THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
THE TIMES
Újabb multi vonul ki Magyarországról
Az Atrium bevásárlóközpont tulajdonosa úgy döntött, kivonul Magyarországról, továbbá Csehországban is eladja egy érdekeltségét. A cég azzal indokolta döntését, hogy javítani szeretne a portfólióján.

Mind a 18 magyarországi érdekeltségén túlad az Atrium, de terveik szerint az összes megmaradt ingatlantól meg akarnak válni. A vállalkozásokat üzemeltető vezérigazgató, Laid Barzilai szerint ez azért szükséges, mert szeretnének javítani a vagyonportfóliójuk minőségén. Emellett szeretnének nagy, jó minőségű, domináns piaci bevásárlóközpontokra koncentrálni. Az Atrium fő régiós piacai Lengyelország és Csehország, ezért mostantól erre a két helyre szeretnék összpontosítani befektetéseiket.

A magyarországi kivonulás, valamint a cseh egység eladása körülbelül 70 millió eurós plusz pénzt hoz majd a vállalatnak, ami a hivatalos közlemény szerint nyolc százalékos növekedést jelent majd a 2017. szeptember 30-ai adatokhoz viszonyítva.

Az Atrium Magyarország két legnagyobb befektetése az óbudai EuroCenter bevásárlóközpont és a Késmárk utcai iroda és raktárépület. Vidéken főleg a Penny áruházlánc tulajdonosai.

Forrás: Blikk
Oszd meg a hírt ismerőseiddel is!
Megosztom a facebookon
Még több hír
Több tízezret buknak a magyar szülők: ennek a támogatásnak is lőttek
Iskolakezdési támogatás könnyítette meg eddig a családok életét. Sajnos, idén utoljára.

11 éves kislányt zaklattak a Sziget fesztiválon (videó)
11 éves kislányt zaklathatott egy francia férfi a Sziget fesztiválon.

A gyanú szerint b...
Új arcot kapott a fiatal lány aki arcon lőtte magát (videó)
Úgy érezte minden összeomlik körülötte, ezért egy meggondolatlan pillanatában megpróbált véget vetni...
Megrázó fotók érkeztek a békési tragédiáról
Egy ember meghalt a Békés és Tarhos között kedden kora délután történt ütközésben, két személygépkoc...
Újra csatában a Jófogás: A Globálpiac lesz az új OLX?
Úgy tűnik, újabb csata vár a Jófogásra.

Időt, energiát és pénzt nem kímélve csatázot...
Már tízezreket hódított meg a megszűnt Iwiw-re hasonlító weboldal
A yourlike.hu weboldal bár teljesen új, mégis i...
Bal­eset Budán, az út­tes­ten fek­szik a mo­to­ros
A bal­eset miatt két sáv is le van zárva, a men­tők dol­goz­nak a hely­szí­nen.

Lajos u...
Görbe Nórát egy fiatal férfi tenné boldoggá
Görbe Nóra két éve vesztette el férjét, úgy érzi, túl van a gyászon, és a korabeliek helyett egy ná...
Dömsödi Gábor: Megfélemlítéssel és hazugsággal kampányolt a Fidesz Pásztón
Megfélemlítéssel és hazugsággal kampányolt a Fidesz Pásztón – így értékelte a helyi választást...
Horror: Saját sógora torkát vágta el Sándor a kávai lecsófesztiválon
Szombaton a Pest megyei Káván egy 49 éves férfi szóváltást követően megölte vitapartnerét, saját sóg...
Leszakadt egy autópálya hídja Olaszországban, több tucat halott (videó)
Összeomlott az A10-es autópálya Genovánál lévő hídja, amelyen a Die Welt szerint az eset idején több...
Mária nyomtalanul eltűnt a mezőkövesdi áruház elől
A mezőkövesdi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 30 éves Farkas Tiborné eltűnése miatt. A nő aug...
Brutális balesetet okozott az autópályán a figyelmetlen sofőr (videó)
A kanadai 401-es autópályán szenvedett balesetet egy autós, akinek autójáért már odaért az autómentő...
Ömlött belőle a vér – Magyarok is voltak a fesztiválon, ahol brutális baleset történt
Magyarok is részt vettek azon a spanyolországi fesztiválon, ahol a nézőközönség alatt leszakadt a mó...
Visszatér a képernyőre Alföldi Róbert
Az RTL kedd délelőtt sajtótájékoztatót tartott, ahol szó volt arról, hogy milyen új műsorok érkeznek...
Bomlás: A Fidesz-frakció nekiment a Fidesz-frakcióvezető Kocsis Máténak
Elkezdődött… A Fidesz-frakció durván nekiment a Fidesz-frakcióvezető Kocsis Máténak…
Rossz autó ablakán kopogtatott be Sándor New Yorkban, leütötték és meghalt (videó)
Rossz autó ablakán kopogtatott egy magyar származású férfi: a tévedés miatt fejen ütötték őt, s ezt ...
Súlyosan megsérült a balatonfűzfői bobpálya kocsijából kiesett férfi
Súlyos mellkasi és végtagsérüléseket szenvedett az a férfi, aki szerdán kiesett a balatonfűzfői bobp...
A harmadikról zuhant ki egy ember Ózdon
Már nem tudták megmenteni az életét.

Kizuhant az egyik gondozott az ózdi szociális otth...