MAGYARORSZÁG
május 09. péntek
Leggyakoribb keresések: Magyar Péter Tisza Párt Orbán Viktor Fidesz Választások Kampány Bulvár Tóth Gabi Nagy Feró
Menüpontok: Impresszum Sütik
← Friss hírekért ugorj a főoldalra

ÁSZ: Egymillióval kevesebben élnek szegénységben Magyarországon, mint 10 éve

Feltöltve: 2023-12-11



Mintegy egymillió fővel csökkent a szegénységben élők száma Magyarországon tíz év alatt - derült ki Horváth Bálint, az Állami Számvevőszék szóvivőjének szavaiból a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön. A műsorban beszéltek arról is, hogy az ÁSZ szerint a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) közpénzekkel és közvagyonnal való gazdálkodását mintegy 10 éve sorozatos és visszatérő szabálytalanságok jellemzik.



A szóvivő elmondta, 2008-ban még mintegy 3 millió embert érintett Magyarországon a szegénység.



A 2010-óta hatalmon lévő kormány viszont stratégiákat és akcióterveket dolgozott ki, hogy ez a szám csökkenjen; úgy tervezték, hogy 450 ezer fővel lehet kevesebb 2020-ig a szegények száma.



Az ÁSZ megállapította, hogy ezt jelentősen túlteljesítették, hiszen 2008 és 2018 között 908 ezer fővel csökkent a szegénységben élők száma - hívta fel a figyelmet Horváth Bálint, hozzátéve, hogy ezek szerint a kormány stratégiája eredményes volt.



A műsorban beszéltek arról is, hogy az ÁSZ szerint a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) közpénzekkel és közvagyonnal való gazdálkodását mintegy 10 éve sorozatos és visszatérő szabálytalanságok jellemzik.



Horváth Bálint erről azt közölte, a számvevőszék az elmúlt öt évben háromszor készített jelentést az SZFE gazdálkodásáról. Mindháromszor súlyos pénzügyi és vagyongazdálkodási szabálytalanságokat, illetve korrupciós veszélyeket tártak fel.



A legutóbbi, 2019 májusában nyilvánosságra hozott jelentésében az ÁSZ jelezte, hogy mivel az egyetem gazdálkodása évek óta nem felel meg a törvényi előírásoknak, indokolt megfontolni az SZFE közfeladatainak más szervezeti keretek között történő ellátását - mondta a szóvivő.



Hozzátette, hogy a számvevőszék célja az ilyen ellenőrzésekkel a közvagyon védelme és a közpénzügyek fejlesztése.






Iratkozz fel és elküldjük neked a legnagyobb vitát kiváltó cikkeinket: 

Feljelentés Gulyás Gergely ellen: újabb részletek, információk

Döbbenetes: Megszólalt Vogel Evelin: Én nem akartam, hogy ez legyen.....

Az eddigi legerősebb írással mentek neki Magyar Péternek - "Megáll az ész! Péter, hát van neked bőr a képeden?"



Ezekre kerestek rá olvasóink a leggyakrabban, kattints valamelyik címkére! 

                          


Top 1 keresett szó: Magyar Péter / Ugrás az összes Magyar Péter hírhez /
Top 2 keresett szó: Orbán Viktor / Ugrás az összes Orbán Viktor hírhez /
Top 3 keresett szó: Bulvár / Ugrás az összes Bulvár hírhez /
Hírek időrendben
Menüpontok::
Impresszum
Sütik
THE HUNGARIAN TIMES
május 09. péntek
2019-2025 - © Minden jog fenntartva