THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
THE TIMES
Legolvasottabb hír:Újabb megdöbbentő szavak: Orbán elszólta magát a Kossuth rádióban
Nagy tahóságról tett tanúbizonyságot az Orbán-kormány kulcsembere
Nem az első eset, de reméljük már nem sokáig marad a posztján, mert ő és az egész brancs bukni fog!

Az “emberminiszter” szerint csak egy vicc a pedagógushiány

Magyarország egyik legnagyobb és legkomolyabb problémáján volt képes cinizálni…

“Komolytalan szirénhangoknak” nevezte a kormány oktatáspolitikájával kapcsolatos ellenzéki kifogásokat Balog Zoltán. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetője az Országgyűlés Kulturális bizottságának szerdai ülésén – ahol az elmúlt évek eredményeiről számolt be – az országos pedagógushiányról szóló híreket egyenesen “vicckategóriába” sorolta. Szerinte a kormány intézkedéseinek hála ma nem kevesebb, hanem több pedagógus dolgozik a köznevelésben, mint korábban.

Az iskolák központosítását sikernek nevezte, ahogy a kancellári rendszer bevezetését is a felsőoktatásban: szerinte mindkét intézkedéssel stabil gazdasági hátterű intézményrendszer jött létre. Balog úgy látja, a jövő évi költségvetésben az oktatás, a kultúra és a sport területére továbbra is “komoly többletforrásokat” biztosítanak.

A magyar oktatás útvesztőiből egyre riasztóbb állapotban kerülnek elő a magyar gyermekek. Évről évre minden független vizsgálat és elemzés világosan bemutatja, hogyan vesznek el az értékek a magyar iskolából, hogyan rombolja le hónapról hónapra a tanárok motivációját, a gyerekek tudását az az oktatási környezet, amit a Fidesz-kormány teremtett.

A 2010-ben elindított iskolarombolás immáron több generáció jövőjét tette nehezebbé. A világ egyik legnagyobb és legrangosabb oktatáspolitikai felmérése, az OECD PISA 2015-ös eredményeinek együttműködésre, közös projektmegoldásra vonatkozó eredményei soha nem látott mélységet mutatnak a magyar iskolában. Amellett, hogy a magyar gyerekek egyre kevésbé tudnak írni, olvasni és számolni, együttműködésre sem tanítja meg őket az iskola.

Ez pedig nem önmagában csak az iskola hibája, hanem a buta politikai elvárásoké és a minisztériumi intézkedéseké. Készségfejlesztés nélküli magoltatásra kényszerítik gyerekeinket, a jobb sorsra hivatott, alulfizetett tanárokat pedig szakmunkásnak, fogyóeszköznek tekintik. Ez így az emberi készségek, az egymás iránti nyitottság, a közös gondolkodás és az együttműködés képességének teljes leépüléséhez, végső soron magába forduló, mindenkivel ellenséges, bezárkózó emberek tömegeihez vezet. – számolt be minderről Kunhalmi Ágnes az MSZP oktatáspolitikusa.

Forrás: BalraMagyar
Oszd meg a hírt ismerőseiddel is!
Megosztom a facebookon
Még több hír
“Orbán 3 éven keresztül hazudott a magyar embereknek migránsügyben”
Háromévnyi hazudozás után bukott le Orbán Viktor, hazudott reggel, délben és este – fogalmazot...
Kijött a börtönből Szilágyi István fia: Ezt mondta az utolsó szó jogán
Büntetlen előélete miatt három évre felfüggesztették a vádlott büntetését.

Hét hónap fo...
Kiderült a nővérről, hogy a megyei kórházból is kirúgták már a viselkedése miatt
Elképesztő indulathullámot váltott ki a két ápoló, akik a pécsi Malomvölgyi Szeretetotthonban egy id...
Megharapott, majd kirabolt egy 14 éves fiút a Kálvin téri metróaluljáróban
Három év és 2 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte nem jogerős döntésében a bíróság azt a nőt...
Újra csatában a Jófogás: A Globálpiac lesz az új OLX?
Úgy tűnik, újabb csata vár a Jófogásra.

Időt, energiát és pénzt nem kímélve csatázot...
Már tízezreket hódított meg a megszűnt Iwiw-re hasonlító weboldal
A yourlike.hu weboldal bár teljesen új, mégis i...
Sokkoló részletek a nyírgyulaji halálos balesetről: Holtan zuhant a kertbe a sofőr
Tragikus baleset történt a Szabolcs megyei Nyírgyulajon: holtan zuhant a kertbe egy sofőr.
Brutálisan magas véralkoholszintet mutatott a szonda Nyertes Zsuzsánál
Igencsak megalázó szituáció részese volt Nyertes Zsuzsa, miután múlt csütörtök éjjel a rendőrök szúr...
Újabb 60 ezer család kerül utcára Orbánék miatt?
Ha az Orbán kormány hatalmon marad, április 30-án lejár a kilakoltatási moratórium, és újabb 60 ezer...
Elképesztő dogot művel a bébiszitter a rá bízott gyerekekkel (videó)
Azon­nal ki­rúg­ták a szü­lők a gye­rek­fel­ügye­lőt, ami­kor az in­ter­ne­ten meg­lát­ták, hogy mú­...
A megölt Fanny nevelőapja: Ha a kezeim közé kaphatnám, megölném, a halálát kívánom...
Péntek éjszaka a 17. kerületi Újlak utcában egy késszúrással végzett volt barátnőjével a 17 éves fiú...
Ülve fagyott meg egy férfi az éjszaka az egyik budapesti bolt előtt
Újabb áldozatot szedett a hideg éjszaka a fővárosban, egy férfi halt meg kihűlés miatt az egyik bolt...
Senki nem számítana ilyen balesetre egy kihalt úton (videó)
A békés úton a legkevésbé sem számított rá a sofőr, hogy hamarosan mentőhelikoptert kell hívnia.
Újabb szemműtétre lenne szüksége Szilágyi Istvánnak
Újabb szemműtétre lenne szüksége Lópici Gáspárnak, de egyelőre nem fekszik kés alá.

Enn...
Orbánék titokban befogadtak 1300 menekültet
Na, ez az igazi bréking. Az őszödi beszéd ehhez képest semmi. A bizonyíték, hogy Orbánék tényleg úgy...
Fenyegetéseket kap a magyar tévécsatorna
A T-Com szolgáltatása keretében országosan is látható a héttől Magyarország első zsidó közösségi tel...
Emiatt halhatott meg a 20 éves pornószínésznő?
Öngyilkos lett annak a fiatal pornószínésznőnek a barátja, akit napokkal ezelőtt holtan találtak a l...
Direkt leforrázta kislányát a kiskunmajsai apa (videó)
Vádemelést javasolnak a kiskunmajsai férfi ellen, aki életveszélyesen megsebesítette két és fél éves...
Oszter Sándor letöltendő börtönt kaphat
Enyhébb ítéletre számított a színész. De még nincs vége az ügynek.

Négy év hét hónap le...