Kezdőlap   Budapest     2020-07-07   Csatlakozz hozzánk facebookon
Palkovics most szó szerint mindent megtudhat rólunk
Az innovációért felelős miniszter a járványhelyzet miatt kapott rendkívüli felhatalmazást – nyitva áll előtte minden adatbázis.

Megjelent a kormány kornavírus-járvány miatt hozott rendkívüli intézkedéseit és korlátozásait felsoroló közlönyszám: a kiadott rendeletek tartalmát szinte teljes mértékben ismertette délutáni ülésén az operatív törzs – egy, különösen érdekes részlet azonban újdonságnak számít.
„Az innovációért és technológiáért felelős miniszter – mint a Kormány tudománypolitikáért és informatikáért felelős tagja – az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében,
"a járvány terjedésének modellezése, elemzése céljából jogosult bármely rendelkezésre álló adat megismerésére, kezelésére".

(2) Az innovációért és technológiáért felelős minisztert a feladata ellátása érdekében az állami és önkormányzati szervek, gazdálkodó szervezetek, magánszemélyek támogatni, a kért adatszolgáltatást teljesíteni kötelesek” – áll az Orbán Viktor által saját kezűleg jóváhagyott rendeletben.
A kormány válsághelyzetben persze sok egyéb mellett adatvédelmi szabályokat is felülírhat, de így is felmerül a kérdés:
"miért kell Palkovics Lászlónak szó szerint bármely, rendelkezésre álló adatot megismernie?"

Az sem tisztázott, milyen céllal kérhet be például adatot magánszemélyektől a miniszter -vagy hogy egy önkormányzat vagy egy cég mit tud elmondani rólunk, ami segíthet modellezni a járvány terjedését, és így megfékezni azt.

A korlátlan felhatalmazás különösen furcsa akkor, amikor Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs ülésén maga jelenti be: a csoportos megbetegedések időszakába értünk, és már most nem igazán tudják megmondani, hogy egy adott közösségben ki fertőzött meg kit.
Müller a személyes adatok védelmére hivatkozva egyébként nem adott választ arra a nagyon egyszerű – és érzékeny adatokat egyáltalán nem érintő – újságírói kérdésre, hogy mely területen, milyen nemű és életkorú fertőzötteket tartanak nyilván.

Ehhez képest Palkovics most a jelek szerint egy magánbeszélgetés információit is lekérheti, ha éppen arra kíváncsi - miközben a rendelet egy sort sem tartalmaz arról, hogy az kinyert adatokat meddig tárolhatják, és a járványmegelőzésen kívül milyen más célokra használhatják fel.

Forrás: Népszava
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Még át sem adták, már el is vitte a víz a 666 milliós kerékpárutat
Szálljál ki! - Agresszív autós tombolt a Hungária körúton (videó)
Hollik: A baloldal cserbenhagyja a magyar embereket, a kormánynak viszont a gyermek az első
Vége: leállították a Lánchíd felújítására indított gyűjtést
Leállította a Lánchíd felújítására indított gyűjtést Pálinkás József – tudta meg az ATV Híradó A Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke a közösségi oldalán indított kezde...
  
Óriási razzia a magyar vizsgaállomáson - Összehangolt ügyészségi akció
Összehangolt ügyészségi akció van folyamatban – ezt a választ adta az Index megkeresésére a Központi Nyomozó Főügyészség a Mozaik utcai hatósági vizsgaállomással kapcsolatban, miut...
  
Müller Cecília bejelentés: több mint 20-an kapták el a vírust egy iskolai értekezleten
Egy oktatási intézmény zárt megbeszélésén vettek részt Egy valaki már akkor tüneteket mutatott Tizenhat újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést kedd regg...
  
400 milliót kapnak a nemzetiségek a koronavírus miatt
Soltész Miklós Pécsett beszélt a támogatási programról A járványhelyzet következményeinek enyhítésére indított országos támogatási programot a magyarországi nemzetiségek támogatá...
  
A piaci ár többszörösébe kerül a települések fásítása
Többszörösébe kerülnek a települési fásítási program nagy tételben vett fái, mintha a kiskereskedelemben vennék meg Településfásítási programot indított az Agrárminisztérium, jún...
  
Színházjegyekkel fejezik ki hálájukat az egészségügyi dolgozóknak
A Covid-részleggel rendelkező Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő munkatársai számára ajánlott fel ingyenjegyeket a Városmajori Szabadtér Színház Az orsz...
  
Recesszió: ha bejön amit az EU jósol....
A magyar gazdaság 7, az európai 8,3 százalékkal esik vissza idén az Európai Bizottság nyári gazdasági előrejelzése szerint Még jövőre sem érjük el azt a szintet, ahol 2019 legvégén ...
  
Forradalmi változás jöhet a személyi igazolványok körül
A személyi igazolványt egy hónap múlva már pénzforgalmi szolgáltatáshoz szükséges ügyfél-hitelesítésre is lehet majd használni A Magyar Közlönyben jelent meg egy belügyminisztériumi...
  
Fontos kérdések a hálapénz körül
A leghatékonyabb eszköz a hálapénz visszaszorítására a betegellátás színvonalának a növelése lenne egy közvélemény-kutatás szerint "Mérgezi az orvos-beteg bizalmi viszonyt, kiszámí...
  
Közel 200 üzletét bezárja a H&M
A koronavírus miatt bevezetett korlátozások idején 50 százalékkal estek vissza a cég eladásai 170 üzlet bezárásáról döntött a Hennes and Mauritz (H&M) üzletlánc világszerte – írja...
  
Áder levelet írt az ukrán és a román elnöknek
Levélben fordult Áder János államfő Volodimir Zelenszkij ukrán, valamint Klaus Johannis román elnökhöz a Tiszán és a Szamoson át Magyarországra érkező nagy mennyiségű hulladék miatt ...
  
Börtönt kaptak azok a migránsok akik áttörték a magyar határkerítést
Egy év letöltendő börtönbüntetéssel sújtotta jogerősen a Szegedi Törvényszék kedden azt a négy férfit, akik még januárban egy nagyobb csoport tagjaként Röszkénél, a közúti határ...
  
Nagy Feró: nem lehet Mészáros Lőrinc ellen lázadni, mert egy tehetséges ember
"Ha működőképes rockzenét akarsz, annak valamilyen szinten, de mindig dörzsölődnie kell a hatalomhoz Attól fényesedik," jelentette ki Nagy Feró a HVG-nek A Beatrice frontemberét annak apro...
  
Üzent az EU az index körül zajló dolgok miatt - Aggodalom
„A demokrácia nem működik szabad és független média nélkül” - üzente az Indexnek küldött közleményében Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke A lap magyar és angol nyelven ...
  
Merkely Béla: fedezzük föl szép hazánkat
Ezen a nyáron maradjunk itthon, és fedezzük föl szép hazánkat – mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója az InfoRádi...
  
Fertőzés gyanú miatt zártak le egy iskolát Mezőkövesden
Az RTL Híradó értesülései szerint le kellett zárni egy általános iskolát Mezőkövesden, miután kiderült, hogy a tanári kar egyik tagja koronavírus-fertőzött lehet A Borsod-Abaúj-Zempl...
  
Évi 180 millióért tartják karban a Puskás Aréna gyepét
A Puskás Arénát kezelő Nemzeti Sportközpontok a különböző feladatokra két tendert is kiírt a napokban, és ezekből most először került nyilvánosságra az adat, hogy mennyibe is kerülh...
  
Pozitív lett a brazil elnök tesztje
Pozitív lett Jair Bolsonaro brazil elnök legfrissebb koronavírus-tesztje - írja a BBC Ez volt Bolsonaro negyedik tesztje, hiszen, mint magasrangú politikust, gyakran tesztelik Az államfőnek má...
  
Autóban összezsúfolódott migránsokat fogtak el a rendőrök
A migránsok személyazonosságukat és magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni A rendőrök - négy megyére kiterjedő akció keretében - a Készenléti Rendőrség Nemzeti ...
  
Átalakíthatják a gázárakat - a gáz tőzsdei ára a felére zuhant de a lakosság ezt nem érzi
Bár a közműhivatal rendületlenül vizsgálja a lakosság fűtési rezsijét, az elmúlt öt év során - Orbánék szája íze szerint - a tőzsdei mélyrepülések ellenére sem találtak okot a ...
  
Ezer forint jutalmat kaptak a Tanárok veszprémben
Fejenként kerek ezer forinttal honorálta pedagógusai egy jelentősebb csoportját a veszprémi tankerület pedagógusnap alkalmából A jutalmat ők naptár formájában vághatták zsebre Máshol ...
  
Előbb rozsdaövezetet csinálna a kormányzat a Hajógyáriból, aztán VIP-negyed lehet
Politikai állóháborúvá merevedhet az Óbudai-sziget gátvitája. A kerület határozatban tiltja meg a terület beépítését, de a kormánynak is vannak ötletei. Az óbudai önkormányzat sz...
  
Deutsch Tamás szerint az Európai Unió miatt van szükségünk a kínai és az orosz hitelre
Európa parlamenti képviselőjét küldte a Fidesz az ATV Egyenes beszéd című műsorába az Európai Bíróság civiltörvényről szóló ítéletét megmagyarázni Deutsch Tamás felmondta a kö...
  
Rossi szerint Dzsudzsák többre is vihette volna, de ő a pénzügyi nyugalomra gondolt
A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a tuttomercatowebcom-nak adott nyilatkozatában beszélt az Európa-bajnokságról, Szoboszlai Dominik esetleges klubváltásáról és Dzsudz...
  
Zöld utat kapott a Garancsi-közeli cég a kormányhivataltól, építkezhetnek a siófoki obszervatórium mellé
Vélhetően megépül a siófoki időjárás előrejelző állomás mellé az az ötszintes társasház, amely egy Garancsi István érdekeltségébe tartozó cég épít. Innen működik az a balaton...
  
Többszörös áron szállítja a fákat a településekre az Agrárminisztérium programja
A kereskedelmi árak három-négyszeresébe kerülhetnek azok a fák, amelyeket a településfásítási program során oszt szét az Agrárminisztérium, írja az Átlátszó A lap kiszámolta, hogy ...
  
9 éves nevelt kislányával erőszakoskodott a Jász-Nagykun-Szolnok megyei férfi, ha felesége épp nem volt otthon
A Szegedi Ítélőtábla fenntartotta annak a Jász-Nagykun-Szolnok megyei 40 év körüli férfinek a letartóztatását, akit a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség a kiskorú nevelt gyermek...
  
A kormány szerint a kórházi adósság nem az alulfinanszírozottság miatt van
A kormány többször hangoztatta, hogy az évi 60-70 milliárd forintos kórházi adósság nem az alulfinanszírozottság, hanem a rossz struktúra miatt termelődik újra Ezért jó hír, hogy most...
  
Molnár Anikó botrány: Öregasszonyok írogatnak nekem, hogy el kellene törni a kezem
Nem telt el még annyi idő Gesztesi Károly temetése óta, hogy biztonsággal síremléket lehessen emelni a nyughelye fölé Sírhelyének állapota azonban nem tetszett mindenkinek Molnár Anikó ...
  
NAV: Több százezer hamis és rossz minőségű maszkot foglaltak le
Több mint négyszázezer hamis és rossz minőségű védőmaszkot, valamint nyolcvanezer egyéb egészségügyi védőeszközt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Győr-Moson-Sopron megy...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
Palkovics most szó szerint mindent megtudhat rólunk
Az innovációért felelős miniszter a járványhelyzet miatt kapott rendkívüli felhatalmazást – nyitva áll előtte minden adatbázis.

Megjelent a kormány kornavírus-járvány miatt hozott rendkívüli intézkedéseit és korlátozásait felsoroló közlönyszám: a kiadott rendeletek tartalmát szinte teljes mértékben ismertette délutáni ülésén az operatív törzs – egy, különösen érdekes részlet azonban újdonságnak számít.
„Az innovációért és technológiáért felelős miniszter – mint a Kormány tudománypolitikáért és informatikáért felelős tagja – az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében,
"a járvány terjedésének modellezése, elemzése céljából jogosult bármely rendelkezésre álló adat megismerésére, kezelésére".

(2) Az innovációért és technológiáért felelős minisztert a feladata ellátása érdekében az állami és önkormányzati szervek, gazdálkodó szervezetek, magánszemélyek támogatni, a kért adatszolgáltatást teljesíteni kötelesek” – áll az Orbán Viktor által saját kezűleg jóváhagyott rendeletben.
A kormány válsághelyzetben persze sok egyéb mellett adatvédelmi szabályokat is felülírhat, de így is felmerül a kérdés:
"miért kell Palkovics Lászlónak szó szerint bármely, rendelkezésre álló adatot megismernie?"

Az sem tisztázott, milyen céllal kérhet be például adatot magánszemélyektől a miniszter -vagy hogy egy önkormányzat vagy egy cég mit tud elmondani rólunk, ami segíthet modellezni a járvány terjedését, és így megfékezni azt.

A korlátlan felhatalmazás különösen furcsa akkor, amikor Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs ülésén maga jelenti be: a csoportos megbetegedések időszakába értünk, és már most nem igazán tudják megmondani, hogy egy adott közösségben ki fertőzött meg kit.
Müller a személyes adatok védelmére hivatkozva egyébként nem adott választ arra a nagyon egyszerű – és érzékeny adatokat egyáltalán nem érintő – újságírói kérdésre, hogy mely területen, milyen nemű és életkorú fertőzötteket tartanak nyilván.

Ehhez képest Palkovics most a jelek szerint egy magánbeszélgetés információit is lekérheti, ha éppen arra kíváncsi - miközben a rendelet egy sort sem tartalmaz arról, hogy az kinyert adatokat meddig tárolhatják, és a járványmegelőzésen kívül milyen más célokra használhatják fel.

Forrás: Népszava
Még át sem adták, már el is vitte a víz a 666 milliós kerékpárutat
Szálljál ki! - Agresszív autós tombolt a Hungária körúton (videó)
Hollik: A baloldal cserbenhagyja a magyar embereket, a kormánynak viszont a gyermek az első
1,5 milliárd forintból megújul Magyarország kedvenc kisvasútja
Vége: leállították a Lánchíd felújítására indított gyűjtést
Óriási razzia a magyar vizsgaállomáson - Összehangolt ügyészségi akció
Müller Cecília bejelentés: több mint 20-an kapták el a vírust egy iskolai értekezleten
400 milliót kapnak a nemzetiségek a koronavírus miatt
A piaci ár többszörösébe kerül a települések fásítása
Színházjegyekkel fejezik ki hálájukat az egészségügyi dolgozóknak
Recesszió: ha bejön amit az EU jósol....
Forradalmi változás jöhet a személyi igazolványok körül
Fontos kérdések a hálapénz körül
Közel 200 üzletét bezárja a H&M
Áder levelet írt az ukrán és a román elnöknek
Börtönt kaptak azok a migránsok akik áttörték a magyar határkerítést
Nagy Feró: nem lehet Mészáros Lőrinc ellen lázadni, mert egy tehetséges ember
Üzent az EU az index körül zajló dolgok miatt - Aggodalom
Merkely Béla: fedezzük föl szép hazánkat
Fertőzés gyanú miatt zártak le egy iskolát Mezőkövesden
Évi 180 millióért tartják karban a Puskás Aréna gyepét
Pozitív lett a brazil elnök tesztje
Autóban összezsúfolódott migránsokat fogtak el a rendőrök
Átalakíthatják a gázárakat - a gáz tőzsdei ára a felére zuhant de a lakosság ezt nem érzi
Ezer forint jutalmat kaptak a Tanárok veszprémben
Előbb rozsdaövezetet csinálna a kormányzat a Hajógyáriból, aztán VIP-negyed lehet
Deutsch Tamás szerint az Európai Unió miatt van szükségünk a kínai és az orosz hitelre
Rossi szerint Dzsudzsák többre is vihette volna, de ő a pénzügyi nyugalomra gondolt
Zöld utat kapott a Garancsi-közeli cég a kormányhivataltól, építkezhetnek a siófoki obszervatórium mellé
Többszörös áron szállítja a fákat a településekre az Agrárminisztérium programja
9 éves nevelt kislányával erőszakoskodott a Jász-Nagykun-Szolnok megyei férfi, ha felesége épp nem volt otthon
A kormány szerint a kórházi adósság nem az alulfinanszírozottság miatt van
Molnár Anikó botrány: Öregasszonyok írogatnak nekem, hogy el kellene törni a kezem
NAV: Több százezer hamis és rossz minőségű maszkot foglaltak le
Újabb 8,5 milliárdot fújt be a kormányzati hátszél Lázár ménesbirtokára
Horrorbaleset a magyar utakon: egyszerűen összeroppant az autó a baleset következtében
Mindenki találgat: érdekes tüneteket mutat a brazil elnök
Orbán megmondta: a magyar turizmusnak kampó, 93 százalékos a visszaesés
Hivatalos: Magyarországon is indíthat vizsgálatokat az Európai Ügyészség
Már 27,6 százalékot zuhant a magyar ipar
Döbbenet: Fényes nappal élvezte egymás társaságát egy hajléktalan pár Pécs belvárosában
Hirtelen döntést hozott szerelme miatt Vajna Tímea
Nemrég vesztegetés gyanújával hallgatták ki, most javaslatot tett a Fidesznek
Rágyújtotta a házat a mozgásképtelen élettársára
4000 felé emelkedett az azonosított fertőzöttek száma Magyarországon
Feltűnően hasonló gondjai vannak két olyan intézménynek, amelyek működését a kormány nem nézi jó szemmel