THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
THE TIMES
Orbánt ennyire még nem bírálták házon belül
A NER-lovagok megmagyarázhatatlan vagyonosodásáról, az állandó harc mögötti bizonytalanságról, és a közmédiában elhangzó lebutított üzenetekről is szól az a vitairat, amelyet közösen készített három kormánypárti szervezet. A szöveg Balog Zoltán leköszönő miniszter szerint hiánypótlóan valóságos kritikát fogalmaz meg a Fidesszel és személyen Orbán Viktorral szemben.

A rendkívül erős kritikákat tartalmazó kötet, az Újra nevén nevezzük címet kapta és az Az Idők Jelei nevű kiadványsorozatnak a harmadik kötete, azt a keresztény értelmiségiek, egész pontosan a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Professzorok Batthyány Köre készítette el - írja az Index.

A portál szerint rendszeren belül ilyen kemény bírálatot még nem kapott Orbán Viktor és az általa képviselt politika. Ugyan a százoldalas iratban egyszer sem írják a miniszterelnök, a kormányközeli oligarchák vagy a Fidesz nevét, egyértelmű utalások és kijelentések segítenek eligazodni az olvasónak abban, hogy a szöveg a kormánypártoknak szól, nem az ellenzéknek. Ahogy Balog Zoltán leköszönő Emmi-miniszter is fogalmazott a bemutatón, ezekből a bírálatokból érzik, hogy "érted haragszom, nem ellened".

A kötet szerzői például kifogásolják, hogy az erkölcsileg vitathatóan szerzett gazdasági alapok még generációk után is megkérdőjelezhetők.

"Azt tapasztaljuk, hogy kevés kiválasztott ember aránytalanul nagy mértékben részesedik a javakból, mint például egy törekvő, de "jó" kapcsolatokkal nem rendelkező polgár. Ez a jelenség olyan mértéket ölt, hogy amennyiben a fennálló jogrend, és annak érvényesítésére szolgáló intézményrendszer keretei között nem bizonyítható a törvényszegés, kiderül, hogy a jogrend és az intézményrendszer nem képes érvényt szerezni az erkölcsi elvárásoknak" - írják.

A szerzők szerint ez a jelenség aláássa a közéleti szereplők hitelességét és a közbizalmat.

A NER-lovagok felfoghatatlan vagyonosodása érezhetően komoly szálka a keresztény értelmiség szemében, a téma többször előkerül:

"Üstökösszerűen felívelő embereket látunk, mindennaposak a vagyon és az állami adminisztráció létráin mérhető gyors előmenetelek, valamint bukások. A kirakatemberek látványos és nehezen magyarázható gazdagodása nemcsak azért okoz kárt, mert közpénzt magánosít, hanem azért is, mert rossz, követhetetlen mintát ad."

A hatalomgyakorlás kritikája is előkerül a mértékletesség fejezetnél:

"Nagy baj, ha a hatalom mindent erőből csinál. A mai közélet nem a szabályozott közéleti játszmák terepe. Ez nem felel meg sem a józanság, sem a hosszú távú tartósság kritériumának. Történelmi tapasztalatok szerint a mértéktelenség magában hordozza büntetését."

A szerzők nem rejtik véka alá csalódottságukat az elmúlt ciklussal szemben sem, illetve az Index szerint vélhetően Orbán Viktornak szól az az üzenetük, miszerint: "az ember, illetve a közössége gyengeségét jelzi, ha kifelé folyamatosan harcol. Ez azt jelenti, hogy bizonytalan, és nem tud nyugalmat biztosítani az általa vezetetteknek. Az erősség nem állandó harc kifelé, hanem kitartás a vezetettek hosszú távú boldogsága érdekében."

A kötetben dicsérő szavak mellett előkerül még, hogy a forradalmi kormányzás helyett vissza kellene térni a nyugodt törvényalkotáshoz. A kötet végén megjegyzik, hogy "a keresztény értelmiség és a média fontos feladata, hogy felhívja a figyelmet a politika bezárkózásának veszélyeire". Úgy látják, hogy a politikának a döntések megfelelő előkészítésében főszerepet kellene adnia a szakértőknek és az értelmiségnek.

Forrás: Sztárklikk
Oszd meg a hírt ismerőseiddel is!
Megosztom a facebookon
Még több hír
Durva infók: Soros csak egy kitalált ellenség, hogy lophassanak...
George Birnbaum, Arthur Finkelstein üzlettársa először beszél arról, hogyan dolgozták ki a Soros Gy...
Sosem volt igazi gazdija Lekvárnak, légy Te az, aki végre örökbe fogadja!
A Fogadjörökbe facebook posztját változtatás nélkül közöljük:

"Sziasztok Lekvár vagyok,...
Dollármilliókat fizetnek ki azért Orbánék, hogy gyűlöljék egymást az emberek!
Dollármilliókat fizet a Fidesz azért, hogy gyűlöljék egymást az emberek – Ha lett volna még bá...
A legrosszabbtól tart: Michael Jackson lánya befeküdt egy klinikára!
A fiatal modell nagyon nehéz időszakon megy keresztül, és úgy érzi, elérkezett a mélypontra; emiatt ...
Újra csatában a Jófogás: A Globálpiac lesz az új OLX?
Úgy tűnik, újabb csata vár a Jófogásra.

Időt, energiát és pénzt nem kímélve csatázot...
Már tízezreket hódított meg a megszűnt Iwiw-re hasonlító weboldal
A yourlike.hu weboldal bár teljesen új, mégis i...
Orbán a rendőrökről: Ők azok, akik a legkevesebbet túlóráztak, mégis duplán lettek kifizetve...
A rendőri szakszervezet szolidaritást vállal a rabszolgatörvény ellen tiltakozókkal.
Amint azt...
Rekordot döntött a BMW Magyarországon!
A BMW Group rekordértékesítéssel zárta a 2018-as évet Magyarországon, 2017-hez képest 16 százalékkal...
Egy pár hete találtam rá erre a receptre, és rögtön a család kedvencévé vált!
A csirkés csusza mindenkinek bevált! Rögtön a család kedvencévé vált!

Csirkés csusza...
230 éves freskókat tüntettek el Orbán irodája miatt! (fotók)
A Karmelita épületegyüttes egykori refektóriumának egyedülálló, késő barokk freskóegyüttese áldozatu...
Te észreveszed, hogy miért vált vicc tárgyává a bemondónő?
Az ausztráliai híradós, Samantha Heathwood igencsak nagy feltűnést keltett a tévéképernyőn. Szerinte...
Több tízezer embert hagytak cserben Orbánék!
Nyílt levelet írtak Orbán Viktornak a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége.
...
Vásárhelyen talált lány cica keresi eredeti gazdiját!
Az IGÉZŐ Állatvédő Egyesület facebook posztját változtatás nélkül közöljük:

"Talált cic...
Orbán Ráhel: Nyugodtan alszunk el minden este, hisz nem loptunk el senkitől semmit...
Az Orbán család nagyon magabiztosan kezdte a 2019-es esztendőt.
Minden családtag Isten kiválas...
Megrázó fotókon a kiskőrösi halálos baleset!
Egy idős férfi ült a volán mögött, akinek a sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a kórházba szállít...
Ezentúl nem sütsz majd rántott sajtot! Sokkal egyszerűbb és nem folyik ki!
Rántott sajt? Ugyan már! Mutatunk egyszerűbbet!

Egyszerű sajtkrokett

Így áll a saját lábon az Orbán-diktatúra második generációja: Milliárdosok huszonévesen!
Kennedyk vagy Alijevek? A nyugati vagy a keleti változatra hasonlítanak jobban a közelmúltban kialak...
El nem hiszi milyen fotó kapta a legtöbb lájkot az Instagramon!
Gyorsan meg is válaszoljuk:

Egy tojás az.

Igen, jól olvasta, egy tojás k...
Orbán ennek nem fog örülni: Elkészült a világ legnagyobb O1G-felirata!
Szintet lépett az O1G-rajzoló mozgalom. Elkészült ugyanis az eddigi

legnagyobb mér...