Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, határozott választ adott Takács Péter egészségügyi államtitkár fenyegetőzésére. A politikus rámutatott, hogy Takács Péter, aki a Covid-járvány idején az Országos Kórházi Főigazgatóság főigazgató-helyettese volt, részese volt annak, hogy Magyarország a világon a harmadik legrosszabb halálozási adatokat produkálta a járvány alatt. Szerinte egy ilyen háttérrel rendelkező személy nem vállalhat szerepet a magyar egészségügy vezetésében.
Magyar Péter a fenyegetésre válaszul konkrét példákat hozott arra, hogy Takács Péter és a kormány milyen hatalmas összegeket költöttek el átláthatatlan módon a járvány alatt. Rámutatott, hogy az Orbán-kormány százmilliárdokat költött el közbeszerzés nélkül, köztük 722 milliárd forintot, amit az Országos Kórházi Főigazgatóság, Takács Péter korábbi munkahelye költött el. Az egészségügyi ágazaton kívül a Külügyminisztérium és az Állami Egészségügyi Ellátó Központ is jelentős összegeket költött el, mindezt közbeszerzés nélkül.
A Tisza Párt elnöke hangsúlyozta, hogy a kormány nemcsak közpénzeket költött el átláthatatlanul, hanem túlárazott eszközöket is vásárolt. Például a Külügyminisztérium 16 863 darab lélegeztető gépet vásárolt több mint 300 milliárd forintért, amelyek közül sok még mindig egy raktárban pihen, miközben az állami bérleti díj havonta 15 millió forintot tett ki. Továbbá a Fourcardinal Kft., a NER kedvenc „járványcége”, 49,5 milliárd forintos árbevételt ért el, és szinte az egész profitot osztalékként kivették.
A lélegeztető gépeken kívül Magyar Péter kitért a vakcinák beszerzésére is. A kormány több milliárdot költött a Sinopharm-vakcinákra, amelyek beszerzése egy 55 milliárd forintos szerződéshez vezetett. Az üzlet mögött Szeverényi Márk és üzleti köre állhatott, akik a kormányzati kapcsolatok révén szerezhettek jelentős hasznot.
A kormány propagandát is finanszírozott valós tájékoztatás helyett. Magyar Péter szerint a NER közeli cégek profitáltak a közpénzből, miközben a magyar emberek nem kaptak megfelelő tájékoztatást a járvány kezeléséről.
10.000 megtekintés alig fél óra alatt: Viktor a Covidot ünnepli, Mini-Dubaj Rákosrendezőn
Válasz Takács Péter egészségügyi államtitkár alpári fenyegetőzésére:
- zárta sorait a Tisza elnöke
Annak, aki a Covid-járvány idején az Országos Kórházi Főigazgatóság főigazgató-helyettese volt és ezzel részese volt annak, hogy a magyarországi halálozási adatok a világon a harmadik legrosszabbak voltak, semmilyen szerepe nem lehetne a magyar egészségügy vezetésében.
Takács Péter állalmtitkár a saját orvos kollegáinak fenyegetése helyett inkább számoljon el a következőkkel a magyar embereknek:
1. Az Orbán-kormány százmilliárdokat költött el átláthatatlanul a koronavírus járvány idején. Orbánék 722 milliárd forint közpénzt költött el a közbeszerzés nélkül. A legtöbbet, 127 milliárdot pont Takács egykori munkahelye az Országos Kórházi Főigazgatóság költött el. Második helyen a Külügyminisztérium állt 116 milliárd forinttal, a harmadik pedig az Állami Egészségügyi Ellátó Központ 87 milliárdnyi közbeszerzés nélküli vásárlással.
2. Túlárazott lélegeztetők és vakcinák
A Külügyminisztérim összesen 16 863 darab lélegeztető gépet is vásárolt valamivel több, mint 300 milliárd forintért. A gépek jelentős része egy raktárban porosodik a mai napig, amelynek bérleti díja havi 15 millió forint volt. A NER kedvenc „járványcégeként”, azonosított Fourcardinal Kft. 2020-ban 49,5 milliárd forintos Covid-árbevétel mellett közel 16 milliárdos profitot ért el – és ezt az összeget szinte hiánytalanul ki is vették a tulajdonosok a vállalkozásból osztalék formájában.
A kormány 1000 gépet vásárolt a holland-izraeli hátterű, de Vácott működő Celitrontól is. A gépek akkor készültek el, amikor már halmokban álltak a százmilliárdokért Kínából vásárolt eszközök. Az állami megrendelés 2020-ban milliárdos nyereséget hozott a Celitronnak, ám 2021-ben már újra veszteséges volt, és honlapján nyoma sincs a lélegeztető gépnek.
Emellett rengeteget költött a kormány vakcinákra is. A Sinopharm-vakcinák beszerzéséről szóló 55 milliárd forintos szerződésnek például a Danubia Pharma Kft. örülhetett.
Az üzlet mögött Szeverényi Márk (és üzleti köre) állhatott, aki a Szijjártó Péter egykori helyetteseként jegyzett Szabó László sógora.
3. A kormány tízmilliárdokat költött el valós tájékoztatás helyett propagandára szintén NER közeli cégeken keresztül.
Ezután Magyar Péter hozzászólt a saját posztjához:Takács Péter?
Takács Péter - egészségügyi államtitkár személyeskedő és feljelentéssel fenyegetőző stílusban támadott meg engem és Magyar Pétert. Válaszomat szeretném itt is megosztani:
- zárta sorait a Tisza politikusa
Kedves Államtitkár Úr!
A személyeskedő, támadó posztodban egyetlen szakmai érvet, egyetlen adatot, magyarázatot sem látok a járványkezelésre vonatkozóan. Orvos vagy, egészségügyi menedzser és államtitkár, mégis megafonosokat megszégyenítő módon személyeskedsz.
A felelősség vállalása, a hibák feltárása, a részletes adatok nyilvánosságra hozása, elemzése és a magyar emberek tájékoztatása helyett diktatúrákat idéző módon fenyegetőzöl.
Kiket szeretnél feljelenteni, az elhunytakat, hogy rontották a statisztikákat? A hozzátartozóikat akik elmesélték a történeteiket, vagy az orvos és ápoló kollégákat akik megírták, hogy miket éltek át?
Talán a miniszterelnök utasítására majd azt is beleírod az egészségügyi dolgozók munkaszerződésébe, hogy most már nem csak nyilatkozni, hanem emlékezni is tilos?
Döntsd el, hogy a pozíciód vagy a tisztességed ér többet!
Feljelentik Magyar Péteréket a hétvégi élő videóban elhangzottak miatt
Árad a Tisza? - a vasárnap esti videók statisztikái beszédesek
Diagrammal mentek neki az Orbán kormánynak: „Megindult a történelemhamisítás”
Iratkozz fel és elküldjük neked a legnagyobb vitát kiváltó cikkeinket:
Feljelentés Gulyás Gergely ellen: újabb részletek, információkEzekre kerestek rá olvasóink a leggyakrabban, kattints valamelyik címkére!
Magyar Péter Tisza Párt Politika Botrány Orbán kormány Fidesz Magyar kormány Választások Kampány MagyarországHa hibát találtál, vagy megosztanád a véleményedet, kérjük, jelezd az alábbi e-mail címen: e-mail cím megjelenítése . Köszönjük az észrevételeidet!