![]() |
Új fordulat a politikában: Ruszin-Szendi Romulusz döntése megosztja a közvéleményt
Kósa Lajos hétfői bejegyzésében éles kritikát fogalmazott meg Ruszin-Szendi Romulusz döntésével kapcsolatban, miután az altábornagy részt vett a Tisza Párt hétvégi kongresszusán. A politikus szerint a lépés váratlan és csalódást keltő.
Kósa Lajos arra is emlékeztetett, hogy Ruszin-Szendi már korábban is hozott meglepő döntéseket, például amikor – Magyarországon szokatlan módon – felvette felesége vezetéknevét. Bár ezt furcsának találta, szerinte az még magyarázható volt – a mostani lépése viszont árulásnak minősül.
Nemcsak Kósa fejezte ki nemtetszését: Németh Szilárd még keményebb szavakkal ítélte el az altábornagy döntését, míg Hadházy Ákos és Toroczkai László szintén véleményt formált az ügyben.
Hétfőn egy közös nyilatkozatot is kiadtak a „Magyar Honvédség volt Parancsnokai és Vezérkarfőnökei”, amelyben állást foglaltak Ruszin-Szendi lépése kapcsán.
egy volt vezérkari főnök pártpolitikai rendezvényen történő megjelenése és felszólalása alkalmas arra, hogy megossza és elbizonytalanítsa a Magyar Honvédség személyi állományát, rombolja a haderő belső morálját és a haza védelmére tett katonai eskübe vetett hitét.
- írták
Most már – a kétéltű lánctalpas kifejezést sem ismerő – kaszinóminiszter vezetésével a teljes politikai elit támadja Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot
Van annak egy diszkrét bája, amikor a hatalmát féltő, korrupt hatalom annyira retteg, hogy a mindig a hazáját szolgáló katona ellen az összes szatelit ellenzéki pártot, a pacal hadnagyot és a teljes propaganda gépezetet beizzítja és még egy aláírás nélküli levelet is felhasznál a lejáratásra
- írta
Iratkozz fel és elküldjük neked a legnagyobb vitát kiváltó cikkeinket:
Feljelentés Gulyás Gergely ellen: újabb részletek, információkEzekre kerestek rá olvasóink a leggyakrabban, kattints valamelyik címkére!
Kósa Lajos Magyar Péter Tisza Párt Politika Választások Kampány Rendezvény Fidesz Orbán kormány Magyar kormányHa hibát találtál, vagy megosztanád a véleményedet, kérjük, jelezd az alábbi e-mail címen: e-mail cím megjelenítése . Köszönjük az észrevételeidet!