THE TIMES
Szép csendben rezsit emelt a kormány a szociális ellátásban!


„Sunyi rezsiemelés a szociális ellátásban”

– így kommentálta a 24.hu-nak egy demens, idõs asszony lánya, a tavaly decemberben sajtóvisszhang nélkül kihirdetett kormányrendeletet, miszerint a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásoknál az intézményi térítési díjat és a személyi térítési díjat bentlakásos intézményi ellátás esetén már nem ellátási napra és hónapra, hanem csak ellátási napra vetítve kell meghatározni.

Azaz mostantól a 31 napos hónapokban egy nappal több ellátási díjat kell fizetni minden érvényes mûködési engedéllyel rendelkezõ egyházi, civil, állami és önkormányzati intézményben.
Mivel több 31 napos hónap van egy évben, az új számítás szerint idén hat napnyi összeggel kell többet fizetni mint tavaly.

A portálnak nyilatkozó nõ esetében az 1 millió 548 ezer forintos éves díj 25 800 forinttal emelkedik. Így hiába az édesanyja januári 2,8 százalékos nyugdíjemelése, többel kell azt kiegészíteni, mint eddig. Ráadásul nem kizárt, hogy a 4,7 százalékos infláci
ó és 8 százalékos bérajánlás miatt a díjak néhány százalékkal még emelkedni is fognak.

A társadalmi berendezkedés változásával és a 65 évnél idõsebb lakosság arányának növekedésével egyre többen szorulnak intézményi ellátásra. A családtagok sokszor már nemhogy más településre, de más országba szakadtak és az idõsödõ szülõk magányosan élnek, amit csak súlyosbít, ha felüti a fejét egy tartós betegség vagy mentális probléma. Az intézményi rendszer nem követte le a változásokat, így nem képes megfelelõ ellátást nyújtani ezeknek az embereknek, kiváltképp a demenciával küzdõknek. A szakmában dolgozók egységesen állítják, hogy Magyarországon gondoskodási válság van, ám a kormányzat új férõhelyek kialakítása helyett egyre inkább átengedi a terepet a piaci szektornak. Láthatóan az állam azt preferálja, hogy magánkézbe kerüljenek a szociális szakosított eljárások. Ennek pedig egyenes következménye, hogy a társadalom szétválik a jómódúakra, akik meg tudják fizetni az ellátást és szegényebbekre, akik nem.


Forrás: Alfahír
Ezt olvassák mások:
Der Spiegel: Orbán Európa költségvetésének szívócsöve!
Orbán Európa költségvetésének szívócsõve címmel közölt kommentárjában a Der Spiegel r...
A Fidesz érdeke: Beleégjen az emberek emlékeibe, hogy az ellenzék nem állt a kormány mellé
Orbán a párbeszéd helyett a támadást választotta
Szép csendben rezsit emelt a kormány a szociális ellátásban!


„Sunyi rezsiemelés a szociális ellátásban”

– így kommentálta a 24.hu-nak egy demens, idõs asszony lánya, a tavaly decemberben sajtóvisszhang nélkül kihirdetett kormányrendeletet, miszerint a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásoknál az intézményi térítési díjat és a személyi térítési díjat bentlakásos intézményi ellátás esetén már nem ellátási napra és hónapra, hanem csak ellátási napra vetítve kell meghatározni.

Azaz mostantól a 31 napos hónapokban egy nappal több ellátási díjat kell fizetni minden érvényes mûködési engedéllyel rendelkezõ egyházi, civil, állami és önkormányzati intézményben.
Mivel több 31 napos hónap van egy évben, az új számítás szerint idén hat napnyi összeggel kell többet fizetni mint tavaly.

A portálnak nyilatkozó nõ esetében az 1 millió 548 ezer forintos éves díj 25 800 forinttal emelkedik. Így hiába az édesanyja januári 2,8 százalékos nyugdíjemelése, többel kell azt kiegészíteni, mint eddig. Ráadásul nem kizárt, hogy a 4,7 százalékos infláci
ó és 8 százalékos bérajánlás miatt a díjak néhány százalékkal még emelkedni is fognak.

A társadalmi berendezkedés változásával és a 65 évnél idõsebb lakosság arányának növekedésével egyre többen szorulnak intézményi ellátásra. A családtagok sokszor már nemhogy más településre, de más országba szakadtak és az idõsödõ szülõk magányosan élnek, amit csak súlyosbít, ha felüti a fejét egy tartós betegség vagy mentális probléma. Az intézményi rendszer nem követte le a változásokat, így nem képes megfelelõ ellátást nyújtani ezeknek az embereknek, kiváltképp a demenciával küzdõknek. A szakmában dolgozók egységesen állítják, hogy Magyarországon gondoskodási válság van, ám a kormányzat új férõhelyek kialakítása helyett egyre inkább átengedi a terepet a piaci szektornak. Láthatóan az állam azt preferálja, hogy magánkézbe kerüljenek a szociális szakosított eljárások. Ennek pedig egyenes következménye, hogy a társadalom szétválik a jómódúakra, akik meg tudják fizetni az ellátást és szegényebbekre, akik nem.


Forrás: Alfahír
Gulyás: Magyarország minden szempontból ebben a pillanatban nagyon jól áll
A csütörtöki kormányinfón az RTL Klub kérdezett rá arra, hogy a kormányt nem aggasztja-e, hogy magas a koronavírus magyarországi halálozás...
Közadakozásból vásárolt magának a koronavírust kimutató PCR diagnosztikai gépet a berettyóújfalui kórház
Mindössze 48 óra alatt összeadták a berettyóújfalui cégek és magánemberek azt a 14 millió forintot, amiből a helyi Gróf Tisza István Kór...
EUObserver: Az Orbán-kormány a demokrácia felszámolására használja az egészségügyi válságot
Az Európai Parlament Újítsuk meg Európát néven működő liberális frakciójából 13 képviselő – köztük Donáth Anna, a Momentum politik...
2000 milliárd Ft-ot kap Magyarország az uniótól a koronavírus elleni harcra, Orbán erről mintha megfeledkezett volna
A koronavírus-járvány elleni fellépéshez szükséges sürgős uniós intézkedéseket fogadtak el csütörtökön az Európai Parlamentben, közt...
Mészáros öccséhez továbbra is zavartalanul ömlik a közpénz
Mészáros János két cége, az Adept Enviro Kft. és a Herceghalom Interat Zrt. szépen fizető közpénzes munkához jutott. Legújabb cége, az A...
Komoly káoszt okozott Müller Cecília a határon: A tisztifőorvos megakasztotta a kamionosok határátkelését
Már torlódnak a kamionok, így tudja a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestületének főtitkára. „Ha ott lettem volna, ez a határozat...
Orbán: 2 hétre kijárási korlátozás lép életbe, az idősek csak 9 és 12 óra között mehetnek vásárolni
Kijárási korlátozást vezetnek be Magyarország egész területére március 28. és április 11. között – jelentette be Orbán Viktor miniszte...
Orbán: Ez nem három hónap lesz, kedves barátaim
Orbán Viktor lassítani szeretné a járványt. A kormánystratégia szerint "ha a védekezés sikeres, a járvány elnyúlik". Akár csak év végé...
Nem kíváncsi Orbán az Európa Tanács főtitkárának aggályaira
Ha Ön nem képes segíteni nekünk a jelenlegi válsághelyzetben, kérem, legalább tartózkodjon a védelmi erőfeszítéseink akadályozásától ...
Német lap: Orbán teljhatalmat akar
Továbbra is igen sokat foglalkozik a németnyelvű sajtó a magyarországi felhatalmazási törvénnyel. A Handelslblatt rámutat, az ellenzék nem s...
Gulyás Gergely: Nem tud segíteni a kormány az önkormányzatoknak a kieső bevételeik pótlásában
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az EU-s segítség nem előnyös konstrukcióban valósul meg Magyarország számára. Csütörtök...
MÚOSZ: Aki ebben a helyzetben az újságírókat akarja korlátozni, az nem a koronavírust tekinti az igazi ellenségnek
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége a felhatalmazási törvénnyel kapcsolatban kijelentette, hogy aki ebben a helyzetben a médiát és az ...
Lezárult az üzlet: 17 milliárdot fizetett az állam Mészáros Lőrincnek a Mátrai Erőműért
Március 26-án a lezárult a Mátrai Erőmű adésvétele, amit a Magyar Villamos Művek végül 17 milliárd 440 millió forintért vett meg, jelent...
Egészségügyi raktárnak ajánlotta fel a járvány miatt legendás futballstadionját a Real Madrid
A Real Madrid már tárgyal a spanyol kormánnyal arról, hogy orvosi eszközök tárolására használhassák a most üresen álló Santiago Bernabé...
Szijjártó Péter megérkezett Bulgáriába, egyedül rajta nem volt maszk
Szijjártó Péter külügyminiszter a Facebook-oldalára posztolt egy képet, amelyen az látható, hogy a kíséretével éppen megérkezik Bulgári...
Hétfőn a Fidesz erőből átnyomja az ellenzék által elutasított felhatalmazási törvényt
Az Országgyűlés jövő hétfőn elfogadhatja a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot, miután a törvényalkotási bizott...
Fejenként 1 millió Ft-ot adnak az MSZP-s képviselők a járvány elleni védekezésre
Az emberek megosztása helyett együttműködésre hívta fel a kormányt és a Fideszt csütörtöki online sajtótájékoztatóján Harangozó Tamá...
Nem hosszabbítja meg a kormány az elrendelt intézkedéseket, mert szerintük az alkotmányellenes lenne
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztatta a közvéleményt a kormány döntéséről: nem hosszabbítják meg a vesz...
Nemzetközi sajtó: Orbán államcsínyre készül a járvány ürügyén
The Atlantic A világban sokfelé a politikusok mentségnek tekintik a válságot, hogy több hatalmat csikarjanak ki maguknak, az emberek pedig bele...
Simonka György kétes hatékonyságú fertőtlenítőszert osztogat a Viharsarokban?
A megvádolt képviselő egyenruhában, a Dél-Békési Mentőcsoport nevével felcímkézett fertőtlenítőszert osztogat a Viharsarokban, miközben...
Keményen spórolnak a maszkokkal a koronavírus-járvány frontvonalából kimaradó kórházakban
Körlevelet küldött a főigazgató arról, ki és milyen esetben viselhet maszkot az intézményben. Szigorú szabályokhoz köti a részecskeszűr...
Moratórium ide vagy oda, a végrehajtókhoz került tartozásokat továbbra is vonják
A kormány a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos gazdasági lépései között sokat tett azért, hogy a járvány okozta válság alatt állásukat...
Németh Szilárd: csak összefogással védhetjük meg a magyar embereket
Csak összefogással védhetjük meg a magyar embereket a koronavírussal szemben - hangsúlyozta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkár...
Szijjártó Péter: Magyarország tovább dolgozik a kárpátaljai magyarok helyzetének megoldásán
Magyarország tovább dolgozik azért, hogy a kárpátaljai magyarok helyzete megoldódjon, a nyelvhasználat és az anyanyelvi oktatáshoz való hozz...
Gulyás Gergely: Megoldást talált a kormány a lejáró rendkívüli intézkedésekre
A kormány megtárgyalta a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetben hozott, de eddigi parlamenti döntés hiányában lejáró intéz...
Ismerősöktől, szülőktől kér védőfelszerelést a gyerekorvos
Miközben a kormány minden nap azt ismételgeti, hogy van elég védőfelszerelés, egy nagykanizsai gyerekorvos végső kétségbeesésében egy Fac...
Rig Lajos: Orbán 133 bátor emberéből 1 jelentkezett önkéntesnek
Orbán Viktor tegnap azt mondta, hogy neki 133 bátor emberre van szüksége. A bátorral egyet tudok érteni, de a számszakisággal nem. Az önök f...
Szlovéniában 30 %-kal csökkentik a miniszterek bérét, duplájára emelik az ápolók fizetését
A szlovén kormány a válság idejére átrendezi a bérviszonyokat, hogy ezzel is enyhítsék a koronavírus-járvány okozta károkat. A szlovén...
Kéz- és felületfertőtlenítő gyárrá állította át egyik üzemét a Mol Almásfüzitőn
Szélvédőfolyadék helyett fertőtlenítőszert fognak gyártani a MOL almásfüzitői üzemében, mondta Ratatics Péter, a MOL Magyarország ügyv...
Megint beült a Parlamentbe gombot nyomogatni a fideszes képviselő, akinek rég karanténban volna a helye
Hétfőn sokak felháborodását kiváltotta, hogy B. Nagy László fideszes országgyűlési képviselő elhagyta a karantént és maszkban beült a ...
FAZ: Amit Orbán tervez, az felér egy demokráciát felszámoló államcsínnyel
A svájci Neue Zürcher Zeitung megfogalmazása szerint Orbán Viktor magyar miniszterelnök „kvázi diktatórikus teljhatalmat” követel mag...
Koronavírus ide vagy oda: Simán megrendeztek egy atlétikai versenyt Szombathelyen
A járvány ellenére megtartott versenyről a Magyar Atlétikai Szövetség is beszámolt honlapján és Facebook-oldalán, ahol egy csoportképet is...
Novák Katalin: Fontos a kormánynak, hogy biztonságban érezzék magukat a családok
A családok biztonságérzetének fenntartására is törekszik a kormány a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár közlése szerint. ...
Kemény üzenetet küldött a kormány a kijárási tilalmat bevezető polgármestereknek
Kijárási korlátozás elrendelésére kizárólag a kormány jogosult, a veszélyhelyzetben érvényes szabályozás nem nyújt jogi alapot arra, ho...
Kunhalmi Ágnes: Profi trükközésnek vagyunk a tanúi
A koronavírus miatt kiadott rendeleteket akármikor meg lehetne hosszabbítani, amihez az Országgyűlés feles többsége is elegendő. Ezeket az el...
Orbán: Ezt a válságot önök nélkül is meg fogjuk oldani
Nehéz idők jönnek, mindenkinek össze kell szednie magát és fel kell nőnie a feladathoz. A koronavírus törvény bevezetéséről vitáztak ...
Előkerült Áder János: kiderült, mivel foglalatoskodik a járvány ideje alatt
Sok más ország államfőjével ellentétben a magyar elnök alig szólalt meg, amióta a járvány tart, az Index a hivatalánál érdeklődött ut...
Veszélyhelyzet ide vagy oda, van, ami nem változik: Mészáros félmilliárddal drágában épít vasútvonalat
A Százhalombatta és Pusztaszabolcs közötti (két részre bontott) vasútvonal felújítása 523 millió forinttal drágult, a többlet műszaki ta...
Tisztifőorvos: Ne viseljen maszkot, ha nem beteg
Miközben a tünetmentes vírushordozók is átadhatják a betegséget, a tisztifőorvosi hivatal szerint elég, ha csak köhögők, tüsszögők hord...
A nagykanizsai fideszes polgármester is átvette a város irányítását a koronavírusra hivatkozva
Érdekes, csupa olyan helyen történik ilyen, ahol a fideszes polgármesterrel szemben ellenzéki képviselő-testületi többség van. A nagykanizs...
Brazíliában 45 ezres stadiont alakítanak át kórházzá
Brazíliában is leállt a futballélet a koronavírus-járvány miatt, de a stadionokat attól még hasznosítani tudják: a São Paulóban találhat...
Kovács Árpád: Életet mentenek a kormány gazdaságvédelmi intézkedései
A kormány gazdaságvédelmi intézkedései is életet mentenek a koronavírus-járvány idején – mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanác...
Szabó Tímea feljelenti a fideszes képviselőt, aki karantén helyett a Parlamentben szavazott
A Párbeszéd társelnöke közösségi oldalán azt írta, elfogadhatatlan, hogy a szegedi képviselő 7 nap után elhagyta a karantént, és százak...
Megmérgezte a saját gyerekét egy kecskeméti nő, hogy bent tartsák a kórházban
A kecskeméti nő benyugtatózta a két éves kislányát, hogy bent tartsák a kórházban. A gyerek majdnem meghalt, annyi gyógyszert kapott. A n...
Orbán felhatalmazási törvényén hüledezik a német sajtó is
A német nyelvű lapok különösen nagy figyelmet szentelnek a magyar felhatalmazási törvénynek. A német Süddeutsche Zeitung és az osztrák Der...
Kásler alá rendel több színházat a kormány
A koronavírussal kapcsolatos jogszabályok árnyékában, kivételes eljárásban tárgyalta a parlament a törvényjavaslatot, mely az Újszínház...
Brüsszelben is kiverte a biztosítékot a felhatalmazási törvény
Attól, hogy világjárvány van, még nem szabad figyelmen kívül hagyni az Európai Unió alapvető értékeit, a demokrácia és a jogállam elvei...
Tízezrek írták alá a Fidesz terve elleni petíciót
"Tiltakozzunk a felhatalmazási törvény elfogadása ellen! Még a rendkívül veszélyes és beláthatatlan járványhelyzet sem indokolhatja az...
10 milliárdot ad a kormány az egyházaknak és a falvaknak az identitástudat erősítésére
Újabb két pályázatot hirdetett meg a kormány a Magyar Falu Program keretében, a pályázatok az egyházi, illetve önkormányzati tulajdonú kö...
Gulyás Gergely: Hazugság, hogy a kormány visszaélne a teljhatalmával
Nem engednek a kormánypártok, nem szabnak 90 napos határidőt a kormány rendkívüli felhatalmazásának - az ellenzék ezt kérte a mai négyöt...
Elhagyta a karantént és bement a parlamentbe a fideszes képviselő, aki együtt koszorúzott a vírusos rektorral
B. Nagy Lászlóról, Szeged fideszes országgyűlési képviselőjéről a Szeged.ma azt írta: a fideszes képviselő önkéntes karanténba vonult,...
Elbukott Orbán terve, nem szavazta meg az ellenzék a korlátlan felhatalmazást a kormánynak
Ahogy előre tudni lehetett, az ellenzék nem adott időben korlátlan felhatalmazást a kormánynak a járvány elleni védekezéshez. 137 igen szav...
Palkovics most szó szerint mindent megtudhat rólunk
Az innovációért felelős miniszter a járványhelyzet miatt kapott rendkívüli felhatalmazást – nyitva áll előtte minden adatbázis. Megjele...
Palkovics: A kormány igyekszik segíteni a vállalatoknak
Lezárt határok, tönkrement vállalkozások. Világválságot hozhat a koronavírus elleni küzdelem. A magyar kormány is gazdaságvédelmi akciót...
Világerejű imádságra szólította fel a keresztényeket Ferenc pápa a koronavírusjárvány ellen
A Miatyánk-imádság közös elmondására szólította fel a világ keresztényeit az új koronavírus-fertőzés (Covid-19) teremtette helyzetben, ...
Szijjártó: Horvátország számíthat a segítségünkre az újjáépítésben
Szolidárisak vagyunk horvát barátainkkal - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében a ...
Kim Lane Scheppele, amerikai alkotmányjogász Orbán törvényéről: Diktatúra
Az amerikai alkotmányjogász szerint a kormányfő most mindent megkap, amiről eddig csak álmodott, de ő is tudja, hogy az ország nincs felkész...
Magyar Hang: Ausztriában síelt, megfertőződött, majd operált tovább a szegedi egyetem rektora
Rovó László, a szegedi egyetem rektora volt az az orvos, akiről először az RTL Klub adott hírt, miszerint annak ellenére felvette a munkát, h...
Jogvédő szervezetek: nem a korlátlan hatalom az orvosság a járványra
A civilek szerint biztosítani kell, hogy az államhatalom normálistól eltérő gyakorlása ne tegye lehetővé a kizárólagos hatalomgyakorlást. ...
Az ellenzéki pártok nem szavazzák meg a felhatalmazási törvényt
Az ellenzéki pártok frakciói hétvégén azt közölték, hétfőn még egyeztetnének a kormánnyal a felhatalmazási törvényről. Az viszont m...
Készülni kell a hangorkánra: 3 napon át gyakorlatoznak a magyar Gripen vadászgépek 9 magyar nagyváros fölött
Éjszakai kiképzést tartanak a Magyar Honvédség Gripenjei hétfőtől - közölte a Honvédelmi Minisztérium vasárnap az MTI-vel. A közle...
Orbán Viktor a horvátoknak: A magyar emberek nevében szeretném ezúton felajánlani Magyarország segítségét
A károkat és sérüléseket okozó zágrábi földrengés után Orbán Viktor miniszterelnök szolidaritásáról biztosította Andrej Plenkovic hor...
Szenvednek a magyar gyógyszergyártók is, csak épp nem beszélnek róla
Minden ország ráült az egészségügyi készleteire, és valamennyien kiszolgáltatottak a távol-keleti importnak. Magyarország függősége a le...
Magyar Szakszervezeti Szövetség: Nemcsak a munkahelyeket, de a munkavállalókat is meg kellene védeni
Gazdaságvédelem nem képzelhető el dolgozóvédelem nélkül – olvasható ki több szakszervezeti konföderáció közös állásfoglalásából....
Budapesten hatmillió maszkra lenne szükség
Új koronavírus-járványról szóló információs honlapot indított a fővárosi önkormányzat. Bár Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, h...
Kocsis Máté: Akkor is elfogadjuk a felhatalmazási törvényt, ha hétfőn nem lesz meg a négyötöd
A Fidesz frakcióvezetője pénteken a Hír Tv-n beszélt arról a most benyújtott törvényjavaslatról, ami pontosan meg nem határozott ideig megh...
Vakcina-kutatásra 100 milliót, a győri hittudományi főiskolának 1 milliárdot adott Orbán Viktor
Megannyi kormányzati intézkedést tartalmaz a péntek délután Magyar Közlöny. Ezek közül a legfontosabb az a kormányhatározat, amellyel a ka...
DK: Az ország felelős miniszterelnöke ne terjesszen hamis biztonságérzetet nyújtó valótlan információkat
"Orbán Viktor bő egy hete még bagatellizálni próbálta a koronavírus-járvány fiatalokat, középkorúakat érintő veszélyét, amikor azt mon...
Személyesen küldi haza a szépkorúakat az utcáról az orosházi polgármester
Dávid Zoltán a piacra ment le ma reggel, és abban bízott, hogy csak fiatalokkal fog találkozni. Ellenkező látvány fogadta, ezért Facebook-ok ...
A Fidesz-közeli Hír TV azzal henceg, hogy 300 ezret adományoz a Szent László Kórháznak
Sikerült a pofátlanságot kimaxolnia a Hír TV-nek: bejelentették, hogy „míg az Index és a 444 magának kér pénzt olvasóitól, a koronavíru...
Cél a biztonságérzet növelése: katonák járőröznek Debrecen utcáin
Katonai járőrökről készített fotót az MTI munkatársa a debreceni Kossuth téren, március 20-án. A katonák utcai jelenlétének célja a k...
A miniszterelnök szerint van elég maszk, de a valóság megint rácáfolt Orbánra
Megtartotta szokásos pénteki reggeli szereplését az állami rádióban a miniszterelnök. Orbán Viktor itt arról beszélt, Magyarország még mi...
Bezárja a szállodáit Mészáros a koronavírus járvány miatt
Bizonytalan időre felfüggeszti szállodáinak működtetését március 22-től az Opus Global Nyrt.-hez tartozó Hunguest Hotels, a koronavírus j...
Romániában és Csehországban az állam pótolja azok jövedelmét, akiknek megszűnt a munkája a járvány miatt
Az Expats.cz és a Romania Insider hírei alapján gyűjtötte össze a Mérce, milyen állami segítségre számíthatnak Csehországban és Románi...
Borászok ajánlanák fel szájmaszkjaikat az egészségügyi dolgozóknak
Adományozási akciót indított kér borász szervezet, a Borászok Borászai és a Pannon Bormíves Céh azért, hogy a magyar szőlő- és borterme...
Gulyás: Magyarország minden szempontból ebben a pillanatban nagyon jól áll
  
Közadakozásból vásárolt magának a koronavírust kimutató PCR diagnosztikai gépet a berettyóújfalui kórház
  
EUObserver: Az Orbán-kormány a demokrácia felszámolására használja az egészségügyi válságot
  
2000 milliárd Ft-ot kap Magyarország az uniótól a koronavírus elleni harcra, Orbán erről mintha megfeledkezett volna
  
Mészáros öccséhez továbbra is zavartalanul ömlik a közpénz
  
Komoly káoszt okozott Müller Cecília a határon: A tisztifőorvos megakasztotta a kamionosok határátkelését
  
Orbán: 2 hétre kijárási korlátozás lép életbe, az idősek csak 9 és 12 óra között mehetnek vásárolni
  
Orbán: Ez nem három hónap lesz, kedves barátaim
  
Nem kíváncsi Orbán az Európa Tanács főtitkárának aggályaira
  
Német lap: Orbán teljhatalmat akar
  
Gulyás Gergely: Nem tud segíteni a kormány az önkormányzatoknak a kieső bevételeik pótlásában
  
MÚOSZ: Aki ebben a helyzetben az újságírókat akarja korlátozni, az nem a koronavírust tekinti az igazi ellenségnek
  
Lezárult az üzlet: 17 milliárdot fizetett az állam Mészáros Lőrincnek a Mátrai Erőműért
  
Egészségügyi raktárnak ajánlotta fel a járvány miatt legendás futballstadionját a Real Madrid
  
Szijjártó Péter megérkezett Bulgáriába, egyedül rajta nem volt maszk
  
Hétfőn a Fidesz erőből átnyomja az ellenzék által elutasított felhatalmazási törvényt
  
Fejenként 1 millió Ft-ot adnak az MSZP-s képviselők a járvány elleni védekezésre
  
Nem hosszabbítja meg a kormány az elrendelt intézkedéseket, mert szerintük az alkotmányellenes lenne
  
Nemzetközi sajtó: Orbán államcsínyre készül a járvány ürügyén
  
Simonka György kétes hatékonyságú fertőtlenítőszert osztogat a Viharsarokban?
  
Keményen spórolnak a maszkokkal a koronavírus-járvány frontvonalából kimaradó kórházakban
  
Moratórium ide vagy oda, a végrehajtókhoz került tartozásokat továbbra is vonják
  
Németh Szilárd: csak összefogással védhetjük meg a magyar embereket
  
Szijjártó Péter: Magyarország tovább dolgozik a kárpátaljai magyarok helyzetének megoldásán
  
Gulyás Gergely: Megoldást talált a kormány a lejáró rendkívüli intézkedésekre
  
Ismerősöktől, szülőktől kér védőfelszerelést a gyerekorvos
  
Rig Lajos: Orbán 133 bátor emberéből 1 jelentkezett önkéntesnek
  
Szlovéniában 30 %-kal csökkentik a miniszterek bérét, duplájára emelik az ápolók fizetését
  
Kéz- és felületfertőtlenítő gyárrá állította át egyik üzemét a Mol Almásfüzitőn
  
Megint beült a Parlamentbe gombot nyomogatni a fideszes képviselő, akinek rég karanténban volna a helye
  
FAZ: Amit Orbán tervez, az felér egy demokráciát felszámoló államcsínnyel
  
Koronavírus ide vagy oda: Simán megrendeztek egy atlétikai versenyt Szombathelyen
  
Novák Katalin: Fontos a kormánynak, hogy biztonságban érezzék magukat a családok
  
Kemény üzenetet küldött a kormány a kijárási tilalmat bevezető polgármestereknek
  
Kunhalmi Ágnes: Profi trükközésnek vagyunk a tanúi
  
Orbán: Ezt a válságot önök nélkül is meg fogjuk oldani
  
Előkerült Áder János: kiderült, mivel foglalatoskodik a járvány ideje alatt
  
Veszélyhelyzet ide vagy oda, van, ami nem változik: Mészáros félmilliárddal drágában épít vasútvonalat
  
Tisztifőorvos: Ne viseljen maszkot, ha nem beteg
  
A nagykanizsai fideszes polgármester is átvette a város irányítását a koronavírusra hivatkozva
  
Brazíliában 45 ezres stadiont alakítanak át kórházzá
  
Kovács Árpád: Életet mentenek a kormány gazdaságvédelmi intézkedései
  
Szabó Tímea feljelenti a fideszes képviselőt, aki karantén helyett a Parlamentben szavazott
  
Megmérgezte a saját gyerekét egy kecskeméti nő, hogy bent tartsák a kórházban
  
Orbán felhatalmazási törvényén hüledezik a német sajtó is
  
Kásler alá rendel több színházat a kormány
  
Brüsszelben is kiverte a biztosítékot a felhatalmazási törvény
  
Tízezrek írták alá a Fidesz terve elleni petíciót
  
10 milliárdot ad a kormány az egyházaknak és a falvaknak az identitástudat erősítésére
  
Gulyás Gergely: Hazugság, hogy a kormány visszaélne a teljhatalmával
  
Elhagyta a karantént és bement a parlamentbe a fideszes képviselő, aki együtt koszorúzott a vírusos rektorral
  
Elbukott Orbán terve, nem szavazta meg az ellenzék a korlátlan felhatalmazást a kormánynak
  
Palkovics most szó szerint mindent megtudhat rólunk
  
Palkovics: A kormány igyekszik segíteni a vállalatoknak
  
Világerejű imádságra szólította fel a keresztényeket Ferenc pápa a koronavírusjárvány ellen
  
Szijjártó: Horvátország számíthat a segítségünkre az újjáépítésben
  
Kim Lane Scheppele, amerikai alkotmányjogász Orbán törvényéről: Diktatúra
  
Magyar Hang: Ausztriában síelt, megfertőződött, majd operált tovább a szegedi egyetem rektora
  
Jogvédő szervezetek: nem a korlátlan hatalom az orvosság a járványra
  
Az ellenzéki pártok nem szavazzák meg a felhatalmazási törvényt
  
Készülni kell a hangorkánra: 3 napon át gyakorlatoznak a magyar Gripen vadászgépek 9 magyar nagyváros fölött
  
Orbán Viktor a horvátoknak: A magyar emberek nevében szeretném ezúton felajánlani Magyarország segítségét
  
Szenvednek a magyar gyógyszergyártók is, csak épp nem beszélnek róla
  
Magyar Szakszervezeti Szövetség: Nemcsak a munkahelyeket, de a munkavállalókat is meg kellene védeni
  
Budapesten hatmillió maszkra lenne szükség
  
Kocsis Máté: Akkor is elfogadjuk a felhatalmazási törvényt, ha hétfőn nem lesz meg a négyötöd
  
Vakcina-kutatásra 100 milliót, a győri hittudományi főiskolának 1 milliárdot adott Orbán Viktor
  
DK: Az ország felelős miniszterelnöke ne terjesszen hamis biztonságérzetet nyújtó valótlan információkat
  
Személyesen küldi haza a szépkorúakat az utcáról az orosházi polgármester
  
A Fidesz-közeli Hír TV azzal henceg, hogy 300 ezret adományoz a Szent László Kórháznak
  
Cél a biztonságérzet növelése: katonák járőröznek Debrecen utcáin
  
A miniszterelnök szerint van elég maszk, de a valóság megint rácáfolt Orbánra
  
Bezárja a szállodáit Mészáros a koronavírus járvány miatt
  
Romániában és Csehországban az állam pótolja azok jövedelmét, akiknek megszűnt a munkája a járvány miatt
  
Borászok ajánlanák fel szájmaszkjaikat az egészségügyi dolgozóknak
  
THE TIMES IMPRESSZUM