majd az első ülésen be is vezettek egy újat!
Engedély nélkül altatták el a fogászaton a 4 éves kisfiút: kómába esett, majd meghalt!
Azt ígérték, hogy nem lesz új adó, majd az első ülésen be is vezettek egy újat!
Szerdán délelőtt demonstrációt tartottak Sajószentpéteren azok után, hogy a város képviselő-testülete úgy döntött, bevezetik a kommunális adót. A jelenlegi polgármester korábban azzal kampányolt, hogy a város költségvetése még sosem volt ennyire erős, ezzel szemben most mégis új adót kellett bevezetni.

A tiltakozás szervezői szerint Faragó Péter polgármester azt ígérte a város lakosainak, hogy nem fognak bevezetni új adót, ezzel szemben az első ülésen meg is szavazták. Az új adó évi 12 ezer forint pluszköltséget jelent a város lakóinak.

A városban keringő pletykák szerint azért volt szükség az új adó bevezetésére, mert az önkormányzat korábban megvásárolt 30 millió forintért egy telket, ahova ipari parkot kívántak létesíteni, azonban a beruházás végül nem valósult meg. A szervezők szerint lehetséges, hogy a telek árát akarja most behajtani a sajószentpéteri önkormányzat az embereken.

A tiltakozás szervezői szerint a polgármester megígérte, hogy a szerda délelőtti demonstráción megjelenik és elmagyarázza majd az adó bevezetésének az okát, végül mégis elzárkózott ettől a lehetőségtől.

A városban vasárnap időközi önkormányzati választást tartanak, mivel az ötös számú választókerületben szavazategyenlőség volt október 13-án. A választókerület jobbikos önkormányzati képviselő-jelöltje, Tóthné Bodgál Gizella szerint az utóbbi időben jellemzően a főút környékét érintették a felújítások, beruházások, miközben a település többi részén rendkívül elhanyagoltak az utak. Szerinte jól jellemzi a helyzetet, hogy a téli fagyok idején volt, hogy csak a kanyarokban sózták fel az utat. Másrészt más környékbeli településekkel ellentétben még karácsonyi világításra sem jutott.

A kommunális adó bevezetésével kapcsolatban hozzátette, hogy egészen biztosan lehetne a városban máshogy is többletforrásokat szerezni. Hozzátette, hogy fontosabb volna, ha a helyi kis- és középvállalkozásokat támogatnák.

A városban egyébként sokan nem örülnek a havi ezer forintos adó bevezetésének. Az egyik sajószentpéteri lakos, József például azt mondta lapunknak, hogy bár úgy tűnhet, hogy az évi 12 ezer forint nem nagy pénz, azonban neki, aki egyedül, havi 64 ezer forint nyugdíjból él már igenis megterhelő ez az összeg. Hozzátette, szívesebben fizetné be ezt az összeget, ha azt látná, hogy cserébe rendesen tisztán tartják a város utcáit, de ezt többnyire csak havonta egyszer teszik meg.

Lapunk megkeresésére Sajószentpéter polgármestere, Faragó Péter is reagált, amelyet változtatás nélkül közlünk.

"Nem felel meg a valóságnak, hogy a kampányban a város költségvetésével foglalkoztam volna.

Nem felel meg a valóságnak, hogy 30 millió forintért telket vásároltunk, előszerződést kötöttünk egy ingatlanra, lényegesen alacsonyabb összegről. Az sem felel meg a valóságnak, hogy a beruházás nem valósult meg, mert ipari terület kialakítására nyújtottunk be pályázatot, melyet az előszerződéssel megkötött területen kívánunk megvalósítani, a pályázatot még el sem bírálták.

Nem felel meg a valóságnak, hogy megígértem részt veszek a délelőtti demonstráción és miután telefonon felhívtak lehetőséget biztosítottam, hogy a demonstrálók (ismereteim szerint kb. 40-50 fő) képviseltessék magukat 3 fővel, akiket természetesen szívesen fogadok. Ez elől elzárkóztak.

Arról az a véleményen, hogy több tucat ember tiltakozott: mintegy 4500 fő kapott értesítést az adó bevezetéséről és kb. 40-50 fő tiltakozott."

Forrás: Alfahír
573 milliárd Ft-nyi extrabevétel: Jól fialnak az orbáni „nem megszorítások”!
Botrány: Osztálytársai előtt vert meg egy diákot az anya-fia páros az általános iskolában!
Még üresen is zabálja a pénzt a hulladékválogató!
Megköszönte Orbánnak a 66 milliós támogatást a Szentföldi Ferences Kusztódia vezetője!
Rengeteg a panasz: Hiába az emelés, több ezer Ft-ot buknak havonta a nyugdíjasok!
A kormány bevallotta: A nemzeti konzultáció kamu!
Gondok lehetnek, Főnök: Szigorítanák az uniós pénzek kifizetését az Európai Unió leggazdagabb országai!
Önnek 161 ezer évig kellene dolgoznia, hogy annyi pénze legyen, mint Mészárosnak!
Botrány Ferihegyen: Rendőrt hívtak a fellázadt utasokra!
Törvénysértő lehetett az egyenruhás katonák jelenléte Orbán évértékelőjén!
Gulyás: Biztosítva van, hogy a közpénzt átláthatóan. szabályosan költsék el!
Mészáros Lőrinc felkerült egy európai gazdaglistára is!
Orbán törvényszegésre kényszerítette a főtiszteket!
Magyarország negyedmillió eurós támogatást nyújt az albán katolikus egyháznak!
Szájzárat kaptak a szakszolgálatok, mintha államtitok lenne az iskolaérettségi vizsgálatok eredménye!
637 százalékkal nőtt a képviselők vagyona!
Szó nélkül vetette el a Fidesz a fiatalok SZJA-mentességére tett javaslatot!
Kevesebb mint 24 óra alatt 5-ször ment le Orbán évértékelője az M1-en!
Hadházy belógatott Kövér László mögé egy Stop Propaganda feliratú tálát, kitiltották!
13 éves kislányát adta el egy kiskunhalasi férfi, 5-15 ezer forintot kért alkalmanként!
Államtitkár: Tabletet, okostáblát vesz kárpátaljai iskolákba a magyar kormány!
Elkezdik építeni a lőtereket a fiataloknak!
Pedofil-ügy: 10 évre titkosították az ügy részleteit!
Leszavazta a Fidesz a családi pótlék emelését!
Elsöprő ellenzéki siker Dunaújvárosban!
Az egész Brexit kismiska ahhoz képest, amire Magyarország és Lengyelország készül az EU-ban!
TASZ jogásza: Kérdés sem fér Mészáros közszereplőségéhez!
Érd polgármestere: Sárban, porban járunk, miközben évi félmilliárd ment látványsportra közpénzből!
Kilencmillió euróért vesz szlovén wellnesskomplexumot a magyar állam!
Orbán: Az utolsó 10 év volt a legsikeresebb 10 az elmúlt 100 év magyar történetében!
Játék közben mellkason lőtte öccsét egy 15 éves kiskunfélegyházi lány!
Nemzeti szégyenünk!
Az idősek választhatnak: éhen halnak vagy meghalnak!
EMMI: A kórházak egyre több beteget tudnak fogadni!
Szijjártó: 15 milliárd Ft segélyhitelt adunk Ruandának!
146 millió Ft-ot szavazott meg a fideszes képviselő-testület a nagykőrösi futballklubnak!
Súlyos gondok előtt a magyar nyugdíjrendszer!
Felbecsülhetetlen értékek porosodnak: Egy kőbányai raktárba szállítják a Néprajzi Múzeum tárgyait!
Gyilosság Mosonmagyaróváron: Megölte mozgáskorlátozott lányát a 74 éves apa! (videó)
Magyarországról finanszírozták Gruevszki médiáját!
Ezrekbe fáj nekik a nyugdíjasoknak, két nap alatt kétszer jártak pórul!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
4 milliárdot ad a kormány a budapesti foci Eb szurkolói programjaira!
Szijjártó barátja ugyanazzal a trükkel szerzett önkormányzati lakást a Várban, mint Bayer Zsolt!
Engedély nélkül altatták el a fogászaton a 4 éves kisfiút: kómába esett, majd meghalt!
Döbbenet: Hogy kerülhet egy 323 fős lelátó befedése 257 millió Ft-ba?
“Dobálták” a milliárdokat a CÖF imareggelije előtt!
Durva adatok: 40.000 külföldi nyugdíjas kapott 361 millió Ft-nyi rezsiutalványt!
“Hát kicsoda maga, hogy engem zaklat?” – Mészáros durván elküldte a fenébe az újságírónőt!
Államtitkár: Magyarország az adócsökkentés éllovasa az Unióban!
Egy budapesti apa bevizsgáltatta a csapvizük ólomtartalmát, a határérték hatszorosát mérték!
A világon a magyarok aggódnak a legjobban az egészségügy miatt!
Hiába tagadják Orbánék, a 340 Ft-os euró betesz a magyaroknak!
Jogerősen is pert bukott az MTVA a kihajított országgyűlési képviselőkkel szemben!
Elszabadult az infláció!
Közel 6 milliárd forintot kaptak az államtól Csányi cégei, de a Hell is jól járt!
Ez fájni fog: levonhatják a fizetésből a cigiszüneteket!
Hosszú börtönévek várhatnak a volt Fideszes képviselőre!
Nem tudni, mire kapott további 2,4 milliárdot a felcsúti foci!
Átment a nemzetbiztonsági átvilágításon a volt perui nagykövet, akinél 19000 gyermekp.rnó képet találtak!
Közel százmillióért kutatja médiafogyasztási szokásainkat az MTVA!
A kormány 425 millió forinttal támogatja a koreai Soulbrain tatabányai beruházását!
Közel százmillióért kutatja médiafogyasztási szokásainkat az MTVA!
Gyermekp.rnó botrány: Nem kellene megszólalnia az ügyben Ádernek?
Még szép, hogy megvédik az országot, ahol egy 45 éves férfi késsel rabolhat ki egy kisgyereket a nyílt utcán!
Orvostanhallgatók elől szerzett meg egy olcsó bérlakást a volt budavári polgármester!
Még a Külügy sem tud róla, hogy Orbán jegyeket vett volna a magánrepülős útjaira!
Bódi Sylvi: A migránshelyzethez hasonlóan le kell zárni Magyarország határait a kínaiak elől a koronavírus miatt!
Brutális részletek a tatabányai családirtásról: üvegdarabbal vágta szét a saját nyakát a gyilkos apa!
Történelmi mélypont: Nem tér magához a forint, még mindig 340 felett az euró!
Szíjjártó: A Fidesz Európa legsikeresebb pártja!
Médiatanács: Szerkesztői szabadság miatt nem indítható eljárás a Karácsony-interjú kapcsán!
Irodát nyit Brüsszelben a Fidesz pártalapítványa!
Átadásőrület: Egyszerre 14-en adták át az M4-es új szakaszát!
Bayer Zsolt marad a budai várban!
23 milliót mulatott el a Fidesz karácsony előtt!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
impresszum