THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
THE TIMES
Legolvasottabb hír:Kemény bírálatot kapott Orbán az osztrák sajtótól: Rambo-diktátornak nevezték
Dráma a bíróságon: Így szembesítették tettével a gödöllői gázolót (fotó)
Ma ítélet születhet a gödöllői gázolás ügyében, ám még a döntés előtt, délelőtt tizenegy óra előtt nem sokkal bekövetkezett a tárgyalás legdrámaibb pillanata.

Az ügyész és az ügyvéd beszéde után a halálra gázolt Zsófi édesanyja kért szót. Az asszony a bíróság előtt egy olyan pulóverben jelent meg, amelyen halott lánya fényképe volt látható.

Azért jöttem el, mert szerettem volna látni a vádlottat, és szerettem volna bármit látni rajta, valami emberit, de sajnos ez illúzió volt. Csak a közönyt láttam. Senki nem engedheti meg magának, hogy elvegye egy ember életét. Naponta megbüntetem magát, de csak gondolatban, mert különben olyan lennék, mint ön. Olyan fájdalom jutott nekünk, amit egyetlen szülőnek sem kívánok – mondta ki a fájdalmas mondatokat a bíróság előtt a megtört asszony.

– Én nem egy porszemet akarok látni, hanem a lányomat, akit mi felneveltünk tisztességgel. Maga az első tárgyaláson felajánlotta az életét, és én most igenis kérem az életet, de tudjuk, hogy ezután csak a csönd marad. Igazából nem is kérem az életet, hiszen ilyen élet senkinek sem kell – fejezte be az édesanya, akit végig zokogás rázott, amíg Sz.Lajos szemébe nézve beszélt.



Mint ismeretes, a Turai Ida Színház fiatal munkatársa, B. Zsófia a tragédia estéjén munka után hazament gödöllői otthonába. Amikor autójával megállt a kertkapu előtt, hogy megkeresse a kulcsát, észrevette, hogy valaki beült az autójába és próbál elhajtani. Zsófi odarohant, belekapaszkodott a kocsi ajtajába, hogy megakadályozza a rablást. Ám Sz. Lajos ekkor gázt adott, a fiatal lány pedig a vízelvezető árokba zuhant. A kocsi ráesett, így Zsófinak esélye sem volt a túlélésre.

Sz. Lajost egy nappal később egy kocsmában fogták el a rendőrök.

Forrás: Blikk
Oszd meg a hírt ismerőseiddel is!
Megosztom a facebookon
Még több hír
Gratulálok a miniszterelnökötökhöz! Ezt még az unokáink unokái is fizetni fogják
Na akkor matekozzunk egy kicsit! Orbán “jól átgondolt” stadionépítési őrülete 420-450 mi...
Dur­ván meg­alázta a román orvos a ma­gyar kis­lányt
Az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) fordul Romániában a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgála...
Elképesztő: 120 forint nyugdíjat kap Olga
Havonta 120 forint nyugdíjat kézbesítenek Soó Olgának a Győr melletti Öttevényben.

R...
Újpesti rendőrtragédia: Szirénázva rohant a halálba a 21 éves rendőr
Alig fél éve dolgozott járőrként Mátyás Balázs Tamás.

A 21 éves Mátyás Balázs Tamás egy...
Újra csatában a Jófogás: A Globálpiac lesz az új OLX?
Úgy tűnik, újabb csata vár a Jófogásra.

Időt, energiát és pénzt nem kímélve csatázot...
Már tízezreket hódított meg a megszűnt Iwiw-re hasonlító weboldal
A yourlike.hu weboldal bár teljesen új, mégis i...
Borzalmas állapotú autók szaladgálnak a magyar utakon (fotók)
Rossz belegondolni, hogy milyen állapotú autók haladnak a hazai utakon. Ezen a gépen például a fékke...
Mi? Jennifer Aniston nem is volt házas
Lehet, hogy Jennifer Aniston nem is házasodott meg?

Mint beszámoltunk róla, Jennifer An...
Nagy bejelentésre készül Mészáros Lőrinc
Felfüggesztették az Opus Global részvényeinek a kereskedését.

A kibocsátó február 15-é...
Kórházba szállították Szilágyi Istvánt
Ismét kórházban ápolják Szilágyi István színművészt – tudta meg az AcNews. Lópici Gáspár megfo...
Megverte, megerőszakolta, majd megfojtotta a 3 éves nőt a kőbányai gyilkos
A 46 éves férfi a 32 éves nőt bántalmazta, megerőszakolta, majd megölte.

A vádlott 2015...
Fájdalmas üzenetet írt a facebookon a meggyilkolt 9 éves kislány édesanyja
Mint arról szerdán este beszámoltunk, megtalálták annak a 9 éves kislánynak a maradványait, aki még ...
Elképesztő fotók: Ilyen rendszámot még a rendőrök sem láttak
A tatai rendőrök egy 32 éves román állampolgárt hallgattak ki gyanúsítottként.

A Komáro...
Beadta a válókeresetet Hosszú Katinka
Hetek óta az úszónő és férje, edzője házassági válságáról megy a találgatás, egyesek szerint volt m...
Megint jól váltott a lámpabizniszről Orbán veje
OLAF-jelentés, ledes közvilágítás, Simicska Lajos - Tiborcz István ezeket már mind maga mögött tudta...
Apja menthetné meg a magyar nő életét, aki viszont 1 milliót kér a segítségért cserébe
Magányosan kell életéért küzdenie az egykori beteggondozónak, egy 41 éves nőnek (képünkön), akinél s...
Újabb multi vonul ki Magyarországról
Az Atrium bevásárlóközpont tulajdonosa úgy döntött, kivonul Magyarországról, továbbá Csehországban i...
Tragédia Kecskeméten: Sosem tért haza a fodrásztól a 23 éves Adrienn
Valószínűleg sosem tudják feldolgozni a kecskeméti szülők lányuk elvesztését. A 23 éves Adriennt szü...
Sokkoló képeken a nagytétényi halálos baleset roncsai
Halálos baleset történt kedd este Budapest XXII. kerületében, a Nagytétényi úton.

A Cam...