Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője is reagált a Magyar Pétert ért halálos fenyegetésekre. Véleménye szerint a Tisza Párt elnökének el kell viselnie, ami a közéleti szerepléssel jár. Kocsis emlékeztette Magyar Pétert, hogy korábban nem háborodott fel, amikor Orbán Viktor ellen uszítottak. Ugyanakkor világossá tette: senkinek sem javasolja, hogy halálosan fenyegessen bárkit, mivel az ilyen eseteket a közelmúltban elfogadott törvény szigorúan bünteti.
Kocsis figyelmeztette azokat, akik halálosan fenyegetnek másokat, hogy a Fidesz által kezdeményezett törvénymódosítás alapján az internetes életellenes fenyegetésekért börtönbüntetés szabható ki. Külön kiemelte, hogy a törvény célja nem a cenzúra, hanem az agresszió megfékezése. A politikus ugyanakkor kritikával illette a baloldali sajtót, amely korábban a törvényt cenzúrának nevezte, most pedig felháborodik a Magyar Pétert ért fenyegetések miatt.
A frakcióvezető egyértelművé tette, hogy halálos fenyegetésekkel politizálni nem elfogadható. Hangsúlyozta, hogy a közszereplőknek fel kell készülniük a közéleti szereplés árnyoldalaira, de ez nem ad felmentést a kettős mérce alkalmazására. Végül hozzátette, hogy Magyar Péter jobban tenné, ha nem panaszkodna, hanem méltósággal viselné el a hírnévvel járó kihívásokat.
De ha már itt tartunk, nem javaslom senkinek, hogy akár Magyar Pétert, akár mást az interneten, kommentekben (vagy más formában) halálosan fenyegessen, mert alig egy hónappal ezelőtt fogadta el a parlament a mi előterjesztésünkre a büntető törvénykönyv módosítását, mely szerint az életellenes internetes agresszióért börtön jár. Akkor persze épp a Magyar Péter hátsó felének tisztántartásáért felelős balos sajtó írta pökhendien és felelőtlenül, hogy a Fidesz cenzúrázni akar, ami megint csak csúsztatás és hergelés volt. Most meg persze ugyanők kiakadnak a Magyart ért fenyegetéseken
- mondta Kocsis
Nagyon megható Magyar Péter tegnapi posztja.Azt mondja, őt bántják, és fenyegetéseket kap ám! Bizony! És ennek a lábujjától egészen a talpáig becsületes hősnek még ezt is el kell viselnie. Borzasztó.
- zárta sorait a Fidesz politikusa
Ő persze személyesen Orbán Viktort látja az eset mögött, hisz ki más is tehetne minderről? Szemmel láthatóan a “megaférfi” most barátkozik a közszereplés árnyoldalaival.
A magyar politikában (de persze a világon mindenhol) sokan vannak/vagyunk, akik régóta élnek úgy, hogy fenyegetik, minősített sértésekkel illetik. Orbán Viktor például 35 éve tűri az ilyeneket, méltósággal.
A Magyar nevű, de Brüsszelből irányított ember most úgy gondolja, hogy valami kivételes dolog, ami őt éri, pedig nem az.
Ordas hazugságait ismerve persze abban is kételkedem, hogy egyáltalán igaz, amit mond a fenyegetésekről, de ha igaz, ha nem, muszáj emlékeztetnem:
Nem háborodott fel, amikor a Robert Fico elleni merénylet apropóján Orbán Viktor elleni merényletre buzdítottak és abban reménykedtek jól beazonosíthatóan Tisza-szimpatizáns szektások. Tömegesen.
Nem háborodott fel, amikor a Raskó György nevű tanácsadója, a levitézlett agrárgazember fideszes szavazók halálától várta a választási győzelmet.
Akkor nem posztolt, nem nyavalygott.
A közéleti szerepvállalás bizony azzal jár, hogy az internet arctalan vadállatai halált akarnak látni. Tapasztalatból mondom, jobboldali politikusok esetében sokszor ezek az indulatok időben és kontextusban nem függetlenek a balos sajtó (telex, népszava, 444, 24, hvg, rtl) sunyi és csúsztatásoktól hemzsegő hergeléseitől. És bizony, ez nem egy egyirányú utca.
Nekem az elmúlt 18 évben soha nem voltak testőreim, nem kísérgettek újságírók elzavarására felbérelt alvilági verőlegények, mint Magyar Pétert szokták, pedig például Jámbor András antifa elvtársai különböző üzenetekkel nem egyszer fenyegették meg a családomat is.
Ez egy ilyen pálya, viselni kell, Mister Brüsszelnek is.
De ha már itt tartunk, nem javaslom senkinek, hogy akár Magyar Pétert, akár mást az interneten, kommentekben (vagy más formában) halálosan fenyegessen, mert alig egy hónappal ezelőtt fogadta el a parlament a mi előterjesztésünkre a büntető törvénykönyv módosítását, mely szerint az életellenes internetes agresszióért börtön jár. (Akkor persze épp a Magyar Péter hátsó felének tisztántartásáért felelős balos sajtó írta pökhendien és felelőtlenül, hogy a Fidesz cenzúrázni akar, ami megint csak csúsztatás és hergelés volt. Most meg persze ugyanők kiakadnak a Magyart ért fenyegetéseken.)
Valakinek a halálát kívánni, netán megölésére buzdítani, arra szervezkedni nem politizálás. Az inkább elmeháborodottság. Szóval nyugalom! Magyar Péter meg ne nyavalyogjon, hanem viselje, ami a hírnévvel jár, és kerülje a kettős mércét!
Békés vasárnapot kívánok!
(A megosztásokat köszönöm!)
Ha figyelmesen olvasod a levelet amit Magyar Péter kapott, egy mondat sokat elárul a küldőjéről
Elemzés: Ki írhatta a levelet, amit Magyar Péter kapott? Mit árul el róla a kézírása?
Magyar Péter egyébként folyamatosan aktívan tartja a követőit, legújabb videójában a legutóbbi országjárásról osztott meg egy rövid de hangulatos videót:
Iratkozz fel és elküldjük neked a legnagyobb vitát kiváltó cikkeinket:
Feljelentés Gulyás Gergely ellen: újabb részletek, információkEzekre kerestek rá olvasóink a leggyakrabban, kattints valamelyik címkére!
Magyar Péter Tisza Párt Politika Közlemény Választások Kampány Kocsis Máté Fidesz Magyar kormány MagyarországHa hibát találtál, vagy megosztanád a véleményedet, kérjük, jelezd az alábbi e-mail címen: e-mail cím megjelenítése . Köszönjük az észrevételeidet!