Nagy Feró megkereste Pintér Sándor régi elődjét – Ezt kérte
Nagy Feró, a Beatrice legendás frontembere, a legutóbbi *Nagy Dilemma* című műsorban Kadarkai Endrének mesélt életének egyik legnehezebb időszakáról, amely a kilencvenes években történt. A Kossuth-díjas énekes akkoriban súlyos anyagi nehézségekkel küzdött, ami szinte padlóra küldte. Bár ma már sikeres zenész és elismert közszereplő, abban az időszakban olyan mélypontra jutott, hogy még a legszükségesebb dolgokra sem volt pénze.
Feró őszintén elmondta, hogy mint rocksztár, nem tudott bánni a pénzzel. Sokszor előfordult, hogy nem volt mit ennie a családjának, és teljesen kétségbeesett. Azen az időn nemcsak a mindennapi megélhetés, hanem a lakás- és autótörlesztés is súlyosan megterhelte anyagilag, és bár a kölcsönöket kezdetben könnyen meg tudta fizetni, hamarosan kiderült, hogy az élete pénzügyi terhei sokkal nagyobbak annál, mint amit képes volt elviselni.
Ebben a kétségbeejtő helyzetben Feró egyenesen a belügyminiszterhez, Pintér Sándor elődjéhez fordult segítségért. Az énekes elmesélte, hogy ekkor személyesen kérte, hogy adjanak neki munkát, mert nem tudott mit enni adni a gyerekeinek. A válasz, amit kapott, mélyen megrendítette:
„Most ilyen ez a világ”
Én akkor csak ültem ott, és mondtam, hogy nem erről beszélek, takarítom az irodát vagy valamilyen munkát adjon nekem. Bejárok ide, és valamit csinálok, mert nincs mit enni adnom a gyerekeknek. Ültem ott és nagyon elszégyelltem magam, hogy idejövök ehhez a sz@rházihoz kérni valamit, és megmagyarázza, hogy jaj, hát ez ilyen, miközben neki csak csettintenie kellett volna. Ugyanakkor volt, aki adott és segített.
„Minden rocksztár szegény, kivéve a mai popsztárokat” –
Iratkozz fel és elküldjük neked a legnagyobb vitát kiváltó cikkeinket:
Feljelentés Gulyás Gergely ellen: újabb részletek, információkEzekre kerestek rá olvasóink a leggyakrabban, kattints valamelyik címkére!
Beatrice Nagy Feró Anyagi válság Belügyminiszter Rocksztár Bulvár Celeb Interjú Botrány PénzügyHa hibát találtál, vagy megosztanád a véleményedet, kérjük, jelezd az alábbi e-mail címen: e-mail cím megjelenítése . Köszönjük az észrevételeidet!
Egy második ügy is előkerült
TovábbIgyekezett megnyugtatni mindenkit, nincs mitől félni
TovábbDopeman szerint a magyar társadalom két fő csoportba oszlik
TovábbSoha ilyen rossz nem volt a magyar-eu kapcsolat
TovábbElég megosztó az ügy, érdekes konfliktus
TovábbMindenkinek vannak mélypontjai...
TovábbHúsz éve vagyok a könnyűzenei szakmában. Rengeteg koncertet adtam, díjakat nyertem...
TovábbAmint megtörik a csendet, a cikkünket frissítjük!
TovábbEllenreakcióra is számíthatunk a Tisza elnökétől?
TovábbTalán tudja a Fidesz is, hogy ez hiba volt...
Tovább