THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
THE TIMES
Fél a börtöntől? Visszavonulót fújt Orbán
Hiába dübörög a gőgös, magát magabiztosnak láttató, mindent elsöprőnek gondoló Fidesz-gőzhenger, sokadszor fújt visszavonulót Orbán.

Varga Mihállyal vitette el az ÁSZ-balhét a miniszterelnök. A nemzetgazdasági miniszter közleményében azt írja, egyeztetést kezdeményezett a NAV és a Magyar Államkincstár vezetőivel az ellenzéki pártok ÁSZ-büntetésének ügyében - írja a Magyar Nemzet.

Varga azt javasolta a NAV-nak, hogy ne indítson behajtási eljárást és ne érvényesítsen inkasszót az országgyűlési választásokat megelőzően a pártok számláin. Így az Állami Számvevőszék által előírt fizetési kötelezettségek a pártok választások előtti költségvetési gazdálkodását és a kampánytámogatásokat nem érintik. A törvényeket mindenkinek be kell tartani, a politikai pártoknak is, a törvénysértés következménye alól felmentést adni senkinek nem lehet.

A miniszter "gesztusa" nem a bírság elengedését jelenti, csupán haladékot. Az ellenzéki pártoknak július 1-jéig kellene kifizetniük a számvevőszéki büntetést.

Mint ismeretes, valamennyi, büntetéssel sújtott párt bejelentette, nem fogják kifizetni a többmilliós büntetéseket, mert minden párt törvénytelennek és politikai megrendelésre történő intézkedésnek tartja az ÁSZ eljárását.

Sőt, a Jobbik elnöke, Vona Gábor tegnapi sajtótájékoztatóján kijelentette, az áprilisi választások tétje, hogy vagy ő, vagy Orbán Viktor kerül-e börtönbe.

Orbánék ismét kapkodnak. A kormányfő ismét kénytelen volt visszavonulót fújni, ahogy a Momentum NOlimpiás kezdeményezése, vagy a vasárnapi boltzár elleni tiltakozás miatt is tette.

Forrás: Zsúrpubi
Oszd meg a hírt ismerőseiddel is!
Megosztom a facebookon
Még több hír
1000 milliárdos megszorítást tervez a Fidesz!
A családi pótlékon, az árva-, az özvegyi, a rokkantsági és a korhatár alatti ellátáson spórolna a ko...
Tíz érdekes tény a cicákról, amitől Te is lehidalsz!
A macskák lenyűgöző teremtmények, pontosan emiatt szuper házikedvencek is. Ha pedig te is a cicagazd...
Apja evési szokásairól árult el titkokat Paris Jackson!
Ha gondolkoztál valaha azon, hogy mit és hogyan szeretett Michael Jackson a konyhában, jó helyen jár...
Áttörték a tüntetők a rendőrsorfalat a Fidesz-székháznál! (videó)
A rendőrök könnygázt is bevetettek.

Az országgyűlési balhé és a rabszolgatörvény megsz...
Újra csatában a Jófogás: A Globálpiac lesz az új OLX?
Úgy tűnik, újabb csata vár a Jófogásra.

Időt, energiát és pénzt nem kímélve csatázot...
Már tízezreket hódított meg a megszűnt Iwiw-re hasonlító weboldal
A yourlike.hu weboldal bár teljesen új, mégis i...
Kifosztotta a buszt, majd elaludt a sofőrülésben a lúzer rabló!
A kiskunmajsai rendőrök tetten érték azt a helyi férfit, aki a gyanú szerint alig több mint egy hóna...
"Azt kérdezte, mit kérek karácsonyra" - Eszetlen előzés áldozata lett a vétlen Zoltán!
A 11 éves Natália édesapját, a 33 éves Anikó pedig a férjét várta haza, de már nem láthatták őt, mer...
Mutatunk egy villantós desszertet a karácsonyi asztalra! (videó)
Villantós desszert a karácsonyi asztalra Az egyszerű kelt tészta is lehet ünnepi, ha fenyőfát formáz...
Orbán Gáspár atya - Így szólítják a hívei Orbán fiát!
A legenda szerint amikor Nostradamus még fiatal volt, és éppen dúlt a pestisjárvány a faluban, megj...
Italozás helyett cicasimogatásra hívták vendégeiket az esküvőn!
Egy washingtoni macskaimádó pár, Iz és Colleen kedvenc állatait is bevonta az esküvői állófogadásba....
Láttad már a videót, amin Michael Jackson szelfizik? Íme!
- Egy-kettő-egy-kettő, nem vagyok ám nárcisztikus!

- Csak tesztelem ezt a tükrös dolgot...
Három pancser pécsi rabló: Az egyik elájult, a másik nem tudta beindítani a kocsit stb.
Tizenhatmillió forintot zsákmányolhatott volna az a három pancser pécsi, akiknek sikerült mindent el...
Döbbenetes adatok: 23-an fagytak eddig halálra Magyarországon!
Döbbenetes adatokat hozott nyilvánosságra Magyar Szociális Fórum: közlésük szerint ugyanis december ...
Anyósát vitte halálba a BMW 8-as prototípusával a sofőr! (videó)
Halálos baleset történt egy fejlesztés alatt álló, álcázott BMW 8-as prototípussal.

A B...
Ehhez az almás táskához még sütő sem kell!
Ehhez az almás táskához még sütő sem kell!

Almás táska

Hozzávalók:...
Lopás a parlamentben: eltűnt a Fidesz összes laptopja!
Mintegy kilencven számítástechnikai eszközt, köztük a Fidesz-frakció hét vadonatúj laptopját lopott ...
Itt tartanak most Michael Jackson gyerekei!
Michael Jackson, minden idők egyik legnagyobb popsztárja 2009-ben halt meg. Orvosa halálos adag alta...
Ezt jelzi, ha elbújik a cicád!
A gazdik többsége jól tudja, hogy a macskák félrehúzódnak, akár el is rejtőznek, ha nem érzik jól ma...