THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
THE TIMES
Legolvasottabb hír:Felháborító dolgot fotóztak a tegnapi tüntetésen
Brutális iskolai késelés: kilenc diákot gyilkoltak meg
Agyonszúrt egy férfi kilenc diákot, tízet pedig megsebesített pénteken egy középiskolában Kína északi részén.

A középiskolás diákok éppen hazafelé tartottak, amikor a késelő rájuk támadt.

A 19 diák életkora 12 és 18 év között van, és többségük – tizennégy – lány.

A tettest, egy 28 éves férfit elfogták. Vallomása szerint hajdanán az iskola tanulója volt, osztálytársai bántalmazták, ezért meggyűlölte a diákokat.

Kínában az iskolák többször váltak már véres támadások helyszíneivé. 2016-ban egy férfi késsel támadt rá diákokra, és miután tízet megsebesített közülük, végzett magával. 2014-ben három tanulót és egy tanárt késelt meg egy férfi egy oktatási intézményben, amelybe nem akarták felvenni lányát. Egy évvel korábban egy sanghaji iskola előtt egy férfi 13 emberrel – köztük hat gyerekkel – végzett.





Forrás: Startlap
Oszd meg a hírt ismerőseiddel is!
Megosztom a facebookon
Még több hír
Durva megszorítások bevezetésére készülhet az Orbán-kormány
Az Európai Bizottság május elején közölte a tavaszi gazdasági előrejelzését, ma pedig nyilvánosságra...
Buszbaleset Székesfehérvárnál: Áttért a szemközti sávba a jármű, mielőtt az árokba borult
Csodával határos módon senki sem vesztette életét a Székesfehérvár közelében bekövetkezett buszbales...
Döntöttek a skálás gyilkos szabadon bocsátásáról
Börtönben marad Bene László, aki részt vett a Skála pénzszállítójának 1992-es kirablásában és három ...
Ez történik most a börtönben a sólyi gyerekgyilkossal
Legalábbis minden bizonnyal ugyanabban az elbánásban részesül, mint a hasonlóan súlyos bűncselekmény...
Újra csatában a Jófogás: A Globálpiac lesz az új OLX?
Úgy tűnik, újabb csata vár a Jófogásra.

Időt, energiát és pénzt nem kímélve csatázot...
Már tízezreket hódított meg a megszűnt Iwiw-re hasonlító weboldal
A yourlike.hu weboldal bár teljesen új, mégis i...
Halálos gázolás a Blaha Lujza téren: fotók az éjjeli tragédiáról
Egy szemtanú szerint a járókelő pirosnál ment át a zebrán, amikor a baleset történt.

A...
Egy budapesti étterem kitiltotta Donald Trumpot
Méghozzá nem más tette ezt, mint Robert De Niro. A színész ugyanis ki nem állhatja az amerikai elnök...
17,5 milliárd Ft-os veszteséget okoztak a magyar adófizetőknek Orbánék letelepedési kötvényei
A G7 kikérte az Államadósság Kezelő Központtól a négy év alatt kibocsátott papírok összes sorozatára...
Bicskanyitogató posztot tett közzé Berki Krisztián, érkezne a mocskolódó posztok
Az izom­ce­leb egy­ál­ta­lán nem fogja vissza magát. Hi­he­tet­len, mit tolt most a ra­jon­gói ar­cá...
18+ Ceglédberceli horrorbaleset: Újabb videó került elő a baleset utáni pillanatokról, holttestek mindenütt
Sokkoló videót töltött fel egy autós a ceglédberceli, kedd délutáni, kilenc halálos áldozatot követe...
Felrobbant egy ve­res­egy­házi fiú zsebében a mobilja
Har­mad­fokú égési sé­rü­lé­se­ket szen­ve­dett egy ve­res­egy­házi fiú, aki­nek zse­bé­ben fel­rob­...
Újabb emelés, egekben az üzemanyagárak
Az előzetes, igencsak ijesztő becslések ellenére a hét közepén megúsztuk emelés nélkül, azonban pént...
Nagy változások a Ninja Warriornál: Lecseréli Majkát a TV2
A Ninja Warriorból kikerül, helyére Kasza Tibi lép. Majka azért marad a TV2-nél.

Azt í...
Orbán normális vagy sem?
Orbán Viktor vélt pszichiátriai zavara évek óta téma a közbeszédben…

A Jobbik szó...
Itt tart a Nyugat: osztrák részeg verte a magyar kalauzt
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt vádat emelt a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség egy...
Durva képeket és posztokat rejt a sólyi gyermekgyilkos facebookja (fotók)
Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a Veszprémi Járásbíróság F. Ferencet, azt a hajmáské...
Súlyos buszbaleset Fejér megyében: rengeteg sérült
Árokba borult egy menetrend szerint közlekedő távolsági autóbusz a 62-es úton, Székesfehérvár közelé...
Ezért ne fékezzen be senki egy kamion előtt (videó)
Egyszerűségével üt igazán nagyot az a kanadai kampányfilm, amit a napokban mutatott be a helyi bizto...